Ez év elején volt szerencsém több hetet eltölteni Londonban. Akkor írtam is egy bejegyzést az ottani közlekedés szervezettségéről, nyilván a maga gondjaival együtt. Aki akkor nem olvasta, az itt találja meg: Közlekedés szervezetten
Azóta a napokban megint fellángolt a felháborodás, amikor egy fiatalt meghurcoltak, mert a budapesti tömegközlekedés e-jegyes rendszerében szinte azonnal komoly hibát talált és ezt volt olyan bátor és jelezte a cégnek. Két fájó pontja is van a dolognak. Az egyik nyilván az, hogy durván meghurcolták a fiatalembert, ahelyett hogy megköszönték volna neki a jelzést. A másik, gondolom mondanom sem kell, hogy évek óta még mindig csak a teszt üzemmódnál tartunk és az így működik. Vajon mibe került ez már eddig is nekünk?
De nem ezért írtam. Napok óta tervezem az utazásomat, mert a mai napon a Moszkva téren lesz jelenésem, és ugye mostanra még messzebbre költöztem Budapesttől. Igen, igen, elég öreg vagyok már hozzá, hogy a Moszkva térre menjek.
Szóval kocsival nem megyek, mert én Keletre vagyok a fővárostól, így csak az egész városon kellene átbumliznom ahhoz, hogy oda érjek, és akkor még ott lenne a parkolás megoldása, ami számomra elég kritikus pont. Parkolóházba nem megyek, és a környék nem arról híres, hogy tele lenne üres parkoló helyekkel, ráadásul arany áron.
Ezért próbálok közlekedési megoldást találni magamnak. Direkt vonat sem működik, mert a falunkon nem megy át vonat.
Lehetőségeim:
- megyek busszal - ez volt az első variáció a fejemben - a busz másfél óra alatt ér be a Stadionokhoz. És onnan még ugye metró. Jócskán "városnéző" menetidő, de sebaj. Viszont visszafelé nem működik. Nem és nem találtam buszt, ami jó lenne nekem. Ezért gondoltam, hogy akkor HÉV Gödöllőig, és onnan már lenne busz. Nosza, nézzük meg a HÉV menetrendet. Napok óta próbálom megtalálni ennek online verzióját, és nem és nem sikerült. Valami bonyolult útvonal tervezés van a BKK-nál, de képtelen vagyok kiigazodni rajta. 1990 óta használok számítógépet, ahogy telt rá azonnal internet használó is lettem, vásárolok a neten, Londonban minden útitervet a neten néztem meg, menetrendeket, mikor mi honnan hova. Szóval nem vagyok hülye a dologhoz, de a BKK kifogott rajtam. Direkt HÉV menetrendet csak pdf verzióban találtam, bár azt sem egyszerű érvényeset találni, és ugye ez a szokásos apró betűs, ezer soros csoda, amit mikroszkóppal kell böngészni, hogy megtaláld amit keresel. Azért találtam valamit, elvileg utána még buszt is elértem volna, vagy nem, de megbeszéltem a férjemmel, hogy max. Gödöllőre értem jön. De annak nem örültem, hogy akár hol kurkásztam, mindig azt találtam, hogy Mogyoródon át kell szállni, ami annyira nem tetszett. Így hát tovább gondolkodtam és beugrott:
- megyek vonattal Gödöllőről, addig meg elmegyek kocsival és az állomás előtt hagyom a kocsit. Így nem kell a férjemnek sem velem foglalkoznia, én sem vagyok hozzá kötve, és még a közlekedés is gyorsabb. Remek, megörültem, hurrá itt a megoldás. Reggelre még jobb ötletem született, hiszen Sülysáp közelebb van, a vonat onnan is a Keletibe megy, hurrá.
És most jön a lényeg. Még éjjel mikor megnéztem az Elvira-t - aki nem tudná a MÁV online menetrendje - láttam, hogy lehet online jegyet venni. Mikor reggel beszéltünk a férjemmel, és elpanaszoltam neki a HÉV menetrend gondjaimat, mondta rögtön a BKK-t, hogy miért csodálkozom, és én rögtön reflektáltam, hogy de az Elvira az jó, könnyen használható, még azt is mutatja hol jár a vonat, és jegyet is lehet venni.
Így ma, reggeli után, gondoltam én, veszek jegyet. Szépen kikerestem a vonatomat, kattintás a jegyvásárlásra, majd regisztráció, mert a nélkül ugye nem lehet, vissza a jegy vásárlásra. Örömmel láttam, hogy van kattintási lehetőség retúr jegyre is, de az első pofon az volt, hogy nem engedi bekattintani. Edzett netező vagyok, sebaj, majd megveszem vissza is, miből áll?
Aha, felugrik egy felirat:
Az Ön által választott állomáson nincs automata, ahol a jegyét megkaphatja. Gondoskodjak arról, hogy olyan helyről induljak, ahol ez megoldható.
És itt a vége. Hogy a büdös francba induljak olyan helyről, ahol van automata, ha nekem ez az állomás van itt, és visz a vonat onnan oda, ahova én akarom? Gödöllő már tőlem is messzebb van, és a Keletitől is, mint Sülysáp, tehát azt meg sem néztem.
Évek óta veszek rendszeresen repülőjegyet, tízezrekért a neten, és még ki sem kell nyomtatnom, mert a telefonomra kérem le a jegyet. Azzal intézek mindent a reptéren, és működik.
De egy 700.- Ft-s vonatjegyet meg kell szereznem jegykiadó automatából. És még ez sem gond, mert ezzel voltam már így, szintén Londonban. Itthon megvettem neten a jegyet, ott a reptéren bepötyögtem a kódot, amit kaptam és már nyomta is ki az automata a jegyet. Mert hogy volt automata. Jelzem állt mellette hostess, hogy ha gondom lenne, segítsen.
Vajon miből gondoltam, hogy az e-jegyet pont azoknak találták ki, akik ilyen kisebb állomásokról indulnak, ahol nem egyszer fordul elő, hogy valamiért épp zárva van a jegyeladó fülke, vagy hó elején mindenki ott áll sorban hogy bérletet vegyen, és még sorolhatnám. De végül is mindegy az ok, kikeresem a neten a vonatom, megveszem rá a jegyem, hogy ne kelljen az állomáson, csak felszállhassak a vonatra, de nem lehet, mert nincs automata. Miért nincs? Ha már kitalálták ezt a lehetőséget, akkor miért nem elérhető mindenhol? Könyörgöm, XXI. század. Rémlik?
Végül is én vagyok a balga, aki azt gondolta pár percig, hogy a XXI.szd.-ban él itthon is.