Ma egy beszélgetés kapcsán merültek fel bennünk sztorik az első házunk felépítéséről. Nekem meg az jutott eszembe, hogy erről nem meséltem nektek, pedig van mit. Ha mégis, akkor bocsánat, legfeljebb újra olvassátok, de visszapörgettem a posztokat, és nem találtam ilyet.
Honnan is kezdjem?
Talán onnan, hogy mind a férjem, mind én szegény családban nőttünk fel. Nem voltak házak, nyaralók a családjaink birtokában, volt egy-egy állami bérlakás, és a napi megélhetésre futotta még szűkösen a keresetből. Még visszamenőleg, a nagyszülőktől sem örököltünk semmit.
Így miután összeházasodtunk, tényleg üres zsebbel indultunk neki az életnek. Még lagzink sem volt, ahol nászajándékba kaphattunk volna pénzt. Minimális nászajándékot kaptunk egy-egy helyről és ennyi.
Illetve egyetlen kis reményünk volt, hogy az akkor már férjemnek volt némi megtakarítása. Törvényeket tisztelő emberekként akkor úgy gondoltuk, hogy ezt a megtakarítás hivatalosan, a két ország között átutalva kerüljön Magyarországra, ahol majd ezzel el tudjuk indítani az életünket.
Nos, a sors még ezt is elvette tőlünk, de ez nem ennek a posztnak a témája, a lényeg csak annyi belőle, hogy ez a pénz sem segítette az életünk megalapozását.
Így hát más választásunk nem lévén, a szüleimmel laktunk egy lakásban, a mi szobánk 12 m2 volt. Később ide született a lányunk is, és még vele is ott éltünk 5 éves koráig.
Persze sokat gondolkodtunk azon, hogy tudnánk önállósodni. Az alábbi "lehetőségeink" voltak.
- tanácsi lakást igényelni - megtettük, mondták, hogy majd szóljunk újra ha már legalább 2 gyerekünk van, de jobb lenne a 3.
- munkahelyi építkezésből lakást igényelni - ezt is megtettem, de ágyba bújni nem voltam hajlandó érte a szakszervezeti titkárral.
- albérletbe menni - akkoriban egy albérlet csak 1 szoba bérlését jelentette, nem egy komplett lakásét. Egy szobánk volt így is, és a szüleim anyagi segítsége abban nyilvánult meg, hogy nem kértek hozzájárulást a rezsihez.
- szociális lakást igényelni - erre sem voltunk jogosultak, ill. nem volt hozzá kellő ismeretség a tanácsnál, de talán jobb is, ha ezeknek a lakásoknak az állagára gondolok.
- társasház építkezésbe beszállni - ezek akkoriban arról szóltak, hogy nyelik a pénzt, ám soha az életben nem lesznek készen. És nem mellesleg akkori viszonylatban igen drágák voltak, amire szintén nem futotta.
- elcserélni a szüleim lakását kettőre. Ez soha fel nem merült bennem, mert ők is megkínlódtak azért a lakásért, nem akartam volna, hogy miattam ismét egy kis lyukba kényszerüljenek.
És ezzel nagyjából ki is merültek a lehetőségek. A tanácsi bérlakásra nem voltunk jogosultak, mert ahhoz túl sokat kerestünk. Társasház építkezést nem tudtuk vállalni, mert ahhoz meg túl keveset kerestünk. Az egyéb lehetőségek olyasmiket kívántak volna, ami a mi eszköztárunkban nem szerepelt.
Szóval teljesen kilátástalan volt, hogy valaha is sikerül saját lakásra szert tennünk, amikor is olvastam arról, hogy telkeket parcelláz az állam, és ezeket bérbe lehet venni. A telkeket nem kellett készpénzért megvenni, lehetett rá hitelt felvenni. 99 évre adták bérbe a szerződés szerint, ez azért elég soknak tűnt. Annyit kellett vállalni, hogy talán 5 éven belül felépítjük rá a házat.
Végső elkeseredésemben mondtam akkor a férjemnek, hogy hozzon erről egy pályázati anyagot, mert úgy kellett pályázni ezekre, és nézzük meg. Mi bajunk lehet? Úgy sem fogjuk megkapni, de legalább álmodozzunk róla.
Hozott is egy hatalmas paksamétát, aminek a nagy része a parcellázott telkekről szólt. Igazából elég gyorsan átnéztük, mert a mi nulla forintos megtakarításunk igen csak szűkre szabta a lehetőségeinket.
Illetve hazudok, mert miután a férjem átköltözött olyan állása volt másfél évig, ahol kiemelkedően jól keresett, és onnan volt egy "óriási" megtakarításunk, talán 40 ezer forint. Ennyit tudtunk önrészre szánni, ehhez mérten kellett telket keresni.
Két telket pályáztunk meg, és el is felejtettem az egészet.
Aztán egy augusztusi napon vastag boríték érkezett, és a benne lévő levélben az állt, hogy megkaphatjuk az egyik telket Budapesten a XX. kerületben.
Sosem felejtem el, kezem-lábam remegett, potyogtak a könnyeim és el sem akartam hinni, hogy amit olvasok az igaz. De az volt.
Elrohantunk megnézni az akkor még világ végének érzett Erzsébetre a telket. Egy kis utcában volt három üres telek , amiből a középsőn már folyt egy építkezés, és volt a két szélső, amiből az egyiket ajánlották nekünk. Égig érő dzsungel volt a telken, be sem tudtunk szinte menni megnézni, hogy mi merre hány méter. De persze elfogadtuk, és boldogan mentünk intézni az egészet. Erre nagyon gyorsan megkaptuk a hitelt is, hiszen a 40 ezer forintocskánk nem volt elég rá. Olyan 200 ezer forint körül volt talán az ára a teleknek, de hangsúlyozom, hogy ezt akkor bérleti díjként határozták meg.
