És végre Kolozsvár

A tavaszi ötlet ugye az volt, hogy menjünk ki Kolozsvárra. És bár azon túl, hogy tavaszról nyárra tolódott, és hogy azért bejártunk a környéken is, amit csak tudtunk, de természetesen maradt idő Kolozsvárra is. Egy egész napot szántunk rá.

Az első program a Főtéren lévő Szent Mihály templom volt. A társaság egy része misére ment, mi csak randevúztunk velük a templom előtt.

Azt hiszem a tér ikonikus jelképe a Mátyás szobor. Hosszú évekig szép virágos területek voltak a szobor előtt. Igazán színpompás jelenség volt. 

Majd egy polgármester kitalálta, hogy keressenek a tér alatt régi emlékeket - direkt nem írok neveket, és hogy mit akart keresni, mert nem ez a lényeg, és nem kívánom ezeket fejtegetni - szóval hosszú évekig fel volt túrva a tér, mert keresték a régészek a korai emlékeket. Majd miután befejezték, lebetonozták az egész teret. Eltűntek a virágok, bokrok, padok. Egy egészen kis terület maradt, ahol láthatóak a feltárások, természetesen üvegen át lent a mélyben. A szobor előtt pedig hatalmas tér lett.

Én sem szeretem a nagy betonfelületeket, akkor sem, ha díszkővel vannak burkolva. Kedvesebb a szememnek, ha virágokat, bokrokat láthatok. Ez most eltűnt, és nagyon sokan haragszanak is miatta, nem tetszik nekik az új kialakítású főtér. Egyrészt egyet kell értsek velük.

De! Mert de az mindig van. Az elmúlt években azt látom, hogy Kolozsvár komoly kulturális várossá nőtte ki magát, és egyik rendezvény követi a másikat. Sok-sok szabadtéri koncert, előadás található a palettán. És ezeket mind ott tartják ezen a kövezett területen. 

Azt kell mondanom, hogy ez valóban nem lenne megoldható, ha maradnak a virágládák, a körben felállított padok. Az ilyen rendezvényekhez tér kell, és most ez megvan.

Így bár feláldozták a színeket, a virágokat, bokrokat, de cserében egy igazi fesztiválváros lett Kolozsvárból.

Hogy megérte-e? Ezt én nem tudom eldönteni. De talán igen.

Azért az látható a képekből, hogy a templom és Mátyás körül maradtak a fenyők, és igazán szép környezetet biztosítanak. Az utolsó fotón Mátyást új oldaláról láthatjuk.

Amikor életemben először jártam Kolozsvárt, valahogy eljutottunk a Házsongárdi temetőbe is. Arra már nem emlékszem, hogy ez tudatos volt-e, vagy csak véletlen, hiszen a temető szinte csak egy ugrásra van a központtól. Akkor mint turista látványosságot jártam be. Évfolyamtársakkal keresgéltük a régi magyar családok síremlékeit.

Aztán az élet úgy hozta, hogy most már sajnos a férjem szüleihez járunk a temetőbe. Így már fájó érzés meglátogatni a sírkertet. 

Mi virágcsokorral érkeztünk, és megemlékeztünk az elhunytakról, miközben a többiek kicsit bejárták a sírkert más részeit. 

Korábban mindig nagyon nagy sár volt a temetőben, mostanra már szépen rendbe tették a főútvonalakat és azokon lehet sétálni. Ám a sírkert már megtelt. Új sírokat csak akkor nyitnak, ha lejár egy-egy hely, illetve ha egy-egy helyre több elhunyt temetése lett megváltva. Talán ezért van, hogy bizony a sírok nagyon elhanyagoltak voltak. Mindenhol burjánzott a gaz, és szinte eltűntek közte a sírkövek. Bár lehet csak a sok eső miatt volt így, nem tudom.

Bár készült saját fotó itt is, az személyes, ezért nem teszem fel. A barátaink fotójából mutatok nektek.

A temető után ismét szétváltak útjaink, és mi elmentünk a nagy parkba, illetve éttermet keresni. Még az itthoni indulás előtt kértem étterem ajánlatokat a kinti barátainktól, és ezekből akartuk megkeresni az egyiket, ahol hagyományos ételeket szolgálnak fel. 

