Egy kedves ismerősöm bejegyzése juttatta eszembe a következő élményeket. Köszönöm Natimama!
Ültetek már szekéren? Én Székelyföldön ültem először. Árpi házaihoz egy bizonyos ott eltöltött idő után járt egy szekerezés is.
Az első, és még több utunkra is Venci bácsi vitt el minket. Igazi székely ember volt, lelkesen mesélt nekünk mindig, és szép helyekre mentünk el vele.
Az egyik utunk Varságba vezetett. Erről a helységről írtam már nektek. Nekem ami nagyon tetszett az, hogy milyen hatalmas területen fekszik a falu, és hogy egy-egy porta milyen messze van egymástól. Nagyon szép tőle az egész környék.
Varságban a katolikus papot kerestük fel, aki megkínált minket jóféle borral is. Mi tagadás jól is esett egy kis belső melegítés, mert kint az nap elég cudar idő volt. A házakhoz pl. szakadó esőben értünk vissza.
De maga a szekerezés, hát hiába volt takarókkal, szőnyegekkel, báránybőrrel is kibélelve, valahogy a rugózás nem az igazi. Ráz, töri az ember hátsóját, mindenhol nyom, valljuk be, roppant kényelmetlen. Ám az élmény miatt mégis örömmel megy az ember.
Venci bácsi elvitt minket Sikaszóba is, és elvitt minket egyszer csak úgy Ivó felé egy patak völgybe is. Már ahogy lehajtottunk az útról, át a folyó egy kisebb szakaszán, már attól kivert a víz, hogy bele fogunk borulni. De nem, Fecske ügyes ló volt, gyönyörűen áthúzta a szekeret.
Lányaink hálából befonták a sörényét és virágokkal is díszítették őt. Nem tudom Fecske mit szólt ehhez, de Venci bácsi igen csak mosolygott.
Szóval megérkeztünk a patak völgybe, letelepedtünk, és tűzrakásba fogtak a férfiak, hogy szalonnát süssünk. A gyerekek málnázni szerettek volna, ezért Venci bácsi elirányította őket, hogy merre találják a málnást. Majd miután a gyerekek elmentek, elmesélte nekünk, hogy a medvék is oda járnak eszegetni.
Úgy emlékszem, hirtelen már nem voltunk olyan nyugodtak. Nagy öröm volt, mikor meghallottuk, hogy már visszafelé bandukolnak a csemetéink.
És ha már medve, egy csepp kitérő, Árpitól származó történet.
Egy egyedülálló édesanya ment nyaralni az egyik házba a gyermekével. Éjszaka érkeztek, Árpi vitte őket fel kocsival a házba. Út közben persze beszélgettek, és szó került a medvékről is. Árpi épp megnyugtatta a hölgyet, hogy nem igen jár feléjük medve, ő sem találkozott eggyel sem évek óta, amikor is a kocsi előtt egy nőstény medve ballagott át az úton két bocsával.
Árpi szerint a hölgy az egész szabadságát a házban, illetve max. az udvarán töltötte el. :)
De vissza a szekerekhez.
Egyik alkalommal messzebbre terveztünk kirándulást, egy szorosba, aminek sajnálom, de most nem jut eszembe a neve. Gyalogtúrával lehet csak oda jutni. Mi el is indultunk a völgybe gyalog, hogy majd a lent folyó patakon keresztül eljussunk egy barlangig. Nem volt rövid az út, és jó meredek is, de haladtunk szépen. Amikor is megállt mellettünk egy traktor húzta szekér, hogy ő is lefelé megy, ha akarjuk elvisz minket.
Nagy örömmel szálltunk fel, hogy legalább ezt az utat megtakarítottuk magunknak. Ám amit utána átéltünk, az felért egy igazi nagy vidám parki igen csak rémisztő hullám vasútján történő utazással.
Természetesen kanyarogva haladt lefelé az út, és mint mondtam, igen meredeken. A traktor pedig a lovakhoz képest igen csak sebesen haladt lefelé. Mi pedig hátul pattogtunk az összeeszkábált üléseken, hiszen ez egy olyan szekér volt, amin egyébként fát szállítanak. Az, hogy végig attól rettegtünk mikor szállunk el a szekérről, meg sem közelítette azt az élményt, hogy mire leértünk valószínűleg nem maradt egyetlen épp csontunk sem, de vese és epekövünk is porrá zúzódott.
Ezt az élményt csak az tudja elképzelni, aki átélte. Mi csak tántorogtunk még hosszú percekig, amikor végre leszállhattunk.
A traktoros azonban rendkívül jól szórakozott.
Később, amikor már egyszerre két házat is megtöltöttünk, akkor bizony nem fértünk el mind a szekéren, és bevallom, mi nagyon "önfeláldozó" módon mondtunk le a lehetőségről, mondván menjenek csak azok, akik korábban még nem voltak.
És a mai történet szomorú véget ér, de úgy érzem Venci bácsi megérdemel ennyit.
Egy nyáron motoros találkozót szerveztek a Küküllő völgyébe. Venci bácsi feleségét elütötte egy motor, és a néni szinte azonnal meghalt.
A társa, akivel leélte az egész életét, Venci bácsi pár héttel élte csak túl a tragédiát. Elment a felesége után.
Nyugodjanak hát mindketten békében! Mi pedig köszönjük az élményeket Venci bácsinak és Fecskének, a lovának!
