Kert - de ez mai történés

Kicsit elgondolkodtam, hogy folytassam-e ezt az egész írogatást, mert hát mi tagadás nem túl sok látogató jár az oldalon. Másrészt azonban nem is gondoltam soha, hogy több ezres nézettségem lesz. Talán inkább az kedvetlenített el, hogy mostanában még az állandó olvasóim sem igen reagáltak egy-egy posztra. De tegnap valaki azt mondta, hogy ne hogy abba hagyjam, és mivel ma megindult a kertben az idei szezon, hát gondoltam, üsse kő, akkor jelentkezek még itt olykor olykor.

Szóval nagyon nehezen vártuk ki, de ma már végre tényleg lehetett tevékenykedni a kertben. Persze voltunk már kint korábban is, mert a 3 gyümölcsfánkat már vagy két héttel ezelőtt megmetszettük. A drága férjem pedig, kívánságomnak megfelelően kiszedte az annyit emlegetett fagyalsövényünk egy részét. 

Még ősszel találtam ki, hogy itt szüntessük meg a sövényt. Az okaim: - mást szeretnék oda ültetni, mert itt már igazából nagyon csúnyán elgörbült az egész ültetvény, és mert ezen a részen volt egy szakasz, ami minden évben lisztharmatos lett, mi pedig ugye nem használunk semmiféle vegyszert a kertben. Szóval nagyjából ezen okokból került felszámolásra.

A képen látható résztől jobbra még ősszel kezdtem kialakítani egy új virágágyást. Igyekeztem úgy ültetni, hogy kicsit majd hajazzon az angol kertek kócosságára, mert nekem az nagyon tetszik. Aztán persze remélem sikerült is így elültetnem a virágokat, cserjéket. Ezeknek pedig szeretnék egy hátteret adni. Balról jobbra haladva lesz egy magnólia 

Még kicsike, de vannak rajta már most virágbimbók, így remélem már idén tavasszal megörvendeztet minket virágokkal, és hogy aztán szépen gyorsan fejlődésnek indul. Csak az első 1-2 év ne lenne, amíg igazából megkapaszkodnak. De türelem!

A magnólia után lesz egy szeldelt levelű japán juhar - ő még sajnos nincs meg, mert csak kb. 2 hét múlva érkeznek a kertészetbe, de azért az ilyen:

És mellé pedig egy törpefenyő kerül. Ő már megvan, csak ültetésre vár.

Holnap tervezem őket elültetni, és aztán szépen fejlődésnek indulhatnak, hogy egy csodás hátteret adjanak az egész ágyásnak. Ami bizony még nem is igazi ágyás. Ősszel, mikor ültettem a növényeket, már annyira kemény és száraz volt a föld, hogy arról szó sem lehetett, hogy onnan felszedjük a füves réteget, és igazi ágyás legyen. Mindig csak ástam egy-egy gödröt, amibe elültettem az adott virágot és kész. Na idén, ezt is meg kell csinálni. Most már azzal is nehezítve, hogy az ültetett növények között kell majd ügyeskedni úgy, hogy egyiket se sértsük meg.

Én ma voltam kint a fák metszésén kívül először. De elégedett vagyok az elvégzett munkával, mert rendbe tettem a két magas ágyást. Kiszedtem a gazokat, és felforgattam a talaj felső rétegét, így most már lehet majd ültetni ezt azt. Terveim szerint belekerül már a saláta, retek, és lehet még a sárgarépa is. Az elképzelés, hogy a salátát, retket nem egyszerre szórom el, hanem mondjuk hetente, hogy így hosszabb ideig legyen termés, és ne egy hét alatt kelljen felfalni sokat. Ráadásul idén fogok először ültető szalaggal próbálkozni. Remélem sikerrel járok.

Rendbe tettem az árnyékliliomok ágyását is, de erről nincs fotó, mert igazából semmi látványos. Leszedtem az elszáradt leveleket, összegyűjtöttem a vakondtúrásokból a földet - ezt máshol is a kertben, mert ősszel dolgozott rendesen ez a kis kék gatyás, És utána feltöltöttük mulccsal. Így ugyan rendezett, de még semmi látványos nincs benne.

És mert nem élet az élet kertépítés nélkül, hát az is megkezdődött ma. Talán emlékeztek, hogy csináltunk mi egy pergolát a kertbe, hogy ott lehessen sütni-főzni, vendéget fogadni. Szerintem igazán szépre is sikerült.

