Igen, a mi négy napos utunk is elérkezett a végéhez. Így reggeli után, csomagolás és indultunk haza. Az elképzelés az volt, hogy út közben benézünk Zakopane-ba is. Ez azonban elég viccesre sikeredett.
Az utak most is tükörsimák voltak, így jó ideig szuperül lehetett haladni. Aztán amikor letértünk Zakopane irányába onnantól kezdődött a kalamajka, ugyanis épp út felújítás, bővítés vagy ki tudja mi zajlott, így bizony dugóból dugóba jutva tudtunk csak haladni. Végül azonban eljutottunk Zakopane-be, a lengyel Tátra fővárosába. Nekem régről voltak emlékeim, hogy van ott egy központi rész, ahol lehet és érdemes sétálni, de valahogy ezt nekünk most nem sikerült megtalálni. Pedig mentünk a centrum tábla után, de hiába. Ezért aztán eldöntöttük, hogy akkor menjünk tovább Poprád irányába hazafelé. Google Maps-t használva GPS-ként igen vicces volt, hogy mindig le akart vinni minket a főútra, de mi nem hagytuk magunkat, és mentünk a mellékúton, kvázi a Tátra aljában. Aki már járt a lengyel Tátrában az tudja, hogy messze nem olyan vad a hegynek ez az oldala, de azért itt is volt egy-két szép kilátás.
Sokat harcoltunk a Google Maps-l, mert tényleg állandóan le akart minket téríteni erről az útról, és ezen sokat nevettünk, míg nem egyszer csak hopp - se szó, se beszéd, se határjelzés, se semmi, és már Szlovákiában voltunk.
A Bélai Tátrán át haladtunk szépen tovább Poprád irányába, de a végén úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le Poprádra, hanem a Tátra szlovákiai oldalán végig megyünk alatta, és úgy fogunk haza jönni. Aki ismeri a Tátrát az tudja, hogy így konkrétan körbe mentünk a Tátra mentén.
A látvány szívszaggató volt. Nem tudom ki emlékszik még rá, hogy 15 évvel ezelőtt hatalmas vihar söpört végig a Tátrán, és a Magistral turista út alatt szinte a teljes erdőt megsemmisítette. Fák millióit törte derékba, vagy épp döntötte ki gyökerestől.
Nincs saját fotóm erről, de kerestem a neten nektek egyet:
Ezt képzeljétek el úgy, hogy az egész Tátra kelet-nyugat irányú vonulatán.
Évekkel később jártunk arra, és bevallom már egészen el is felejtkeztem a viharról. Túrázás közben láttam meg döbbenten a tájat, hogy ahol anno sűrű fenyvesekben jártam ott most csak kopár tájat látok, milliónyi fa törött torzójával. Erről sincs saját fotóm, de itt van egy a netről:
A sírás kerülgetett a látványtól. A lomnici felvonó alatt valamikor sétáltam erdőben. Ekkor csak a tűző napon bandukoló turistákat láthattuk. Döbbenetes volt.
Azóta persze újabb évek teltek el. A vihar 2004-ben tombolt, és azóta eltelt 15 év. Az ember azt gondolná, hogy nagyrészt rehabilitálódott a táj. De nem. Sajnos nem. Láttunk persze fiatal erdőket, de nem túl nagy kiterjedésben. Annál több még mindig kopasz területet láthattunk. És ami a legmegrázóbb mementó volt, az itt-ott megmaradt, ám megtépázott, és soha többé nem megújult hatalmas fenyő látványa volt. Fiatal erdőkből magasodtak ki. Nem fotóztam le. Nem tudtam. Az én lelkemben megmaradt a Tátra csodaszép tájként, sűrű erdőkkel borítva. De hoztam még egy fotót a netről, ilyesmit képzeljetek el:
Haza érvén utána néztem ismét a viharnak, mert kíváncsi voltam mikor is történt. Akkor olvastam azt, hogy bár millió szám telepítettek fákat a vihar után, ám a szú is támadásba lendült, és bizony millió szám pusztította el az erdő fáit. Rendkívül szomorú látvány.
Azért a kirándulás nem végződhetett ilyen bánatosan, és így haza felé tartva még gyorsan bevásároltunk. Sört ugye hoztuk még Lengyelországból. Szlovákiában pedig sajtot vásároltunk. Mostanra már csak a sörből maradt mutatóban 1-2 palack.
Remek négy napunk volt az egyik legszebb lengyel városban. Köszönjük az ajándékot, csodás élményeket szereztünk. Nektek pedig csak ajánlani tudom, irány Krakkó és környéke.
