Bár az előző utazós posztot igazából be sem fejeztem, máris újjal jelentkezek. Azt hiszem ez sokkal izgalmasabb, látványosabb és pozitívabb lesz.
Igen, úgy gondoltam, hogy végre nem panaszkodni, hanem dicsérni fogok, mert az eltelt négy napban szinte semmi olyat nem találtam, ami zavart volna. Aztán az élet úgy hozta, hogy ez a poszt is negatívan fog kezdődni. Gondoltam ugyan, hogy majd a végére teszem be, azt ami történt, de inkább ezzel kezdem, és aztán minden jó, ha a vége jó.
Szóval négy napot Lengyelországban, egész pontosan Krakkóban tölthettünk gyerekeinknek hála, mert a férjem kapta ajándékba tőlük ezt az utazást. Most elöljáróban csak annyit, hogy a lengyel utak, akár gyorsforgalmi, akár falun áthaladó alsóbb rendű, akár városban található, szóval az utak minősége olyan, hogy le a kalappal. Sehol, mondom sehol nincs egyetlen kátyú, az utak szélei padkázottak, nincsenek letöredezve, tökéletesek mindenhol. Egyszerű bizonyíték a férjem megjegyzése: "Tudom nézni a közlekedési táblákat, a forgalmat és a tájat, mert nem azzal kell foglalkoznom, hogy a kátyúkat kerülgessem, és azokat figyeljem."
És itt kapcsolódik ehhez a negatív kezdet.
Miután haza érkeztünk szerda este, csütörtök kora reggel csörgött a telefonom. A fiam hívott. Nem szokása, ezért kicsit meglepődtem. Ez volt az oka:
Igen, ez az ő autója. Rögtön mondom mindenki megnyugtatására, hogy a gyerek egyben, egyetlen karcolás nélkül szállt ki a kocsiból.
És hogy mi történt? Előzésben volt, amikor az előzött autó beljebb húzódott, két kerékkel már a másik sávban volt. Ezért a fiam is balra húzta a kormányt, hangsúlyozom csak húzta, nem rántotta, ez konkrétan látszik az árokba csúszás szögéből. Szóval balra húzta a kormányt, a nem létező padkán megcsúszott és már vitte is tovább a magas nedves fű az árokba, majd a végén fejre borult.
Azt hiszem köszönhetően annak, hogy nem félre rántotta a kormányt, és így igen kis szögben érkezett az árokba, valamint annak, hogy ahogy látható az árok alaposan ki volt bélelve fűvel és egyéb gazokkal, nem történt nagyobb baj.
Valószínű, hogy az előzött autó pedig azért húzódott beljebb, mert az út másik oldalán éppen egy nagy kátyút próbált kikerülni. Hogy miért nem nézett közben tükörbe, és miért nem észlelte a gyerek kocsiját, az most más kérdés. De a két dolog - olyan szinten kátyús út, hogy ki kell kerülni, és letöredezett szélű út, ahol rendes padka sincs pont elég volt ahhoz, hogy egy teljesen sima útszakaszon megtörténjen a baj.
Persze, mondhatjuk, hogy biztosan túl gyorsan ment a fiam kocsija. Nem tudom, én csak arra tudok hagyatkozni, amit a fiam elmondott, de a nyomok alapján nem így van. Persze, biztosan nem 60-l araszolt. És persze, ha szóvá tennénk a közút kezelőnek, hogy miattuk, ill. amiatt történt a baleset, mert az út szinte járhatatlan, miközben naponta igen sokan közlekednek rajta, akkor nyilván rögtön közölnék, hogy hát nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel haladt. Bevallom nem emlékszem van e a szakasz előtt tábla, amely figyelmeztet az útviszonyokra. De ha lenne is, az még nem mentség. Az még nem mentség arra, hogy a honi utak nagy része olyan rettenetes állapotban van, hogy mondjuk csak 50-60-l lehetne rajtuk araszolni, és még lehet az is sok.
Nem akarok további fejtegetésekbe bocsátkozni. Csak egészen halkan jegyzem meg, hogy egy nálunk sokkal mélyebbről, elképesztő szegénységből induló országban, ahogy már említettem, tükör sima utak vannak. A legkisebb hibát is azonnal javítják. Nem kátyúznak, mert nincs kátyú. Van egy parányi hajszál repedés, és behegesztik, nyilván a megfelelő módszerekkel. Úgy tűnik így is lehet. Szomorú, hogy itthon nem így van.
És akkor jöjjön a sokkal vidámabb folytatás. A férjem tavaly töltötte a 60-t, és a gyerekeink egy utazással, pontosabban egy krakkói szállással lepték meg ez alkalomból. Mivel a szülinapja decemberben van, és nem akartunk télen hidegben, havazásban utazni, ezért lett az időpont mostanra időzítve, és azt kell mondjam, hogy remek időjárást fogtunk ki.
