Hol is fejeztem be az előzőt? Talán ott, hogy elköltöztünk, hogy fájt elhagyni a növényeket, amiket szeretettel ültettünk, gondoztunk és örömünkre szolgált a fejlődésük, a szépségük, vagy éppen a termésük.
Arról nem írtam, hogy mikor abban a házban éltünk, akkor lettünk kicsit a kaktusz szerelmesei is. Sikerült egész szép számban felhalmoznunk belőlük, és bizony még télálló kaktuszunk is volt, amit a kertbe lehet kiültetni. Természetesen ebből vittem magunkkal az új házhoz is.
Ezeken túl is számos szoba növénnyel gazdagodtunk az alatt a tíz év alatt, amíg ez a ház volt az otthonunk, így ezek is velünk költöztek az új otthonba.
És akkor az új kert. Bár kertnek nem volt nevezhető. Mindenesetre jóval nagyobb volt, mint amit elhagytunk, és ez egy nagy vágyunk volt. Ráadásul sikerült a település szélén házat vásárolni, ami szintén nagy álom volt, és bár csodás kilátásunk volt, valamint csendes, nyugodt hely volt, a kert szempontjából azért hozott ez magával negatív dolgokat is jócskán.
Szóval a kert, azaz az udvar. Volt benne egy juharfa. Volt némi bodza dzsungel, valamint akác dzsungel. 3 db tuja csak úgy random módon elültetve minden koncepció nélkül és még szépek sem voltak. És ennyi. A talajt egy nagyjából ápolt fű és gazkeverék borította.
Első körben úgy döntöttünk, hogy mindent kivágunk, kiszedünk, ami ott volt. A tuja csökevényeket pikk-pakk kikaptuk. A juharfa, még fiatal volt, gyorsan megszabadultunk tőle is. Bevallom ma már nem szedném ki, bár nem volt olyan helyen, ami ideális lett volna a mi szempontunkból, de azért a díszítő értéke ma már számítana nekem. Akkor én csak termő gyümölcsfákban gondolkodtam. Ezért megváltunk tőle, bár a lánykánk nagyon fájlalta. Ehhez képest azért majd meglátjátok, hogy díszfa is került a kertbe.
A bodzát kiirtani, főleg hogy belenőtt egy ócska dróthálóba, hát az már nem volt egyszerű dolog, de végül is megoldottuk.
A legmunkásabb az akác és a számos új hajtás felszámolása volt, de egyszer csak eljött az a nap is, amikor ott állt a telek teljesen üresen.
Jöhettek végre a saját magunk ültette növények bele.
Érdekes, mert most ahogy így bele gondolok, nem is emlékszem a sorrendre, hogy mikor mit vettünk, és ültettünk el, de arra, hogy mit hol vettünk, vagy kitől kaptunk, arra sokkal inkább.
Az biztos, hogy a hátsó kerítést a hátsó szomszéddal közösen rendbe tettük. Így már lehetett elé ültetni valamit, és természetesen az akkoriban nagyon divatos tuját választottuk. Egy csepeli kertészetben találtunk szép, egészséges smaragd tujákat. Úgy 20-30 cm magas volt mindegyik, és nagyon jó áron adták akkoriban. Mivel majd 30 m hosszan akartunk ültetni, hát jó sok darab kellett hozzá.
Igen ám, de volt még egy probléma. Volt egy kutyánk is, ráadásul fiú. A tuja pedig nem szeretné, ha rendszeresen oldalba vizelnék. Így kénytelenek voltunk védő kerítésről is gondoskodni.
Elsőre még valami egyszerűbb megoldást választottunk, ami nem is volt túl magas, így hát a kutya természetesen lazán átlépett felette, és máris boldogan rohangált a tuják között.
Ezért a következő lépés egy magasabb, erősebb háló kihúzása volt, ami nyilván jó sokba is fájt nekünk. De legalább megvédtük a tujákat.
A későbbiekben még egy oldal kerítés mentén is telepítettünk smaragd tujákat, szintén kerítéssel védve.
Elárulom, hogy a növényeink védelmére telepített kerítések sokkal több pénzbe kerültek, mint bármelyik növényünk, de csak így tudtuk megvédeni az ültetéseket.
Aztán amikor már a tuják olyan nagyon lettek, hogy olyan nagy kárt nem tudtak benne tenni, gondoltuk mi, akkor lebontottuk, és persze sokkal jobban nézett ki innentől az egész.
