Az úgy volt, hogy amikor belevágtam ebbe a bloggolásba a saját könyvemet szerettem volna népszerűsíteni. Egyetlen probléma akadt ezzel, mégpedig az, hogy nem értek a social media-hoz, így igazából ez teljesen hamvába holt próbálkozás volt.
Aztán mesélni kezdtem, ha már van egy blogom, és egész sokan szerettétek. De lassan elfogytak az igazán izgalmas, vagy vicces történetek, és annyi minden történt ráadásul az életemben, hogy kifogytam a témákból. Jobban mondva túl mély, és szomorkás írások születettek volna, ezeket pedig inkább kihagytam.
Igen ám, de azért itt van ez a blog, és nem szeretném hagyni hogy csak csendben elhalálozzon. Gondolkodtam miről is írhatnék, ami legalább pár embert érdekel? Ez, talán feltűnt, nem egy személyes napló, ahol leírtam volna mi történik velem naponta. Persze voltak ilyen leírások, főleg utazások kapcsán, de ott az utazás volt a lényeg.
Felmerült bennem, hogy amint sokan tudjátok imádok kertészkedni, és hogy miért ne lehetne ez egy kertészkedős blog? De úgy gondoltam nem jó, mert nem vagyok szakember, mert nem foglalkoztat olyan mélységben a dolog, hogy talaj minőségeket vizsgáljak, és részletesen foglalkozzak azzal melyik növény milyen talajt szeret, és egyebeket. Szóval úgy éreztem, mivel nem tudnék igazán szakszerű és esetleg mások számára is hasznos dolgokat megosztani itt, ezért inkább hagyom ezt is.
De ma megint eltöprengtem ezen, és arra gondoltam, hogy bár egyre népszerűbb a kertészkedés, egyre többen foglalkoznak vele egész komolyan, de biztosan sokan vagyunk, akik csak hozzám hasonlóan, főleg tapasztalati alapon alakítják és gondozzák a kertjüket. És akkor talán nekik még érdekes is lehet, amit leírok.
Szóval úgy döntöttem, hogy a blog a továbbiakban elsősorban a kertészkedésben szerzett tapasztalataimról, élményeimről fog szólni. Na mit szóltok?
Talán kezdjük azzal, hogy jutottam el odáig, hogy egyáltalán kertem lett.
Újpesti lány vagyok, bár csak tíz évet éltem ott, de életem első tíz évét, és úgy gondolom ez meghatározó időszak minden ember életében.
Az első ház, amiben éltünk a Deák Ferenc utcában volt, a második ház volt a Víztoronytól. Ez tipikus többlakásos ház volt. Nem kert volt benne, hanem csak egy udvar. Kert talán csak egy vagy két lakás előtt volt, az is minimális, ráadásul nekem, mint kisgyereknek csak tiltott területet jelentett. Szóval nem hozott lázba.
A következő lakás is Újpesten volt, a mára már lebontott Széchenyi utcában. Szintén több lakásos földszinti ház, ahol már volt egy tenyérnyi kertünk is. Apukám gondozta csak, ő ültette be. Három növény volt benne. Bakonybélből hozott kis fenyők. Nem is tudom szegény apu hogy gondolta, hogy abba a kb. 2-3 m2-i kertbe hogy fog elférni 2-3 fenyő is? Ültetett bele hortenziát, ami nekem akkor nagyon nem tetszett. És a kert széle kövirózsával volt körbeültetve. Azt hiszem még ez tetszett a leginkább.
Ám alapból engem, mint kisgyereket itt sem izgatott fel a kert, a növények. Az udvar, ahol mi gyerekek szabadon játszhattunk sokkal több izgalmat rejtett számomra.
Tíz éves voltam amikor innen elkerültünk Zuglóba, egy kis lakótelepre, a negyedik emeleti lakásunkba. Innentől evidens, hogy kert többé nem volt. Igaz, a lakótelep egy volt kertészet helyére épült, ezért nagyon szépen sikerült parkosítani, még igazi nagy fák is megmaradtak átültetés után, és akkoriban még rendszeresen gondozták is az egészet. Mára sajnos már lepusztult minden ott is, pedig csodás lehetne, hiszen már 50 éve, hogy elkészült.
Na mindegy, a lényeg, hogy innentől a kert megint nagyon messzire került tőlem, még ha tetszett is a parkosított környezet.
A lakásban amennyire emlékszem az egyetlen növényünk a Sansevieria volt. Magyarul anyósnyelv.
Ebből viszont volt több is. Igazából utáltam, mert unalmas volt, és mert semmi nem történt velük soha, száz éven át pont ugyanúgy néztek ki. Akkor kezdett kicsit meghatni, amikor egyik-másik virágot hozott, és elég különleges a viráguk.
Másoknál persze láttam növényeket, de olyan nagy változatosság nem volt máshol sem.
Az első "hű ez de gyönyörű" emlékem a barátnőm fürdőszobájából való volt, ahol az ablak előtt egy hatalmas páfrány lógott, és valami csodaszép volt. Akkor éreztem először úgy, hogy na ilyen nekem is kell.
Illetve még egy növény volt, amit szerettem. Mégpedig a rózsa. Nagyapámék is több lakásos földszinti házban éltek, és nekik is csak egy talpalatnyi kertecskéjük volt, de ott volt nagyapámnak igazi tearózsája, ami csak úgy ontotta az illatát. Az csodás volt, és nagyon szerettem.
A növények annyira érdektelenek voltak számomra, hogy a biológia tagozatos barátnőm az őrületbe tudott kergetni, hogy egy-egy kirándulás alkalmával szinte minden növény előtt térdre borult, hogy meghatározza mit látunk? Én meg úgy voltam vele, hogy pont nem érdekel. Szép és nekem ennyi elég. Nyilván tudtam mi a tulipán, vagy a pipacs, de a többi nem izgatott. Ugyanez a barátnőm rendszeresen kinevetett, amikor későbbi lakhelyemre kirándultunk vele, ahol valamikor ő is élt, és bizony nekem fogalmam nem volt melyik fa milyen fa amiket látunk és úgy általában semmi másról sem. Viszont meglepetésére a meggyfát felismertem, pedig azt mondta azt sokan keverik a cseresznyével.
A lényeg, hogy tényleg egyáltalán nem érdekeltek a növények, azon túl, hogy szépek.
Aztán a sors azt dobta, hogy az első önálló lakásunk egy családi ház lett, kerttel. Jobban mondva egy ősdzsungelt kaptunk, amit le kellett radírozni, hogy házat lehessen oda építeni.
Ráadásul olyan "hatalmas" volt az egész telek, hogy mire a ház felépült, ami mindössze 100 m2-t foglalt el, alig 3 m kert maradt körben a ház körül. Nyilván építési területként egy szál fű sem nőtt rajta. Ráadásul nem sokkal a költözés után még egy kölyökkutya is a családunk része lett.
Ilyen előzményekkel, és ilyen adottságokkal vágtunk bele életünk első kertjébe. Ám erről majd csak a következő posztban mesélek.
