Tegnap ott fejeztük be, hogy lerohantunk a hegyről. Betegen, megfáradtan, de időben leértünk a buszhoz. Brassóba indultunk tovább, első körben busszal, aztán vonattal is mentünk még jócskán.
Rögtön a busznál volt egy megrázó élményünk.
Még vártuk a busz indulását, amikor hirtelen felpezsgett minden körülöttünk, és az utcán. Egy édesapa rohant kiabálva, gyermekével a karjában, és segítséget kért.
Tíz év alatti kisfiúnak dőlt a vér a szájából. Kihúzták a fogát, és így "sikerült".
Végül Sanyink kapta a karjába a gyereket, felhozta a buszra, hogy azzal juttassuk el a lehető leghamarabb orvoshoz. Valamelyik lány végső kétségbeesésében praktikusan előkapta a csomagjából a tampont, és azt nyomták be szegény kis srác fogának a helyére.Így kicsit sikerült a vérzést is csillapítani.
Nem tudom mi lett a kisfiú sorsa, de a busszal, és talán kicsit a segítségünkkel is, eljutott orvoshoz, és reméljük, sikerült megállítani a vérzést.
Még dél sem volt, és már ilyen kalandokon voltunk túl. Éjjeli menetelés a hegyről lefelé, sziklákon, köveken, csúszós ösvényeken, teljes sötétségben. Majd ez a kisfiú.
Vonattal mentünk tovább. Zsúfolásig volt emberekkel. Fülkés fajta volt. Leülni esély nem volt sehol. Így a folyosón álltunk, néztük a tájat, amíg tudtunk állni. Hosszú órákon át vonatoztunk, ezért bizony elfogyott az erő, és a végén leültünk szép sorban arra a nagyon kicsi és keskeny fűtőpárkányra, ami az ablakok alatt húzódott végig. Csak úgy lehetett rajta ülni, ha az ember szemben megtámasztotta a fejét a fülkék falán. Ez önmagában is roppant "kényelmes", és igen bizonytalan pozíció. A kényelmet az csak fokozta, hogy közben emberek jöttek-mentek a vonat folyosóján, amikor fel kellett állni, majd ügyesen visszahelyezkedni. Mi tagadás hullán érkeztünk meg Brassóba, valamikor kora hajnalban. Sanyi közölte, hogy akkor most itt várunk még egy darabig, mert nincs még hova menni szállást keresni. Így történt, hogy az alvást, mint afféle csövesek, az állomáson folytattuk tovább. Nem is tudom voltam-e valaha olyan szutykos, mint akkor. Három nap a hegyekben, több óra a koszos vonaton, és utána még pár óra alvás a pályaudvar padlóján. Alig vártuk, hogy letusoljunk végre. Ám elég hiábavaló álom volt.
Brassóban is egy kollégiumban sikerült szállást kapnunk. A szobák még csak-csak, az ágyak is elviselhetőek voltak. De a tusolók, a wc! Ezt nem is részletezném. Életemben ilyen mocskot nem láttam mint ott. A sok tusolóból talán egy volt, amibe valahogy be lehetett merészkedni. Így csak sorban, egymás után tudtunk letusolni.
Sajnos volt, akin ott a városban jött ki a bélfertőzés, így ő ugyan legalább ágyban fekhetett, de lemaradt a brassói sétánkról.
Brassó sétáló utcája roppant hangulatos volt, nagyon jó volt körbe forgolódni, vásárolgatni apró szuveníreket. Estére pedig libegővel felmentünk a közvetlenül a város fölött magasodó Tampa nevű hegyre. Mire felértünk már teljesen besötétedett. Gyakorlott, sötétben túrázók voltunk már eddigre, így gond nélkül sétáltunk ki a gyalogösvényen a kilátóhoz, különösen, hogy addigra szereztünk magunknak idegenvezetőt is a városban sétálva. Mert hogy Sanyi itt már magunkra hagyott minket, és ment tovább a maga útján.
Mi az óvárosban sétálva elegyedtünk szóba magyarul beszélő fiatalokkal, és közülük ajánlotta fel valaki, hogy szívesen felkísér minket a hegyre.
Azért a sötétben való túrázás elég vidám hangulatot keltett. Csetlettünk-botlottunk, de a végén mégis csak elénk tárult Brassó látképe.
Fotók még mindig nem sajátok.
A telecabin felső végállomásán volt egy bár, disco. Teljesen üres volt, egy lélek nem volt ott. Így bizony örültek nekünk, amikor a kilátótól visszamentünk, és betértünk ide. Szólt a zene is. Természetesen az akkoriban roppant sikeres disco slágerek, Boney-M, Abba, és társai. Így nagy lelkesen táncolni kezdtünk, igazi dizsit csinálva. És akkor jött a meglepetés. Egyszer csak felhangzott ez:
Mit mondjak, szinte eldobtuk az agyunkat. A fiataloknak, ha olvassák, kell némi magyarázat. Magyarországon ez tiltott dal volt akkoriban. És meglepő módon a Ceausescu vezette Romániában nem.
Szerintem legalább tízszer lejátszattuk a discos-sal.
