És megint valami új

Meséltem már többször is, hogy ezt az egész bloggolást a könyvem miatt kezdtem el. Bár a kéziratot olvasva szinte mindenki azt mondta, hogy remek, és le sem tudta tenni, illetve mikor lesz készen a folytatás, még sem érdekelt egyetlen kiadót sem. Ill. volt aki azt mondta, magán kiadásban szívesen. Ezeknél a kiadóknál ez százezrekbe került volna, ami épp nem állt rendelkezésemre. Így a regény maradt a virtuális fiókomban, azaz a számítógépemen. 

Aztán egy kedves ismerősömtől megtudtam, hogy van lehetőség könyvkiadásra az ilyen csóróknak is, mint nekem. Az Underground Kiadó volt az, akinek a kezelésében papírformátumot öltött a regény. Nagy volt az öröm, de rá kellett jönnöm, hogy nem a kiadás az igazi kihívás, hanem a terjesztés. A kiadó ugyanis mindösszesen csak 1-2 példányt nyomtat ki egyszerre, és nem terjeszti könyvesboltokban sem a kiadványait, csak a saját boltjukban kaphatók. Ám a bolt kicsike, sanszos, hogy alig tudnak róla, nem a körút közepén van. Egyébként meg csak megrendelésre készül újabb példány a könyvből, amit aztán a megrendelő átvehet postázva vagy személyesen. Itt lehet megrendelni: Veled vagy nélkülem

Így hát az ilyen írók, mint én, már ha írónak nevezhetem magam egyáltalán, kénytelenek maguk próbálkozni azzal, hogy fogyjon is a könyv. 

Ennek köszönhető az is, hogy e-könyvként is megjelent a regény. Azt pedig itt lehet megvenni: E-könyv

Persze, próbáltam további ötleteket is megfogadni abból a  célból, hogy népszerűsítsem a könyvem. Egy ilyen tanács volt, hogy írjak blogot, amiben a könyvről osztok meg gondolatokat, részleteket és így próbálok további olvasókat szerezni. Így hát egyszer csak itt találtam magam, és megírtam életem első posztját.

És hogy mindezt most miért írtam le? Nos, nem tudom ismeritek-e, de van egy izgalmas oldal, a Moly A lányom mesélt róla, és így lettem én is regisztrált tag. Ajánlom egyébként minden könyvszeretőnek az oldalt. 

Aztán ma ott olvastam egy kihívást a bloggolóknak. Kihívás Érdekesnek találtam, és gondoltam részt veszek benne.

Az első napi feladat egyik részét már teljesítettem is, hiszen leírtam miért írok blogot. Illetve bocsánat, a fentiek miatt kezdtem el. Azóta pedig tapasztalhattátok, hogy már igen csak másról szól az egész. Szól az utazásaimról, a gondolataimról, rólam. De talán nem baj ez, és remélem többeket érdekel.

Az első napi feladat másik része, hogy mondjak el 5 tényt magamról. Legyen.

1. Nem vagyok már mai csibe. Ezt csak azért gondoltam leírni, mert talán nem az én korosztályom legjellemzőbb szórakozása, hogy blogot ír. De hiába próbálnám szépíteni bizony, mindjárt 60.
2. Magyarországon élek. Bár mindig külföldre vágytam. Nekem nem jött össze, de a gyerekeim külföldön élnek. Másrészt viszont életem javát Budapesten töltöttem el. El sem tudtam képzelni, hogy elköltözzek onnan, valahova vidékre. Aztán ez is megtörtént, immáron több, mint 17 éve. És legyek őszinte? Egyáltalán nem bántam meg, sőt! Ma már semmi pénzért nem költöznék vissza a fővárosba, és akkor is alig várom, hogy eljöhessek onnan, ha oda visznek az intézendők. 
3. Közgazdász lettem. Véletlenül. Abban reménykedtem, hogy ezzel a végzettséggel majd sokat utazhatok. Annyira nem jött össze, mint amennyire ezt én gondoltam. Igazából nem érzek sok affinitást ehhez a világhoz, miközben azért némi érzékem van hozzá. Mai fejemmel biztosan egész másfelé indulnék. Na de 18 évesen még semmit nem tudtunk a világról.
4. Imádom a kertem. A negyedik emeleten nőttem fel. A lakásban leginkább csak szanzavéra volt, szinte semmi más. Volt biológus barátnőm, aki kinevetett, hogy fogalmam sincs melyik fa, bokor, növény micsoda. De engem ez egyáltalán nem érdekelt, és igazából a nevek még ma sem nagyon izgatnak. Ám 27 évvel ezelőtt úgy alakult, hogy családi házba költöztünk. És én, meg a férjem szerettük volna, ha szép kertünk van, és ha egy-két dolgot még a tányérra is tudunk onnan tenni. Mondjuk alig 200 m2-n ez nem volt annyira könnyű, de megcsináltuk. Amikor elköltöztünk onnan, nem a házat sajnáltam, amit a két kezünkkel építettünk fel, hanem a kertet. És most megint itt tartunk. 17 évig alakítottuk, neveltük a kertünket, és most eladjuk. De remélem sikerül megint szerezni egy újabb kertet, amit ismét kedvünkre alakítgathatunk. Szóval szeretem a kertet. Szeretek tavasszal naponta kimenni, és megcsodálni a természet ébredését, a rügyek fakadását, a feslő virágbimbókat. Örömmel tölt el, ha termés van a gyümölcsfákon, vagy a veteményesben. Nem tudom, képes lennék-e kert nélkül élni.
5. Rajongok az utazásért. Ahogy már az előző pontokban is írtam, közgazdász is azért lettem, hogy utazhassak. Aztán úgy alakult, hogy a férjem kolozsvári, és az ismerkedésünk után még 2,5 évig ott is élt. Utazni meg csak nekem volt lehetőségem hozzá abban az időszakban. Így akkoriban a végén már szinte havonta ültem fel a Balt-Orient Expresszre. Szerencsémre a férjem is imád utazni, kirándulni, túrázni. Így egész életünkben mindig mentünk valahova, ha lehetőségünk volt rá. Sikerült is elhinteni ezt a mániát a gyerekeinkbe is. 

Öt tényt kellett a kihívás alapján megosztani magamról. Megtörtént ez is. Talán van akinek újdonság volt, amit olvasott. Akinek meg nem, azokban csak megerősítettem, hogy jól tudták ezeket rólam.

És mert a kert tényleg nagy szerelem, legalább egy képet mutatok nektek.

A kihívás tizenkét napos, szóval még jövök!