Az étterem neve Roata. Nagyon el van dugva, viszont így nagyon csendes, nyugodt helyen van. Van kerthelyiség is, de oda nem ültünk, mert nagyon lógott az eső lába. És természetesen van belső tér, több apró kis teremmel. 

Ebédre itt is csorbával indítottunk. Más kérdés, hogy ennyivel is maradtunk, mert úgy döntöttünk vacsorára visszamegyünk és gyorsan le is foglaltuk az asztalt estére. Ugyanis meglepő módon, az eldugott hely ellenére az étterem folyamatosan tele volt. Ebédnél és vacsoránál is. Mi több, a vendégek fele mindig külföldi volt. Ezek szerint híre van a helynek, és meg is érdemli.

Az első meglepetés az volt, hogy megérkezett a fiatal kislány az asztalunkhoz a megrendelt ásványvízzel és üdítőkkel, valamint két pohárka meggylikőrrel és egy pohárka pálinkával. A férjem már épp akarta mondani, hogy köszönjük, mi nem kértünk aperitifet, de a lányka már mondta is, hogy a ház ajándéka. Ez volt ám a meglepetés. És bár a férjem mondta, hogy köszöni, nem tudja meginni a pálinkát, a kislány ott hagyta, hogy akkor igyuk meg mi lányok.

Kell ennél jobb indítás? Ugye, hogy nem!

Aztán megérkeztek a csorbák is, amik itt is nagyon finomak és laktatóak voltak. Olyan felséges kenyeret kaptunk hozzá, hogy a végén megkérdeztük honnan van. És a tromf az, hogy hogy a Cora-ban vették. 

A levesekkel és finomságos kenyérrel pont jól is laktunk, így a második fogást estére tartogattuk.

Amit még kihagytam, hogy az ebéd előtt még sétáltunk egyet a nagy parkban. Ehhez sok személyes kötődésünk van. 

A legfontosabb talán, hogy mivel a férjem gyerekkorában igen közel lakott hozzá, így neki itt volt a játszótere, ahol szinte minden nap előfordult.

Természetesen miután megismerkedtünk engem is elvitt a parkba, és egy jót csónakáztunk is. Ez tényleg romantikus dolog ám.

Aztán jöttek a gyerekek, és őket is elvittük. A lányunk nagyon élvezte a csónakázást, ám a fiunk közölte, hogy nem olyan jó, mert a csónaknak nincsenek kerekei. Ez van, ő már csak ilyen műszaki érdeklődésű volt kicsinek. De úgy tűnik valaki meghallhatta anno, hogy gondjai vannak, és mára ezek jönnek-mennek a tavon.

Lehet, hogy ez a kis gyerekeknek viccesebb, de hogy őszinte legyek a csónakok jobban illettek oda.

Ám nem csak ez vonzott engem oda, hanem az is, hogy pár évvel ezelőtt mikor ott jártunk láttuk, hogy a tó mellett van egy olyasmi építmény, mint a Margit szigeten a Zenélő kút, és ebben az épületben Kolozsvárt szabadtéri esküvőket tartanak. 

Sajnos, ahogy leírtam a saját esküvőnket, az továbbra sem változott. A polgári esküvő Romániában kb. 5 esetleg 10 perc. Így szinte futószalagon megy itt is az esketés. De valahogy mégis olyan szép abban a kis kupolás építményben, csodaszép növények között. Majd az esküvő után lehet fotózkodni a szökőkút és a kaszinó előtt. Ezek a fotók legalább biztosan szép emlékek lesznek a fiataloknak.

A parkban egyébként fantasztikus játszótér van a gyerekeknek. Kis pónifogatokon is körbe lehet járni. Van szabadtéri edzőterem. És piknikező helyek.

Öröm volt nézni, hogy milyen szépen felöltöztek az emberek, hogy sétáljanak a parkban. Papa, mama kézen fogva, szép elegánsan felöltözve. Aranyosak voltak, és külön vicces volt, hogy mindkettőjük kezében egy-egy üveg cola volt. 

Az esküvőre mindenki szép, hosszú alkalmi ruhában, férfiak természetesen sötét öltönyökben.