Tavaly nyáron sokszor csodáltam - távolról. Ugyanis egy m2-nyi árnyék sincs ott. Ültettünk ugyan kiviket az oldalára, de azok még nem indultak be igazán, így nem borították be az oldalakat, hogy árnyékot adjanak. Ültettünk fát is, ami majd egyszer valamikor szintén fog árnyékot adni. De sajnos a lényeg itt is azon van, hogy majd valamikor. Közben pedig egyre melegebb nyaraink vannak. Így tavaly pl. vendéget egész nyáron nem tudtunk hívni, mert nem lett volna hova kiülni, csak az esti órákban. 

Sokat tipródtam a dolgon, hogy ez így nagyon nem jó. Próbáltam nézni ezeket a napvitorlákat. Mit mondjak, roppant drága megoldás. Ráadásul mivel csak egy háromszögnyi területet fedne le a pergola jelenlegi állapotában, ezért igazi megoldást sem nyújtana.

Addig töprengtem, míg arra jutottam, hogy ki kell bővíteni az építményt négyzet alakúvá, és befedni a tetejét. Ezzel a megoldással tudunk csak árnyékot varázsolni oda.

Megosztottam ebbéli gondjaimat a férjemmel is, és így végül elhatároztuk, hogy akkor idén kibővítjük a pergolát. 

Ez tavaly elkezdődött azzal, hogy a tűzrakó helyet lebontotta, mert túl nagyra sikeredett amúgy is, meg hát oda fog kerülni az egyik plusz láb.

Ám hogy rendesen kiadja magát a négyszög, így az oda vezető járda is odébb kerül majd - a képen most látható sziklák és növények helyére nagyjából. 

Aztán életem párja, aki imád bontani és újra építeni, közölte, hogy ő lebontaná a fűszerspirált is, mert egyrészt, ha elkészül a tető a pergola fölött akkor árnyékba kerül, és ez a benne lévő növényeknek lehet nem esne jól. Másrészt ma már látja, hogy nem teljesen így kellett volna megépíteni. És hogy akkor majd a pergola másik végébe építené fel újra. (Magasabb növénytől még jobbra.)

Én ettől eleinte nem voltam feldobva, de beláttam, hogy ha semmi más nem is, de az árnyékba kerülés mindenképpen indokolja az áthelyezést.

És hát a héten a tettek mezejére léptünk. Megvettük a szükséges gerendákat, és talpakat, csavarokat. Így ma a férjem szépen kiásta a gödröcskéket, és lebetonozta az oszloptartó talpakat.

Közben majd le lehet kezelni a gerendákat. Le tudja bontani a fűszerspirált. Aztán fel lehet építeni a pergola vázát. Megcsinálni majd rá egy borítást, hogy tényleg legyen alatta árnyék. Erről már vannak elképzelések, de majd meglátjuk, hogy alakul. És aztán fel lehet építeni újra egy kisebb tűzrakót és egy már jobban megépített fűszerspirált is. Addig persze a fűszer növényeimet ki kell onnan menteni. 

És egyelőre szépen fejlődik egy új ültetésem is, amit korábban még sosem csináltam. Virágládába került egy csomó tulipánhagyma. Tél elején sokáig kint hagytam, hogy megkapja a hideg hatást is. És utána is csak a nem túl meleg nyári konyhában telelt. Most itt tart.

Természetesen már kikerült a kertbe, és remélem, hogy virágot is fog hozni.

Nálunk lassan indulnak meg a növények, így igazi szépségről még nem tudtam fotót hozni, bár krókusz már nyílik, és a téli jázmin is szép lassan virágba borul, de ezeket ma nem fotóztam le. Majd kell későbbre is valami látványosság. 

Szóval hajrá, végre itt a tavasz. Persze, tudom, még csak március 1. van, és jöhet még akár hó is, meg fagy is, de azért reménykedem, hogy nem lesz már nagy és tartós hideg, és akkor szép lassan elindul a kert. Én türelmetlenül várom. 

Induljon a második kert

Hol is fejeztem be az előzőt? Talán ott, hogy elköltöztünk, hogy fájt elhagyni a növényeket, amiket szeretettel ültettünk, gondoztunk és örömünkre szolgált a fejlődésük, a szépségük, vagy éppen a termésük. 

