És még mindig Balaton

Ahogy ígértem nektek, maradunk még a Balatonnál ma is.

Még később is megfordultunk a szüleimmel a tó partján. Nem tudom honnan, de valami magán szállást foglaltunk. Ez nem volt túl pazar, pl. a baromfi udvarban volt a budi, ahova ki kellett járni, de ez van. Szántódon volt a szállásunk, kicsit messze a strandtól is, de azért túl élhető volt így is. Ide magunkkal vittük anyukám keresztlányát is, aki a pótcsaládom lánya és egyben a barátnőm is volt. Hosszú gyalogtúrákat tettünk vele is, mert rendszeresen átjártunk Földvárra. 

Talán még egy kompozás is volt a túlpartra.

Innen egy "izgalmas" kalandra emlékszem. Esténként már nem mertünk elmenni a budiig, így egyik késő este is csak kikuporodtunk az egyik barackfa alá elintézni ügyes-bajos, ám apróbb dolgainkat. Közben, ha már az orrunk előtt lógtak, szedtünk pár szem barackot is, amit egyébként egyetlen egyszer sem ajánlott fel a ház tulajdonosa. Azonban igen csak pechünk volt, mert a sötétben nem láttuk sajnos, hogy nem igazán érett példányokat sikerült leszednünk, és a sietség okán, nehogy lebukjunk, nem volt idő megtapogatni sem a gyümölcsöt. 

Így jár aki lopni próbál. :)

Később a pótcsaládommal is voltam a Balcsin, velük Zamárdiban. Az gyári üdülő volt, és saját stéggel rendelkeztek. Na az valami gyönyörűség. Kicsi üdülő volt, ezért sosem volt tele a stég, viszont jól el volt dugva a strand népei elől. Így hát nagyon szerettünk oda kijárni.

Ennek a nyaralásnak külön emelte a fényét, hogy pótanyám remekül főzött, sütött, és ott volt akkor már a nagy szerelmem gyereke is, így a nagyi minden nap készített valami finomságot neki. Képes volt este hatkor is neki fogni palacsintát, vagy éppen fánkot sütni. Ennek persze mi is örültünk, nem csak a kisunoka. 

Én meg közben irigykedtem rendesen, mert a pótcsaládom minden tagja pillanatok alatt képes volt egészen sötétbarnára lesülni. Én meg ugye a fehér bőrömmel! :(

Ezzel a családdal később is mentem még a Balatonhoz, nem is egyszer. Vettek ugyanis egy telket fent Fűzfő tetején. Az első alkalommal is mentem velük, amikor valamiért a család édesanyja nem volt velünk. A nagy ő és az édesapja neki fogtak egy faházat barkácsolni, hogy éjszaka legyen már hol aludnunk. Mi pedig főztünk, bográcsban paprikás krumplit. Igazából még csak a tízes éveink első felénél jártunk akkoriban, így nem voltunk túl gyakorlottak, de beletettünk mindent, amit csak jónak gondoltunk.  Tudom, hogy még tojás is került bele, mert a lecipelt tojásokból egy eltörött, és nem akartuk kidobni. Ezzel még nem is volt gond. Ám a pirospaprikával már igen. Beletettük szépen, ahogy kell. Ám  nem volt színe. Ezért tettünk bele még egy kicsit, aztán még egy kicsit. És még mindig nem volt színe az egésznek. Nem mondom el, hogy mennyi pirospaprika került bele, de amikor tálaltunk kiderült a turpisság. Igazából csípős pirospaprika volt, aminek alapból sem volt túl erős a színe. Na de az ereje!

Pótapám kifejezetten szerette az erős ételeket. De amikor ebből a paprikáskrumpliból az első kanállal a szájába került, cseppecskét elvörösödött a feje. Brutálisan erős lett. Mert az íze végett még egy kis csípős zöldpaprika is bele lett karikázva ám.

Más kajánk viszont nem volt. Így ha nehezen is, és rengeteg kenyérrel, de valahogy mind megvacsoráztunk.