És bár több menyasszonyt is volt alkalmunk látni, de meglepő módon senki nem volt habos hófehér ruhában, sokkal inkább modern fazonú, ám attól még nagyon szép és elegáns ruhákban voltak. Fátyol helyett volt akinek végig orchideák voltak a hosszú hajába tűzve.

Ezzel az élménnyel mentünk el ebédelni, és jó volt erről is beszélgetni, míg ott voltunk.

Az ebéd után haza mentünk a panzióba, gondolván pihenünk egyet, aztán felmegyünk a várba, hogy lássuk Kolozsvár panorámáját is. Utána vacsora az étteremben, majd ismét felmegyünk a hegyre, hogy az esti, kivilágított Kolozsvárban is gyönyörködhessünk.

Így délután szundikáltunk egyet, majd visszaindultunk a város központba, illetve fel a város fölé magasodó hegyre. 

Itt a párom nagy örömére megtaláltuk azt az ugró tornyot, ahol anno ő is tanult ejtőernyőzni.

Én mondjuk semmi pénzért le nem ugranék, de ő ifjú korában megtette. 

Ezután kisétáltunk a a szálloda mögötti sétányra és elénk tárult a város.

Szépséges onnan fentről. Majd amikor neki fogott esni az eső, akkor lementünk a hegyről, és az étterem közelében parkoltunk le. Most már könnyű volt, hiszen tudtuk hol van. 

Onnan pár lépés volt csak Mátyás szülőháza - nem akarok illúziót rombolni, de minden ellenkező híresztelés ellenére nem ott született kedvelt királyunk, de mindenkit megnyugtatok, csecsemő korában valóban ott éltek jó ideig az édesanyjával. 

Ez a szép terasz is ott volt a szomszédban. 

A szülőház körül mindig vannak bódék, ahol igazi kézműves termékeket lehet vásárolni. Ahogy elnéztem, ott valóban található igazi kézműves áru, és nem csak annak nevezett tömegáru. 

Még elsétáltunk onnan lefelé a kis utcákban, és meg kellett állapítanunk, hogy Kolozsvár rengeteget változott. Egyrészt szépen újítják fel az épületeket, ezzel szépítve a várost. Másrészt, ami talán meglepő, de azért pont olyan fontos, sőt, talán még inkább, ismét megjelentek az intelligens, kulturált kolozsvári emberek. 

Én sokat jártam a városban a Ceaușescu éra alatt. Akkor folyton csak egy áramló, sötét masszát láttunk. A városba telepített egyszerű munkás emberek jöttek mentek, vállukon a zsákjaikkal a városba vagy a városból a vasút felé. Szomorú látvány volt. A város valódi lakói valahogy eltűntek. Mintha elbújtak volna a felszín alá, vagy ki tudja.

Ám most tele volt a város jól öltözött, kellemes külsejű fiatalokkal. Mondjuk épp felvételi időszak van-volt az egyetemre. De nagyon sok idősebb embert is láttunk, akik szintén mind ápoltak, kellemes külsejűek, és látszott rajtuk, hogy kulturált, intelligens emberek. A városképen ez sokat dobott.

Sétánk végeztén visszamentünk az étterembe, ami bizony tele volt. Így különösen örültünk, hogy helyet foglaltunk magunknak estére. Ismét megkaptuk a ház ajándékaként az aperitifeket. Majd megrendeltük a vacsorát.

Bevallom, én rántott hús függő vagyok, így ha étterembe megyek nagyon sokszor eszek azt. Most is így történt. Ám a húgom bátran puliszkát rendelt. Meg is kapta.

Az egészet nem is tudta megenni, és még így is degeszre ette magát. Egészségedre!

Vacsora után azonban ismét hazafelé vettük az irányt, mert még nagyon világos volt, és ismét csak pötyögött az eső. Így nem tudtunk volna sétálni, amíg besötétedik. Ezért az éjszakai fényekben pompázó város panoráma képe elmaradt. Sebaj, legalább van miért visszamenni!

Haza utunkon már nem álltunk meg sehol, csak vásárolni. Na nem vásárfiát, hanem ottani finomságokat. Ásványvizet, sört, telemea sajtot, és felvágottakat, valamint megvettük a csodás kenyeret is, amivel a Roata étteremben találkoztunk.

Viszontlátásra Kolozsvár! Jövünk még!