Arról nem írtam, hogy mikor abban a házban éltünk, akkor lettünk kicsit a kaktusz szerelmesei is. Sikerült egész szép számban felhalmoznunk belőlük, és bizony még télálló kaktuszunk is volt, amit a kertbe lehet kiültetni. Természetesen ebből vittem magunkkal az új házhoz is.

Ezeken túl is számos szoba növénnyel gazdagodtunk az alatt a tíz év alatt, amíg ez a ház volt az otthonunk, így ezek is velünk költöztek az új otthonba.

És akkor az új kert. Bár kertnek nem volt nevezhető. Mindenesetre jóval nagyobb volt, mint amit elhagytunk, és ez egy nagy vágyunk volt. Ráadásul sikerült a település szélén házat vásárolni, ami szintén nagy álom volt, és bár csodás kilátásunk volt, valamint csendes, nyugodt hely volt, a kert szempontjából azért hozott ez magával negatív dolgokat is jócskán.

Szóval a kert, azaz az udvar. Volt benne egy juharfa. Volt némi bodza dzsungel, valamint akác dzsungel. 3 db tuja csak úgy random módon elültetve minden koncepció nélkül és még szépek sem voltak. És ennyi. A talajt egy nagyjából ápolt fű és gazkeverék borította.

Első körben úgy döntöttünk, hogy mindent kivágunk, kiszedünk, ami ott volt. A tuja csökevényeket pikk-pakk kikaptuk. A juharfa, még fiatal volt, gyorsan megszabadultunk tőle is. Bevallom ma már nem szedném ki, bár nem volt olyan helyen, ami ideális lett volna a mi szempontunkból, de azért a díszítő értéke ma már számítana nekem. Akkor én csak termő gyümölcsfákban gondolkodtam. Ezért megváltunk tőle, bár a lánykánk nagyon fájlalta. Ehhez képest azért majd meglátjátok, hogy díszfa is került a kertbe. 

A bodzát kiirtani, főleg hogy belenőtt egy ócska dróthálóba, hát az már nem volt egyszerű dolog, de végül is megoldottuk.

A legmunkásabb az akác és a számos új hajtás felszámolása volt, de egyszer csak eljött az a nap is, amikor ott állt a telek teljesen üresen. 

Jöhettek végre a saját magunk ültette növények bele. 

Érdekes, mert most ahogy így bele gondolok, nem is emlékszem a sorrendre, hogy mikor mit vettünk, és ültettünk el, de arra, hogy mit hol vettünk, vagy kitől kaptunk, arra sokkal inkább.

Az biztos, hogy a hátsó kerítést a hátsó szomszéddal közösen rendbe tettük. Így már lehetett elé ültetni valamit, és természetesen az akkoriban nagyon divatos tuját választottuk. Egy csepeli kertészetben találtunk szép, egészséges smaragd tujákat. Úgy 20-30 cm magas volt mindegyik, és nagyon jó áron adták akkoriban. Mivel majd 30 m hosszan akartunk ültetni, hát jó sok darab kellett hozzá. 

Igen ám, de volt még egy probléma. Volt egy kutyánk is, ráadásul fiú. A tuja pedig nem szeretné, ha rendszeresen oldalba vizelnék. Így kénytelenek voltunk védő kerítésről is gondoskodni. 

Elsőre még valami egyszerűbb megoldást választottunk, ami nem is volt túl magas, így hát a kutya természetesen lazán átlépett felette, és máris boldogan rohangált a tuják között. 

Ezért a következő lépés egy magasabb, erősebb háló kihúzása volt, ami nyilván jó sokba is fájt nekünk.  De legalább megvédtük a tujákat.

A későbbiekben még egy oldal kerítés mentén is telepítettünk smaragd tujákat, szintén kerítéssel védve. 

Elárulom, hogy a növényeink védelmére telepített kerítések sokkal több pénzbe kerültek, mint bármelyik növényünk, de csak így tudtuk megvédeni az ültetéseket.

Aztán amikor már a tuják olyan nagyon lettek, hogy olyan nagy kárt nem tudtak benne tenni, gondoltuk mi, akkor lebontottuk, és persze sokkal jobban nézett ki innentől az egész. 

Ilyen szépséges tujasor lett belőle az évek során. Hála az égnek nem támadta meg a tuják nagy ellensége sem, amíg mi ott éltünk, bár nagyon féltünk ettől. 

