Sziasztok!
A legutóbbi bejegyzés óta eltelt, több mint egy hét. Ez alatt az idő alatt túl estünk a költözésen. Nem az első volt életünkben, de azért nagyon kemény volt.
Először is az évek során a sok selejtezés, ajándékozás ellenére is tengernyi holmink gyűlt össze. A dobozok csak gyűltek, gyűltek és még mindig nem láttuk a végét.
Még jóval egy hónappal a nagy nap előtt már megkértük a volt tulajt, hogy engedje meg, hogy hozzunk pár holmit. Akkor áthoztunk rengeteg dobozt, ami a nyári konyhában kapott helyet.
Aztán múlt héten csütörtökön volt a kulcsátadás. Ekkor ismét hoztunk sok dolgot, két kocsival, úgy hogy a tetőcsomagtartó is meg volt rakva. Aztán fordultunk még egy kört.
Maga a nagy nap pénteken volt. Már jó előre megrendeltük a fuvart, részletesen megadva mennyi holmink van. A fuvarozó közölte, hogy rendben, akkor egy 7,5 tonnás autót küld, és annak ennyi és ennyi a díja.
Ehhez képest péntek reggel megjelent egy 3,5 tonnás kis kocsi, de legalább hosszított felépítménnyel. Mikor a férjem reklamált, közölte a sofőr, hogy sorry, a nagy kocsi nem indult, de sebaj, majd fordulunk ezzel kettőt.
Mondta a férjem, hogy rendben, de ő egy fuvart fizet, mert egyet rendeltünk. Ja hát az úgy nem OK - mondták.
Próbálta hívni a főnököt az ember, de az istenért nem vette fel, szinte egész nap.
Így, mivel mindenképpen jönni kellett, abban maradtunk, hogy akkor ami csak felfér és ami nem szállítható személyautóval, azt mind felrakják a kocsira. És miközben úgy érezzük a főnök nagyon nem volt korrekt, a sofőr és a két segítsége mindent megtett, hogy amit csak lehet felrakják a kocsira. Három órán át rakodtak, centiztek, míg végre indulásra kész lett a kocsi.
Előtte még történt némi malőr, ugyanis engem megkértek álljak félre a kertben a kis autóval, ami totálisan körbe volt fagyva, és bár csak centizve próbáltam hátra félre állni, a végén sikerült megtámasztanom a kertben az akácfát, és abban a pillanatban a hidegtől megfeszült hátsó szélvédő berobbant. Mit mondjak, ez még nagyon hiányzott. Fóliával ragasztottuk szegényt körbe, hogy lehessen vele jönni-menni.
Természetesen megraktuk mindkét személyautót is, aztán start az új házhoz, ami most már nem titok Zsámbokon van, Gödöllő közelében.
A lerakodás további két óra volt. A fiúk nagyon szépen tették a dolgukat, és mire befejezték ennél sokkal zsúfoltabbak lettek a helyiségek.
Ám még rengeteg holmink maradt a régi házban, és másnap délelőtt 11-re volt időpont egyeztetve az új tulajjal, hogy átadjuk nekik a kulcsokat. Ez teljesen egyértelmű volt, hogy nem lesz megoldható, ezért egyrészt megkérdeztük őket, jó lesz-e később? Mondták, hogy persze, semmi gond, akkor délután háromra jönnek.
Aztán felhívtuk a barátnőmet, hogy tudnának-e segíteni fuvarozásban? És természetesen, a saját dolgaikat átszervezve is jöttek, és segítettek. Barátnőm férje nélkül szerintem, ha belepusztulunk sem tudtunk volna időre végezni. De így a két pasi rakodott, mi lányok is segítettünk, amiben csak tudtunk, és három autóval, mindhármon a tetőcsomagtartók is full-ra rakva, két fordulóval sikerült úgy áthozni mindent, hogy kárpitos bútort egyáltalán nem hoztunk el. Ha azt is kellett volna, akkor nem is tudom mi lett volna, mert az 2 nyitható kanapé volt, egy nagy franciaágy, egy fotel és egy ahhoz tartozó másik nyitható kanapé.
Barátnőm nagyon figyelmesen enni is hozott nekünk, még főtt ételt is, jó kis bableveskét, mert nekünk erre se időnk, se lehetőségünk nem volt, hogy kajával foglalkozzunk.
A második fuvar után már rohantunk vissza, hogy háromra oda érjünk, amikor is kiderült, hogy hát az új tulaj bizony még nem tud jönni, majd csak később. Ezért mi még elszaladtunk vásárolni, és még utána is ültünk bő fél órát a kiürített házban és vártuk, hogy megérkezzenek.
A végén nagyjából este hétre értünk vissza az új házikónkba, ide:
Ez a kert felől a ház. Még kissé élettelen. És ez a kert, amivel lesz dolog bőven:
Mivel közben előző nap megérkezett a nappaliba az ággyá nyitható kanapénk is, így azt még össze kellett rakni este, hogy legyen hova lefeküdnünk.
Nem volt nehéz amúgy, csak három napi költözés után teljesen kimerülve már tényleg csak az utolsó tartalékaink mozgósításával sikerült végül ágyba kerülnünk.
Azóta pedig vagy ügyeket intézünk, vagy vásárolunk, ami még kell ide, vagy rakodunk, takarítunk, szerelünk, bontunk, festünk és aztán újra ugyanez.
Karácsony izgalmas lesz, de remélem valamennyire sikerül megoldani azt is.
És majd indulhat a felújítási projekt, de arról majd csak legközelebb mesélek.