Így hát lett egy bérelt telkünk, és egy 160 ezres adósságunk.
Sem a férjem, sem az én családomban soha senki nem építkezett, ezért halvány lila fogalmunk sem volt arról, hogy házépítés. A férjem végzettsége akkor autótechnikus volt, az enyém okleveles közgazdász. Mondjam azt, hogy gőzünk nem volt arról, hogy mi kell a malterbe, a betonba?
Nem baj, azért mi repkedtünk a boldogságtól, és belevágtunk életünk egyik legnagyobb vállalkozásába.
A megtakarításból maradt összesen 6.000.- forintunk. Igen, jó az összeg, nem maradtak le nullák.
Felvettünk 20.000.- Ft személyi kölcsönt. És kértünk 20.000.- Ft-t kölcsön a férjem főnökétől. Évám, ha olvasod, örök hála nektek érte.
Ebből a hatalmas összegből kellett tervet varázsolni, engedélyeztetni, és min. az alap elkészültéig felhúzni a házat, miközben már bevezettettük a közműveket, mert a telken nem volt semmi. Mondjuk akkor ez még csak az áramot és vizet jelentette, de ezek mind pénzbe kerültek.
Létezett akkor kész terv. Igen, lehetett ilyet kapni, teljes dokumentációval, és amit mi kiválasztottunk mindössze 2.000.- Ft volt. Sok házat láttam az országban azóta, ami ugyanazzal a tervvel készült. De ez nem zavart minket.
A terv szerint pince nem volt. Erre nem lett volna pénzünk. Viszont a ház kétszintes volt, egy nagyon klassz nyitott tetőtérrel a nappali felett.
Szóval oda voltunk, hogy milyen csoda házunk lesz, még ha először nem is lesz pénzünk arra, hogy mindkét szint készen legyen költözésre.
Aztán kiderült, hogy a tervet engedélyeztetni kell, sőt, a telekre kell alakítani. Ehhez viszont már mindenképpen szükség volt egy mérnökre.
Hála az égnek egy ismeretségből találtunk egyet, aki elintézte a ház adaptálását a telekre, és elintézte az összes engedélyt, a tűzoltóságtól kezdve nem tudom még miken át, és végső soron a kerületi tanács műszaki osztálya megadta az engedélyt az építkezésre, de persze ezek sem ingyen voltak.
Első körben kerítés kellett volna, meg szerszámok, talicska és hasonlók. Ezeket férjem egyik kollégája szerezte nekünk az akkor szokásos módon, nem részletezném, bár természetesen nem loptuk. Bolti új cuccok voltak, és fillérekbe kerültek nekünk.
Az áram bekötését anyu segítségével tudtuk intézni, mert ő az ELMÜ-nél dolgozott. Így lett nekünk 3 fázisunk, és 30 amperes óránk, ami egészen extrának számított.
Az építkezéshez kellett még víz is. És nagy meglepetésünkre közölték, hogy akkor kellene egy vízakna is. Ne nevessetek, fogalmunk nem volt ezekről.
Szóval kimentünk a telekre és próbáltuk felszámolni a dzsungelt, kézzel. Ha azt mondom nem sikerült, akkor sejtem senki nem lepődik meg. A középső telekről ledózerolták a dzsungelt és az összes föld onnan átkerült így a két szélső telekre, felnyomva az ottani bokrokra. Hiába irtottuk mi a bokrokat, gazt, amikor majd egy méter magasan borította a föld.
Nem volt más választásunk, mint hívni a traktort, meg teherautót hozzá, hogy gyalulják le a telket. Nem emlékszem már rá pontosan, de talán 6 - 7 nagy teherautónyi földet, bokrot, dzsungelt és ki tudja még mit vittek el akkor, na és szinte az összes maradék pénzünket is.
A tiszta placcon már tudtunk kerítést építeni. Az oszlopokhoz a betont a férjem kézzel keverte talicskában. De örültünk, hogy voltak vascsövek és volt drótháló, és hogy a C fuvarban szinte ingyen hozták a sódert, bár a cement azért már nem volt annyira olcsó.
Aztán teherautó oldalfalakból építettünk egy sufnit is, ahova be tudtuk rakni a szerszámokat. Sosem felejtem el, nagy boldogan ástunk egy budit is, és ott a sufnin belül építettük meg, mondván erre sem kell külön költeni, hogy megvegyük készen. Tényleg fel sem merült, hogy azért ez okozhat a későbbiekben gondokat. :)
És akkor meg kellett csinálni a vízaknát. Ami azért nem csak annyi, hogy ásunk egy gödröt és kész. Fenéket. Megvan hogy mekkora kell legyen, milyen mély legyen, milyen szerelvények kerüljenek bele és nyilván kell belőle egy kerti csap is, amiről majd tudjuk a vizet venni az építkezéshez.
Életünk első építménye volt, teljesen kézi erővel készült, és szinte csak a férjem keze munkája volt. Kiásta, bezsaluzta - na az még egy pokoli meló, és aztán kézzel bekeverte a betont és be betonozta.
Iszonyat kemény volt egyedül, azt hittem ebbe megpusztul.
De meglett a vízakna, és megérkezett hozzá a víz is.
Volt már áram, volt már víz, volt adaptált és engedélyezett terv, nosza építsünk házat.
De ezt majd a következő posztban tesszük meg!