Amit megtettünk a védelmen kívül, hogy rendszeresen locsoltuk. Illetve ha télen nagy hó esett rá, akkor azt levertük róla, hogy a hó súlya alatt ne törjenek meg az ágak. 

Sajnos a kerítés megszüntetése egyébként a hátsó, szomszéd felé eső részt azért megviselte, ugyanis a kutyánk boldogan rohangált mögötte ugatva a szomszéd kutyáit, macskáit, és jócskán letörte róla az ágakat, de legalább mi nem láttuk. 

És bár a kertünk ékessége volt a tuja sor, és mindenki oda meg vissza volt tőle, bevallom ma már nem ültetnék. Ma már tájidegennek érzem a tuját. 

A tuják mellett ültettünk egy himalájai selyemfenyőt is. Fenyőt mindenképpen akartam, már csak az előző háznál lévő miatt is, de egyébként is imádom. Valahova mentünk, amikor betévedtünk egy kertészetbe, és ott találtuk ezt a kis csodát, ami max. 30 cm volt, amikor megvettük. 

Itt már egészen nagy, csak fázik a téli zimankóban. Ő nagyon hiányzik. Egészen különlegesen szép növény. A tűlevelei hosszúak és tényleg selymes simításúak. Szép formás növénnyé fejlődött az évek során.

Egyszer alaposan rám hozta a frászt. Az történt, hogy el kezdtek sárgulni a levelei. Teljesen pánikba estem, hogy jaj, meghalt az imádott fenyőm. 

De kiderült, hogy bizony váltja a leveleit, és ily módon. A régiek besárgulnak, lehullanak és közben már nőnek az újak a ágak külső részein. 

Mára bizonyosan még sokkal nagyobb, mert akár fél métert is nőtt egy-egy évben.

Semmiféle ápolást nem kívánt. Vizet nagy szárazságban ő is kapott, de igazából csak ennyi. Ám ha valaki ilyet szeretne a kertjébe, akkor jó nagy helyet szánjon rá, mert szépen kinövi magát és sok területet elfoglal a kertből. De szerintem megéri, mert gyönyörű és különleges.

Sokfelé láttunk egy nagyon szép virágú fát, mire kiderítettük, hogy selyem akácnak hívják. Így bizony beszereztünk egyet, és őt már úgy ültettük el, hogy nyújtson majd árnyékot a pergolára.

Nagyon gyorsan növekszik, ezért aki hamar szeretne nagy lombú fát, annak csak ajánlani tudom. Ám érzékeny is, a fagyokra, a szélre. Nekünk szerencsénk volt, nem károsodott soha ilyesmitől. Viszont szeret tetvesedni. Amint már mondtam, mi nem használunk semmiféle vegyszert a kertben, így neki is magától kellett ezt mindig kiheverni. Egyébként meg is tette, de amíg tetves volt, addig csurgott róla valami lé is, így nem volt kellemes alatta sétálni. 

A virága szerintem valami csoda. Olyan mint egy-egy kis tollbokréta. És valahogy szinte kétszer nyílik ki egy-egy virág. Két-három éves korában már virágzik, és rendkívül pazar látvány. A virág illata pedig átható, és egészen különleges, mint valami nagyon finom szappan. 

Van még egy érdekes tulajdonsága, estére becsukja a leveleit. 

Egyszer rábíztuk a kertet a lányunkra, és a selyemakác még fiatal volt akkor, ezért kértük, hogy azt is locsolja meg rendszeresen. Szegény meg is tette, de egyik este mikor ment locsolni azt látta, hogy a fa levelei lekonyultak, összecsukódtak. Teljes pánikba esett, hogy a legjobban védendő növény elpusztult. Aztán másnap meglátta hogy teljes pompájában virít, és akkor megnyugodott.

Talán egyetlen "rossz" tulajdonsága, hogy lelkesen szaporodik. Az elnyílt virágokból kifejlődő termések elborítják a kertet, és bizony gyorsan kifejlődnek az új kis egyedek. 

Természetesen ez teljesen kordában tartható, hiszen csak ki kell kapni a földből és annyi. Igazából azonban akár hasznot is csinálhatunk belőle, mert alapból nem egy olcsó növény a kertészetekben. Szóval akinek van hozzá kedve, ideje, helye, az simán csinálhat a sok kis új növényből egy faiskolát és eladhatja az új fácskákat.

Innen folytatom! Mára sziasztok!

Bot csinálta kertész ...

