Tudom, nagyon régen nem írtam. Nem magyarázkodok, így alakult. Nincs mindig sem időm, sem érkezésem arra, hogy írjak. De most itt vagyok, és mesélek egy kicsit.
Az úgy volt, hogy a férjem kitalálta menjünk ki a kolozsvári barátja hegyi házikójába pár napra. Aztán azt is kitalálta, hogy hívjuk magunkkal az unokatestvéremet is, hiszen nyáron vele remekül éreztük magunkat. Igen ám, de már közeledett a nyár vége, és Húgi tanár. No és nem is szeptember 1.-n kezd egy tanár. Közben a lányunk is haza látogatott pár napra Londonból, így egyetlen hétvége fért bele abba, hogy esetleg menjünk, és ez az elmúlt hétvége volt. Gyors ellenőrzés, hogy Húginak jó-e az időpont. Megoldotta, jó volt. Akkor telefon a barátainknak, hogy mennénk, fogadnak-e? Persze, várnak szeretettel.
Majd mire a lányunk haza ért nekem már elég komoly fogfájásom volt. Hősként, elmentem fogorvoshoz, akit már sokan ajánlottak a neten, és ráadásul a körzeti orvosunk. Ám ő éppen szabin volt. Nem akartam a másik körzetihez menni, mert bár már két fogamat is húzta, és soha semmi gondom nem volt vele, de mi tagadás, őt nem dicsérik egyöntetűen. Ráadásul abban is reménykedtem, hátha menthető, ami menthető. Így a pár napot, amíg kicsi lányunk itthon volt fájdalom csillapítókkal éltem végig. Majd eljött a hétfő, doktornő már rendel, délután. Ahogy lehetett, telefonáltam, hogy időpontot kérjek. Szabi után elég nehéz volt kikönyörögnöm hogy mehessek, de a végén sikerült. Mire oda értem már elég komoly fájdalmaim voltak. Végre bejutottam, és mondta hogy sajnos ezt húzni kell, de nem biztos, hogy sikerülni fog, mert az egész fogsorom be van gyulladva, és lehet az érzéstelenítés teljesen hatástalan lesz. Nem dobott fel a hír. Megkaptam a szurikat, tényleg fantasztikus keze van a hölgynek, mert semmit nem érzékeltem belőle. Mikor végre ismét behívtak, egyértelmű volt, hogy nem elég az érzéstelenítő. Így kaptam még egyet. Nem húzom hosszan, de az sem volt elég. Így recepttel a kezemben távoztam a rendelőből. Antibiosz, és egy hét múlva várnak. Ez volt hétfőn, és mi pénteken indultunk volna fel a hegyre, ahonnan volt már, hogy valami iszonyat erős fogfájás miatt kellett lejönnöm. De a doktornő azt mondta, addigra az antibiosznak hatni kell.
Első körben, miután azért meg lett piszkálva, estére olyan fájdalmaim voltak, hogy ismét csak azt tudtam mondani, amit már annyiszor. Inkább megszülök 10 gyereket, mint egy fogfájás. Az éjszaka maga volt a pokol. És a reggel sem igen hozott enyhülést. Ráadásul addigra már nem csak a fogam fájt, ill. az egész ínyem köröskörül, hanem szédültem, gyenge voltam, alig éltem. Délutánra szinte egészen biztosan lázam is lett. Az arcom közben már napok óta fel volt dagadva, mint egy cipó és majd szét pattant, annyira feszült, égett. A kedd teljesen kicsinált. Férjem közben mindig azt kérdezte, hogy biztosan el tudok-e utazni, nem lenne-e jobb, ha lemondaná az egészet. Én meg sínylődve közöltem, hogy nem, addigra rendbe kell jöjjek. Aztán néha közölte, hogy akkor menjünk el most valahova máshova fogorvoshoz, hogy húzzák ki és ne szenvedjek tovább. Persze nem mentem.
Szerdára már érezhetően javult a dolog. Annyira, hogy éjfél után nem kellett több fájdalom csillapítót sem bevennem. Fokozatosan éreztem, hogy apad le a cipó a képemről. És igen, csütörtök estére teljesen utazóképes állapotba kerültem. Így péntek reggel ismét Erdély felé vettük az irányt.
Húgi rendkívül toleráns, és nagyon érdekli őt minden. Így szegényt első körben azzal "terheltük", hogy elmentünk a férjem édesanyjának a szülőfalujába. Sajnos már senki nem él ott, akihez közelebbi kapcsolat fűzte, mert édesanyja rég meghalt, és a nagyszülei is. Mi mégis, időről időre visszatérünk ebbe a szilágysági kis faluba, nosztalgiázni. Hiszen a párom gyermekkorában sok nyarat töltött itt, és nekem is nagy élmény végig hallgatni ezeket, pedig már sokszor elmesélte.
Számomra két történet a legviccesebb, ezeket elmesélem, gondolom nem fog érte megharagudni.
