2016. szeptember 30., péntek

Énekeljünk

Bocsánat, még tart a kihívás is, én meg jól eltűntem, de mindenféle fennforgások voltak, amik miatt nem jutottam el odáig, hogy bármit is írjak. Majd mesélek a fennforgásokról is, de babonás okokból arra még várni kell egy keveset.

Szóval a kihívás 7. napjánál tartunk. A feladat 3 jelenlegi kedvenc dal. Egy korábbi posztban már volt ehhez hasonló, és akkor is írtam, hogy nincsenek már jelenlegi kedvenc dolgaim. Vannak olyan dalok, zenék, amiket ősidők óta szeretek. Ezért most sem fogok tudni olyanokat írni, ami most éppen a kedvencem, mert már nagyon régen szeretem mindhármat.

  1. Barbra Streisand Woman in love - nos ez az egyik örök kedvenc. Barbra-t mind színésznőt is imádom, de ezt a dalt olyan csodálatosan énekli, hogy a szívemből egy darab mindig vele szakad.
  2. Vangelis A paradicsom meghódítása - tudom, tudom, ez nem olyan igazi dal, hiszen nem énekel benne egy valaki, de azért kórus van. Ez is egy örök kedvenc, nagyon szeretem, ahogy szinte árad a zene. Aztán az imádatot csak fokozta, amikor az Aggteleki cseppkőbarlangban hallgathattam meg. Az ottani akusztikának köszönhetően minden porcikámat átjárta ez a mű. Csak ajánlani tudom, hogy aki teheti, menjen oda el, és élje át ezt az élményt, mert csodálatos.
  3. John Lennon Imagine - talán sosem volt annyira aktuális ez a dal, mint most. Angolul tudók előnyben. Hallgassátok, értsétek meg, és próbáljunk meg e szerint élni. 
Nos, ennyi. Persze, van még sok-sok kedvenc, de ma ezek jutottak eszembe. Jó szórakozást mindenkinek!