Évforduló II.

Megígértem, hát itt vagyok újra. 

Szóval tavaly mikor betöltöttem az 59. évet, mindenkivel közöltem, hogy idén, amikor is ugye ki tudjátok számolni milyen szép kerek évfordulót ünneplek, szóval hogy idén nem kérek senkitől meglepetés bulit, sőt egyáltalán semmiféle bulit. Nem szeretek bulit tartani. Soha nem voltam ebben jó. És nem szeretem, ha meglepnek, mert viszont igen sírós vagyok, és nem akartam bőgni sem egy esetleges ilyen meglepi eseményen. 

Aztán idén úgy adódott, hogy voltunk egy kedves barátunk ilyen buliján, ami egyébként remekül sikerült és roppantul élveztük, de azért az fordított meglepi buli volt, de ennek kapcsán megint közöltem az arra illetékesekkel, hogy nekem aztán NE SZERVEZZENEK SEMMIT!

Addig addig forszíroztam ezt, míg egy kedves barátnőm a végén megkérdezte eléggé bánatosan, hogy egyáltalán felköszönthet? Mondtam neki, hogy persze, azzal nincs gond. Csak úgy mint korábban, egy kedves telefon, vagy egy képeslap és ennyi. 

De ekkor már az merült fel bennem, hogy istenem, tudom hogy volt neki is meglepi bulija, a férjének is voltam a 60. szülinapján, és biztos nagyon szeretne személyesen is felköszönteni, ezért egyeztettem a férjemmel, hogy hívjuk meg őket hozzánk, de továbbra sem meglepetés bulira, hanem csak úgy. És akkor már meghívtuk az unokahúgomat is.

Lelkesen készültünk a szombati eseményre. Az őszi nagytakarítás okán minden szegletét kinyaltuk a háznak, persze nem egy nap alatt, hanem szépen beosztva, hogy minden napra jusson valami. 

Az adott héten tudom, hogy kereste a barátnőm a férjemet telefonon, de pechjére mivel mi szinte a nap 24 órájában együtt vagyunk, nehéz volt őt úgy elérnie, hogy én ne halljam miről beszélnek. De azért volt egy ilyen hívás, amikor én csak annyikat hallottam, hogy: "Persze, jó, gyere. Igen, akkor gyere."

Nem annyira értettem, hogy ezt miért egymással beszélik meg, mikor velem szokta ezt megtárgyalni a barátnőm, ill. az volt még gyanús, hogy miért mindig egyes számban hangzik el az, hogy Gyere? De nem foglalkoztam vele. Sejtettem, hogy valami meglepetés azért készül, és ezért nem akartam rákérdezni, hogy mi van?

A születésnapom csütörtökre esett. Reggel felkeltünk. Párom felköszöntött, - olyasmit kaptam tőle, amire évek óta vágytam, de mert nem olcsó, és mert olyan égető szükségem nem volt rá, így sosem vettük meg, de most már megvan és boldogság van, - majd neki fogtunk a takarítás utolsó fázisának. Egész korán sikerült befejeznünk, és végre pihegve ülhettünk, hogy na készen vagyunk. Még elmentünk mindketten letusolni, szépen tiszta ruhába öltöztünk, de persze csak ilyen itthoniba és elégedetten szemléltük, hogy rend van és tisztaság. Megebédeltünk, és ment tovább a szokásos munka, amikor is csörgött a telefonom. Unokahúgom hívott, azt hittem rám is csörög, ha már ezen a napon van a nagy esemény, hogy azért előre is felköszöntsön. 

Még jószerivel bele sem szóltam a telefonba, amikor valaki csöngetett. Küldöm intve a férjemet, hogy menjen nyisson kaput, amikor is megszólalt a húgom, hogy: Beengedsz? 

Na, közben a kedves párom be is jött, hogy engem keresnek. Így mentem kaput nyitni. És képzeljétek, ott állt a kapuban a barátnőm és az unokahúgom. Kezükben egy csodás virágcsokorral és még egy csomó holmival.

Mint kiderült ők még a meghívásom előtt szervezkedésbe fogtak, hogy márpedig ők ketten akkor is eljönnek és felköszöntenek, bármennyire is nem akarom én ezt. Így igen csak fennforgást okoztam a meghívásommal nekik, de úgy döntöttek, semmi gond, jönnek szombaton és jönnek csütörtökön is. Ehhez tudnotok kell, hogy a barátnőm vonattal kellett Budapestre menjen, ott még buszozott, és az unokahúgommal autózott ki hozzánk, így neki ez egy komoly vállalkozás volt, hogy eljusson hozzánk, mert bizony kicsit messzebb lakunk mint korábban.

Én bizony szóhoz sem jutottam. Hozták ezt a csodás virágot, nagyon szuper ajándékot - színházjegyet a My fair ladyre, és arról már nem ők tehetnek, hogy végül még sem láttam az előadást sajnos - és hoztak minden mást is - tortát, tálcát, sós sütit, pezsgőt, gyertyát, tűzijátékot, és mindent mindent, mert tudták, hogy én nem készülök semmivel hiszen azt sem tudtam, hogy jönnek. 

És igen, természetesen elbőgtem magam annyira jól esett a figyelmességük. Annyira szép volt a csokor, annyi örömmel töltött el az ajándék, amire annyira vágytam, de tudva levő hogy alig lehet jegyet kapni erre az előadásra, és hogy hoztak magukkal minden mást is, hogy lehessen egy kis vendégség, hogy vállalták az utazást, az unokahúgom elcserélte a délutános műszakját az iskolában hogy el tudjon jönni, szóval annyi mindent bevállaltak értem, hogy ez nagyon mélyen megérintett. Azt hiszem régen voltam ennyire boldog, mint az nap. Ami persze nem igaz, mert jó pár nappal korábban a gyerekeimtől kaptunk olyan meglepetést a születésnapunkra - hiszen a férjemé is ilyen tájt van - amire 5 éve vágyom, és ami a szívem legeslegnagyobb vágya volt, de erről majd csak januárban mesélek. Ettől is bőgtem mint a záporeső, amikor megkaptam, és végtelenül boldog voltam. 

De visszatérve a meglepetés bulimra, igen, bár annyiszor mondtam hogy nem és nem akarok ilyet, mégis remekül sült el. 

Remélem az érintettek nem haragszanak meg, ha felkerül ide a fényképük, bár közös fotó nem is készült talán. 

Az "elkövetők" fényképét megelőlegeztem, mert az már a szombati bulin készült. Mert igen, azért a szombati esemény nem maradt el. Csak ekkor már barátnőm férje is jött, én pedig lelkesen sütöttem-főztem nekik, azt mondták finomakat, és remélem nem csak udvariaskodtak. Én nagyon jól éreztem magam szombaton is.

Így történt, hogy betöltöttem a 60. évemet is. 

Voltak még idén évfordulók, az egyikről már írtam: Házassági évforduló

Volt még egy évforduló, de arról nem szeretnék írni. Jó lett volna azt is megünnepelni, de az élet úgy hozta, hogy erre nem került sor. Sebaj, a többi alkalom pótolta ennek hiányát is.

   

Évfordulók

Bocsánat, hogy így eltűntem, már ha egyáltalán hiányoztam valakinek, de annyi minden volt az elmúlt időszakban, és volt amiről írtam volna, volt amiről nem, így aztán mindig úgy alakult végül, hogy nem írtam semmiről. Abban viszont kifejezetten biztos voltam, hogy ma írni fogok. Miért pont ma? Ma egy éve hogy itt lakunk. Ezért!