Történt egyszer, hogy a férjem és még két unokatestvére beszabadultak a kender ültetvénybe - nem, nem vadkender, senki ne kombináljon. Azt mondja, hogy a kender ültetvény igen magasra megnő, és ők kisgyerekként remekül bújócskáztak benne egész nap. Az ültetvény tulajdonosa szerint azonban még sem volt ennyire klassz dolog ez, mert estére az egész ültetvényt földig tiporták. Apósom utólag rendezte az anyagi kárt.
A másik, ami számomra még viccesebb, mert vizuális vagyok, és szinte látom az egészet a szemeim előtt, liba hajtáskor történt.
Egy napon a férjemet küldték ki a mezőre a libákkal. Nem is volt gondja. A libák is elvoltak, ő is jól eljátszott egész nap. Aztán eljött az este, szépen haza terelte a libákat, akik amikor ráfordultak az utcára fogták magukat, neki futottak és huss, felszálltak. Libapásztorként üzemelő gyermekkorú férjem pedig teljes pánikba esett, hogy jaj, jaj, egész nap semmi gond nem volt, és erre estére fogják magukat ezek a mocsok állatok és lelépnek.
Aki élt vidéken, és találkozott libahajtással az már tudja, de a többieknek elmondom, hogy természetesen a libák szépen leszálltak a ház előtt és besétáltak az udvarra. Ám a férjem többé nem vállalta, hogy libákat hajtson.
Pár kép a faluról. Semmi különös. Csak egy kis apró pár száz lakosú falucska Szilágy megyében. Ám örömmel láttuk, hogy egyre több a felújított házikó is.
A falu látogatás után elindultunk tovább, és a következő úti célunk Kisbánya volt. Bár igazából Járabánya néven található meg a térképen. És itt sem maga a falu, hanem a falu fölött lévő üdülőtelep, ahol a barátaink háza is található.
Sokáig remek úton tudtunk haladni, aztán mikor már ráfordultunk a mellékútra ami felvisz a hegyre, ismét belefutottunk az út felújításba. Jó dolog ez, hogy szinte mindenfelé javítják az utakat, csak akkor nehéz, ha az embernek várni kell, araszolni kell, és a sok-sok kimart kátyút kerülgetni. Ráadásul mindezt este a lemenő nappal szemben, amikor folyamatosan váltakozik a napos és árnyas szakasz. Párom rendkívüli módon "élvezte", hogy nem lát semmit, de azért a végén felértünk. Ide.
Ugye, nem meglepő, hogy imádjuk a helyet. Az már csak hab a tortán, hogy 5 csillagos ellátásban van részünk, hiszen olyan finomságokat kapunk itt mindig, amikre előtte hónapokon át csak vágyakozunk. A barátunk nagyon kényes arra, hogy csak jó minőségű, vegyszer és mindenféle adalék mentes élelmiszert tegyen az asztalra, és ki nem szereti ezt?
Érkezésünk után hamarosan lett is tejjel-mézzel folyó Kánaán, és mivel egész nap nem ettünk, bizony csak úgy habzsoltuk az imádott telemea sajtot, a finom sonkát, szalonnát, hagymát, és jól fogott az út közben, Egerben vásárolt finom borocska is.
A finom ételek, italok, a remek társaság, barátunk családja és két kedves kollégája, akik nem mellesleg hegyi mentők és mi adtuk a "bandát". Aztán ahogy hűlt az idő visszavonultunk a teraszon elköltött vacsi után a házba. Még terítékre került barátunk édesanyjának remek töltött káposztája is, ami annyira ellenállhatatlan, hogy bizony abból is ennem kellett. Közben folyt egymás ugratása, és a poénkodás, ahogy az ilyenkor szokás. Nálunk fokozza az élvezetet, hogy ez több nyelven folyik. Alap lenne ugye a magyar, illetve a román nyelv. De van aki csak ezt, van aki csak azt beszéli, illetve csak részben érti a másikat. Így angolt is szoktunk keverni a beszélgetésbe, ha éppen sem románul, sem magyarul nem tudjuk elmondani, amit akarunk. Ami ebből megszületik, az teljes kakofónia, de nagyon szórakoztat mindenkit.
Lefekvés előtt még visszamentünk a teraszra csillagnézőbe. Kristálytiszta égboltról ragyogtak ránk ezrével a csillagok. És, és .... a Tejút látványa, amit a fénnyel szennyezett településekről sosem látni, most is teljesen elvarázsolt.
Altatni senkit nem kellett. Bár akadtak problémák. Mert az én fogam ugyan nem fájt, ellenben a férjemnek sikerült rosszul mozdulni, és totál beállt a dereka. Kell ennél több hegyvidéken, amikor másnapra kirándulást tervez az ember? Na, neki nem volt könnyű éjszakája.
A kirándulásról pedig majd legközelebb mesélek. Érdemes lesz azt is elolvasni.
