Ott tartottam, hogy családi házba költöztünk, és a ház körül volt egy "hatalmas" kert.
Mellékesen jegyzem meg, hogy a férjem sem kertészkedő családból származik. Kis korában ugyan volt kert az ő lakásuk körül is, de ő akkor azt még csak játékra használta. Mire pedig kamasz lett, már lakótelepi lakásban éltek.
Ilyen "komoly" kertészeti felkészültséggel vágtunk bele az első kertünk megalkotásába.
Akkoriban érkezett Magyarországra a Bakker. Természetesen mi is kaptunk katalógust tőlük, és csak ámultunk a sok csodás fotón, és voltunk olyan bátrak, hogy rendeltünk tőlük.
Jó pár fagyalt, rózsákat és talán még gyümölcsfát is, bár ez utóbbiban már nem vagyok biztos.
Javukra szóljon, hogy voltak teljesen életképtelen darabok a szállítmányban, de ők nagyon korrektül küldtek helyette újat.
A fagyal töveket elültettük az egyik kerítés mellé. A rózsákat pedig a másik oldalra.
A világon semmit nem tudtunk egyikről sem. A fagyalra a szomszéd mondta, hogy hát azt bizony metszeni kell, és már kicsinek is, hogy aztán szép tömör sövény legyen belőle.
Így vettük meg az első sövénymetsző ollót, és én bátran belevágtam a projektbe. Egyébként azt kell mondjam, kifejezetten szép sövényt sikerült belőle az évek során alkotnom, bár a kézi metszőollóval egyre nehezebb volt visszavágni.
És a rózsák. Csodásak voltak mind, de bocsánat, fajtát nem tudok. Akkor sem tudtam, azóta meg rég el is felejtettem volna, de bokor rózsák voltak.
A gond az volt velük, hogy kicsit sikerült sűrűn elültetni őket. Nem gondoltam volna, hogy olyan hatalmas bokrok fejlődnek belőlük. Különösen nem, mert azt tudtuk, hogy a telek egy régi mocsár területén fekszik, ami sittel, és minden egyéb szeméttel lett feltöltve. Magyarul termő talaj ott nem igen volt. Mégis a rózsák ontották a virágokat, és ez volt az első amit megtanultam, hogy az elnyílt virágot le kell vágni, ha azt akarjuk, hogy a növényünk újabb és újabb virágot hozzon. Sőt, azt is megtanultam, hogy nem csak úgy átabotába nyissz, hanem az első 5 levelű hajtás fölött kell levágni lehetőleg minél közelebb. És bizony a rózsáim folyamatosan virágoztak, sokszor még decemberben is.
Ám hatalmasra nőttek, átmásztak a szomszédhoz, és mi sem nagyon fértünk el tőlük, így aztán tavaszonta rendszeresen alaposan visszavágtam őket, aminek eredménye mindig az volt, hogy száz sebből véreztem. Mert a rózsa ilyen, szaggatja az ember bőrét rendesen.
Én mindig tavasszal metszettem. Egyszerű józan gondolkodás alapján, mondván addigra a leggyengébb ágak felső végei elfagynak, és akkor eleve azok alatt fogom a metszést elvégezni. Míg ha ősszel metszek, akkor további ág részek fagyhatnak el. Lehet ebben nincs semmi szakmaiság, de nálam bevált.
Az évek során hallottam arról is, hogy ősszel feltöltik a rózsát. Magyarul a töve körül magasabbra halmozzák a földet. Bevallom soha nem csináltam. Biztosan praktikus, jó védekezési mód a téli fagyok ellen, de nekem sosem fagyott ki egyetlen tő rózsám se feltöltés hiányában sem.
A kertbe került azért még más is.
Ültettünk két gyümölcsfát. Ezt teljesen annak alapján választottuk ki, hogy mit szeretünk enni. A cseresznye volt az egyik, és a sárgabarack a másik. A cseresznye lassan indult, ellenben "lelkesen" tetvesedett.