Biztosan van aki emlékszik arra, hogy mennyire nehezen vettem magam rá erre a költözésre. Nagyon sok álmatlan, vagy éppen átsírt éjszaka volt mögöttem, amikor is végül el tudtam dönteni, hogy rendben, adjuk el azt a házat ahol addig éltünk, és költözzünk el. Hű olvasóim azt is tudhatják, hogy erre egy devizahitel miatt volt szükség, mert ha nem lépjük ezt meg, akkor nagyon nagy bajba kerültünk volna idén ősszel, amikor lejárt volna az árfolyamgát. Így hát megtörtént az, amire nem készültem, meghirdettük a gyömrői házunkat, és gőzerővel neki fogtunk új otthont keresni.

Többen kérdezték, hogy lakásban nem gondolkodtunk-e, és azt kell mondjam, hogy de, gondolkodtunk. De mivel 28 évvel ezelőtt úgy alakult az életünk, hogy családi házba költözhettünk és onnantól a kert az életünk része lett, ezért nagyon gyorsan el is vetettük ezt a gondolatot, és milyen jól tettük. Amíg bírjuk a kerti munkát, addig nem való nekünk a lakás.

Ma egy éve már mindenünk össze volt csomagolva. Túl voltunk tengernyi selejtezésen, a bútorok kiürítve, ha lehetett szétszedve várták a fuvarozókat abban a házban, ahol leéltünk 17 évet, de ami így összecsomagolva már nem tűnt többé otthonnak, csak egy háznak. 

Meséltem tavaly a viszontagságokról a költözésünkkel kapcsolatban, arról hogy jóval kisebb kocsit küldött a fuvarozó, és hogy a barátnőmék segítsége nélkül igen nagy bajban lettünk volna. Ezt azóta is csak köszönni tudom neki és a férjének.

Így erről most nem fogok mesélni újra, akit érdekel itt megtalálja: költözés

Most inkább az azóta eltelt évről mesélnék, bár született jó pár poszt erről is az év során. Most már bevallhatom, hogy kicsit tartottam az új helytől. Tartottam tőle, mert ez bár nem a legkisebb falu a világon, de lássuk be, nem túl nagy, még 3000 lakosa sincs. Így bizony itt szinte mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindenkiről és mi még soha nem éltünk ilyen közegben, és kicsit féltem, hogy vajon befogadnak-e minket? 

Szerintem mi nem vagyunk egyébként rossz szomszédok. Nem rendezünk nagy zajos bulikat hétről hétre, nem csinálunk szemetet a környezetünkben, sőt, még ha a munka okoz zajt azt is igyekszünk olyankor csinálni, amikor kevésbé zavaró. Mára már nincs kutyánk sem, aki gondot okozhatna a szomszédoknak. Mindig azon voltunk, hogy bár legyen tele a kert növényekkel, de csak is úgy, hogy az gondot ne okozzon a szomszédnak. Gyömrőn sajnos sikerült egy-két futónövényt a kerítés mellé ültetnünk, de minden ősszel és olykor nyáron is visszavágtuk ezeket, hogy ne másszák be teljesen a szomszéd kerítés melletti kis házát. Úgy gondolom udvarias, barátságos a viselkedésünk is, így hát ez sem okozhat gondot. 

Mindezzel együtt azért féltem kicsit. Az előző lakótól kaptunk némi információt a szomszédokról, de azt hiszem ez első sorban az ő kapcsolataikat jellemezte és nem jelentett semmit a mi jövőnket illetően. 

Eleinte nem is sokat találkoztunk az itt élőkkel, hiszen tél volt, senki nem nagyon ment az utcára, a kertbe meg pláne nem. Aztán hosszabb időre el is utaztunk még februárban. Igaz eddigre már egész jó viszonyban voltunk a postásunkkal, aki a mai napig a legszuperebb postás hölgy, és a helyettesével is jó volt a viszony. 

Természetesen a közvetlen szomszédokkal is köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk az utcán, de az igazi kapcsolatok a tavasz eljöttével kezdtek épülni.

Az is tény, hogy ez valójában igen korán volt, mert márciusban indult meg nálunk a fürdőszoba felújítása, így nagy volt a nyüzsgés, a forgalom nálunk, hát több esély volt arra is, hogy összetalálkozzunk valakivel.

Azt hiszem mindenki érdeklődve figyelte a történéseket, hiszen idegen, új emberek voltunk, és mert régen nem történtek ekkora dolgok ezen a házon.

Mi nyitottak voltunk, szívesen elmondtuk és a végén meg is mutattuk a végeredményt. Erről sem írok most, mert ezt is mind elmeséltem már nektek itt: Felújítás ezerrel

Miután a fürdőszobán túl estünk már indulhattunk is a kertbe. Tengernyi munka várt ránk, ill. nagyobb részt a férjemre, mert a fizikai munkák javát ő végezte, ez tény. Bontottunk, bontottunk, sittet vitettünk el, bokrokat irtottunk, szemetet hordtuk ki, ami a kertben maradt, rengeteg fa épület vált a rombolás áldozatává, viszont minden faanyagot újrahasznosítottunk és ez így ment napról napra. 

Ekkor derült ki, ami számomra ugye idegen volt, bár természetesen sokszor hallottam már róla, hogy itt bizony mindenki tud mindent. Egy szép napon ugyanis egy alapvetően teljesen idegen idősebb férfi, aki még csak nem is lakik a szomszédunkban kérdezett rá, hogy na leromboltunk már mindent amit akartunk? Vajh honnan tudta, mikor a háztól nem látni be a kert azon részeibe ahol a rombolások történtek? 

Persze nincs ezzel semmi baj, minket nem zavar. Úgy gondoljuk semmi olyat nem tettünk, teszünk, ami rossz hírünket keltené. És ez a nyár folyamán be is bizonyosodott.

Mert mi követ mindent rombolást? Persze, az építés. És ez így volt nálunk is. Gőz erővel fogtunk bele a kertünk átalakításába olyanná, amilyennek mi szeretjük. Sokat meséltem erről is, sok fotóval illusztrálva.

És azt hiszem ekkor kezdte mindenki azt látni, hogy igen, sokat romboltunk, de csak azért, hogy aztán valami szépet építsünk. Ekkor derült ki az, hogy bizony nem lusta városi népség vagyunk, aki ide tolakodott, hanem dolgos, szorgalmas emberek, különösen az én drága férjem. Ő nyáron minden reggel már 4-5 között a kertben volt, és ott köszöntek jó reggelt egymásnak a nagyon kedves szomszédasszonyunkkal. Rendszeresen találkoztunk a többi szomszéddal is a kerítések mellett, és lassan alakult a bizalom, a jó kapcsolat. Sok-sok kedves gesztusban volt részünk mindenkitől, sok segítséget is kaptunk. Egyetlen rossz dolgot sem tudnék említeni az eltelt időszakról, és ezt teljesen őszintén mondom. Mi itt csak jót és figyelmet kaptunk. 

Érdekes dolog ez a kapcsolat egyébként, mert Gyömrőn az ott leélt 17 év alatt nem lett ilyen kapcsolatunk senkivel. Jó viszonyban voltunk, elbeszélgettünk ott is a szomszédokkal, ha éppen összefutottunk, de ennyi. Itt egyetlen év eltelte után azt kell mondjam sokkal közelebbi a kapcsolat. És amiért ez érdekes. Gyömrőn a kerítésünk az egyik szomszéd felé hullámpala volt, a másik oldalon is volt pala, ill. volt magas beton kerítés. A hátsó szomszéd felé a 4-5 m magas tuja sor zárta le a kertet. Csak az utca felé volt nyitott a kerítésünk, egyébként körbe voltunk zárva. 

