Folytatás ... mert a kaland csak úgy izgalmas, ha bonyolódik!

Tegnap még valamivel az indulás előtt, benéztem a korábbi lakhelyünk itteni csoportjába. Mivel már nem élünk ott, ezért ezt már nagyon ritkán teszem, olykor egy hónapig se nézek oda. Most görgetek lefelé a posztok között, és hopp, mit látok? Felsővezeték szakadás miatt állnak a vonatok, törlik őket, vagy nagyon sokat késnek. Irány Elviránk, ahol ugyan direkt ilyen beírás nincs, de megnézve egyes vonatokat, bizony ott van, hogy az amúgy 40 perces úton már 82 perces a késés. Bakker, akkor ez nem nyert. Lutrira nem megyek arra, a tapasztaltak szerint a rend jó ha másnapra visszaáll. 

Újra tervezés. Akkor mégis Gödöllő lesz az irány. Elviránk mutatja is, hogy 15:13-kor indul vonat. Nekem tökéletes. Pikk-pakk összekapom magam és start. Még a helyi takszöv-nél veszek ki pénzt, és közben látom, hogy amerre nekem kell menni a rend éber őrei forgalmi ellenőrzést végeznek. És bár minden papírja rendben van a kocsinak, ám mi tagadás, a kipufogója némileg zajos, bár azt is csináltattuk legutóbb, de mégis olyan mint egy versenyautó, és féltem arra menni, mert biztos voltam benne hogy ezzel leállítanak, ezért a másik útvonalat választottam, mondván hogy így kicsit ugyan hosszabb, de legalább nem kell magyarázkodni, hogy az öregecske autóm miért ilyen zajos. 

Útközben már láttam az eső felhőket is egyre sötétedni, aminek azért örültem, mert ernyőm nem volt, ugye ha kocsim van, minek az ernyő. Végül azért csak beértem Gödöllőre. Naná hogy a parkoló legvégén volt csak hely, de ez van. Volt még vagy 10-15 perc a vonat indulásáig, tehát az eső elálltára nem várhattam, így szépen begyalogoltam az állomásra, hogy megvegyem a jegyet, amit elektronikusan nem tudtam ugye megvenni, és milyen jó, hogy nem, hiszen nem tudtam arra menni végül, tud valamit ez a MÁV! :D 

Kérem a jegyet, mire közli velem a pénztáros és vele egy időben a hangosbemondó is, hogy "A mai napon a 15:13-s szerelvény nem közlekedik. Kedves utasaink megértését kérjük." 

Hát ilyen tényleg csak a mesében van. Az egyik vonalon szinte egyáltalán nem járnak vonatok, a másik vonalon pont az a vonat nem jár, amit kinéztem és erről drága Elviránk egy árva szót nem szólt, még akkor sem, mert megnéztem. 

De mondták, jön egy gyors 15:30-kor és egy személy 15:53-kor. Hát ez utóbbi nekem már későn van, ráadásul röpke egy órát kellett volna várnom az állomáson átázott felsőben, mert se egy kardigán, se egy kis kabát, semmi nem volt nálam. Így kértem gyorsvonatra jegyet, és csak fél órát kellett várnom rá. Viszont végül én voltam az első azon a találkozón, ahova tizenöten mentünk. :) 

És még mindig nincs vége, mert hogy haza is el kellett jutnom. Ez is kalandos volt, de ebben azért voltak szépségek is. Moszkva téren már a metróig átjutni is "kellemes" volt, mert továbbra is esett az eső. Sebaj, irány a metró, fel a Keletibe, némi várakozás és már ki is írták, honnan indul a vonat. Hogy őszinte legyek ekkor már voltak kétségeim, hogy egyáltalán amit kinéztem menni fog-e, de IGEN! 

Vonatra fel, el kell mondjam ez már abszolút kellemes szerelvény volt. Tiszta, a vonat belsejében is elektronikus kijelző, és még működött is. Folyamatosan bemondták, mi következik, hol vagyunk. A kalauz is nagyon rendes volt. Velem közölte, hogy bár ez gyorsított, de legközelebb nem kell rá gyorsvonati pótjegy - mikor indultam akkor "beszélt rá" tulajdonképpen a jegyeladó, de ott egy a fene azt a pár száz forintot. 

Több fiatal is ült a vonaton, akik nem tudták, hogy gyorsított, és ezért nem áll meg ott ahol nekik kellett volna. Senkitől nem kért pótdíjat a kalauz, közölte, hogy Pécelen leszállnak és visszamennek, ennyi. Szóval igen, ez már kulturált, európai színvonalú szolgáltatás volt. 

És közben Bp. felől kisütött a nap, amerre mentem sötét felhők tornyosultak, már a kontraszt is gyönyörű volt. Aztán megjelent a szivárvány, és egyre erősebb lett, és egyszer csak körbeért. Mi pedig csak mentünk, mentünk és igen, átmentünk alatta. 

Nem sokkal utána álomszép világító felhőket láthattunk. Valami mesés látvány volt az is. És már meg is érkeztünk Gödöllőre, szegény kis Corsam ott árválkodott a parkoló végén, hiszen már mindenki haza ment addigra. Eső esett továbbra is, így ismét csak elázva értem oda a kocsihoz, és start haza. Szakadó esőben, már szinte sötétben. És nem, nem szeretek sötétben vezetni. Engem elvakítanak a szemből jövő autók, és nekem olyankor lassítanom kell. Hála az égnek tök egyedül autóztam, így senkit nem tartottam fel. 

Kiértünk a településről, és látom hogy gőzölög előttem az aszfalt. Izgalmas látvány volt, de csak pár méteren. Haladok tovább, és megint pára ül az úttest fölött, eleinte csak egy-egy kis folt, aztán már beterítette az egész utat. 

Úgy jöttem haza hogy magát az úttestet szinte sehol nem láttam. Izgalmas látvány volt egyébként, és én imádom az ilyet, de közben kocsival haladni, a nem is túl jó minőségű úton, ami átkanyarog az egész dombságon, hát élmény volt! 

De végre haza értem. Mindez egy kb. 60 km-s út miatt, mert ha kocsival megyek végig, akkor ennyi lett volna. Bár sanszos, hogy gyorsabban akkor sem értem volna viszont egy csomót állhattam volna ilyen-olyan dugókban, amit most még a vizes vb miatti lezárások is fokoztak volna. De a feladatot abszolváltam, és még régi jó barátokkal is találkoztam, hiszen ezért volt az egész.