És akkor a kedvencek ...

Mai feladat a kedvencekről mesélni. Mi a kedvenc zeném, könyvem, filmem stb. mostanában. 

Igazság szerint már nem vagyok rajongója ilyen dolgoknak, és azt sem mondanám, hogy ami kedvenc, az csak épp mostanában az, vagy lett az. Ezzel együtt próbálok megfelelni az elvárásnak és akkor hajrá.

Film

Facebookos ismerőseim a megmondhatói, hogy imádom a Bor, mámor, Provance című filmet. Akárhányszor képes vagyok megnézni, az sem baj, ha nem látom teljes egészében. Hogy mi vonz benne ennyire? Persze, szeretem nagyon Russel Crowe-t, és szerintem ebben is remekül játszik. Csoda klassz a ház, ahol történik az egész. Sosem akartam sem szőlész, sem borász lenni, de azért egy szőlő ültetvény is el tud varázsolni. Nagyon tetszik a zene is, amit a nagybácsi hallgatott mindig. És még sem ezek külön-külön amik hatnak rám, hanem együtt az egész. A film hangulata. Árad belőle a béke, a nyugalom, a szeretet és a szerelem. Szóval oda vagyok érte. 

A másik nagy kedvenc az Oscar. Sokszor csodálkozva hallgatom, ahogy sokan képesek sorokat, komplett mondatokat, poénokat idézni filmekből. De végül is én az Oscar-ral vagyok így. Persze csak egy-egy szlogen jön belőle, de akkor is. Stallone-t mindenki Rocky-nak, Rambónak és hasonló témájú filmekben szereplő színésznek ismeri. Bár a Rocky 1. szerintem is remek volt. Ám az Oscar-ban megismerhetjük Stallone humoros oldalát is, és szerintem brillírozik. Szóval aki sok nevetésre vágyik, az ne hagyja ki.

És amit sajnos nagyon régen nem láttam, a Zöld kártya. Ezt a Depardieu-t imádtam. Az esetlensége, a bája, a kedvessége mind-mind a filmben van. Aranyos a történet is, de megint a hangulat az ami igazán elvarázsol ebben a filmben is. Sajnos sosem adják a tv-ben. És sosem volt videó lejátszónk, sőt már dvd lejátszónk sincs, így sehogy nem tudom megnézni. Neten meg nem sikerült megtalálnom.

Mamma Mia - igen, én az Abba-ra táncoltam a discókban, ezért az Abba zenéje számomra mindig is fantasztikus lesz. De a parádés szereposztás már eleve remek szórakozássá teszi ezt a filmet. És míg a Bor, mámor, Provance-ban a béke, a nyugalom varázsol el, itt meg pont az a sodró lendület ami végig vonul az egész filmen. A Winner takes it all pedig mindig könnyeket csal a szemembe. 

Könyv

Imádom a könyveket. Nagyon szeretek olvasni, már egészen kis koromtól kezdve. Örök és nagyon szép emlékem, amikor egy karácsonyra a családtól összesen 14 db könyvet kaptam. Minden más feledésbe merült, csak ezeket rakosgattam, szaglásztam, lapozgattam egész este. Mindig nagyon sokat olvastam, bár persze voltak időszakok az életemben, amikor nem volt rá alkalom. Pl. az elmúlt pár évben olyan dolgok történtek velem, velünk, amikből nem tudtam elmenekülni az olvasásba. Vagy, amikor megírtam a saját könyvemet, akkor szándékkal nem olvastam semmit. Még véletlenül sem akartam az olvasmányaimból bármit is beleírni a Veled vagy nélkülem című könyvembe. 

Azt kell mondjam, hogy olvasásban mindig korszakaim voltak. Egy időben csak Guy de Maupassant regényeket olvastam. Vagy Merle-t. Vagy Hemingway-t. Vagy mindent ami a náci koncentrációs táborokról szólt. És ez valahogy azóta is így van. Ám mostanra már nem fér bele a nehéz, fajsúlyos olvasmány. Úgy érzem azért olvasok, hogy kikapcsolódjak, szórakozzak, ezért az étlapomon nem Tolsztoj, vagy Bulgakov szerepel. 

Aki ismer tudja, hogy utálom a sci-fit. (Bocsánat a rajongóktól!) Sőt, a fantasy sem az én világom. És mégis, az egyik legnagyobb élményt Margit Sandemo Jéghegyek népe című sorozatától kaptam. 

45 kötet. Azért nem kell megijedni, mert ezek csak kb. A6-s méretűek, de tény, hogy mindegyik kb. 300 oldal. A középkorból indul a történet és egészen napjainkig tart. Egy család életét követhetjük nyomon, ahol mindig minden generációban megszületik egy jó és egy rossz leszármazott. Az ő harcuk, és a család élete adja az egész regényfolyam vezérfonalát. Erre van feltűzködve sok-sok érdekes adalék a skandináv népek életéből. És teljes mértékben része a regénynek egyfajta mese és varázslat, tündérekkel, boszorkákkal, ördögökkel, elvarázsolt helyekkel és mindennel, ami csak egy mese kelléke. Ráadásul annyira képszerűen vannak leírva azok a történetek, ahol ezek a részletek különösen fontosak, hogy az ember szinte ott érzi magát a szereplőkkel együtt. Nagyon-nagyon szeretem. 

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy kislány koromban is sokkal jobban elvarázsoltak a skandináv mesék - Soria Moria Palota, mint a magyar népmesék. Lehet ezért szerettem bele ebbe a regénybe is.