Vasárnap reggel indultunk, Salgótarján, Beszterce, Rózsahegy felé. A 21-s út - hogy kicsit visszatérjünk az előzőekre, hát igen, néhol katasztrófa, de éppen most folytatják, hogy végig kétszer két sávos legyen, szóval legyünk elnézőek.
Kiérve Szlovákiába érzékelhetően jobbak lettek az utak, így ott már kényelmesebben tudtunk haladni. Majd átértünk Lengyelországba, és ahogy már írtam, tükör sima utak vártak minket. Minden településen járda is volt, ami ugye itthon megint csak nem jellemző a községekben, de itt végig. Térkőből kirakva, olyan minőségben hogy korcsolyázni lehet rajta. És nem csak a településen, hanem a köztük lévő utak mentén is. De legyen enyhítés, hogy egy-egy település között nem voltak nagy távolságok.
Aki tudja, hogy honnan jött Lengyelország, annak bizony ez döbbenetes változás. Szépen felújított házak sorakoztak mindenfelé, új építésűek is. Az egész látványból egyértelmű volt, hogy itt egy gazdagodó országban vagyunk, pedig tudomásom szerint politikai csatározások, és problémák ott is vannak.
Még egy meglepő dolog volt. Bár nyilván ez sokaknak már nem új, de mi nem utazgattunk túl sokat az elmúlt jó pár évben, ezért nem tapasztalhattuk meg ezt.
Azt hiszem sokan emlékszünk arra, amikor régen egy-egy határra érkeztünk, és a gyomrunk csomóba ugrott, még akkor is, ha erre semmi okunk nem volt. Hát mi itt két határon is átmentünk, és bizony volt, ahol csak a feliratokon vettük ezt észre.
Nem tagadom, jó érzés volt!
Na de a lényeg, késő délután érkeztünk meg Krakkóba, ahol az utak minősége pont ugyanolyan, mint amiről eddig meséltem. Krakkó sem mai település, valahogy mégis talán olyan szerencsésen épült, hogy rengeteg széles útja van, amelyek 2x2 sávosak, és bizony simán meg merik engedni rajtuk a 70-l való közlekedést. Szóval ütemesen, jól lehet közlekedni. Ja igen, még egy "apróság", bár tényleg tempósan közlekednek a lengyelek, de a közlekedési kultúrájukból is lenne mit tanulni.
A szállásunk a Bátory Hotelben volt. Csak ajánlani tudom. Ha rákattintotok a nevére itt az előző mondatban, felhozza a hotel oldalát.
Három csillagos szálloda, ami azt hiszem igazán nem luxus, de mindent úgy találtunk, ahogy azt foglalás előtt a neten láttuk.
Képzeljétek, az ágy kényelmes volt, a párnák kiválóak. A fürdőszoba illatos, tiszta, mindennap tükörfényesre takarított zuhany fülkével. Bekészítve ingyen ásványvíz, forróvíz, tea filter, 3 az 1-ben kávé porok. Még saját kis széfünk is volt, aminek jó hasznát vettem, mert így nem cipeltem magammal mindenhova az IPad-t, aminek azért van súlya.
Látszik az utolsó fotón, hogy légkondi is volt, de arra nekünk most nem volt szükségünk.
TV síkképernyős, nem száz éves. Talán az egyetlen negatívum egyébként azt volt, hogy nem igen volt legalább angol nyelvű adás, de az ember végül is nem tv-zni megy Krakkóba. Itt rögtön el is mesélem, hogy roppant "izgalmasan" vannak szinkronizálva kint a filmek. Igazából nincsenek szinkronizálva. Erre nyelvet tanulók rögtön mondhatnák is, hogy na, az nagyon klassz, mert akkor az eredeti nyelven lehet hallgatni. Ám ez nem teljesen így van, ugyanis elég halkra van véve az eredeti szöveg, és hang alámondás van hozzá. Egy férfi beszél olykor, teljesen intonáció mentesen, akár férfi akár nő beszél éppen a filmben, az alámondást ugyanaz az unalmas fa hang mondja, és bár nem tudok lengyelül, de szerintem ráadásul csak összefoglalókat mond, és nincs a film még így sem teljesen szinkronizálva.
Nekünk ez nagyon vicces volt, de gondolom ott régóta így van, ezért nekik ez fel sem tűnik, és teljesen megszokták.
