Tegnap megígértem, hogy folytatása következik, ezért akkor most mesélek is tovább.
Az egész kis kirándulás három napos volt, ebből a második volt az, amit teljes egészében kint töltöttünk, és erre a napra ébredtünk másnap. A nap már besütött a hegyoldalakra, de a völgyeket még nem érte el. Maga a ragyogó fénygömb sem bukott még át a hegyen, amikor már a teraszon gyönyörködtünk a látványban.
Tudni kell, hogy a barátaink házának legremekebb része a terasz, ahonnan a napfelkelte, csodálva a hét völgyet ami előttünk fekszik, maga a csoda.
Bocs, ha tegnap már volt ez a kép, de engem minden alkalommal lenyűgöz a látvány.
Szóval ébredés után neki ültünk egy kiadós reggelinek, hiszen tudtuk, hogy napközben nem igen lesz rá alkalom, hogy együnk. Szépen, csendben tömtük a hasunkat és közben megbeszéltük, hogy akkor az első rendű célpont az Aranyosfői, vagy Scarisoara-i jégbarlang.
Jártam már ott, szerintem írtam is már róla, de akkor gyalog kellett felmásznunk a barlangig. Scarisoarai jégbarlang túra Most az az óriási előny várt ránk, hogy aszfaltos utat építettek ki a falucskáig, ahol a barlang szája található. Hogy ez előny vagy sem? Nos, nekem, és a hozzám hasonló lustáknak mindenképpen. De természetesen az aszfaltos úttal tömegek előtt nyílt meg a barlang, és folyamatosan áramlik le-föl a gépkocsik sora. Ha a természetet nézzük, akkor nem biztos, hogy jó ez az út.
Amúgy érdekesen aszfaltozták le, mert csak egy autónyi szélességű, és kis kitérők vannak rajta, ahova félrehúzódva el lehet engedni a szembe jövő autót. Jó kis hajtűkanyarokkal, meredek kaptatókkal találja magát szembe aki erre autózik.
Idén már találkoztam azzal, hogy természeti látványossághoz aszfaltos utat építettek ki Erdélyben. A nyári úton tudtunk így kocsival leereszkedni a Tordai hasadékhoz. Ám amit sem ott, sem itt nem találtunk, az a megfelelő mennyiségű és minőségű parkoló. Olyan az egész, mintha megépítettek volna egy utat, aztán menjen mindenki Isten hírével és a továbbiakat oldja meg, ahogy tudja. Fogalmam sincs, miért van ez így, de ha már, akkor talán jó és megfelelően nagy parkolókat is kellene építeni.
Na de térjünk vissza a mostani úti célunkhoz. Elég hosszasan kellett autóznunk, amíg leértünk a hegyről, aztán amíg az Aranyos völgyében elértünk az elágazáshoz, ami a barlanghoz visz.
Út közben most is megálltunk a vízesésnél, ami most sokkal gazdagabb hozamú volt, mint nyáron, és így persze szebb is volt.
Igen, jól látjátok, két Salvamontos fiú is velünk tartott, de szerencsére a tudásukra nem volt szükség.
A faluba felérve, ahonnan le lehet ereszkedni a barlanghoz rengeteg autót és embert láttunk. Barátunk segítségével, mi remek parkolót kaptunk, zárt helyen. Igen, korábban is tudtuk, hogy Sanyi bizony mindent elintéz.
Gyorsan bakancsot húztunk, és hosszú nadrágot, mert jégbarlangba készültünk, ahol bizony nincs meleg. Majd elindultunk mi is a tömeg mögött a barlang felé.
A felfelé vezető út mellett végig árusok hada ajánlgatta portékáit. Rengeteg erdei gyümölcsöt árultak. Ezeket nagyon nagy munka lehet leszedni, hiszen apró áfonya és málna volt a poharakban. De azért nehogy azt higgye bárki is, hogy szemenként szüretelnek. Nem, nem. Egy fésűs villával szedik le a gyümölcsöket. Ettől persze nem kevésbé munkás a dolog.
A friss gyümölcsök mellett nagyon sok szörpöt, gyógyitalt is árultak. Természetesen ezek valóban mind házi készítésű, remélhetőleg tényleg csak természetes anyagokból készült szirupok.
Volt azért kicsi bazár is. Havasi kürt utánzatokkal, de ezek nagyon gyengék voltak. De találhattunk fafaragásokat, hűtőmágnest, mindenféle köveket is pultokon.