Az úgy volt, hogy amikor belevágtam ebbe a bloggolásba a saját könyvemet szerettem volna népszerűsíteni. Egyetlen probléma akadt ezzel, mégpedig az, hogy nem értek a social media-hoz, így igazából ez teljesen hamvába holt próbálkozás volt.

Aztán mesélni kezdtem, ha már van egy blogom, és egész sokan szerettétek. De lassan elfogytak az igazán izgalmas, vagy vicces történetek, és annyi minden történt ráadásul az életemben, hogy kifogytam a témákból. Jobban mondva túl mély, és szomorkás írások születettek volna, ezeket pedig inkább kihagytam.

Igen ám, de azért itt van ez a blog, és nem szeretném hagyni hogy csak csendben elhalálozzon. Gondolkodtam miről is írhatnék, ami legalább pár embert érdekel? Ez, talán feltűnt, nem egy személyes napló, ahol leírtam volna mi történik velem naponta. Persze voltak ilyen leírások, főleg utazások kapcsán, de ott az utazás volt a lényeg.

Felmerült bennem, hogy amint sokan tudjátok imádok kertészkedni, és hogy miért ne lehetne ez egy kertészkedős blog? De úgy gondoltam nem jó, mert nem vagyok szakember, mert nem foglalkoztat olyan mélységben a dolog, hogy talaj minőségeket vizsgáljak, és részletesen foglalkozzak azzal melyik növény milyen talajt szeret, és egyebeket. Szóval úgy éreztem, mivel nem tudnék igazán szakszerű és esetleg mások számára is hasznos dolgokat megosztani itt, ezért inkább hagyom ezt is.

De ma megint eltöprengtem ezen, és arra gondoltam, hogy bár egyre népszerűbb a kertészkedés, egyre többen foglalkoznak vele egész komolyan, de biztosan sokan vagyunk, akik csak hozzám hasonlóan, főleg tapasztalati alapon alakítják és gondozzák a kertjüket. És akkor talán nekik még érdekes is lehet, amit leírok.

Szóval úgy döntöttem, hogy a blog a továbbiakban elsősorban a kertészkedésben szerzett tapasztalataimról, élményeimről fog szólni. Na mit szóltok?

Talán kezdjük azzal, hogy jutottam el odáig, hogy egyáltalán kertem lett.

Újpesti lány vagyok, bár csak tíz évet éltem ott, de életem első tíz évét, és úgy gondolom ez meghatározó időszak minden ember életében. 

Az első ház, amiben éltünk a Deák Ferenc utcában volt, a második ház volt a Víztoronytól. Ez tipikus többlakásos ház volt. Nem kert volt benne, hanem csak egy udvar. Kert talán csak egy vagy két lakás előtt volt, az is minimális, ráadásul nekem, mint kisgyereknek csak tiltott területet jelentett. Szóval nem hozott lázba.

A következő lakás is Újpesten volt, a mára már lebontott Széchenyi utcában. Szintén több lakásos földszinti ház, ahol már volt egy tenyérnyi kertünk is. Apukám gondozta csak, ő ültette be. Három növény volt benne. Bakonybélből hozott kis fenyők. Nem is tudom szegény apu hogy gondolta, hogy abba a kb. 2-3 m2-i kertbe hogy fog elférni 2-3 fenyő is? Ültetett bele hortenziát, ami nekem akkor nagyon nem tetszett. És a kert széle kövirózsával volt körbeültetve. Azt hiszem még ez tetszett a leginkább. 

Ám alapból engem, mint kisgyereket itt sem izgatott fel a kert, a növények. Az udvar, ahol mi gyerekek szabadon játszhattunk sokkal több izgalmat rejtett számomra.

Tíz éves voltam amikor innen elkerültünk Zuglóba, egy kis lakótelepre, a negyedik emeleti lakásunkba. Innentől evidens, hogy kert többé nem volt. Igaz, a lakótelep egy volt kertészet helyére épült, ezért nagyon szépen sikerült parkosítani, még igazi nagy fák is megmaradtak átültetés után, és akkoriban még rendszeresen gondozták is az egészet. Mára sajnos már lepusztult minden ott is, pedig csodás lehetne, hiszen már 50 éve, hogy elkészült.

Na mindegy, a lényeg, hogy innentől a kert megint nagyon messzire került tőlem, még ha tetszett is  a parkosított környezet. 

