Érettségi után egy évet dolgoztam, és persze készültem a felvételire. No meg dizsibe jártam, szerelmes voltam, vagy éppen bánkódtam. Kirándulni, túrázni nem jártunk.
Viszont nyárra a barátnőmmel szerveztünk magunknak egy utazást Lengyelországba, Varsóba és Krakkóba. Foglaltunk le szállást, és a vonatjegyet is megvettük előre.
Aztán kicsit ez megborult.
Barátnőm ezen a tavaszon járt Erdélyben egy csoporttal, ahol az utazók nagyjából mind az édesanyjával volt egy korosztály, míg az idegenvezető srác meg vele volt egykorú. Így természetesen nagyon jó, baráti kapcsolat alakult ki köztük.
Ez a srác jelent meg Budapesten nyáron, és mivel ő is éppen készült Lengyelországba, azonnal átszervezte az utunkat - már most mondom, nem ez lesz az egyetlen ilyen alkalom. Megbeszéltük vele, hogy elsőre nem megyünk el Varsóig, hanem Zakopane-ban találkozunk vele. Talán még azt is megadtuk, hogy a vonatunk mikor fog oda érkezni. Aztán az történt, hogy valahogy vonat nem volt, helyette busszal kellett elmennünk Zakopane-ig egy Novy Sacz nevű városból. Egyértelműen nem sikerült a megbeszélt randevúra oda érnünk, de sebaj. Csomagokat beadtuk a csomag megőrzőbe, és elindultunk Zakopane-ban kempinget keresni és ott fellelni a barátunkat. Nem találtuk egyikben sem. Bementünk motelokba, panziókba, nem volt sehol. Az egész napunkat azzal töltöttük, hogy próbáltunk rátalálni, de nem sikerült. Akkoriban mobil telefonról még nem is álmodtunk, így elérni sehogy sem tudtuk őt. A végén visszaballagtunk a busz állomásra, mondván akkor mégis tovább megyünk Varsóba.
Amikor kifordultunk a csomag megőrzőtől, a csarnokot betöltő tömeg fölött barátnőm észrevette a srác fejét. Nem volt nehéz, 192 cm magas, pont egy fejjel magasodott a tömeg fölé.
Így esett, hogy az utolsó percben egymásra találtunk. Ő is próbált minket megtalálni, de neki sem sikerült.
Mint kiderült, nem ment be kempingbe, hanem egy üres ház udvarán verte fel a sátrát. Mi is oda mentünk hozzá, és az éjszakát ott töltöttük. Ekkor aludtam először sátorban, és ekkor derült ki számomra, hogy klausztrofóbiás vagyok, mert bizony nem sokat tudtam aludni a sátorban. Egész éjjel nyitottam fel a cipzárt, mert úgy éreztem megfulladok. Sanyi, a barátunk meg csukta le, mert fázott.
Aki olvasta a könyvem, az talán már kapcsolt is, hogy innen jön a klausztrofóbiás jelenet.
És bár a következő években még igen sokat aludtam sátorban, de ekkor nagyon örültem annak, hogy itt csak ezt az egy éjszakát kellett átszenvednem.
Másnap találkoztam életemben először a Magas Tátrával, mégpedig a lengyel oldallal. Sétáltunk Zakopane-ban, és aztán beültünk egy konflisba is, ami már nem is tudom hova vitt el minket. Arra emlékszem viszont, hogy perceken belül valami hatalmas eső zuhant a nyakunkba, és Sanyi meg én kint ültünk a bakon. A barátnőm fedett részen ült, így ő valamelyest megúszta a zuhit, de mi ronggyá áztunk nagyjából két perc alatt.
Arra sajnos nem volt idő, hogy kiránduljunk a hegyekbe, így csak a városkából láthattam az égbe nyúló ormokat. Viszont a hegyvidéki város hangulata az megvolt, és az nagyon megérintett.