Itt minden kerítés drótháló. Nyitott könyv mindenki élete a kertben a másik felé. És ez talán minket is nyitottabbá tesz. Nyáron nincs olyan nap, hogy legalább egyik szomszéddal ne beszélgetnénk. Mert előbb utóbb megjelenik valaki a kertben, és az ember átköszön, és rákérdez hogy mi újság, mit csinál épp a szomszéd, és aztán ebből beszélgetés lesz. Én pedig nagyon élvezem mindezt. 

Kedves Szomszédaim, ha olvasnátok ezt, nagyon köszönöm nektek ezt az évet, és azt is, hogy így fogadtatok minket, és hogy talán nyugodtan kimondhatom befogadtatok minket. 

Már bizony alig várom a tavaszt, hogy mehessünk a kertbe és folytatódjon az ami idén nyáron elkezdődött.

Szóval igen, eltelt egy év. A félelmeim elmúltak, sőt! Remekül érezzük magunkat itt. Szeretjük a házat, mert nekünk sokkal jobb elrendezésű, mint ami volt. Szeretjük a kertet és alig várjuk hogy majd teljes szépségében kibontakozzon. És szeretjük Zsámbokot is. Itt csend van, nyugalom van. Tény, a mi életvitelünk alapján kicsit messze van dolgoktól, de amíg kocsit tudunk vezetni, addig ez sem probléma. Tudom, hogy a barátaink számára is messzebb kerültünk, de ha valóban a barátaink és kíváncsiak ránk, akkor eljönnek idáig is utánunk. Nem mellesleg van aki kifejezetten még az utat is imádja ami idáig vezet, és tényleg nagyon szép. Azt gondolom, hogy végül is jó döntést hoztunk. Megszabadultunk egy nagyon-nagyon nyomasztó és veszélyes tehertől, és egy nagyon klassz házat, kertet, települést és szomszédságot adó helyre kerültünk. Nem bántam meg a költözést egyetlen percre sem. 

A címben többes számban van az évforduló, nem véletlenül. Ám kissé hosszúra sikeredett ez a bejegyzés már így is, ezért a másikról majd egy másik posztban fogok írni, és rajta leszek, hogy ez gyorsabban szülessen meg, mint ez a poszt. 

Harmincöt év - számokban

Bizony, ma harmincöt éve, hogy összekötöttük az életünket. Sajnos csak ilyen rémes fotóink vannak, de most nem mennék bele abba, hogy miért.

Akárhogy is, harmincöt év már elég hosszú idő. Mégis, szinte csak alig most kezdtük, nagyon gyorsan elszállt.

Mi történt velünk ez alatt a pár év alatt?

A legfontosabb, hogy lettek nekünk ők:

Azóta persze már mindkettő felnőtt ember, de így kezdődött. Életünk legnagyobb ajándékai ők. Okosak, szépek, talpra esettek és nyilvánvalóan imádjuk őket.

A harmincöt év alatt rengeteg örömet, boldogságot és persze gondokat, bosszúságokat is kaptunk tőlük. De minden szülő tudja, egy mosoly, egy "anya vagy apa szeretlek", két puha kar a nyakunk körül, egy nyálas puszi az arcunkon és már el is felejtettünk minden gondot.

Órákig mesélhetnék róluk, de ez valószínűleg csak nekünk lenne érdekes. Így haladjunk tovább.

Az elmúlt harmincöt évben ők is velünk voltak.

Brunikánk

Chris és a háttérben Kitty

Kitty

Brunikánk volt az első kutyánk. Azt hiszem vele tanultuk meg azt, hogy milyen gazdinak lenni. Az elvesztése komoly tragédia volt számunkra, pedig tizenhárom évet töltöttünk együtt.

Az utolsó éveiben érkezett hozzánk Chris, aki igazi játszótárs lett Bruni számára, és megfiatalította őt az utolsó éveire. 

Aztán Bruni elment, és Chris pár évig egyedül volt, míg nem megérkezett Kitty. Iszonyat sivalkodások közepette száguldott be Chris elől a kutyaólba, de aztán igazi jó házaspár lett belőlük. Még kilenc aprósággal is megleptek minket.

Sok játék, fogócska, hancúrozás, civakodás jellemezte a közös életüket. Christ öreg korára Kittuskánk sétáltatta. Ment elől és hívta az öreget, hogy menjen utána. Meg-megálltak, megvárta míg Chris-nk újra neki indult, és mentek tovább. Kitaposott út jelezte a sétáik útvonalát a házunk körül.

Aztán Chris-nk is elment, több mint tizenegy év után. Kittus egyedül maradt és depresszióba esett. Hosszú hónapokig tartott amíg újra a régi vidám kutya lett belőle. 

Ő pedig nagyon hirtelen hagyott itt minket tavaly év elején, másfél hetes betegség és már vége is volt.

De összességében huszonhat évig volt a családunk része hol egy, hol két kutya.

Voltak cicáink is, de róluk nincsenek fotóim. Ők mindig csak rövid ideig éltek velünk, volt amelyik 3 nap után tűnt el. Így megfogadtam, hogy bár imádom a kis szőrös doromboló gépeket, de nem akarok több cicát.

Volt még teknősünk is kettő, sajnos ők is elég hamar elpusztultak a leggondosabb ápolás ellenére is. 

De az állatok is részei voltak az életünknek, a családunknak.

Mi is történt még? Nos, volt már két házunk, és most van a harmadik. Az elsőt mi építettük, a másik kettőt már "készen" vettük. De mint tudjuk egy családi házon mindig van mit csinálni, hát így voltunk ezzel mi is.

Ezt építettük mi. Bár nem így hagytuk ott, mert akkor még nem volt színre vakolva és az eső víz elvezető csatorna sem volt felrakva. Ennek minden egyes darabját mi raktuk a helyére, az alaptól a tető cserépig. Iszonyat meló volt, de végül csak meglett. Persze rengeteg gonddal, így tíz év után elhagytuk és elköltöztünk ide.

Biztosan látszik, hogy ez sem volt készen, és kívülről különösen nem festett jól. Belülről sokkal jobb volt. Itt már tizenhét évet töltöttünk, de némi CHF adósság okán úgy döntöttünk, megválunk tőle. 

Ekkor jött a mostani házikó.

Lenne mit csinálni ezen is kívülről, de igazából ez az első olyan olyan házunk, ami már színre van vakolva. Bár el tudnék képzelni modernebb színezést is, meg a pala tetőt is jó lenne felújítani, de igazából csak a látvány miatt, mert egyébként semmi baja.

Mindhárom háznál volt kertünk is, bár az elsőnél csak nagyon kis területen. Körben volt a ház körül 3 m széles sáv, ami a kert volt. De azért mi azt is elég széppé tudtuk varázsolni, akkor még teljesen tudatlanul, pusztán csak próbálva a józan paraszti eszünkre hagyatkozni.

A gyömrői kert már jóval nagyobb volt, és az ott eltöltött tizenhét év alatt sikerült igazi szépséggé alakítani. Azt hiszem a kertre sokkal több pénzt költöttünk, mint a házra, bár azért ebben az is benne volt, hogy folyton mindent kerítéssel védtünk a kutyáktól.

