Mindenféle

Bár a házasságom részleteit továbbra sem szeretném itt elmesélni, de vannak érdekes dolgok benne, amik talán izgalmasak mások számára is.

Egy év után határoztuk el, hogy összeházasodunk. Nicu egyértelműen megmondta, hogy bár sosem tervezte, hogy elhagyja a hazáját, de nem szeretné, ha én költöznék oda. 80-s évek elején járunk, tudjuk milyen korszak volt ott akkor. Egyet kért, hagy lássa a végső döntés előtt, hogy milyen Magyarország, hiszen korábban sosem járt itt, és máshol sem külföldön. 

Egyébként izgalmas a családja, sokszor nem is értik, ha elmeséljük. 

Édesanyja szilágysági magyar lány, aki Szilágyságban született, és Kolozsvárt élt. Édesapja román, viszont hogy legyen némi csavar is a dologban, Budapesten született és élt is egészen a háború végéig. A háború után költözött haza a családjával együtt Kolozsvárra.

Az utazáshoz megkérték mindhárman az útlevelet. Abban az időben nagyon nehezen, komoly átvizsgálások után adtak csak román állampolgároknak útlevelet. Így volt ez az ő esetükben is. Külön kihallgatásra is berendelték őket. Majd megszületett a döntés, ő és az édesapja kaptak engedélyt az utazásra, az édesanyja sajnos nem. 

A látogatást követően megvolt az eljegyzés, és neki kellett fognunk egy olyan engedély kérésnek, aminek senki nem tudta igazából mi lehet a vége. Külföldivel házasságot csak Ceausescu engedélyével köthetett román állampolgár. Az engedély kérést számos igazolással együtt ügyvéd adhatta be a megfelelő szervekhez. Nekem kellett egy igazolás itthonról, az anyakönyvi hivataltól, hogy nem vagyok házas, és férjhez mehetek. Természetesen hivatalos fordítás kellett róla, és még közjegyzőnek is alá kellett írnia. 

Sokan próbáltak akkoriban külföldivel házasságot kötni. Sokan ettől remélték, hogy kiszabaduljanak az országból. Ezért az engedélykérés egy külön üzletággá vált. Nagyon komoly pénzeket kaszáltak az ügyvédek különféle címeken. Én nem is tudom mi honnan találtunk rá egy ügyvédre. Lepusztult, koszos kis irodája volt. Nem kertelt, elmondta, hogy mennyibe kerül az engedély kérés, mi az ő díjazása, milyen papírok kellenek és hogy senki, azaz senki nem tudja megmondani megkapjuk-e az engedélyt, és hogy mikor. Szerencsénk volt vele, mert nem a pénzhajhász csoportba tartozott, és azt is elmondta, hogy ő nem jár fel hetente Bukarestbe azzal a címszóval, hogy megsürgeti az engedélyt, mert senki nem tudja megsürgetni. Soha nem kért tőlünk plusz pénzt utazásért, és egyebekért. 

Amikor én kint voltam rendszerint elmentünk hozzá. Nem volt kellemes találkozás, mert sokáig csak azt a választ kaptuk tőle, hogy nincs semmi, legyünk türelmesek.

Akkor már havonta jártam ki, és összeismerkedtem a vonaton egy lánnyal. Ő is hasonló okból járt ki, mint én. Nekik is folyamatban volt az engedély kérés. Előbb adták be, mint mi, és jóval több pénzt kért el tőlük az ügyvéd, mint a miénk tőlünk. Ő "eladta" nekik, hogy havonta felmegy és sürgeti, intézi az engedélyt. Azt hiszem talán egy héttel előttünk kapták meg, és hónapokkal előbb adták be.

Tényleg áldom az ügyvédünk nevét, aki korrekt volt velünk.

Egyszer azonban mi is felmentünk Bukarestbe, mert él ott rokonsága a férjemnek. A látogatás alkalmával mi elmentünk az illetékes hivatalba, hogy megkérdezzük mi a helyzet, hol tart az engedélyünk? Velem nem voltak hajlandók beszélni, de a férjemmel váltottak legalább 4-5 mondatot. Nem tudtunk meg semmit. 

Természetesen a várakozás ideje alatt is rendszeresen jártuk az országot. Az egyik legszebb emlékem az Aranyos völgyében tett utunk volt. Busszal indultunk Kolozsvárról. Meleg volt, de közben nagyon feszült is volt a levegő, olyan igazi vihar előtti pillanatok. Nem volt ülőhelyünk a buszon, így álltunk végig. Egy idő után azt vettem észre, hogy ahogy Nicu kapaszkodik, konkrétan csepeg le a víz a könyökéről. Tudom, ez így semmi izgalmas, vagy vicces, de mi onnantól kezdve ezen nevettünk egész úton. Szegényem, nem győzte törölgetni a karját, hogy ne csöpögjön rá az izzadság az ott ülő emberre.Ahogy leszálltunk, szinte azonnal ki is tört a zivatar, de nem tartott sokáig. Hátizsákkal voltunk, és sátorral. Az első meglepetésem egy híd volt. Aki valaha is járt Erdélyben, egészen biztosan látott már ilyet. 