Ilyen szépséges tujasor lett belőle az évek során. Hála az égnek nem támadta meg a tuják nagy ellensége sem, amíg mi ott éltünk, bár nagyon féltünk ettől.
Amit megtettünk a védelmen kívül, hogy rendszeresen locsoltuk. Illetve ha télen nagy hó esett rá, akkor azt levertük róla, hogy a hó súlya alatt ne törjenek meg az ágak.
Sajnos a kerítés megszüntetése egyébként a hátsó, szomszéd felé eső részt azért megviselte, ugyanis a kutyánk boldogan rohangált mögötte ugatva a szomszéd kutyáit, macskáit, és jócskán letörte róla az ágakat, de legalább mi nem láttuk.
És bár a kertünk ékessége volt a tuja sor, és mindenki oda meg vissza volt tőle, bevallom ma már nem ültetnék. Ma már tájidegennek érzem a tuját.
A tuják mellett ültettünk egy himalájai selyemfenyőt is. Fenyőt mindenképpen akartam, már csak az előző háznál lévő miatt is, de egyébként is imádom. Valahova mentünk, amikor betévedtünk egy kertészetbe, és ott találtuk ezt a kis csodát, ami max. 30 cm volt, amikor megvettük.
Itt már egészen nagy, csak fázik a téli zimankóban. Ő nagyon hiányzik. Egészen különlegesen szép növény. A tűlevelei hosszúak és tényleg selymes simításúak. Szép formás növénnyé fejlődött az évek során.
Egyszer alaposan rám hozta a frászt. Az történt, hogy el kezdtek sárgulni a levelei. Teljesen pánikba estem, hogy jaj, meghalt az imádott fenyőm.
De kiderült, hogy bizony váltja a leveleit, és ily módon. A régiek besárgulnak, lehullanak és közben már nőnek az újak a ágak külső részein.
Mára bizonyosan még sokkal nagyobb, mert akár fél métert is nőtt egy-egy évben.
Semmiféle ápolást nem kívánt. Vizet nagy szárazságban ő is kapott, de igazából csak ennyi. Ám ha valaki ilyet szeretne a kertjébe, akkor jó nagy helyet szánjon rá, mert szépen kinövi magát és sok területet elfoglal a kertből. De szerintem megéri, mert gyönyörű és különleges.
Sokfelé láttunk egy nagyon szép virágú fát, mire kiderítettük, hogy selyem akácnak hívják. Így bizony beszereztünk egyet, és őt már úgy ültettük el, hogy nyújtson majd árnyékot a pergolára.
Nagyon gyorsan növekszik, ezért aki hamar szeretne nagy lombú fát, annak csak ajánlani tudom. Ám érzékeny is, a fagyokra, a szélre. Nekünk szerencsénk volt, nem károsodott soha ilyesmitől. Viszont szeret tetvesedni. Amint már mondtam, mi nem használunk semmiféle vegyszert a kertben, így neki is magától kellett ezt mindig kiheverni. Egyébként meg is tette, de amíg tetves volt, addig csurgott róla valami lé is, így nem volt kellemes alatta sétálni.
A virága szerintem valami csoda. Olyan mint egy-egy kis tollbokréta. És valahogy szinte kétszer nyílik ki egy-egy virág. Két-három éves korában már virágzik, és rendkívül pazar látvány. A virág illata pedig átható, és egészen különleges, mint valami nagyon finom szappan.
Van még egy érdekes tulajdonsága, estére becsukja a leveleit.
Egyszer rábíztuk a kertet a lányunkra, és a selyemakác még fiatal volt akkor, ezért kértük, hogy azt is locsolja meg rendszeresen. Szegény meg is tette, de egyik este mikor ment locsolni azt látta, hogy a fa levelei lekonyultak, összecsukódtak. Teljes pánikba esett, hogy a legjobban védendő növény elpusztult. Aztán másnap meglátta hogy teljes pompájában virít, és akkor megnyugodott.
Talán egyetlen "rossz" tulajdonsága, hogy lelkesen szaporodik. Az elnyílt virágokból kifejlődő termések elborítják a kertet, és bizony gyorsan kifejlődnek az új kis egyedek.
Természetesen ez teljesen kordában tartható, hiszen csak ki kell kapni a földből és annyi. Igazából azonban akár hasznot is csinálhatunk belőle, mert alapból nem egy olcsó növény a kertészetekben. Szóval akinek van hozzá kedve, ideje, helye, az simán csinálhat a sok kis új növényből egy faiskolát és eladhatja az új fácskákat.
Innen folytatom! Mára sziasztok!
