És elérkeztünk az utolsó feladathoz is. Ígérem, nem vállalok be többet ilyet, és nem untatok vele senkit, bár azért talán voltak izgalmas bejegyzések is.
A mai téma egy napom. Mi tagadás, mostanában rendesen zajlik körülöttem az élet. Így a napjaim igen csak zsúfoltak, és ide oda szaladósak, sokszor már azt se tudom hol áll a fejem.
Amit elmesélek, az múlt héten történt.
Reggel egy budapesti kórházban kezdtünk, a férjem, a fiunk és én. Nem kell megijedni, hála az égnek senkinek nincs már semmi baja, de a fiunk pár éve beteg volt, és ennek kapcsán jött most haza külföldről, hogy kontrollra menjen. Volt már ilyen, amióta külföldön él, és akkor simán megvolt a kontroll. Ezzel szemben most röpke egy óra kellett ahhoz, hogy kiderüljön, hogy az OEP szigorított, és már nem végezhetik el neki ezt ingyen, hanem fizetős a történet. Igazából még ezt is vállaltuk volna, ha tudjuk mennyi az annyi. De mint kiderült ehhez az asszisztensnek ki kellett volna tölteni egy nyomtatványt, azzal át kellett volna mennünk a felvételi irodába, ahol felvették volna, kikalkulálták volna és ha elfogadható az ár, akkor mehettünk volna vissza az osztályra, levetetni a vért, megvárni az eredményt és utána bekerülni az orvoshoz, aki már csak 1 órát rendelt, miután mindez kiderült. És természetesen tömegek vártak vizsgálatra, és orvosra az ambuláns rendelésen. Így ezt az egy órát is feleslegesen töltöttük ott, mert esélytelen volt, hogy megoldódjon a dolog az nap, márpedig az orvos nincs mindennap az ambulancián, és a gyereknek meg vissza kellett utaznia külföldre.
Így ezután a fiaskó után elmentünk egy bankba, hogy megkérvényezzük a hitelünk végtörlesztését. Elég hosszas várakozás után, mikor leültünk végre az ügyintéző elé, aki ugye olyan sorszámozás alapján hívott minket, hogy abból egyértelmű volt, hogy hitel ügyintézés végett mentünk, rögtön azzal kezdte, hogy mit szeretnénk, mert ő csak helyettesít ott, és nem biztos, hogy mindenhez ért. Hát ez remek! De szerencsére közölte, hogy ja, ha csak ennyi, akkor rendben, ezt meg tudja csinálni.
Kitöltötte a papírokat, amihez a kezébe adtuk az egy héttel korábban ugyanettől a banktól megkapott igazolást, hogy mennyi pénzt kell befizetni és mit hogy kell intézni. A kis hölgy kezében a papírokkal ennek ellenére mindent tőlünk kérdezett.
Majd jött az a rész, hogy mikor kapjuk meg az igazolást amivel mehetünk a földhivatalhoz? Közölte, hogy 15 napja van a banknak, hogy ezt kiküldje. Nekünk elég sürgős lenne a dolog, ezért megkérdeztük, hogy fiókban megkaphatjuk-e a papírt, ha már elkészült? Persze - volt a válasz. Igen ám, de kiderült, hogy ahhoz a földhivatalhoz, ahova nekünk menni kell csak igen keveseknek van aláírási joga. Volt valamikor a banknak ott is fiókja, ahol a földhivatal is van, na de azt bezárta, aláírókról meg úgy tűnik nem annyira gondoskodott. Elég bizonytalannak és elveszettnek tűnt ebben a kérdésben az ügyintéző hölgy, de a végén sikerült kideríteni, hol tudunk előbb is papírhoz jutni.
Aztán elmentünk anyukámhoz, mondván lássa ő is az unokáját, hiszen másfél éve nem volt itthon. Erről személyes okokból inkább nem mesélek.
Következő utunk egy plázába vezetett. Biliárdozni mentünk. Előtte azonban ebédelni is akartunk. Amit én ezzel kapcsolatban átéltem, az felért egy kabaré jelentettel. Oda mentem az egyik kajáldába és az alábbiak hangoztak el:
Pultos: - Tessék, mit adhatok?
Én: - Rántott szeletet kérek.
Pultos: - Miből?
Én: - Miből van?
Pultos: - brbrbrbr ... (ezt nem értettem) és csirke.
Én: - Csirkéből kérem.
Pultos: - Milyen legyen?
Én: - Mire gondol?
Pultos: - Szezámos, mandulás vagy sima panír?
Én: - Sima.
Pultos: - Ja, az nincs.
Én: - Akkor szezámos.
Pultos: - Az sincs.
Én: - Hát akkor talán mandulás.
Pultos: - Rendben. Milyen köretet adhatok?
Én: - Miből választhatok?
Pultos: - Van rizs, kukoricás rizs, petrezselymes burgonya - csak jelzem, hogy ott állt a tálak felett közben, és nézte, hogy mi van, viszont mivel a tálak hátul voltak, így a vevő nem lát bele ezekbe - ... Itt megállítottam, hogy: - Petrezselymes burgonyát kérek.
Pultos: - Jó. Ja, az nincs, csak steak burgonya.
Én: - Akkor legyen az.
Férjem szerint ő egy idő után közölte volna, hogy adjon ami van.
Szerencsére jó hangulatom volt, így igazából csak nevetni tudtam az egészen.
Ebéd után mentünk biliárdozni. Csak mi voltunk, így simán tudtunk választani, hogy melyik asztalt szeretnénk. Tudtunk volna, ha kigyulladt volna felette a lámpa. De nem tette. Viszont nagyvonalúak voltunk és közöltük, hogy rendben, jó lesz ott egy másik asztal is, ahol ég a lámpa. Hölgy megköszönte a megértést, és mi átmentünk oda. Már vagy 5-10 perce játszottak a fiúk, amikor megjelent egy pasi a bejáratnál, és a távirányítót próbálgatta, amivel a lámpát kapcsolják. Mindezt olyan jól sikerült elkövetnie, hogy elaludt az a lámpa is, ahol mi játszottunk. Oda vakkantott, hogy ja, bocsi, és nyugodtan nyomogatta tovább a távirányítót, mi meg ott álltunk-ültünk a sötét asztal mellett jó pár percet. Végül nagy nehezen visszakaptuk a fényt, de elég felháborítónak találtam a dolgot. Mondjuk, ha szól előre, hogy bocsánat, valami gond van, megnézném, hogy kijavítsuk a hibát, ezért kérem pár perc türelmüket. De nem. Vagy ha azt mondta volna, miután lekapcsolta a lámpánkat, hogy bocsánat, 10 percet ingyen játszhatnak, még akkor is, ha nem kellett 10 percet várnunk. De nem. Vagy azt is mondhatta volna, hogy meghívom Önöket egy-egy pohár üdítőre a kellemetlenség miatt. De ez sem történt meg.
Lehet én gondolkodok rosszul, lehet ezért is nem vagyok vendéglátós, és nincs ilyen helyiségem, lehet hogy ha az lennék, ráfizetnék, de én mégis így éreztem volna korrektnek.
Az, hogy miközben játszottunk rendszeresen beült valaki oda telefonálni, mert őt így nem zavarta a kinti zaj, max. minket zavart az ő hangos telefonálása, az vajon megint csak szerintem bunkóság? És úgy sejdítem, hogy nem vendég volt az illető. Az elhanyagolt terem és asztalok, a görbe botok már csak hab volt a tortán.
Viszont mindezek ellenére a fiúk egy remek csatát vívtak, és hogy senkinek ne essék a hiúságán csorba nem árulom el ki lett a győztes! :)