És hogy most hol tartunk a kerttel azt már elolvashattátok az előző bejegyzésekben.

Ez az első olyan kertünk, amit már tudatosan, a növények kiválasztására is oda figyelve ültetünk be, és ahova ilyen sok építmény is került. Még nincsen kész, de jövő nyáron remélem már teljes pompájában élvezhetjük.

Volt számos autónk is. Az első egy Audi100 volt, még 1984-ben. Nagy dolog volt ez akkor, de nyilván használtan vettük, és aztán gyorsan vissza is adtuk, mert kiderült hogy nagyon komoly gondok vannak vele.

Utána jött egy Skoda100-s. Nagyon sokat szolgált minket. Sokat utaztunk, kirándultunk vele, és az erzsébeti ház építkezésébe is bőven beszállt, aztán szegény bele is rokkant.

Jött egy Dacia. Nagy volt, kényelmes, ám számos hibával küzdött, így egyszer csak őt is eladtuk.

Újabb Skoda került a házhoz, Skoda120. Valahogy hozzá nem igazán kötődtünk, de azért "kalandokat" róla is mesélhetnénk. Majd Opelek következtek a sorban, és most épp egy Toyota-nál tartunk. 

Összességében a mostani a nyolcadik autónk.

Volt számos munkahelyünk. Kettőnknek összesen tizenhét, de ebből az utolsó három már közös, tehát a tizenhétben duplán szerepelnek, és az utolsó kettő már a saját cégünk.

Képzeljétek, 2001 tavasza óta dolgozunk együtt, és az utóbbi 4-5 évben már szinte a nap 24 órájában együtt vagyunk, mert az internet és a telefon segítségével dolgozunk itthonról.

Ez azt hiszem elég komoly erőpróba volt, de valahogy kiálltuk és mára szépen beállt, hogy kinek mi a dolga. 

Milliomosok nem lettünk a Kft.-ből, de meg tudunk élni belőle, a saját főnökeink vagyunk, és nem kell attól sem tartanunk, hogy kirúgnak minket, esetleg nyugdíj előtt pár évvel és nem tudunk új munkahelyet találni. Bár sajnos a mostani időszakban lehet simán találnánk helyet magunknak.

Rengeteg élményben volt részünk az eltelt harmincöt év alatt, hiszen amikor csak tudtunk utaztunk. Nem túl messzi tájakra, hiszen már csak családi okokból is legtöbbet Erdélyben jártunk, de azért megfordultunk a Tátrában és Szlovákia más részein is, jártunk Csehországban, és még pár európai országban. Utóbb London lett a leglátogatottabb helyszín, hiszen a gyerekeink már évek óta ott élnek.

Csodás helyeket láttunk, izgalmas dolgok történtek velünk, és ezeket az élményeket soha senki nem veheti már el tőlünk.

Az évek során elvesztettünk sajnos jó pár szívünkhöz nagyon közel álló embert. De hiszem, hogy a lelkünkben, a szívünkben örökre ott maradnak. Nem eggyel rendszeresen beszélgettem még évekig a halála után, és ez mindig nagyon jól esett a lelkemnek. Hiányoznak nagyon. 😢😢😢

Lettek barátaink is, és el is vesztettünk közülük párat. Valahogy az élet olykor elsodorja mellőlünk azokat is, akikről azt hisszük már mindig velünk lesznek. De az élet megy tovább, és a legfontosabb emberek szerencsére továbbra is mellettünk vannak.

Voltak nehéz pillanataink, és voltak csodásak. Szerencsére mindig úrrá lettünk a nehézségeken, és igazából minden komoly probléma, gond, baj, csak még jobban összekovácsolt minket. 

Úgy gondoltam a kerek évforduló miatt ez most nem egy érzelgős, hanem egy ilyen leltározós megemlékezés lesz, ezért nem írok most arról, hogy mit jelent nekünk ez az együtt töltött harmincöt év. De sokat, nagyon sokat, az biztos. 

Milyen fontos, számottevő dolog történt még velünk? Biztosan lenne még sok apróság, vagy akár jelentősebb dolog is, de nekem most ezek jutottak eszembe.

Remélem tudok még ilyet írni tíz - húsz év múlva is. Még harmincötöt már nem kívánok magunknak, mert nem baj az, ha az életminőségünk is olyan amíg élünk, hogy élvezni is tudjuk az egymást követő napokat, heteket, hónapokat, éveket.

Így hát kívánok még legalább húsz ilyen évet magunknak! 💝💝💝

Még mindig kert, de ez most másik

Egész nyáron a ház mögötti kertünkkel voltunk elfoglalva. És azt amennyire tudtuk, és ahogy láttátok rendbe is raktuk. Lesznek még akciók, talán nem is kevés, meg még látványos is, de marad ott jövőre is munka, már csak hogy ne unatkozzunk a következő nyáron se.

Igen ám, de van nekünk egy kertünk a ház előtt is. Erről eddig még sosem esett szó. Ez egy háromszög alakú terület, kb. 20-25 m2 lehet, ha jól számolom. 

Tavasszal már próbáltunk némi rendet vágni itt, de mivel zsúfolásig van teleültetve mindennel, ezért úgy döntöttünk megvárjuk a nyarat, hogy hol mi nő és majd ősszel rendbe tesszük.

Azért tavasszal is megejtettünk egy-két dolgot itt, úgy mint kicsit visszavágtuk a már nagyon öreg, és elkopaszodott orgonabokrokat. A háromszög alakú kert közepére volt ültetve 3 tuja, közöttük volt egy tiszafa, és még mellettük egy ezüstfenyő. Ezek konkrétan egymásba nőttek, és bizony a két nagyobbik tuja már a ház tetejéig ér. Állítólag törpének vásárolták őket anno.

Na, a harmadik tuja, ami a ház felőli oldalon volt kisebb volt és nem is volt szép formájú, ezért bizony azt kivágtuk még tavasszal. Én akkor még azt reméltem, hogy a középen meglévő tiszafát kimentjük és mivel még fiatalnak tűnt, ezért átültetjük a hátsó kertbe. 

Nos, miután a tuja kikerült mellőle, kiderült, hogy szerencsétlen tiszafának csak a legtetején voltak zöldellő ágak, egyébként teljesen halott. Így sajnos esélye nem volt annak, hogy megmentsük. 

Viszont legalább a kert közepe némileg felszabadult és eljutottunk szegény ezüstfenyőig, aminek befelé egyáltalán nem voltak ágai, max. elszáradva, hiszen a sok-sok előtte lévő cserje nem engedte fejlődni. Pedig az utca felől nézve egy szépséges fenyő.

Így tavasszal igyekeztünk szabaddá tenni neki is a helyet, hátha majd kicsit erőre kap. Egyúttal a környezetében lévő cserjéket is megvágtuk, amennyire csak tudtuk.

Egy fontos tény. Ez a kertrész keleti fekvésű, így csak kora délelőtt kap napfényt. A két hatalmas tuja és fenyő miatt a növények többsége olyankor sem.

A három tuján, a tiszafán és a fenyőn kívül ezen a kicsi helyen még van több, mint 10 nagyra nőtt cserje. Ezek szegények nőnek, ahogy tudnak, egymásba gabalyodnak, elszáradnak az ágaik, nem tudnak teljes szépségükben pompázni. Reméltük, hogy el tudunk innen vinni cserjéket a hátsó kertbe, de valójában egyik sem fiatal növény, így erre nem igen volt és van esély. 