Mi soha semmit nem permeteztünk már akkor sem a kertünkben. Valahogy ez a lehetőség fel sem merült bennünk. Igazából a pöndörödő levelű ágvégeket szépen levágtuk. Ettől vártuk a megoldást, ami olykor tényleg működött. Egyetlen probléma volt, hogy ettől a fa nagyon besűrűsödött, ill. hogy amikor már nagy fa lett belőle, akkor nyilván nem értük fel az összes ágvéget.
A szomszédunk ajánlotta fel egyszer, hogy maradt még lemosó permetszere, ha gondoljuk nálunk elhasználja.
Ez volt az egyetlen alkalom, amikor permetezés történt a kertünkben. Tény, a cseresznye fa innentől robbanásszerűen megindult a fejlődésben, de utána sem kapott soha vegyszert.
A sárgabarackfa egy csoda volt. Igen gyorsan megindult, és meglepően hamar kezdett teremni. Nálam hozzá értőbbek azt mondták rózsabarack volt. Egész fiatalon roskadásig voltak az ágai terméssel, nem győztük kitámogatni, és szedni róla a gyümölcsöt.
Sajnos egy nyáron elverte a jég, és ment az egész a kukába. Jobban mondva cefre lett belőle, de alig fél liternyi nedűt sikerült belőle varázsolni, pedig sok termés volt.
Persze nem álltunk meg ennyi növénynél, akármilyen kicsi is volt a kert.
Jártunkban keltünkben egy kertészetben megláttunk egy nagyon szép formás kis Normand fenyőt. Gyorsan megvettük, haza vittük és elültettük az utcai fronton a nappali ablaka elé. Semmi ésszerű dolgot nem gondoltunk végig ennek kapcsán - benövi majd az ablak előtti teret és így sötét lesz a nappaliban, ha onnan kidől és rádől a házra akkor az durva esemény lesz, elfoglalja az egész területet ami ott volt és hasonlók, amiket ma már tudok, de akkor eszembe se jutott. Általában azt látni minden vidéki, de akár városi háznál is, hogy a fenyőt így ültetik, ezért mi is így ültettük.
Imádtuk és álomszép fenyő lett belőle.
Aztán megtörtént az első veteményes, vagy legalább is valami hasonló kialakítása. Piacon árult egy bácsi málna töveket, szinte ingyen. Nosza vettünk 10 db-t, ami volt vagy 15 is. Ő mondta el, hogy kell gondozni a málnát. Hogy igényel támasztékot, hogy az eltermett és elszáradt ágakat ősszel le kell vágni, és a friss hajtásokból is csak annyit meghagyni, hogy szép, egészséges, nem dzsungel jellegű málna ültetvényünk legyen.
Valami csodás ültetvényünk lett belőle. Ontotta a termést, és hatalmas gurulós málna szemek voltak. Nem győztem szedni, naponta kilóra tömtem a gyerekekbe, lefagyasztottam, már ezt raktam a gombócba is, imádtam.
Persze a munka ezzel is keserves volt, mert a málna is szúrt rendesen. Kezdetben csak a kerítés egyik végén volt, de aztán annyi új hajtást hozott hogy a másik oldalra is ültettünk. Onnan átmászott a szomszédba, aki végül felszámolta a savanyú szőlőjét, és meghagyta a málnát, mert az ő gyerekei inkább azt csipegették a mi átnyúló bokrainkról.
És hát szeretjük az epret is, ezért kialakítottunk két ágyást epernek. Ezzel nem volt szerencsénk. Alig termett, az is apró volt, ellenben kúszott tiszta erőből. Mai fejemmel már tudom, hogy az epernek nyilván kellett volna a tápanyag, és mint mondtam a mi kertünk földje ebben nem dúskált.
Azt hiszem két évet próbálkoztunk vele, majd felszámoltuk.
Helyette veteményest próbáltam kialakítani, sárgarépa, fehérrépa, retek és ilyenek. Semmi nem lett ebből sem, mert annyira kötött volt ez a talaj, amibe ültetni tudtam, hogy esélye nem volt a földben termést hozó növényeknek.
Ezért megszűnt a veteményes is.