És hogy miért meséltem el ezt ennyire részletesen, már mint a szállodai szobánkat? Olvassátok el az előző posztomat - itt használható párnák voltak, ráadásul fejenként kettő, ott ugye egy agyon mustrált, szinte lepedő vékonyságú, alvásra teljesen alkalmatlan párna. Itt illatos fürdőszoba - ja igen, kézmosó és tusoló folyadék bekészítéssel, naponta tükörfényesre takarítva - ott büdös, penészes tusoló és fürdőszoba. Itt szóltam egyik reggel hogy nem ég az olvasó lámpám, estére természetesen rendben volt, ott szóltunk egy törött wc ülőke miatt, ami a harmadik napon is ugyanolyan törött volt. Az, hogy itt képek is voltak a falon, hogy a tapéta is modern volt, és ezért az egész szoba nagyon kellemes miliőt adott, ott meg sima, kopár falak között voltunk, már említésre sem érdemes.
Az ottani szállásunk kb. 8.000.- Ft volt fejenként és éjszakánként. Itt olyan 10.000.- Ft körül, de ebben volt ám svédasztalos reggeli is, abban meg semmi.
Ugye, hogy van különbség?
A lényeg, hogy nagyon megörültünk a szobánknak, mert tényleg roppant kényelmes és kellemes volt. Nagyon nem rakodtunk ki, hanem elég hamar elindultunk a város központba, ahol a főtéren az igazi látványosság van. A szállodától nagyjából 15-20 perc sétára volt a központ, így nem kifejezetten nagy kihívás, max. nekünk, akik az utóbbi években már alig gyalogolunk. De kocsival eszünk ágában sem volt menni, mert nem akartunk parkoló kereséssel küzdeni. Így gyalog indultunk neki. És tényleg egész hamar beértünk Krakkó főterére, ahol az volt csak kicsit lehangoló, hogy a főtér egyik oldala tele volt bódékkal. Egyébként szépen, rendezetten megépített fabódék voltak, de mind zárva, így nem volt igazán hangulata. Fogalmam sincs mire készülhettek, mert azért nem volt olyan késő, ezért gyanítom, hogy még ki sem nyitottak. Talán a mai virágvasárnapra készültek már.
Függetlenül attól, hogy április eleje még nem igazán szezon utazásra Európában, de rengetegen voltak a főtéren. A téren körben és a központi épület, a Posztó csarnok két oldalán is temérdek étterem van, és mind kerthelyiségekkel kitelepülve. Zsúfolásig volt mindegyik emberekkel.
És az elmaradhatatlan konflisok:
Én jártam már egyszer régen Krakkóban, és konflis akkor is volt. De akkor talán 1-2 járta csak a történelmi városközpontot, most viszont rengeteg volt belőle. Szebbnél szebb lovakkal, csinos nőkkel a bakon, és egy egy hajtóval. Hátul pedig élvezhetik a város látványát a kedves utasok.
Megint egy aprócska vicces dolog. Sehol, de sehol nem láttunk a városban lócitromot. Pedig tényleg rengeteg konflis van. Én nem láttam, de a férjem igen, hogy bizony amikor látják, hogy pottyanni készül a dolog, akkor a bakról egy hosszú bottal egy szatyrot tartanak alá, és így kerülik el, hogy a város tele legyen lócitrommal.
Első este nem akartunk megküzdeni a találjunk helyet valamelyik étteremben akcióval, ezért miután körbe sétáltuk a főteret, hazafelé indultunk, hogy a szálloda éttermében vacsorázzunk. Az étterem a szobák bútorzatával hasonló stílusban van berendezve, így kellemes kis hely. De meglepetésünkre teljesen üres volt. Ám amikor le akartunk ülni valahova, a pincér hölgy mindig odébb terelt, hogy bocs, de foglaltak az asztalok. Azért a végén találtunk egy szabad asztalt is, és mint kiderült diák csoportokat vártak vacsorára. (Megint csak egy gondolat, ti tizenéves korotokban iskolával kirándulva három csillagos hotelekben laktatok?)
Finom vacsorát kaptunk, férjem valami fűszeres húst evett bundában, én a kedvencemet a rántott húst. De mindketten elégedettek voltunk vele. És örömmel rendeltünk egy kis finom sört is a vacsorához, mert utána már nem kellett autóba ülni. Szeretjük a barna sört, ezért azt kértünk. Miután az első kortyokat megittuk, megállapítottuk, hogy na ez igazán finom, ezért ebből a 3 dl-s üveg roppant kevéske lesz, kérünk majd még. Aztán pár perccel később éreztük, hogy hűha, erősen hat a sör. Megnéztük a címkét, és 9,5%-s alkohol tartalmú sör volt. Ugye senkit nem fog meglepni, hogy végül nem kértünk belőle többet. A relatív hosszú utazás, és a központban történő séta után a fáradtságunkra bőven elég volt egy-egy üveg ebből a csodából - amiből persze hoztunk haza is, és este tízkor már durmoltunk is a szobánkban.
A remek első napot továbbiak követték, de arról majd a folytatásban mesélek.