A lakásban amennyire emlékszem az egyetlen növényünk a Sansevieria volt. Magyarul anyósnyelv. 

 Ebből viszont volt több is. Igazából utáltam, mert unalmas volt, és mert semmi nem történt velük soha, száz éven át pont ugyanúgy néztek ki. Akkor kezdett kicsit meghatni, amikor egyik-másik virágot hozott, és elég különleges a viráguk.

Másoknál persze láttam növényeket, de olyan nagy változatosság nem volt máshol sem. 

Az első "hű ez de gyönyörű" emlékem a barátnőm fürdőszobájából való volt, ahol az ablak előtt egy hatalmas páfrány lógott, és valami csodaszép volt. Akkor éreztem először úgy, hogy na ilyen nekem is kell.

Illetve még egy növény volt, amit szerettem. Mégpedig a rózsa. Nagyapámék is több lakásos földszinti házban éltek, és nekik is csak egy talpalatnyi kertecskéjük volt, de ott volt nagyapámnak igazi tearózsája, ami csak úgy ontotta az illatát. Az csodás volt, és nagyon szerettem.

A növények annyira érdektelenek voltak számomra, hogy a biológia tagozatos barátnőm az őrületbe tudott kergetni, hogy egy-egy kirándulás alkalmával szinte minden növény előtt térdre borult, hogy meghatározza mit látunk? Én meg úgy voltam vele, hogy pont nem érdekel. Szép és nekem ennyi elég. Nyilván tudtam mi a tulipán, vagy a pipacs, de a többi nem izgatott. Ugyanez a barátnőm rendszeresen kinevetett, amikor későbbi lakhelyemre kirándultunk vele, ahol valamikor ő is élt, és bizony nekem fogalmam nem volt melyik fa milyen fa amiket látunk és úgy általában semmi másról sem. Viszont meglepetésére a meggyfát felismertem, pedig azt mondta azt sokan keverik a cseresznyével.

A lényeg, hogy tényleg egyáltalán nem érdekeltek a növények, azon túl, hogy szépek.

Aztán a sors azt dobta, hogy az első önálló lakásunk egy családi ház lett, kerttel. Jobban mondva egy ősdzsungelt kaptunk, amit le kellett radírozni, hogy házat lehessen oda építeni. 

Ráadásul olyan "hatalmas" volt az egész telek, hogy mire a ház felépült, ami mindössze 100 m2-t foglalt el, alig 3 m kert maradt körben a ház körül. Nyilván építési területként egy szál fű sem nőtt rajta. Ráadásul nem sokkal a költözés után még egy kölyökkutya is a családunk része lett.

Ilyen előzményekkel, és ilyen adottságokkal vágtunk bele életünk első kertjébe. Ám erről majd csak a következő posztban mesélek. 

Felújítás - egyelőre vége

Ahogy már írtam, ismét neki fogtunk a lakáson belüli teendőknek. Első körben a nappali készült el. Az ablakok környékét már mutattam, hogy rendbe lettek téve. Minden hiba, apró repedés le lett ragasztva és glettelve, így végre jöhetett a festés. Volt némi tanakodás a fal színe körül, de a végén egy halvány sárgában maradtunk. Az ok, hogy a szoba észak-keleti fekvésű, a zöld függönyök eléggé lefogják a fényt, így a világos falaktól azért világosabb lesz az összhatás is.

A szobában a parketta sem tökéletes, és akkor még finoman fogalmaztam. Ezt felújítani sem pénzünk, sem erőnk nincsen. Így elrebegtem halkan, hogy valahogy ha sikerülne legalább a sok festék és ki tudja milyen ragacs foltot eltávolítani róla, már az is sokat számítana. Nos a kérés értő fülekre lelt, és így két napon át ücsörögtünk a földön és kapirgáltuk, mostuk a sok-sok foltot. Ez a mi korunkban, és a mi "rugalmasságunkkal", amikor nekem mondjuk még az sem egyszerű hogy leüljek a földre, a felállás viszont kész katasztrófa, pláne hogy a fájós térdemre még rá sem tudok ereszkedni, hogy úgy oldjam meg, szóval a mi korunkban ez az egyszerű tevékenység is jócskán lefárasztott minket, de a parketta egészen szép lett, már amennyire szép tud lenni ennyi évnyi igénybe vétel után. De mindenképpen ég és föld, oly annyira, hogy a szutyi szőnyegek sem kerültek vissza. Majd ha lesz rá érkezésünk veszünk oda is új és szép szőnyeget, addig elmegy így is.

