Újpesti lány vagyok, oda születtem, meghatározó tíz évet éltem le ott. Aztán következett Zugló, majd Erzsébet. Mind-mind a fővárosban.
Írtam már róla, hogy a férjem mennyit agitált, hogy menjünk vidékre, de én mindig elhárítottam ezt. Aztán eljött egy pillanat, amikor azt mondtam OK, menjünk. És ekkor következett Gyömrő. Egy jó tizennyolcezres kisváros, alig 6 km-re a főváros határától. De azért már vidék. Tizenhét évet éltünk ott, és bár kedveltem a városkát, de igazából nem ott intéztük a dolgainkat. Bár talán paradox módon mire elköltöztünk onnan is, addigra már sok dolgot mégis.
Tudni kell azt is, hogy én soha nem jártam vidéken. Voltak pedig rokonaink, de a szüleim, főleg anyám, nem vitt el hozzájuk. Van egy történet, mely szerint egyszer ellátogattunk valakikhez, akik büszke parasztokként - és ez nem pejoratív megnevezés - azonnal vittek minket az istállóba, megmutatni milyen szép állataik vannak. Én pedig, az Újpesten, a gyárvárosban felnövekvő csemete közöltem, hogy itt nagyon büdös van. Emiatt anyám szégyellte magát, és soha többet nem vitt oda. A nagyszüleim sem vidéken éltek, így az is kimaradt az életemből, hogy nyaranta egy-két hetet eltöltsek a vidéki nagyszülőknél.
Igazi faluban először a férjemmel jártam, Erdélyben, a nagyszüleinél. Számomra izgalmas élmény volt, bár akkor még nem vágytam olyan életre, ami ott van az embernek.
És most immáron 4,5 hónapja mi is igazi kis faluba kerültünk, hiszen ahol most élünk alig 3000 fős település. Pár utcácska, egy-két bolt, és nagyjából ennyi.
Igen régi település Zsámbok, és komoly hagyományokkal rendelkezik, amit ahogy olvasgatom próbálnak is megőrizni, de ilyen kisszámú lakosság mellett, akik főleg idősebb emberek, nem lehet könnyű.
Mi itt örökre gyüttmentek leszünk, ezt már Gyömrőn is tudomásul vettem, bár azért 17 év eltelte után már inkább éreztem oda valónak magam, mint ahogy azokra gondoltam, akik mindössze 2-3 éve költöztek le Gyömrőre a lakóparkokba.
Ebben a faluban nagy hagyománya volt a fóliás termesztésnek, és mind a mai napig sokan csinálják ma is. Így jellemzően minden kert teljes mértékben veteményes, egy-két gyümölcsfával, ha van egyáltalán, és maximum a házak előtt van virágos kert.
Erre jöttünk mi, akik a dísz kertet szeretik, bár persze, az élhető díszkertet. Fű, fa, bokrok, virágok. Szerencsénkre a kertünk "alapja" is ilyen, bár roppant elhanyagolt és ami egyáltalán gondozva volt, abban sincs köszönet.
Így most mi vagyunk azok, akik folyamatosan rombolunk. Bontásra vár a kert részen két téglából épített tároló, amik egyébként semmire nem voltak használhatóak, és még rosszul is lettek megépítve.
Visszavágtunk egy kb. 10-15 m hosszú, 4-5 méter magasra megnőtt sövényt kb. 1 m magasra. Hogy mekkora munka volt, és még mennyi vár ránk, hogy a levágott ágakat felaprítsuk, arról nem is akarok beszélni. De bizony, miközben vágta a férjem a sövényt, két kerttel odébbról szólt át egy 80 éves bácsi, aki egyébként a kertjét művelte fiatalokat is meghazudtoló ütemben, hogy hát évekig nőttek azok a fák, most meg kivágja? És bizony volt rosszallás a hangjában. Férjem mondta, hogy hát ez az, hogy nem fák ezek, hanem sövény. És nem kivágja, csak visszavágja, hogy ismét szép, zöld színfolt legyen.
Számunkra szinte teljesen idegen emberek kérdeznek rá olykor, hogy na leromboltunk már mindent, amit akartunk. Igen, jól gondoljátok, a faluhíradó keményen működik.
De komolyan mondom, engem ez nem zavar, sokkal inkább szórakoztat.
Úgy gondolom, hogy bár nyilván sosem leszünk olyan zsámbokiak, mint akik itt élnek születésük óta, de ha majd látják, hogy a rombolást az építés követi, hogy a kertben ugyan csak egy keskeny sávban lesz vetemény, és a többi fű, fa, virág és bokor, de az ápolt, gondozott és szép, akkor el fogják fogadni, hogy nem vagyunk mi olyan rosszak.
Most még bizalmatlanok velünk, hiszen idegenek vagyunk, nem tudnak rólunk még igazából semmit. De majd elmúlik ez, ha látják, ahogy épülünk-szépülünk.
Addig is, ami a legfontosabb a közvetlen szomszédokkal egyelőre és remélem hosszú távon is, remek a viszonyunk. Kölcsönösen segítünk egymásnak, jókat beszélgetünk és szépen alakulnak ezek a kapcsolatok.
Mi pedig élvezzük a csendet, a madarak énekét, az illatozó virágok pompás látványát, amiben itt részünk lehet.
Itt sem jellemző, hogy itt vásárolunk, vagy akár postára megyünk. Mi nagybevásárlásokat szoktunk csinálni, arra itt nincs megfelelő üzlet. De minden alkalommal mikor elmegyünk, a végén már alig várjuk hogy haza érjünk. Igen, haza, ide Zsámbokra, a házikónkba, a csendbe, a nyugalomba.
Hát azt hiszem így lesz a városi lányból vidéki.
Mondjuk azóta egész másképp néz már ki a kert, de ez volt az alap.