Lassan elérkezett a megérdemelt pihenés is. A házikó állt. Felállították a vázát, és körbe felkerült rá a faborítás is. Ennyi, de mégis csak fedél lett a fejünk fölé. Viszont a kemény padlón kellett aludni. Én megvallom, ilyen szempontból királykisasszony vagyok. Nekem mindenemet nyomta a deszka alattam. Tény, akkor még igen csak soványka is voltam. És ha ez nem lett volna elég, akkor ráadásnak pótapám olyan harsány horkolásba kezdett, hogy képtelenség volt tőle elaludni. A fél éjszakát azzal töltöttük, hogy őt lökdöstük, pisszegtünk neki, a végén már rugdostuk is, de mindhiába. Talán egy pár percnyi horkolás szünetben sikerült a végén elaludnom, de örültem mikor másnap este már a saját ágyamban feküdhettem le. 

Később téglaház épült itt a faházikó helyére és még abban is megfordultam, de azokat már nem mondanám nyaralásnak.

Azonban közben egy újabb remek lehetőség merült fel számomra, hogy tényleg ne legyen egy nyár sem a Balaton nélkül. Volt ugyanis egy nagyon jó barátnőm a suliból, akik miután visszatértek négy éves külföldi kiküldetésből, vettek egy nyaralót Kenesén. Igen, ahol már ovis koromban is jártam. És mivel igen jó és szoros barátság volt köztünk, és a szülők is kedveltek, így rendszeres vendég lettem ebben a nyaralóban. 

Remek életünk volt mindig. Finom kaják, nasik, fürdés reggeltől estig. Este különösen jó volt, mert egyrészt már ingyen volt a strand. De ami még ennél is jobb volt, az este a Balaton vize.

Nem írtam még erről, bár szerintem aki csak egyszer is fürdött a Balcsiban az mind tudja. A Balaton vize csodásan selymes. Lágyan ölel körül, amikor belemerülsz, és simogat. Olyan finoman simogat, ahogy egyetlen természetes víz sem teszi. Este pedig, egy-egy forró nap után, ez még inkább így van. Amikor a víz már melegebb, mint a levegő. Amikor már az összes nyaraló felment a víz partról és alig csak páran fürdenek, úsznak a csendes vízben. Az örök élmény. És mi ezt szinte egyetlen este sem hagytuk ki.

Már egyetemre jártam, amikor egy vizsgaidőszakban csábított le a nyaralóba a barátnőm. Már csak mi ketten mentünk, nem szülői kísérettel. Neki valami szerelmi bánata volt talán, nekem meg vizsgáim. Próbáltam kifogásokat találni, hogy én most miért nem, de azt mondta tanulni ott is lehet.

Gondolom mindenki pontosan tudja, hogy nagyjából és egészében mennyit tanultam. Nem lehetek eléggé hálás a vizsgáztató tanárnak, hogy amíg felkészültünk a kihúzott tételből, addig kiment a szobából és legalább a könyvet ismertem és tudtam mit hol kell keresnem benne, hogy válaszolni tudjak majd. Négyest kaptam, bizony!

De a vizsgaizgalmakért cserében viszont egy hét csodás Balaton parti pihenést, nyaralást. 

Emlékeztek még a Retyezáti túrámra. Amikor onnan haza értem, koszosan, fáradtan, egy hátizsáknyi büdös és koszos ruhával, felhívtam anyukámat, hogy megjöttem. Mondta, hogy örül, de ne nagyon csomagoljak ki, vagy legalább is csomagoljak valahogy újra, mert ott van a vonatjegyem és másnap megyek a Balatonra. Hova? - kérdeztem. Mert hogy semmiféle balatoni utazást nem terveztem. 

Kiderült, hogy az én drága, első munkahelyemen lévő, akkor már csak volt kolléganőim fizettek be egy balatoni nyaralást maguknak két hétre. Ám egyikük csak egy hétre tudott elmenni, ezért átadta nekem a számára feleslegessé vált egy hetet, teljesen ingyen és bérmentve. Örök hálám Jucus!

Így hát lecsutakoltam magam, próbáltam tiszta cuccokat összeszedni, és újra csomagoltam, hogy másnap induljak Csopakra, a külker. üdülőbe. Külker. üdülő volt, tehát ez is már szinte luxus kategória akkoriban. Szállodai körülmények, saját fürdőszobával. Remek étkezés, saját bár az épületben. Ez fontos lesz, majd meglátjátok. 