Kevés ilyen remek estém volt az egész disco járó időszakomban, mint ez. Késő éjjel értünk vissza a szállásra.
Innen még továbbmentünk, már csak magunkban, Gyergyószentmiklósra. Nagyon nehezen találtunk szállást. Akkoriban, megint csak a fiataloknak mondom, Romániában tilos volt külföldieket elszállásolni. És mivel mi ráadásul Magyarországról jöttünk, minket végképp nem mert befogadni senki. A végén egy kis sport szállóban sikerült egy szobát kapnunk 11 emberre. Ágy sem volt benne annyi, így sokan a földre kényszerültünk. Azért a szállót vezető hölgy megsajnált minket, mert vacsorára kaptunk tőle egy hatalmas adag rántottát. Minden falatja aranyat ért a sok májkrém konzerv és turista szalámi után.
Másnap elbuszoztunk a Békás szorosba. Izgalmas, sokat kanyargós úton mentünk, de végre megérkeztünk. Lesétáltunk a szoros aljába, ahol talán kicsit megszeppenve néztük a hatalmas szikla falakat. Csodaszép hely. Kár, hogy mára ellepték az árusok, és így valódi, természetes szépségét már nem lehet megcsodálni.
A völgyből visszamászva felértünk ismét a Gyilkos tóhoz. Nekem földrajzból nagyon megmaradt az emlékeimben a Gyilkos tó. Ezért mágikus hatása volt rám.
A rejtett szépségek ekkor még valóban rejtve maradtak előttem, de sok-sok évvel később megmutatták nekünk azokat is. A regényem megírását nagyban inspirálta az az alkalom, az az élmény, amit akkor kaptunk. De erről majd csak sokkal később.
A kalandok lassan véget értek ezzel a kirándulással. Kolozsvár volt ismét az úticél. Ismét kaptunk szállást a város egyik kollégiumában. Izgalmas volt, mert az út kezdetén még két szobát kaptunk. Egyikben a fiúk, másikban a lányok aludtak. Visszafelé már csak egy szobát tudtak adni, így együtt aludtunk, ami nem volt egyébként probléma. Max. hogy megint nem volt elég ágyunk.
Másnap hajnalban kellett kelnünk, hogy elérjük a budapesti vonatot. Vekker persze nem volt senkinél. Idegesek voltunk, hogy vajon hogy fogunk felébredni. De az egyik srác azt mondta, semmi gond, mondjuk meg mikor akarunk felkelni, és ő fel fog ébredni. És tényleg! Nem tudom, illetve akkor még nem tudtam, hogy csinálja, de időben keltünk. Leballagtunk a vasúthoz, jó messze volt. És itt folytatódott a kaland sorozat.
Mikor az út elején kiderült, hogy Sanyi szokás szerint megvariálta a mi előre eltervezett utunkat, elküldött minket a vasútra, hogy bélyegeztessük le a jegyeinket, hogy a körutat nem vesszük igénybe, és vissza tudjuk majd váltani a fel nem használt jegyeket Budapesten.
Így amikor visszaindultunk volna, gondoltuk, majd az állomáson veszünk jegyet. Tévedtünk. Akkor és egyébként még nagyon sokáig, Kolozsvár főterén volt a vasút irodája, ahol nemzetközi jegyet lehetett venni. Az állomáson ilyet nem adtak ki. Ott álltunk jegy nélkül, várva a mindjárt bepöfögő vonatot. De leleményes társaság voltunk. Így a végén vettünk jegyet Nagyváradig. Ezzel megoldottuk a romániai szakaszt, mert kalauz Nagyváradtól a határig már nem jött a vonaton. Azt tudtuk, hogy így a határon már átjutunk. Otthon meg, úgy gondoltuk, majd csak megoldjuk valahogy.
Így történt, hogy a határszakaszt azért kicsit izgulva tettük meg, mert hiszen lógtunk a vonaton. Ez akkoriban azért még nem volt annyira bevett gyakorlat, mint esetleg manapság.
De szerencsésen átvonatoztunk Magyarországra. Zakatolt velünk a vonat haza felé, mikor is megjelent a kalauz. Próbáltuk rávenni, hogy a lebélyegzett jegyünket fogadja el, de nem nagyon tetszett neki az ötlet.
Hogy őszinte legyek, már nem emlékszem, hogy mi lett a vége. Egy biztos, Budapesten szálltunk csak le a vonatról, és a fiúk sok sört megittak a büfé kocsiban a kalauz társaságában. De hogy a jegyet végül elfogadta-e, vagy még vissza is váltottuk, ezt már nem tudom megmondani ennyi év távlatából.
Hát így esett az első erdélyi kirándulásom. Sok izgalmas kalanddal, lélekemelő, és kellemetlen pillanatokkal fűszerezve. De a hegyek iránti szerelem lángja már itt fellobbant.
Bár ennek a kalandnak vége, de ne aggódjatok, sok követte még. Próbálom majd felidézni őket sorra, egészen addig, hogy született ebből a sok kalandból, túrázásból egy egész regény.
Holnap jövök!