Ez a kép jóval később készült, de a lényeg, a híd rajta van. Szóval egy ilyenen kellett átjutnom az Aranyos túlsó partjára. Nem voltam túl lelkes, és mivel egyszerre többen is mentünk rajta, bizony kegyetlenül mozgott, és belengett. Nem tudom hogy tettem meg az utolsó métereket, de valahogy átértem, és már akkor teljes pánikban voltam, hogy ezen majd vissza is kell menni.

A túlparton felmásztunk egy elég durva kaptatón egy szikla párkányra, egy vízesés alá. Késő délután volt már, de még elmentünk megnézni a vízesést. A víz egy barlangból, Huda lui Papara-ból folyik ki.

Aztán sátrat vertünk, megvacsoráztunk és le is feküdtünk aludni. 

A másnap reggeli ébredés egy életre szóló emléket jelentett. Ez például egyértelműen benne van a Velem vagy nélküledben is. 

Magasan a völgy felett voltunk. A szikla párkányról beláttuk az Aranyos völgyének egészen hosszú szakaszát. Verőfényes napsütés volt, csodás zöld tájjal előttünk, ami alatt kanyargott az Aranyos kristálytiszta vize. És a völgyben megült az éjszakai pára. Nem tudom leírni, hogy milyen fantasztikusan szép volt az egész. A harsogó zöld színek, a hófehér pára pamacsok, a folyó kéksége, már önmagában a színek is szebbek voltak, mint egy festményen. Ám ahogy ezek a pára foltok mozogtak, továbbszálltak, feloszlottak és lassan az egész völgy kitisztult az olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni. 

Úgy éreztem magam, mint egy elvarázsolt tündér lány fent a kastély tornyában. 

Persze, ez is csak egy röpke hétvége volt, így reggeli után sátrat bontottunk és leereszkedtünk a völgybe. Hála az égnek a fiúk kitalálták, hogy a nagy meleg miatt fürödjünk meg a folyóban. Így nem mentünk vissza a függő hídhoz, és nem kellett rajta ismét átbalanszíroznom, aminek mi tagadás, nagyon örültem. 

Ahogy a folyó mentén ballagtunk lefelé, egy helyen találtunk egy kis öblös részt, ahol nyugodt volt a víz, és ahol nyugodtan elmerülhettünk benne. Nem mondanám, hogy termál víz volt, sőt. Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy piszok hideg volt. De azért jól esett megmártózni benne. 

Majd valahol sikerült átjutnunk a folyó másik oldalára is, ahol az út vezetett, és ahol akkor még járt az ún. mocanita. Ez egy keskeny nyomtávú, kisvasút. Szívem szakad, hogy azóta már nem jár ez kis vonat. 

Nyitott kocsiba ültünk fel és döcögtünk végig az egész völgyön. Olykor egy-egy alagútba is bebújtunk, kanyarodtunk erre-arra, mentünk közvetlenül a víz partján, máskor meg az út fölött. Órákig tartott amíg ez a kis szerelvény elvitt minket Tordára, de nagyon megérte.

Az Aranyos völgye önmagában is csodás. Azóta is számos alkalommal autóztunk rajta, és vagy épp arra mentünk, vagy arról jöttünk ezen a völgyön át haza. Hosszú, kanyargós út, de a szépsége mindenképpen megéri, hogy megtegyük ezt az utat.

Sok-sok évvel később eltöltöttünk direkt három napot a völgyben egy panzióban. Egyik nap elmentünk a Scarisoarai jégbarlanghoz. 

Amikor megismerkedtünk, 1980-ban, az volt tervbe véve, hogy a bihari túránk ott fog véget érni. Akkor a barátnőm térde miatt nem tudtunk elmenni addig. Jó pár évvel később, már az egyik gyerekünkkel együtt jutottunk oda el.

Bár a turista jelzés szerint 2-3 óra alatt fel lehet érni a barlanghoz, bevallom, ez nekünk jóval több időbe került. Április volt, de a hegyekben még vastagon állt a hó, és ez is nehezítette a haladást. Nem számítottunk rá, az az igazság. A jelzés sem volt mindig tökéletes, nagy legelőkön át kellett mennünk, ahol nem volt semmi jel, hogy jó irányba megyünk-e. De a végén azért feljutottunk. 

A barlanghoz csak saját felelősségre engedtek le. Egy elég mély gödörbe kell ugyanis lemenni, ahol ugyan van vaslépcső, csakhogy a ráfagyott hótól ez bizony csupa jég volt. Persze azért lementünk, de izgalmas kaland volt egy-egy helyen ezen a lépcsőn közlekedni. 

A táj egyébként nagyon szép volt, mutatok pár képet arról is.

Az Aranyos völgyből nagyon sok szép látnivalót el lehet érni. Sajnos én sem jártam mindegyiknél, mert ennek az egy alkalomnak a kivételével mindig csak átmegyünk a völgyön. De innen érhető el a Medve barlang. 

Innen lehet betérni Torockóra.

Torockó után még tovább haladva végig lehet menni a zord Kőközi szoroson.

Innen lehet felmenni a varázslatos Verespatakra. 

És innen lehet eljutni a nárcisz mezőre, a Detonata-hoz, ami egy bazalt orgona, és még számos csodás helyre. Szebbnél szebb látnivalók mind egyetlen folyó, az Aranyos völgyéből.