A beültetett terület sűrűségére egy jellemző, hogy nagyon komoly eső kell ahhoz, hogy elérjen a földig a víz. 

A cserjék közül van ami több példányban is megvan, van ami kúszó növény, de a környező növények a támaszai, amikre felmászhat, így pedig egyiküknek sem jó. 

Van egy sor, ahol 6 cserje van közvetlenül egymás mögött és a végén még az ezüst fenyő.

És még nincs vége. Mert vannak még évelő virágaink is. Igaz sajnos virágozni nem igen tudtak, hiszen esélyük nem volt arra, hogy napfény érje őket. 

Ezeket szeretném majd kimenteni innen, de idén már nincs hova ültetnem. Így majd megjelölöm melyik hol van, és tavasszal napfényes, nyílt térre kerülnek majd, hogy teljes pompájukban virágozzanak.

A szomszéd melletti kerítésnél van olyan valamink, ami kb. derékig érő erős cserje törzs volt tavasszal, ebből nőtt a nyáron legalább 3 m magasra egy még mindig nem tudjuk mi, de inkább faszerű volt, mint cserje, viszont leveleken kívül semmi nem lett rajta, virága nem volt, ellenben teljesen felzabálta a szövőhernyó. Így ezt már korábban levágtuk derékba és természetesen kikerül majd a földből. 

Ugyanezen a területen van még két orgona, az egyik már nagyon régi és ezer hajtása bújik ki a földből. Van egy jázminbokor. És tele van a föld tulipánhagymákkal. Na, ezek legalább szépségesen nyíltak tavasszal. 

Ugyanitt van még egy nőszirom is, ami hófehér, és ezáltal elég különleges. 

Valamikor a tuják között sziklakert lehetett.

 De sajnos ez nem is látszik itt.

A tuják mellett van a gázóránk. Meg sem lehet közelíteni a bokroktól, és mert teljesen benőtte a talajt a kék meténg és a gyöngyvirág. Ezek alapvetően szépek és klasszul fedik is a talajt, de a gázórát elérhetővé kell tenni. 

Hát azt hiszem nagyjából vázoltam a jelenlegi helyzetet, ill. hogy tavasszal mit csináltunk. Ja igen, a kerítés melletti orgonába teljesen benőtt egy drótháló, azt még felszámoltuk akkor, bár nem volt egyszerű.

Alapvetően kintről ez a kert az ami látszik, valahogy mégis ez maradt mostanra rendbe tenni. Az egyetlen dolog ami látványosabban történt, hogy a kerítés egy részét már lefestettük, ill. a régi, elkorhadt pad helyére új került, természetesen frissen festve.

  Igen, az utcán is vannak növényeink, de azokat nagyjából sikerült már rendbe tenni. Ott is két orgona bokor az, amivel még foglalkozni kell.

Szóval most neki fogtunk, jobban mondva a férjem neki fogott ennek az előkertnek. Én sajnos épp nem vagyok a topon némi vírus okán, így csak olykor kimegyek, kiadom az "utasításokat", mit hogyan :D és ő meg csinálja.

 Van külön kerítés a kert előtt. Gondoltuk felszámoljuk, mert minek, de mivel komoly betonalappal rendelkezik, így megmarad.

Első lépésként egy lonc felszámolásra került rögtön itt, mert hogy abból van egyébként még egy a további részen, és az sokkal szebb is volt nyáron, valamint ez itt mindig belógott a bejáróra, így egész nyáron vagdaltuk vissza. Ráadásul mögötte van a már említett gázóra.

Közvetlenül a lonc mögött, ami így kikerült - bár egy hajtást megmentettünk az egyik szomszédnak - van egy japán birs. Őt visszavágjuk, megfiatalítjuk. Így jövőre szépséges lesz, bár lehet virága csak rá egy évre lesz újra, de sebaj, a lényeg, hogy ne 3 m magas, kopasz ágai legyenek, hanem szép zöld és tömött legyen.  

A tuja és a két bokor közötti részről kimentésre került a meténg jó része, és elültettük a hátsó kertben a fenyők mögé. Ott ideális helye lesz. Nem kell füvet nyírni, viszont szépen befedi a talajt és még virágzik is.

A gyöngyvirágok egy részének is ez lesz a sorsa, mennek a hátsó kertbe, és ott tobzódhatnak. 

A tuja aljából levágásra kerülnek ágak, mert nagyon el vannak száradva, és mert útban vannak a gázóra felé.

Aztán ha végre felszabadul a gázóra, akkor kap egy járdát, amin be lehet majd hozzá jutni.

Jelenleg ez a fázis zajlik. Aztán majd haladunk tovább. Remélem akkor már aktívabban tudok segíteni. 

A tervek szerint a tuják alsó ágai levágásra kerülnek, és belülről is mindent levágunk, amit elérünk és teljesen száraz.

A hat egymás mögötti cserjéből ritkítás lesz. Olyanokat akarunk kiszedni, amiből van máshol, és ezért elég annyi, ill. a támasz nélküli futóakácot. Ezért fáj a szívem, mert imádom, de nincs hova hajtást ültetni, ahol ne okozna gondot az, hogy fut, hogy támasz kell neki, hogy ne másszon át a szomszédba. 

A kerítés mellől azt hiszem a lila orgona teljesen kikerül, mert nagyon öreg, a falat is karistolja, és mert már a virága sem volt igazán szép, ami virága egyáltalán volt. A fehér fiatalabb, de igazából inkább a jázmint választanám, és szinte közvetlenül egymás mellett vannak elültetve. 

Egyelőre ezek a tervek. 

A megmaradó cserjék mind megfiatalításra kerülnek, hogy végre teljes szépségükben tobzódhassanak a következő években.

Talán még a sziklakertet is újjá tudjuk építeni, és akkor abba majd kerül egy-két új növény is, aminek jó lesz az a hely. 

Így hát a saját "dzsungel" felszámolása elindult. Remélem ez is sikeres lesz, és ami marad az mind-mind gyönyörű lesz, és öröm lesz rájuk nézni.

Folytatás - már mint a blog folytatása

Csak remélni merem, hogy volt akinek hiányoztak a posztjaim, és lesz aki továbbra is olvas, vagy netán még újabb olvasók is akadnak majd.

Szóval bocsánat, elmaradtam az írással, aminek igazából két oka volt. Az egyik, hogy a nyarat szinte a kertben töltöttük, nagyon-nagyon sok munkával. Bár a munka javát a férjem végezte, de azért velem is megtörtént, hogy egész napokat a kertben töltöttem.

A másik, hogy mivel szinte csak ezzel foglalkoztunk, úgy gondoltam ez rajtunk kívül a világon senkit nem érdekel napi rendszerességgel, de még hetente sem.

Így aztán elmaradtak a bejegyzések.

Mostanra azonban a kerti munkák erre az évre tervezett részével nagyjából végeztünk, még képeket is tudok mutogatni, így arra gondoltam akkor mesélek ma erről egy keveset, talán nem lesz unalmas másoknak sem.

Talán emlékeztek még arra, hogy bizony kaptunk mi itt egy kertet, amiben voltak ültetett növények, fák, bokrok, egyebek, és igazából vártunk arra is, hogy eljöjjön a tavasz, kihajtsanak, és lássuk hol mi van. 

Ezen túl volt egy csomó olyan építmény is a kertben, ami számunkra teljesen felesleges volt, és nagyon is utunkban voltak. Ilyen volt a csirkeól, a kutyakennel, a kinti budi, maradék kerítés részek - tudjátok ami elválasztotta az előkertet a hátsó, veteményes résztől, és ilyesmik. Így első körben a feladat az volt, hogy ezektől megszabaduljunk. 