Az egész nappali rendbe tételére ugye a könyvek miatt került sor, mármint azon könyvek miatt, amit anyu lakásából kellett áthurcolnunk.

Mondom először a mázlit. Kellett még további könyvespolc ahhoz, hogy egyáltalán legyen hova tenni további könyveket. A nappaliban nekünk fenyő bútoraink vannak. Nézegettem boltokban oda passzoló polcokat. Először is nem igen találtam, ha meg mégis, akkor jócskán húzós árakon, és momentán nem állunk úgy anyagilag. Kicsit elkeserítő volt a dolog. Használtan nem mertem keresni, gondolván életem párja esetleg nem akar használt bútort.

Aztán egy reggel ő vetette fel, hogy esetleg kellene használtan nézni. Hú, már ugrottam is a netre polcot keresni. Amúgy ez tényleg nem kárpitos bútor, hanem fából készült polc, ami teljesen letakarítható, és így tényleg nincs gond azzal, hogy használt. Sőt, a fenyő bútornál van még egy nagy előny. Az az évek során sötétebb lesz ugyanis. Ha újat veszünk a régiekhez, az bizony jócskán eltért volna. Na de használtan! Ugye, hogy ugye....

Szóval huss, fenyőfa könyvespolc keresés - és képzeljétek, találtam egy hirdetést, ahol 4 db polcot hirdettek. Pont olyat amilyet mi akartunk. És darabonként árulták. Nekünk 2 db kellett, ill. fért el a nappaliban. Így párom már hívta is a hirdetőt, aki köpni-nyelni nem tudott, mert alig akkor tette fel a hirdetést.

Lényeg a lényeg, estére nagyon jó áron a házban volt a két könyvespolc.

Így már csak be kellett fejezni a nappalit, festés, padló kapirgálás megvolt, takarítás, rakodás, és jöhetnek a könyvek. Ekkor indultunk anyuhoz is kipakolni, kiválogatni és elhozni a könyveket. Hát mit mondjak, ez is több napos program volt, és a férjemnek iszonyat cipekedés. A lakás ugyanis a negyedik emelten van, és lift nincs sajnos. 

Sok láda könyvet elhoztunk, rengeteget ott hagytunk, mert vagy megvan, vagy nem érdekel minket, és igen, sokat ki is dobtunk. Anno költözés előtt próbálkoztam a felesleges könyveink elpasszolásával, ill. apu halála után antikváriummal is.

Könyvtár nem kér a könyvekből, mondván nincs hova rakni. Van könyvtáros barátnőm, megerősítette, hogy az az egyik legnagyobb gond volt mindig, hogy az ajándék könyveket hova a fenébe tegyék.

Antikvárium úgy válogat, mint tyúk a kölesben, és csak filléreket ad nagyon sok könyvért. Ezért nem érdemes elcipelni hozzájuk, megküzdeni a parkolással, fizetni érte.

Próbáltuk barátoknak, ismerősöknek is felajánlani könyveket. Nos, ő sem kérték. Alig-alig vittek el 1-2 db-t, mondván nincs már hova tenniük.

Így most kénytelenek voltunk egy csomó könyvet kidobni. Mondjuk szelektíven a papír szemétbe ment, lehet hogy válogatáskor azért egy-egy még gazdára fog lelni.

No, megérkeztek végre a könyvek, és az én szegény férjem napokon át rakodott. Anyunak szép kötésű sorozatai voltak. Ezeket ugye próbálta egy helyre rakni. De sok íróhoz volt más kötésű könyv is. És csak válogatott, és leszedte, és újra rakta, és lepakolt és vissza, majd átpakolta a másik szobába, aztán újra kezdte szinte elölről az egészet. Ám egyszer csak meglett.

És készen lett a nappalink. 

Majd, hogy ne unatkozzunk következett az előszoba. Igazából ez már csak úgy köztes munkaként, mert azért végre eljött a tavasz is, és a kertben is sok dolog várt-vár ránk, így némi kinti munka után, egy borúsabb napon ugrott neki életem értelme az előszobának. 

Nagy előny, hogy itt csak egy kis szekrény volt, így mindössze azt kellett tologatni. Egy kis polc, ami pikk-pakk le lett szedve, és 2 db dísztárgy, aminek a leakasztása legalább 1 percet elvett az életemből.