Gabriel Garcia Marquez Száz év magány Meglepő lesz, de nem tudom elmondani, hogy miről szól a könyv. Egy érzésről tudok mesélni. Gimis koromban volt a chilei puccs, ami után sok menekült érkezett az országba - bocsánat, nem akartam a mostani menekült ügyhöz hasonlítani. Pár fiatal ellátogatott a gimibe hozzánk közülük, és ők meséltek a Nobel díjas íróról és a regényről. Nagy lelkesedésemben rohantam megvenni és el is olvastam. Jelentem rendkívül hősies módon, ugyanis egy árva szót sem értettem az egészből, de mert Nobel díjat kapott érte Marquez és mert a chilei fiatalok meséltek róla, úgy voltam vele, hogy ha belepusztulok is el fogom olvasni. És lőn. Nekem akkor ez a könyv semmit nem jelentett. Semmit nem értettem belőle. Unalmas volt. 

Aztán teltek az évek, és a kezembe akadt. Gondoltam legyen, nézzem meg még egyszer miért is kapott Nobel díjat érte az írója. És belefogtam újra. És csak olvastam és olvastam, és nem tudtam letenni. Pár nap alatt kivégeztem az egészet, és amikor a végére értem, úgy éreztem belehalok, ha nem maradhatok meg abban a hangulatban ami átitatja az egész regényt, és ezért újra el kell olvasnom, az elejétől kezdve. 

Valóban fantasztikus írás. Elvarázsol, elvisz egy egészen más világba. Csak ajánlani tudom mindenkinek. De! Felnőtt korban érdemes csak olvasni, mert szerintem csak akkor érti meg az ember. Legyen alkalma rá annak aki olvassa, hogy ne kelljen mással foglalkoznia. Tudjon elmerülni a könyvbe, és ne foglalkoztassa semmi más.

Vannak még Marquez könyveim, de mert nincs lehetőségem erre az átszellemült tudat állapotra, nem is fogok bele egyikbe sem. Majd ha nyugdíjas leszek és nem lesz semmi dolgom, majd akkor újra előveszem őket.

Csingiz Ajtmatov A versenyló halála Gimnázium negyedik évében kaptuk meg kötelező olvasmányként. Nagyon nem örültünk neki, úgy gondoltuk nem ezt kellene olvasgatnunk, hanem tételeket csinálni és tanulni az érettségire. Ám az egyik legmeghatározóbb könyvélményem lett. Gyönyörű szép nyelven íródott, már az önmagában elvarázsol. Alig történik valami az egész műben, mégis annyi érzés, annyi fájdalom, annyi szeretet, megértés és annyi emberség van benne, hogy lenyűgöző. Feltétlenül ajánlom olvasásra.

Zene

Már általános iskolában sikerült közel kerülni a komoly zenéhez, de a gimnáziumi évek alatt különösen sokat kaptam a klasszikus zenéből. Remek tanáraink voltak, akik éppen a Zeneakadémián voltak végzősök, és akik rajongtak a zenéért, és ezt át is tudták adni nekünk. Akkoriban a Játék és Muzsika című vetélkedő minden kérdésére tudtam a választ, amin magam is sokszor meglepődtem. Azóta sajnos az egész a feledés homályába veszett, mert a férjem nem kapott ilyen oktatást, és nem kifejezetten a klasszikus zene rajongója. Így a család, és korábban az egyetem mellett a klasszikus zene elszállt az életemből.

De azért mondom, hogy pl. Gershwin zenéjét nagyon szerettem. Bachot, Beethoven -t is szívesen hallgattam. Dvorak Moldva című művét "rongyosra" hallgattam, teljesen elvarázsol. Sőt, nagyon megérintett a Carmina Burana is, pedig úgy gondolom nem könnyű zene.

Hacsaturján Spartacus című balett művét volt szerencsém látni az Operaházban Róna Viktor főszereplésével és Seregi László rendezésében. Meghatározó élmény volt. 

Sajnos nem igen tudok több zeneszerzőt említeni, mert fájdalom, de mára nem emlékszem már arra, hogy akkoriban mely művek tetszettek.

Természetesen a könnyűzene is jelen volt az életemben egészen kicsi koromtól, hiszen akkor indult a remek beat korszak. Omega mindenek felett. Illés az örök ellenség volt. Mára már nagyon szeretem az ő számaikat is. 

Jöhetett akkoriban a Deep Purple, és sok-sok társuk. Érdekes, Beatles rajongó sosem voltam, igaz a Rolling Stones sem volt a kedvencem. Bár mára ők is szívesen hallgatottak lettek. 

Igen, Julio Iglesias is nagy szerelem volt, talán a spanyol nyelv iránti rajongásom miatt.

Na és természetesen Abba, Boney M és a többiek. Ők már nem a gyermekkoromat, hanem a fiatalságomat jelentették. 

Mára nincs kedvenc együttesem, énekesem. Sokak zenéjét kedvelem, sok zenéről fogalmam sincs ki játssza énekli, de attól én még szívesen hallgatom. De pl. Rúzsa Magdi dalait szeretem, szívesen hallgatom. Szeretem a karcos hangját, és hogy szárnyára kap a dallam, ha őt hallgatom.

De ezt pl. nagyon szeretem: Stupid love , Na és ezt is, nagyon. Ezzel szinte szárnyal a lelkem: Ghost .

Talán sikerült egy kis képet adnom arról, hogy miket szeretek. Ahogy leírtam és végiggondoltam az összeset, azt hiszem mindegyikre elmondhatom, hogy a hangulat ragad meg legjobban mindegyikben. Szóval nem kiragadott dolgok, hanem együtt, az összesség, amit attól kapok. Remélem én is tudtam ebből egy kicsit adni ma nektek.