Ez csak egy része annak ami a kertben volt. Ezeket felszámolni egyrészt komoly pénzbe, másrészt rengeteg munkába került. De azért egyszer csak sikerült, és az első legkorábbi szépségünk ez lett:

Ilyen volt, ilyen lett variáció!

A vicces az, hogy én azt hittem, ez fog legtovább váratni magára, de aztán ez lett készen elsőnek. Azóta a benne lévő növények nagyon szépen fejlődtek már, és nagyon várjuk, hogy jövő évben aztán igazán beinduljanak és egy szépséges résszé váljon ez a rész.

Még közben történt, hogy a kertünk egyik oldalán végig ültetett sövényt a kb. 4-5 m magasságról visszavágtuk úgy 1,5 m-re. Az ágak már olyan erősek voltak, hogy csak láncfűrésszel lehetett levágni, de így is nagyon megkínlódtunk vele, mert az apróbb, vékonyabb ágak viszont folyton elakadtak a fűrészben, de egyszer csak normális méretű lett az egész. De ami utána ránk, ill. leginkább a férjemre várt, na azt nem kívánom senkinek. Kb. 2 hónapig aprította a levágott ágak szövevényét. Sziszifuszi meló volt.

Azóta már kétszer is meg kellett metszeni a sövényt, de mostanra már egy szép, egészséges fagyal ültetvény lett belőle.

 Persze azóta már gyönyörűen kizöldült, ahogy írtam többször is kellett már metszeni.

Majd elindultak az építmények. Szeretünk a kertben sütni, főzni, viszont nem szeretünk kétrét görnyedni hozzá. Ezért találtuk ki, hogy legyen egy pont derék magasságban lévő grillezőnk. Volt bontott téglánk és a férjem neki fogott és egyszer csak készen lett.

Pár évvel ezelőtt nagy divat volt a fűszerspirál. Akkor nagyon szerettem volna egyet, de aztán lemondtam róla. Nohát, most az is készült a grillező mellé. Az előző képen már látszik maga az építmény, de azóta persze már be is lett ültetve.

A grillező mellé terveztük, hogy építünk egy placcot, ahova ki lehet ülni és jókat enni-inni. Volt bontásból faanyagunk, gondoltuk, felhasználjuk azt. Aztán kiderült, hogy nem elég ami van, ezért magának a dobogónak vettünk deszkát. Szépen le lettek kezelve, olajozva, lazúrozva, és egy szép napon fel is szereltük az egészet az alá helyezett fagerendákra. Nem volt kis meló térdelve, guggolva, hajolva csavarozgatni, de meglett ez is. 

Természetesen nem csak a grillezett ételek szeretjük, hanem bográcsban is szeretünk főzni, így annak is kellett valami hely, tehát épült egy bográcsozó hely is.

 Ez, ahogy látható, a grillező melletti dobogó másik oldalára került.

És persze még mindig nem volt készen a dolog, mert terveztünk a dobogó mellé fából készült rácsos falat, amire majd futó növény fog felmászni, és szépíteni, valamint árnyékot is adni legalább némileg - azért csak némileg, mert sajnos ahogy a dobogó elhelyezésre került, ami sok szempontból pont így jó, a mellé épült fal nem igazán fog délutánra árnyékot adni, mert akkor már nem onnan süt a nap. De nem baj, szerintem szép lett az is.

 Itt még csak a váza látható ennek a falnak, de nem akarom lelőni előre a poént.

Közben varázsoltunk egy virágágyást, amibe csak árnyékliliomok kerültek, de mind más és más fajta.

Ezzel még lesz gond, mert sajnos nagyon telenövi a gaz, pedig vastagon van mulccsal borítva.

Aztán megtörtént a "katasztrófa". Az idei 38 fokok, és a tűző napsütés, valamint olykor némi eső kb. 3 hét alatt hazavágta a fából épült dobogót. Olyan szinten kunkorodott fel minden egyes deszka, hogy pl. a széket nem lehetett odébb tolni a dobogón, mert 20 cm-ként elakadt. 

Lecsiszolni nem lehetett, mert egyrészt iszonyat nagy meló lett volna, másrészt nem volt olyan vastag faanyag - hiába, ha csak erre futotta - hogy kibírta volna a csiszolást. Valamint sanszos volt, hogy  ha tovább görbül a fa, és akkor ugyanott vagyunk.

Fájó szívvel úgy döntöttünk, ez nem maradhat ott, így hát felszedtük és vettünk helyette követ, amit leraktunk. A dobogó miatt kialakított placc okozott ebben némi fejfájást, de a végén sikerrel meg lett oldva. Az egész a férjem keze munkáját dicséri, és szerintem nagyon szép lett.

Itt már látható a teljes rácsozat, amit felraktunk a fa keretre. Mögötte már el vannak ültetve a mandzsu kivik, amik reméljük jövőre jó részét befutják majd. Azóta még lámpák is kerültek a fűszer spirál elé, és a farács mögé, valamint a bográcsoló melletti részbe is. Nagyon klassz ahogy esténként felgyulladnak.  Sőt, a rácsozat mögötti rész már fűvel is be van vetve, ami csodásan gyorsan és szépen növekszik. Jövőre egy álom lesz az egész, bár szerintem már most is csodaszép.

A felszedett deszkák azért nem kerülnek a tűzre, hanem magas ágyás lesz belőle. Így rendezett lesz a vetemény is, és nekem sem kell majd a földig hajolgatnom ahhoz, hogy gondozzam. Jól van na, én sem vagyok már 20 éves. :)

Természetesen még ezzel nem lett készen teljesen az egész hátsó kert, hiszen pont közvetlenül a ház melletti rész még ebek harmincadja, de arra idén már sem erő, sem pénz, és igazából idő sem jutott. Viszont valamit jövőre is csinálni kell.

Egy magas ágyás már készen van, legalább is a kerete. Még elkészül majd további kettő, de azok helyén egyelőre még most is vetemény van. 

És ami még mindenképpen idei munka, az előkert rendbe tétele. Igen, a házunk előtt van egy háromszög alakú előkert, ami nem túl nagy, viszont rendkívül zsúfolt. Itt van egy ezüstfenyő, szegény totál elnyomva a többi bokortól. Van két hatalmas tuja, egy másikat már kivágtunk, mert mindenre rányomult, és a három tuja között sínylődött egy tiszafa, ami szinte halott volt, így az is kivágásra került. A tujákkal nem tudjuk még mi lesz. Terveztük, hogy kivágjuk mindkettőt, de lehet megmentjük őket, de akkor fel kell nyírjuk az alját, mert az nagyon csúnya. Így jártak egyébként a hátsó kert végén lévő fenyők is. 

A fenyőn és a tujákon kívül kb. 16 db cserje lett még beültetve ebbe a kis részbe. Senki nem tud fejlődni a másiktól, és bár tavasszal visszavágtuk egy részüket, mára átjárhatatlan dzsungel lett az egészből.

Na most ősszel ezekből lesz amit fel kell számolni, mert egyszerűen így nem maradhat, és a többit meg vissza kell vágni, hogy aztán szép, rendezett bokrok legyenek. 

Tele van ez a rész évelő növényekkel, és hagymásokkal is. Ezeket most ősszel már nem tudom sajnos áttelepíteni a hátsó kertbe, de valahogy majd megjelölöm őket, és tavasszal átkerülnek. A ház előtti részre ugyanis nagyon kevés napfény jut, ezért ha nem lenne dzsungel, akkor sem éreznék jól magukat. 

