Írtam már nektek a Csodavárról. Ebbe a barlangba elvittük a lányunkat is. Még egészen kicsi volt. Talán még a harmadik évét sem töltötte be, amikor ott jártunk vele.
Beszéltem már arról, hogy "hegymászó" életemben mindig nagyon sok segítséget jelentett a férjem. Ő volt az, aki mindig támogatott. Biztatott, hogy de ha kellett kezemet fogva segített is egy-egy nehezebb szakaszon, vagy ha én veszélyesnek éreztem valahol az átjutást, feljutást.
Igen ám, de amikor az embernek gyereke lesz, akkor ő kerül az első helyre. Innentől kezdve az ő biztonsága az, ami a legfontosabb, és a felnőtt társ, de akár saját maga is egy lépcsővel hátrébb kerül.
Így történt meg az, hogy egy másik helyről ereszkedtünk le a barlanghoz, és az én párom bizony a gyerekkel volt elfoglalva, nekem teljesen egyedül kellett lejutnom.
A tölcsérszerű képződményt, ahol lemásztunk úgy képzeljétek el, mint ha tükör sima, minden kapaszkodót nélkülöző, meredek terepen kellene lemászni.
Természetesen Sanyival, a feleségével és az ő kislányukkal jártunk ott. Az ő lányuk a miénknél két évvel idősebb és szinte születésétől járta a hegyeket a szüleivel minden hétvégén, így óriási előnnyel rendelkezett a mi lánykánkhoz képest. Így ők mentek elöl, a gyereket is segítve persze a lejutásban.
Aztán jöttünk mi. Nem tagadom, mikor megláttam ezt a kemény, csúszós, tényleg nagyon meredek és mély lejáratot, nekem minden bátorságom elillant, hogy ott képesek leszünk lejutni. Féltettem én magam is, de egyértelműen a lányunkért aggódtam a legjobban, hogy itt ha megcsúszik és megindul lefelé, annak tragédia lesz a vége.
Ezt a férjem sem akarta megkockáztatni, ezért nemes egyszerűséggel a nyakába ültette a gyereket, és immáron vele együtt indult el lefelé ezen a terepen. Ha azt mondom nem lettem sokkal nyugodtabb, akkor nem mondtam sokat.
Közben nekem is meg kellett indulnom, és ez volt az első alkalom, hogy ebben senki nem segített nekem. A magam erejéből, a saját izmaim, és ízületeim segítségére támaszkodhattam csak.
Nem tudom elmondani hogy voltam képes lejutni, de tény leértem, egyben. És igen, a gyermek és apja is leértek a barlang szájához, némi csúszkálás után, de végig talpon maradtak.
A barlangban már a lábán sétált kicsi életünk értelme, ügyesen lépkedve a fapallókon. Majd egyszer csak meglepetésszerűen valaki utána nyúlt, és hopp, felrántotta. Sanyi volt a valaki, és a lányunk alól éppen elfogyott a palló, amit ő nem vett észre, és ha Sanyi nem rántja fel, akkor simán belelép a palló alatt folyó patakba. Régen történt már ez, de bizony még a lánykánk is emlegeti, hogy erre emlékszik.
A barlangot ekkor is a szokásos útvonalon hagytuk el, és másztunk ki a gyerekekkel megint csak igen meredek útvonalon, a felső kilátóhoz.
Sok-sok lépcső, és meredek turista út vezet fel idáig. Kicsi lány sokat mászott a saját lábán, de persze a végén itt is édesapja nyakába került és úgy ért fel a kilátóba. Ott megálltunk kicsit pihenni. Ő éppen csak ott tartott, hogy már kezdett mondatokban beszélni. Itt is mondani szeretett volna valamit, de szegényem képtelen volt kimondani a szavakat, annyira fáradt volt.
Aztán végül kiértünk a Pádis fennsíkra, és éppen letértünk az erdei útról, amikor a füvön megcsúsztak és zsupsz elestek. Persze a férjem nagyon ügyesen csillapította a gyerek esését, és ő maga sem esett túl nagyot, de azért vicces volt, hogy megjárták a barlangot le és fel a nélkül, hogy elestek volna, majd fent, ahol már teljesen sík terep volt, ott zuhantak egyet.
Természetesen a fiunkat sem hagytuk ki a jóból, és vele a Scarisorai jégbarlangban jártunk. Az is nagy élmény volt, de erről meséltem már nektek itt:
Bár van tudomásom arról, hogy Erdélyben más barlangok is látogathatóak egyszerű turisták számára is, én sajnos nem jártam csak ebben a kettőben.
Egyszer akartunk még eljutni a Vadu Crisului barlangba, de be volt zárva. Pedig elgyalogolni igen izgalmas volt odáig. Út közben ugyanis át kell menni egy vasúti alagúton is. Teljes sötétség, és bizony nem készültünk zseblámpával. Gyalogjáró hely nincs, a sínek között kell menni. És a vonatok jönnek-mennek. Szerencsére viszont vannak az alagútban oldalt kiugrási lehetőségek, ezekben lehet megbújni, amíg a vonat elmegy.