Ám akármilyen kicsi volt a kert, találtunk még lehetőséget benne.
Az évek során megépítettünk egy teraszt a nappali ajtaja elé, és ott a lépcső lejárat mellé kialakítottuk az első sziklakertünket. Az egész talán ha 1 m2 volt, de pár kövirózsával, és télálló kaktusszal nagyon barátságos lett.
Később még próbáltunk helyet találni egy csemege szőlőnek is, mert hogy imádjuk gyümölcsként, de csak a nagy szemű nagyon édes fajtákat. És nem is tudom honnan jött az ötlet, de elültettünk egy szelíd gesztenye fát is. Erről pl. csak mostanában olvastam, hogy magában nem is elég, mert kell neki egy másik fa is, hogy termés legyen rajta.
Az utolsó ültetésünk az utcán volt, ahova 3 hársfát ültettünk el. Gyorsan rájöttünk, hogy bár pazar az illata, de mikor virágzik valami édes lé csurog róla, és ezért nem túl praktikus alatta sétálni, és a járda nem volt túl széles mellette, de azért persze nem vágtuk ki őket.
Természetesen próbálkoztunk füvesítéssel is a kertben, a fent maradó részeken. Ez nekünk nagyon nem volt sikeres lépés. Persze, nem a nagy könyvben leírtak alapján csináltuk, de azért ami tőlünk telt azt megtettük. Annyit sikerült elérni, hogy nem maradt sáros, homokos felület a kertben, és mivel rendszeresen nyírtuk, ezért olykor akár pázsitnak is lehetett gondolni, de mindenképpen ápolt kert benyomását keltette.
Az első kertünkbe teljesen ötletszerűen, a saját igényeinket, szép érzékünket kielégítendő ültettünk el mindent. Nem tudtunk semmiről semmit, ezért előfordultak gondok, mint a túl sűrűn ültetett rózsa, stb. Olykor fájó szívvel számoltunk fel valamit, mert nem működött a dolog. De kitaláltunk helyette mást.
Mindig ápoltuk a kertet, metszettünk, locsoltunk, füvet nyírtunk, ettől szépek lettek a növények, és ápoltnak tűnt a kert. Bevallom én még beszéltem is hozzájuk.
Permetszert nem használtunk soha, nem akartunk soha semmit vegyszerrel kiirtani a kertből.
Ez ma is így van, és én ezt nem is bánom. Inkább kidobok valamit, semmint agyon öntözve kemikálékkal próbáljam életben tartani.
Ami viszont azt hiszem hiba volt, hogy tápanyagot sem adtunk soha semminek, pedig azért azt tudtuk, hogy a talaj ott nagyon gyenge volt.
Fotóim sajnos nincsenek. Az egyetlen kép amit mutatni tudok egy streetview kép, amin a ház előtti rész látható.
10 év után elköltöztünk onnan, és sajnos az új tulajdonos azt hiszem még annyit sem értett a kerthez mint mi, mert simán beültetett még vagy 3 tuját is a fenyőnk környékére.
A fagyal sövényt hagyta megnőni vagy 3-4 m magasra. És úgy általában minden nagyon eldzsumbujosodott a kertben.
Nem tudom mikor készült a streetview képe, de biztosan nem friss, mert már két éve is ez volt fent. De ezen már nem az látszik, amit mi csináltunk, hanem a "dzsungel". Fáj a szívem érte, mert mi annyi szeretettel, gondoskodással próbáltunk valami szépet csinálni, még ha hibákkal tűzdelve is, és ez lett belőle.
Bal oldalt látni a száraz lomb mögött a fenyőt, ami alaposan fel lett nyírva, viszont magasabb már jócskán a háznál.
Jobb oldalt már az új tulaj által ültetett tuja maradványa látható, "csodásan" elvágva.
Több sajnos nem látszik, pedig kíváncsi lennék én is a hátsó és oldalsó részre, de lehet csak elszomorítana még jobban.
Amikor innen elköltöztünk az egyik vágyunk az volt, hogy ennél jóval nagyobb kertet szeretnénk. Na erről majd legközelebb mesélek.
