Maradunk mai is Cairóban

Tegnap félbe maradtak egyiptomi kalandjaim, ezért gondoltam ma folytatom is, ne kelljen olyan sokat várni rá.

A piramisok megvoltak. De azért ami még érdekes lett volna, csak erre sajnos nem volt lehetőségünk, időnk, hogy innen el lehetett volna menni akár teve, akár lóháton is a Sakkarai piramisokhoz is. Nagy kaland lett volna, de sajnos ez elmaradt.

Szerencsére bőven akad még látnivaló Cairóban, így egyik nap elvittek minket a Muhammad Ali mecsetbe. 

Ahogy már tegnap is írtam, életemben először jártam egy nem európai, és nem keresztény kultúrájú városban. Így ez a mecset sok szempontból egészen különleges volt számomra. Egyrészt, hogy mezítláb kellett bemenni. És bár nem volt fedetlen a vállam, mégis úgy rémlik, hogy kaptam egy kendőt is, hogy terítsem magamra. 

Valóban nagyon szépséges építmény, de bevallom engem az ott álló pálmafák kicsit jobban lázba hoztak, hiszen azt is ott láttam először, legalább is ezt a fajtát.

A minket kísérő kolléga azonban megmutatta a mecset mellől azt is, hogy valószínűleg honnan hordták a köveket a piramisok építéséhez, mert hogy a mecsettől nagyon szépen körbe lehet látni az egész várost, és még azon túl is.

Aztán elvittek minket a bazárba is. Khan el Khalili. 

Erre megint csak azt tudom mondani, hogy traumatikus hatással volt rám. Hosszú-hosszú métereken át mentünk el olyan pultok mellett, ahol szinte kilóra mérhető mennyiségű aranyékszer volt kirakva. Rengeteg rézműves tárgy, bőr áru, papucsok, kendő, ruhák, dísztárgyak, papírusz festmények és szinte minden, ami az ottani kultúrát és történelmet képviseli. Fogalmam nincs, hogy vajon valóban minden kézműves tárgy-e, de akár lehet is. Szőnyegek, színek, kavalkád, rengeteg ember, és rengeteg árus, aki szinte berángat a saját üzletébe, és akik beszélnek magyarul. Persze csak pár szót, vagy mondatot, de mégis, az üzletért ezt is megtanulták. És hívnak, és ajánlgatják az áruikat, és alkudni kell, mert ha nem az bántó számukra. Ám, ha mondasz egy árat, szinte hamut szórnak a fejükre, hogy miért akarod őket tönkretenni, és hogy neki is többe került és csak mondja, mondja, és amikor kifordulsz az üzletből, akkor azért azonnal utánad megy, és lejjebb megy kicsit az árral és elmondja, hogy csak neked, csak most, mert szép vagy, okos vagy, barna vagy, vagy éppen hupilila. A lényeg, hogy vásárolj tőle. És talán nem is ez a lényeg. Hanem maga az egész ceremónia, az előadás, a műsor, aminek ezáltal részesévé válsz, és ami igazából rendkívül szórakoztató.

Fiatal kollégánk itt egyszer csak eltűnt, mert azért igyekeztünk nagyon együtt maradni, már csak a bazár nagysága, és sok-sok rejtett útvesztője miatt is. Szóval ő egyszer csak már nem volt ott velünk. Kétségbe esetten mentünk vissza, míg nem megtaláltuk egy papucs boltban, ahol békésen üldögélt egy szőnyegen és teázott az eladóval és lelkesen beszélgettek. Hát ilyen is a bazár.

És igen, természetesen vásároltam itt is. Két csodaszép bőrpuffot. A vicc az, hogy a mai napig becsomagolva állnak, mert soha nem volt olyan bútorunk, vagy olyan helyünk, ahol ki lehetett volna rakni. De remélem azért nem sokára sikerül, mert azok még ma is tökéletesek, valódi bőrből készültek, és nagyon szépek, hiszen a festésük sem tudott megkopni.

Ám igazi szerencsénk is volt, és én azért is örültem ennek különösen, mert ahogy már írtam, én szeretek a paraván, a kiállítás mögé is belátni, mert az igazi csodákat ott látja az ember.

A velünk tartó kinti kollégánk ajándékot keresett a feleségének, akinek hamarosan születésnapja volt. A hölgy nagyon szerette a papiruszra festett képeket. De az igazi, szép, igényes és nem is olcsó kézi munkát. Ilyet kint a pultokon nem kapni, bár nekünk is van itthon a falon több is, és nekem nagyon szépek is, de a kolléga azt mondta, higgyünk neki. És elvitt minket a bazárban olyan rejtett utcákon, sikátorokon, üzleteken, raktárhelyiségeken át egy festő műhelybe, ahol a csodaszép, egyedi festmények készültek. Az, hogy ha ő nincs velünk, akkor sosem jutok el oda, az egy dolog. De hogy ha ő valamiért hirtelen ott hagyott volna minket, akkor mi még ma is ott keresnénk a kiutat, az egészen biztos. Tudjátok, ahogy a filmekben, mikor menekülnek a főszereplők, és olyan helyekre jutnak el, amiről csak a beavatottak tudnak. Na ez pont olyan volt.

A kolléga nevére már nem emlékszem, mert csak akkor és csak ott találkoztam vele, de örök hálám neki ezért, mert csodás élményben volt részem.

Természetesen meglátogattuk Cairo másik leghíresebb nevezetességét, az Egyiptomi Múzeumot is. Maga a múzeum épülete nem nyűgözött le, sőt. Nagyon szegényesnek mondanám, ami azóta nyilván változhatott. Egészen egyszerű vitrinek, sok helyütt még az sem. Ám ami kincs ott fel van halmozva, az egészen döbbenetes.

Már a bejáratnál hatalmas kőkolosszusok fogadtak minket. A puszta méretük is lenyűgöző volt. Rengeteg tárgyi emlékük van a múltjukról, még úgy is, hogy rengeteget elszállítottak onnan és a világ különböző helyein vannak kiállítva.

Elmondhatom, hogy láttam a múzeumban Tutankhamon arany halotti maszkját. Önmagában is lenyűgöző, és szinte oda szögezi az embert a vitrin elé, de megint csak azt tudom mondani, hogy a több ezer éves múlt, amit jelképez egészen szívbe markoló. 

Rengeteg olyan tárgyi emlék maradt fenn, amik egészen kis apró tárgyak és figurák, és amelyekből teljes életképeket lehet kirakni. Ezek így is kerültek kiállításra. Egy-egy vitrinben egy-egy egész életképet nézhettünk végig olyan tárgyak segítségével, amiket ezer évekkel korábban készítettek el emberek. 

Azt hiszem soha ilyen megrendítő találkozásom nem volt a történelemmel. 

Természetesen, mivel nem szervezett utazáson vettünk részt, így részem volt más érdekes élményekben is.

De ezeket majd csak legközelebb mesélem el, mert már elkezdődött a meccs. Bocsi! De már nem tart sokáig!

Ígérem jövök hamarosan.