A következő napról annyit tudtunk, hogy valahol várnak minket délután háromra ebédre egy igazi vadhúsból készülő vadasra. Na de délután három óráig mit csináljunk?
Megkérdeztük, hogy esetleg nincs-e valami közeli hely, ahova elsétálhatnánk? Azt a választ kaptuk a házigazdáktól, hogy de, van egy forrás.
Akkor nosza, menjünk és nézzük meg!
Így hát lassan mindenki összecihelődött, bár valakire mindig vártunk. Hiába, ha egyszer többen is vagyunk, ez szinte elkerülhetetlen.
De a végén csak sikerült beülni a kocsikba, és elindulni. Kezdetben csak a főúton mentünk, az Aranyos Beszterce partján, aztán befordultunk ismét egy erdei útra. A bejárat pont egy óriási fafeldolgozó mellett van, így alaposan meg volt "dolgozva" az út, de azért valahogy átjutottunk rajta. Szépséges fenyves erdő volt megint a jutalom, sok-sok patakkal tarkítva. És csak mentünk, mentünk egyre beljebb.
Aztán hipp-hopp megálltunk, leparkoltunk. Mivel mi nem ismertük a helyet, ezért azt hittük, hogy akkor innen sétálunk tovább.
De kiderült, hogy közvetlenül a forrás mellett parkoltunk le. Na mondtuk, jó kis "séta" volt.
Mondhatjátok, hogy semmi extra, de azért annyi különlegessége volt, hogy egyrészt jó vasas víz volt. Másrészt pedig széndioxiddal kicsit dúsítva. Itt elvileg látszik, ahogy bugyborékol, de a fotón azért ez sajnos nem jön ki. Viszont finom volt, mert ittunk is belőle.
Miközben álltunk a fahidacskán amin át eljutottunk a forráshoz, Sanyi barátunk folyamatosan azon pörgött, hogy nézzünk már rá, hogy tudjon csinálni egy fotót rólunk.
Ez lett a vége:
Gondolom a leírásból kiderül, hogy azért ez nem volt egy több órás program, és ha már sétálni indultunk, akkor ám legyen, és elindultunk tovább be az erdőbe az úton. Az az csak indultunk volna, mert a barátaink nagy gombászok. És persze, hogy volt közülük aki észre vette, hogy az erdőben gomba van. Így hát a séta úgy telt, hogy mi lent az úton ballagtunk, és szóltunk a "gombászoknak", hogy mikor merre menjenek, mert ott is van még gomba.
Húgom még életében nem szedett gombát (egyébként én sem, csak úgy mondom, de én meg sem eszem), ezért kezdetben ő is mellettünk sétált. De Sanyi rászólt, hogy ne csak álljon és nézze, hogy ott a gomba, hanem menjen és szedje le. Kezdetben némileg vonakodva, és aggodalmasan kezdett bele, de a végén ő is összegyűjtött egy kisebb szatyornyit.
Mielőtt bárki megijedne, csak és kizárólag róka gombát szedett mindenki, és másnap el is fogyasztották. Azóta is mindenki életben van!
Végül már nem tudtunk tovább haladni, mert az utat egy nagyobb patak oly mértékben elmosta, hogy ott már nem tudtunk átmenni, de lassan "idő" is volt, így visszafordultunk, hogy időben érkezzünk az ebédre.
Szép lassan kiaraszoltunk az erdőből, majd újra a főút a folyó mellett, csak most visszafelé. Ám most tovább mentünk a háznál, egészen fel újra a Prislop hágóra - tudjátok a csacsi volt ott, amit ekkor sem vettünk meg, mert nem álltunk meg. De most még innen is mentünk tovább, le a másik oldalon a völgybe, ahonnan egyszer csak bekanyarodtunk egy elég meredek útra fel a hegy oldalába.
Nem volt túl hosszú út, és végén egy nagyon szép rönkházhoz érkeztünk.
A ház belülről is csak ilyen rönkfával épült, amelyben nincs egyetlen szeg sem. Turista szállás, fent négy szoba van, priccsekkel, matracokkal, ágyneművel. A földszinten van fürdőszoba tusolóval, wc-vel, és van konyha.
Főzési lehetőség kint is van természetesen, a mi ebédünk is ott fődögélt.
A háztól a kilátás igazán "jelentéktelen" volt.
Körülötte végestelen végig csupa virág legelők.
Még ilyen különlegesség is akadt, mint vad árvácska.
A ház fölött pedig egy érdekes "fa"ház épült. Egy kivágott, vagy inkább levágott fatörzsre építik ezt a kis házikót, ami egyébként szintén szállás lesz majd a turistáknak.
Bár a házikóhoz mi is felmásztunk, de magába a házba nem mentünk fel, mert még csak épült és egy igen magas aluminium létra várt volna ránk, ezért mi inkább kihagytuk. De körülnézni azért jó volt a házikó fölötti emelkedőről is, szinte egy szintben magával a házikóval.
Ahogy látjátok itt igen sok fotó készült, és azoknak csak a töredékét tettem ide fel, és volt időnk bőven jönni-menni, mert az ebéd még nem készült el. Őzhúsból főtt a vadas, és azt mondták, ahhoz sok idő kell. Így mi csak vártunk, és vártunk és vártunk. Közben kicsit pálinkáztunk, és még mindig vártunk.
Már mindenkinek kopogott a szeme az éhségtől. Három óra régen elmúlt, de még mindig nem tálaltak. A végén már annyira éhes voltam, hogy a társaság legnagyobb derültségére közöltem, hogy én már a gombát is megenném, akár úgy nyersen is, csak együnk már valamit.
Mikor már azt hittük, hogy na akkor majd most tálalnak, kiderült, hogy baj van. A csípős paprika (Erős Pista kinti változata) lent maradt a faluban, a vendéglátónk házában. Nosza, telefon a feleségnek, ugyan hozza már fel. Asszonyka összekapta magát, és a két gyereket is, és elindultak. Ám csak egy kis Corsa-juk van, amivel nem tudott volna felmászni ide a házhoz, és azért a főúttól ez három km-re van. Így az egyik ember, aki előtte még építette a felső házikót kocsiba pattant és lement a családért.
Mikor megláttuk végre visszajönni a kocsit immáron az erős paprikával, hát életmentő pillanat volt.
Így a végén szépen bevonultunk a földszintre, ahol már meg volt tálalva, és végre valahára a bogrács is az asztal közepére került.
Páran talán tudjátok, hogy én elég válogatós vagyok. Sok dolog van, amit nem szeretek, és hát olyan dolgok is, amiket egyáltalán nem eszek meg. A vadhús számomra eddig igazából idegen volt. Talán egyszer voltam úgy egy étteremben, hogy ott vadhúsból készült ételek voltak, de ennyi. Most azonban ebből az őzből készült vadasból, szégyen ide, szégyen oda, én bizony két teli tányérral is megettem. És többet csak azért nem, mert égett volna az arcomról a bőr, és mert azért bizonnyal túl terheltem volna a pocakomat is. Szerintem nagyon jó íze volt, de lehet csak az éhség, a friss hegyi levegő és a röpke séta tette a forrás után, ill. a több órás várakozás. Akárhogy is, én az nap jó alaposan belakmároztam a vadasból, ami egyébként nem tejfölösen készült.
Vacsorázni már senki nem akart mire haza értünk. Azonban igen korán ágyba kerültünk, és bár olvasgattunk is, de azt hiszem még világos volt, mikor mi már aludtunk.
Jó éjt!