Lassan azonban felértünk végre a barlang bejáratához. Amikor először itt jártam csak a fiunk, a férjem és én voltunk ott. Most rengetegen vártunk arra, hogy bejussunk. A tömeg miatt egyszerre csak egy-egy csoportot engednek le, a később érkezőknek meg kell várni, hogy azok feljöjjenek, és akkor majd ők mennek le. Így történt ez velünk is. Jegyeket megvettük és szépen üldögéltünk, vártuk, hogy feljöjjön az előző csoport. Férjem ekkor már közölte, hogy bocs, de ő örül, hogy felmászott idáig a derekával, esélytelen, hogy a lépcsőkön lejöjjön, majd felmásszon. Így sajnos őt fent hagytuk, mikor végre ránk került a sor.
Azonban Sanyi itt is közbe lépett. Fogalmam sincs kinek mit mondott, de amikor az előző csoport feljött, és indult volna le a következő, a vezető szépen félreállította a tömeget, és beengedett minket közölve, hogy kis türelmet még a többiektől.
Soha nem voltam kivételezett helyzetben, de hazudnék, ha azt mondanám ez rosszul esett.
A barlangba hosszú lépcsősor vezet le, és mi hatan előre mehettünk, és senki nem nyomult rögtön utánunk, mert legalább egy lépcsőfordulóval mögöttünk tartották a tömeget. Sőt, szegény emberek még azt is végig kivárták, hogy Sanyi folyamatosan fotózott, és emiatt megállított minket is. Bocsánat mindenkitől!
A barlangba egy széles kürtőszerű bemélyedésben lehet lejutni. Ide már a nap alig ér le, így természetesen minden nedves, és csodaszép mohás a kürtő fala, amiről folyamatosan csöpög a víz.
Miután leértünk a barlang Előcsarnokába, mi elindultunk az egyik irányba körbe nézni, a tömeg az ellenkező irányba lett terelve. Ez később okozott némi gondot, mert ahol a turisták járhatnak az egy körbe megépített út, de azért megoldottuk ezt is.
Szóval mi a Templom irányába indultunk, és azt csodáltuk meg.
A képen az Előcsarnok látható, de nyár lévén most is nagyjából ekkora jégképződmények voltak csak. A Templom persze sokkal látványosabb volt, hiszen az mélyebben van.
A barlangban a hőmérséklet valóban igen fagyos. -14 és +2 fok között mozog a hőmérséklet, de az átlag hőmérséklet mindenképpen negatív tartományban van. Most sem volt meleg, de nekünk a kinti hőmérséklet után kifejezetten jól esett a lenti hűvös, és nagyon friss levegő.
Innen még tovább sétáltunk az Előcsarnok közepe felé, ott meghallgattuk az idegenvezetést, aki elmondta, amit akkor már amúgy is tudtunk barlangász ismeretekkel is rendelkező háziasszonyunktól, hogy a barlangban vannak még járatok, de oda csak a barlangászokat engedik le.
Amúgy azt olvastam, hogy 75 000 köbméternyi és 26 méter vastag jég van a barlangban. Azért az nem kevés. És remélem, hogy az egyre melegebb időjárás sem fogja túl gyorsan felolvasztani és az, hogy igazából most nyár végén, mikor kint tombolt a hőség leginkább csak pocsolyák voltak láthatóak nem jelenti azt, hogy rossz irányba indultak a folyamatok.
Háziasszonyunk azt is elmesélte, mint érdekességet, hogy a nagyobbik további járatban nagyon érdekes, hogy a sztalaktitok mindegyike más hangot ad ki, ha óvatosan rákoppintanak, és így dallamot lehet előcsalni belőlük.
Aztán eljött a pillanat amikor fel is kellett mászni a barlangból. Lefelé relatív könnyen teljesít az ember 300 lépcsőfokot, 50 m-s mélységbe. Na de felfelé?
Ekkor már mi is bekeveredtünk a tömegbe, és nem tagadom, én voltam a leggyengébb láncszem, akinek egyre többször és többször kellett megállni pihenni. A rendkívül türelmes tömeg pedig várakozott. De aztán mondtam, hogy menjenek csak, ne várjon mindenki rám, így félre húzódtam és elengedtem sok embert. Ám amikor megfordultam, hogy majd tovább menjek, azonnal félre álltak és beengedtek a sorba.
Mire felértem simán benyeltem volna egy komplett oxigénpalack töltetét, de nem kaptam ilyet. Elvánszorogtam a férjemig, aki átadta a helyét, én meg lerogytam és percekig próbáltam magamhoz térni a megerőltetés után.
És bár a barlang sokkal látványosabb volt, amikor egy áprilisban jártam ott, de azért nem bánom, hogy most is láthattam, igazán szép élmény volt. Az pedig, hogy végül is felmásztam, siker a köbön.
Ráadásul ezzel még nem volt vége a megpróbáltatásaimnak, de azokról majd legközelebb mesélek.