Szóval idénre még ez a nagy munka vár minket.

Ezek mellett persze egész évre adott munkát a hátsó kert is. Egyrészt a fűnyírás, sövénymetszés, de természetesen idén is lett veteményesem, azt is gondozni kellett. 

Van egy barackfánk, ami szép termést hozott, így lett belőle lekvárfőzés is.

Na és a világ legjobb szomszédaitól is rengeteg termést kaptam tényleg egész nyáron, így szinte nem volt olyan hét, hogy ne kellett volna valamit elrakni télire, vagy befőzni. 

Azt hiszem még soha nem dolgoztam ennyit egy nyáron sem, mint idén, és remélem minden szépen el is marad télire, mert fájna a szívem, ha bármi tönkre menne. 

Jövőre pedig jönnek az új projektek. A hátsó kert maradék részének rendbe tétele. Itt lesz vízvezeték, csap áthelyezés, aztán itt is lesz kövezett rész, és lesz még egy nagy-nagy virágfolyam is. Ide kerülnek majd az előkertből növények, és remélem sikerül minden virágmagot is kikeltetnem, amit a kislányom rendelt nekem Ázsiából. Ha lesz elég pénzünk, elég erőnk és elég szerencsénk a növényekkel, akkor egy igazi szépség fog születni még a kertben. 

Hogy utána majd mit csinálunk? Hát azt hiszem éppen elég lesz majd az egészet rendben tartani, mert csak úgy szép, ha ápolt. De az különösen nagy öröm tud lenni, amikor kicsit elkanászkodik a kert, és az ember rendbe teszi és olyankor minden teljes pompájában látszik. Jaj, már alig várom!

Ilyen volt, ilyen lett! :)

És még pár random kép:

Folytatás ... mert a kaland csak úgy izgalmas, ha bonyolódik!

Tegnap még valamivel az indulás előtt, benéztem a korábbi lakhelyünk itteni csoportjába. Mivel már nem élünk ott, ezért ezt már nagyon ritkán teszem, olykor egy hónapig se nézek oda. Most görgetek lefelé a posztok között, és hopp, mit látok? Felsővezeték szakadás miatt állnak a vonatok, törlik őket, vagy nagyon sokat késnek. Irány Elviránk, ahol ugyan direkt ilyen beírás nincs, de megnézve egyes vonatokat, bizony ott van, hogy az amúgy 40 perces úton már 82 perces a késés. Bakker, akkor ez nem nyert. Lutrira nem megyek arra, a tapasztaltak szerint a rend jó ha másnapra visszaáll. 

Újra tervezés. Akkor mégis Gödöllő lesz az irány. Elviránk mutatja is, hogy 15:13-kor indul vonat. Nekem tökéletes. Pikk-pakk összekapom magam és start. Még a helyi takszöv-nél veszek ki pénzt, és közben látom, hogy amerre nekem kell menni a rend éber őrei forgalmi ellenőrzést végeznek. És bár minden papírja rendben van a kocsinak, ám mi tagadás, a kipufogója némileg zajos, bár azt is csináltattuk legutóbb, de mégis olyan mint egy versenyautó, és féltem arra menni, mert biztos voltam benne hogy ezzel leállítanak, ezért a másik útvonalat választottam, mondván hogy így kicsit ugyan hosszabb, de legalább nem kell magyarázkodni, hogy az öregecske autóm miért ilyen zajos. 

Útközben már láttam az eső felhőket is egyre sötétedni, aminek azért örültem, mert ernyőm nem volt, ugye ha kocsim van, minek az ernyő. Végül azért csak beértem Gödöllőre. Naná hogy a parkoló legvégén volt csak hely, de ez van. Volt még vagy 10-15 perc a vonat indulásáig, tehát az eső elálltára nem várhattam, így szépen begyalogoltam az állomásra, hogy megvegyem a jegyet, amit elektronikusan nem tudtam ugye megvenni, és milyen jó, hogy nem, hiszen nem tudtam arra menni végül, tud valamit ez a MÁV! :D 

Kérem a jegyet, mire közli velem a pénztáros és vele egy időben a hangosbemondó is, hogy "A mai napon a 15:13-s szerelvény nem közlekedik. Kedves utasaink megértését kérjük." 

Hát ilyen tényleg csak a mesében van. Az egyik vonalon szinte egyáltalán nem járnak vonatok, a másik vonalon pont az a vonat nem jár, amit kinéztem és erről drága Elviránk egy árva szót nem szólt, még akkor sem, mert megnéztem. 

De mondták, jön egy gyors 15:30-kor és egy személy 15:53-kor. Hát ez utóbbi nekem már későn van, ráadásul röpke egy órát kellett volna várnom az állomáson átázott felsőben, mert se egy kardigán, se egy kis kabát, semmi nem volt nálam. Így kértem gyorsvonatra jegyet, és csak fél órát kellett várnom rá. Viszont végül én voltam az első azon a találkozón, ahova tizenöten mentünk. :) 

És még mindig nincs vége, mert hogy haza is el kellett jutnom. Ez is kalandos volt, de ebben azért voltak szépségek is. Moszkva téren már a metróig átjutni is "kellemes" volt, mert továbbra is esett az eső. Sebaj, irány a metró, fel a Keletibe, némi várakozás és már ki is írták, honnan indul a vonat. Hogy őszinte legyek ekkor már voltak kétségeim, hogy egyáltalán amit kinéztem menni fog-e, de IGEN! 

Vonatra fel, el kell mondjam ez már abszolút kellemes szerelvény volt. Tiszta, a vonat belsejében is elektronikus kijelző, és még működött is. Folyamatosan bemondták, mi következik, hol vagyunk. A kalauz is nagyon rendes volt. Velem közölte, hogy bár ez gyorsított, de legközelebb nem kell rá gyorsvonati pótjegy - mikor indultam akkor "beszélt rá" tulajdonképpen a jegyeladó, de ott egy a fene azt a pár száz forintot. 

Több fiatal is ült a vonaton, akik nem tudták, hogy gyorsított, és ezért nem áll meg ott ahol nekik kellett volna. Senkitől nem kért pótdíjat a kalauz, közölte, hogy Pécelen leszállnak és visszamennek, ennyi. Szóval igen, ez már kulturált, európai színvonalú szolgáltatás volt. 

És közben Bp. felől kisütött a nap, amerre mentem sötét felhők tornyosultak, már a kontraszt is gyönyörű volt. Aztán megjelent a szivárvány, és egyre erősebb lett, és egyszer csak körbeért. Mi pedig csak mentünk, mentünk és igen, átmentünk alatta. 

Nem sokkal utána álomszép világító felhőket láthattunk. Valami mesés látvány volt az is. És már meg is érkeztünk Gödöllőre, szegény kis Corsam ott árválkodott a parkoló végén, hiszen már mindenki haza ment addigra. Eső esett továbbra is, így ismét csak elázva értem oda a kocsihoz, és start haza. Szakadó esőben, már szinte sötétben. És nem, nem szeretek sötétben vezetni. Engem elvakítanak a szemből jövő autók, és nekem olyankor lassítanom kell. Hála az égnek tök egyedül autóztam, így senkit nem tartottam fel. 

Kiértünk a településről, és látom hogy gőzölög előttem az aszfalt. Izgalmas látvány volt, de csak pár méteren. Haladok tovább, és megint pára ül az úttest fölött, eleinte csak egy-egy kis folt, aztán már beterítette az egész utat. 

