Negyedik nap. A kihívás negyedik napja. Jelentem ezt is teljesítettem. Készítettem pár fotót a mai napról. Négyet kértek, ötöt csináltam.
Természetesen a reggel nálunk is reggelivel indul. Itt még csak épp meg van terítve az asztal. Viszont a nem látszó paradicsom és az uborka a kertecskémből való. A kis kék tálban vannak. Az uborka annyira friss, és szinte édes. Imádom!
Tegnap nem volt nálunk áram, így nem tudtunk dolgozni. De voltak dolgok, amiket meg kellett csinálni, mert postára is kellett adni. Így reggeli után bevettem magam az irodába.
A posta és egy röpke vásárlás után már jöhetett is az ebéd. Ma taco-t vagy mit ettünk. Tudjátok, azok a nagy lepények, bele saláta, apróra vágott pirított hús, és finom öntetek. Ebbe is saját termés került.
És mert szép idő volt, és amúgy is a kertben volt dolgunk, így ott is ettük meg. Gyanítom az utolsó kinti étkezések egyike volt.
Ebéd után röpke pihenő, majd irány a kert. Első körben leszedtem a zöld héját egy rakat mandulának. Ez rém unalmas munka, pedig még egy egész vödörnyi van, valamint egy jó adag még a fán is. És akkor a csonthéját még nem is törtük meg.
Utána viszont jött a deréktörő gazolás. Nincs sok virágágyás a kertben, de épp elég azt rendbe tenni. Különösen, hogy egy ronda vékony szálú futó gaz teríti be folyton és kúszik mászik az ott lévő virágaimra. Nehezítés, hogy az ágyás fel lett töltve mulccsal, ami egyébként szinte az összes többi gazt távol is tartja, mert csak ez nő ki belőle, de ez gazdagon. A mulcs alól kihúzni a gyökerét szinte lehetetlen, ráadásul nem is látni honnan nő ki, mert mindenhol letapad. De időről időre meg kell vele küzdenem. Most még a rózsát is visszavágtam, amit végképp nem szoktam ilyenkor, csak tavasszal, de idén annyira tönkre ment, és olyan csúnya volt, hogy kénytelen voltam rá.
Valószínűleg gomba támadta meg. Én viszont semmiféle vegyszert nem használok a kertben. Eddig még általában túl élték a növényeim, ami pedig végképp nem, legfőképpen a tetűt, az bizony kikerül a kertből. De 27 éve működök így, és igazából büszke is vagyok rá, hogy nálunk nincs vegyszerezés.
A mai munkám eredménye.
Ezt az utolsó képet csak azért kapjátok, mert az egyik kedvenc kompozícióm a kertben és ilyenkor ősszel olyan szépek együtt.