Az egyik aprócska emlékem, hogy reggelire mindig friss zsömlék voltak. Szinte még melegek. Minden reggel azt ettem vajjal és lekvárral. Azóta sem találtam meg újra azt az ízt, amit akkor ott minden reggel. Imádtam.

Ellenben, ismét nem volt szerencsém, mert bár augusztus volt, de az időjárás vetekedett mondjuk a februárival. Hideg volt, tomboló szél, és szinte folyton eső eső. Egész héten. Szerintem egyetlen egyszer sem jutottunk le a vízre fürödni. Viszont minden időnket a bárban töltöttük, kivéve ha nem esett, mert olyankor mentünk sétálni, és zabáltuk a lángost, a kukoricát. Életemben nem ittam annyi rumos colát, mint akkor és ott. Naponta öt-hat simán lement. Annyira fáztunk, hogy a piával próbáltuk legalább egy kicsit melegíteni magunkat. Ennek csak a cola volt ellenére, mert a sok létől viszont folyton pisilni is kellett.

Hála az égnek itt egy zárt épületben volt pingpong asztal. Így ha éppen nem a bárban iszogattunk, akkor pingpongoztunk. 

És itt fertőződtem meg örökre a videó játékkal is. Ki emlékszik még arra a zöld mezőre két kis fehér pálcikával oldalt és a röpködő kis fehér labdával a képernyőn? Igen, video pingpongoztunk. Órákon át, napokon át ez a három akarom mondani a kajálásokkal együtt ez a négy dolog töltötte ki az időnket. Ettünk, ittunk, játszottunk élőben, vagy géppel. 

De együtt voltunk, nagyokat nevettünk, mindenkit kipletykáltunk és remekül éreztük magunkat. Mondjuk jól esett volna egy két alkalommal csobbanni is a Balcsiban, de ez teljesen esélytelen volt.

Azt hiszem ez volt az utolsó igazi balatoni nyaralásom. Amikor már a férjemmel mentünk le a pótcsaládomhoz, ő egy nap után megkérdezte, hogy akkor mi a mai program. Mondtam, strand. Eléggé elcsodálkozott, hogy komolyan mondom? Minden nap strand és ennyi? Na igen, ő a hegyek embere, és nem tud megülni egy helyben. Így hát nem is mentünk strandolni, hanem Nagyvázsonyba, Veszprémbe, Badacsonyra. 

És bár még mi is kaptunk szakszervezeti beutalót, de soha nem a Balaton mellé. Előfordultunk még persze ott, de csak átutazóban egyszer-egyszer, még talán egy egész napra sem. 

Bár az egész gyerekkorom úgy telt, hogy a Balaton minden nyári szünet kötelező része volt, én ezt már nem adtam tovább a gyerekeimnek. Kicsit sajnálom, de amit cserében kaptak, talán kárpótolta őket.

A lányomnak még egy nagyon rossz emléket is sikerült összeszednie, mert őt egyszer elküldtük vitorlás táborba, ahol sajnos nagyon nem érezte jól magát, és okkal.

Azonban ő van olyan szerencsés, hogy a legjobb barátnője már évek óta a Balaton mellett él, így legalább ifjúságában ő is jó pár vidám napot töltött ennek a csodás tónak a partján.

És a fiam sem maradt ki a tó melletti buliból, mert ő meg a haverjaival járt lent többször is pár napokra.

És ahogy írok, eszembe jutott, hogy volt még egy nagyon szép emlékem a Balcsiról. Ott buliztam egy szilveszter éjszaka. Egyik ismerős családjának volt nyaralója fent a hegyen, azt hiszem szintén Fűzfőn. Fűteni lehetett, de villany például nem volt a házban. És az egész egy helyiségből állt. Ide mentünk le vagy húszan várni az új évet, és egy jót bulizni. Nem mesélek, de remekül sikerült. És az éjfélt követő percekben elkezdett havazni is. Fent álltunk a Balaton fölött, a hegy tetején és csodáltuk a pilinckázó hópelyheket. Majd a nagy öröm okán le is sétáltunk a tó partjára. Izgalmas volt éjszaka teljes sötétségben, de mindenki épségben leért. 

Csoda hogy a Balaton egy igazi szerelem?