Úgy jöttem haza hogy magát az úttestet szinte sehol nem láttam. Izgalmas látvány volt egyébként, és én imádom az ilyet, de közben kocsival haladni, a nem is túl jó minőségű úton, ami átkanyarog az egész dombságon, hát élmény volt! 

De végre haza értem. Mindez egy kb. 60 km-s út miatt, mert ha kocsival megyek végig, akkor ennyi lett volna. Bár sanszos, hogy gyorsabban akkor sem értem volna viszont egy csomót állhattam volna ilyen-olyan dugókban, amit most még a vizes vb miatti lezárások is fokoztak volna. De a feladatot abszolváltam, és még régi jó barátokkal is találkoztam, hiszen ezért volt az egész.

Balgaságom története

Ez év elején volt szerencsém több hetet eltölteni Londonban. Akkor írtam is egy bejegyzést az ottani közlekedés szervezettségéről, nyilván a maga gondjaival együtt. Aki akkor nem olvasta, az itt találja meg: Közlekedés szervezetten

Azóta a napokban megint fellángolt a felháborodás, amikor egy fiatalt meghurcoltak, mert a budapesti tömegközlekedés e-jegyes rendszerében szinte azonnal komoly hibát talált és ezt volt olyan bátor és jelezte a cégnek. Két fájó pontja is van a dolognak. Az egyik nyilván az, hogy durván meghurcolták a fiatalembert, ahelyett hogy megköszönték volna neki a jelzést. A másik, gondolom mondanom sem kell, hogy évek óta még mindig csak a teszt üzemmódnál tartunk és az így működik. Vajon mibe került ez már eddig is nekünk?

De nem ezért írtam. Napok óta tervezem az utazásomat, mert a mai napon a Moszkva téren lesz jelenésem, és ugye mostanra még messzebbre költöztem Budapesttől. Igen, igen, elég öreg vagyok már hozzá, hogy a Moszkva térre menjek. 

Szóval kocsival nem megyek, mert én Keletre vagyok a fővárostól, így csak az egész városon kellene átbumliznom ahhoz, hogy oda érjek, és akkor még ott lenne a parkolás megoldása, ami számomra elég kritikus pont. Parkolóházba nem megyek, és a környék nem arról híres, hogy tele lenne üres parkoló helyekkel, ráadásul arany áron.

Ezért próbálok közlekedési megoldást találni magamnak. Direkt vonat sem működik, mert a falunkon nem megy át vonat.

Lehetőségeim: 

- megyek busszal - ez volt az első variáció a fejemben - a busz másfél óra alatt ér be a Stadionokhoz. És onnan még ugye metró. Jócskán "városnéző" menetidő, de sebaj. Viszont visszafelé nem működik. Nem és nem találtam buszt, ami jó lenne nekem. Ezért gondoltam, hogy akkor HÉV Gödöllőig, és onnan már lenne busz. Nosza, nézzük meg a HÉV menetrendet. Napok óta próbálom megtalálni ennek online verzióját, és nem és nem sikerült. Valami bonyolult útvonal tervezés van a BKK-nál, de képtelen vagyok kiigazodni rajta. 1990 óta használok számítógépet, ahogy telt rá azonnal internet használó is lettem, vásárolok a neten, Londonban minden útitervet a neten néztem meg, menetrendeket, mikor mi honnan hova. Szóval nem vagyok hülye a dologhoz, de a BKK kifogott rajtam. Direkt HÉV menetrendet csak pdf verzióban találtam, bár azt sem egyszerű érvényeset találni, és ugye ez a szokásos apró betűs, ezer soros csoda, amit mikroszkóppal kell böngészni, hogy megtaláld amit keresel. Azért találtam valamit, elvileg utána még buszt is elértem volna, vagy nem, de megbeszéltem a férjemmel, hogy max. Gödöllőre értem jön. De annak nem örültem, hogy akár hol kurkásztam, mindig azt találtam, hogy Mogyoródon át kell szállni, ami annyira nem tetszett. Így hát tovább gondolkodtam és beugrott:

- megyek vonattal Gödöllőről, addig meg elmegyek kocsival és az állomás előtt hagyom a kocsit. Így nem kell a férjemnek sem velem foglalkoznia, én sem vagyok hozzá kötve, és még a közlekedés is gyorsabb. Remek, megörültem, hurrá itt a megoldás. Reggelre még jobb ötletem született, hiszen Sülysáp közelebb van, a vonat onnan is a Keletibe megy, hurrá. 

És most jön a lényeg. Még éjjel mikor megnéztem az Elvira-t - aki nem tudná a MÁV online menetrendje - láttam, hogy lehet online jegyet venni. Mikor reggel beszéltünk a férjemmel, és elpanaszoltam neki a HÉV menetrend gondjaimat, mondta rögtön a BKK-t, hogy miért csodálkozom, és én rögtön reflektáltam, hogy de az Elvira az jó, könnyen használható, még azt is mutatja hol jár a vonat, és jegyet is lehet venni.

Így ma, reggeli után, gondoltam én, veszek jegyet. Szépen kikerestem a vonatomat, kattintás a jegyvásárlásra, majd regisztráció, mert a nélkül ugye nem lehet, vissza a jegy vásárlásra. Örömmel láttam, hogy van kattintási lehetőség retúr jegyre is, de az első pofon az volt, hogy nem engedi bekattintani. Edzett netező vagyok, sebaj, majd megveszem vissza is, miből áll?

Aha, felugrik egy felirat: 

Az Ön által választott állomáson nincs automata, ahol a jegyét megkaphatja. Gondoskodjak arról, hogy olyan helyről induljak, ahol ez megoldható. 

És itt a vége. Hogy a büdös francba induljak olyan helyről, ahol van automata, ha nekem ez az állomás van itt, és visz a vonat onnan oda, ahova én akarom? Gödöllő már tőlem is messzebb van, és a Keletitől is, mint Sülysáp, tehát azt meg sem néztem. 

Évek óta veszek rendszeresen repülőjegyet, tízezrekért a neten, és még ki sem kell nyomtatnom, mert a telefonomra kérem le a jegyet. Azzal intézek mindent a reptéren, és működik. 

De egy 700.- Ft-s vonatjegyet meg kell szereznem jegykiadó automatából. És még ez sem gond, mert ezzel voltam már így, szintén Londonban. Itthon megvettem neten a jegyet, ott a reptéren bepötyögtem a kódot, amit kaptam és már nyomta is ki az automata a jegyet. Mert hogy volt automata. Jelzem állt mellette hostess, hogy ha gondom lenne, segítsen. 

Vajon miből gondoltam, hogy az e-jegyet pont azoknak találták ki, akik ilyen kisebb állomásokról indulnak, ahol nem egyszer fordul elő, hogy valamiért épp zárva van a jegyeladó fülke, vagy hó elején mindenki ott áll sorban hogy bérletet vegyen, és még sorolhatnám. De végül is mindegy az ok, kikeresem a neten a vonatom, megveszem rá a jegyem, hogy ne kelljen az állomáson, csak felszállhassak a vonatra, de nem lehet, mert nincs automata. Miért nincs? Ha már kitalálták ezt a lehetőséget, akkor miért nem elérhető mindenhol? Könyörgöm, XXI. század. Rémlik?

Végül is én vagyok a balga, aki azt gondolta pár percig, hogy a XXI.szd.-ban él itthon is.