Itt mindkét csemeténkkel próbáltunk átjutni. Izgalmas pillanatok voltak, oda és vissza is. Ráadásul feleslegesen.
Azt azonban gondolom mindenki tudja, hogy csoda helyen élünk, hiszen Magyarország tele van barlangokkal, ráadásul sok közülük átlag turista által is látogatható. Még nagyobb csoda, hogy Budapesten, a fővárosban is van több ilyen barlang is.
Mi is jártunk a Pálvölgyi barlangban, ami izgalmas járatokkal van tele.
Természetesen jártunk a Szemlő-hegyi barlangban is. Ez a barlang talán kevésbé látványos, de azért ide is nagyon érdemes elmenni.
Egy alkalommal az Aggteleki karszt területén nyaraltunk, és ott felkerestük a Baradla barlangot, a Vörös tói barlangot, és Jósvafőt. Egyik szebb, mint a másik. Ám az igazi hatalmas élmény a Baradlában ért, ahol a hangversenyteremben meghallgathattuk Vangelis 1492című művét. Ilyen katartikus élményben még szinte soha nem volt részem. Olyan fantasztikus akusztikája van a barlangnak, hogy az ember teljesen libabőrös lesz ettől a hangzástól. Itt egyébként rendszeresen tartanak koncerteket is. Jó lenne egyszer eljutni egyre.
Férjemmel kettesben jutottunk el a Tapolcai tavasbarlangba, ahol nagyon jót csónakáztunk. Igazi élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom.
Egy baranyai kirándulásunk alkalmával természetesen nem hagytuk ki az abaligeti barlangot sem.
Nem túl hosszú, de épp oly szép, mint a többi cseppkőbarlang.
Egy tátrai utunk során jártunk a dobsinai jégbarlangban is. Ide már az eljutás is igen kalandos volt. Egy baráti családdal mentünk, akiknek akkor éppen Trabantjuk volt, aminek köztudomásúlag nincs motorféke. Viszont a túra során ők eljutottak oda, hogy a rendes fék sem igazán működött. Innentől fogva a sok szerpentinen le és fel, bizony fellépett a zabszem effektus, de hála az égnek, mindenhova oda értünk teljesen probléma mentesen. Így a jégbarlangba is. Ahol bizony tényleg nem volt meleg, ám a látvány annál lenyűgözőbb volt.
Ha emlékeim nem csalnak, akkor már csak egy barlangi túráról tudok beszámolni. Illetve emlékszem, hogy jártunk egy barlangban Ausztriában is, sőt, még egy kedves baráti párral is összetalálkoztunk a bejáratnál, de bizony egyáltalán nem emlékszem hol volt ez, és hogy mi volt a neve a barlangnak. Így erről nem tudok beszámolni.
De a cseh barlangra emlékszem. Prágába kirándultunk egy pünkösdi hétvégén, és visszafelé kanyarodtunk el a Punkva barlang felé. Különlegességét az adja, hogy kis motoros hajókon is lehet benne utazni. Nagyon szép, érdemes megnézni ezt is.
A barlangok földünk csodái közé tartoznak szerintem. Szerencsére nagyon sok látogatható, és még nagyobb szerencse, hogy igen sok a közelünkben van. Rossz időben különösen remek program, hiszen ide nem jut le az eső, a szél, vagy a hideg. Állandó hőmérsékletük miatt és a tiszta levegő miatt is légzőszervi bántalmakban szenvedőknek különösen csak ajánlani tudom hétvégi, vagy akár egy teljes nyaralási programnak is. Nekünk sok és csodás élményt adott.
És akkor amiért az egész barlang dolog eszembe jutott. Ma futottam bele egy oldalba. A világ legnagyobb folyami barlangjából, Ázsiából láthatunk képeket erről az elképesztő csodáról.
A képet csak ízelítőnek mutatom. Nézzétek meg ezt az oldalt. Tham Khoun még akkor is, ha én sem szeretem a mindenegybenoldal blogot. Jó szórakozást, és menjetek barlangokat nézni!
Budapesten még 1984-ben is fedeztek fel újabb barlangot, a József hegyi barlangot, amely szigorúan védett azóta is, és csak hivatásos barlangászok járhatják. Bár fájhat a szívünk, hogy nem láthatjuk az ottani csodákat, de látva a többi barlangban az emberek viselkedését, amikor minden esetben többször is felhívják a figyelmüket arra, hogy ne érjenek hozzá a cseppkövekhez, de főleg ne törjék le azokat, és még soha nem jártam úgy egyikben sem, hogy ne láttam volna több embert is, amint simogatja a képződményeket, szóval ezek alapján talán jobb is, ha nem teszik látogathatóvá.
Természetesen nagyon sok barlangász csoportot is találhat, aki nem csak a turista utakon szeretne ezekben a csodákban gyönyörködni. És aki még tovább lépne, az a kellő gyakorlat után csatlakozhat a barlangi mentőkhöz is, akiket olykor még külföldre is riasztanak.
Legközelebb már a föld felszíne fölött kirándulunk, de ma még élvezzétek ezeket a csodákat.