Itt is hibák javítása, glettelés, csiszolás volt a feladat első körben. Lépésről lépésre haladt vele az uram.

Majd elérkezett a tegnapi nap, amikor is neki fogott a festésnek. Nem egy túl nagy helyiség, ezért úgy készült, hogy oh, 2-3 óra és készen is lesz. Hát ne tudjátok meg, bő 6-7 óra lett ebből. Na nem azért, mert ennyire lelassult a pasi, hanem mert itt ajtót kellett kerülgetni, ott a kályhát, amott a lámpákat, aztán a termosztátot, majd a fűtéscsövet.

Csak ajtó van 7 db az előszobában. A kályha közvetlenül a fal mellé lett építve. A lámpák azért nem kerültek leszerelésre, mert felrakni is nagyon melós volt, és ezt nem akarta szegény újra eljátszani. 

Szóval olyan vacak, aprólékos munka volt, állandó festék törölgetéssel, mosással, itt jó a nagy henger, ott csak a kicsi, amott még az se fér el, ecset kell, hogy ezért húzódott el ennyi ideig. 

Ma még megtörténtek a javítások. És végre ez is készen van. Még a bejárati ajtót kell visszarakni a helyére, jó nehéz, mert termopan üveg van benne. A néhány dísztárgy kell visszakerüljön a falra. A festék lemosás már megvan, így már csak a bejárati ajtó mosása van hátra, egy alapos porszívózás és felmosás. 

Azért már most is így néz ki.

Volt aki kérdezte, miért kell kifesteni. Szerintem látszik a különbség, és akkor még a nagyon szutyi, zsírosan koszos falrészt le sem fotóztam. Eredetileg volt egy dekor csík is felragasztva úgy derékmagasságban, ami már vált le, mikor beköltöztünk. Na annak a helye is csodás volt körben. 

Szóval volt miért.

És ezzel egyelőre a felújítási projekt le is zárult. Még a konyhát kellene kifesteni, de az most még vár egy darabig. Ill. van egy-egy ajtó, meg ajtókeret amit le kell festeni, de ezek majd lassan meglesznek a nyáron. 

Van persze mindig mit csinálni egy házon, de ezek után inkább kinti dolgok - hiányzik 2 ablakpárkány és ilyenek. 

Majd lassan, mikor mire lesz pénz, erő, és kedv, úgy alakul majd.

Nagyon örülök ennek is, hogy ennyivel előbbre vagyunk. Valahogy idén sokkal fárasztóbb már minden. Ez van, egy évvel megint "fiatalabbak" lettünk, és ez már ennyit számít. Viszont egy dolgot megtanultam mióta itt lakunk. Ezerszer türelmesebb vagyok. 

Régen ha belefogtunk valamibe, azt szerettem volna, ha legkésőbb az nap estére készen van. Ez persze szinte sosem működött. Én meg pattogtam, dühöngtem, elment a kedvem is az egésztől. 

De mióta itt vagyunk, azóta úgy vagyok mindennel, hogy majd készen lesz, amikor készen lesz. Pont ráérünk vele. Magunknak csináljuk, senki nem csinálja meg helyettünk, szóval ennyi.

Persze, undok dolog kuplerájban, felfordított lakásban élni, meg nyakig érő vastag porban. De azért mi igyekszünk naponta rendet tenni ilyenkor is, és amit lehet feltakarítani. Így pedig máris élhetőbb az egész.

Szóval ez a projekt is lezárult. Jöhet a többi. Mert ugye van nekünk egy kertünk is.

Ott már elkészült két magas ágyás. Most megy bele lassan a föld is. Hogy honnan? Hát a kerti csap lett kiásva, mert azt szeretnénk máshova áthelyezni, így le kellett ásni a vezetékig.

És mert gyönyörű, teljesen gaz mentes föld került ki onnan, így eldöntöttük, hogy az bizony nem is megy oda vissza, hanem megy az ágyásba. 

Hogy honnan lesz ide tömítő föld? Inkább el se mondom.

Jól van na, de.

Eleve le lett szedve itt egy bő 20-30 cm magasságú föld réteg, hogy majd kőburkolat kerüljön a helyébe. Erre a földre az elmúlt időszakban bizony került kiöntésre sok festékes víz, amit nem igen tudtunk volna hol hasznosítani és elvitetni sem akartuk. 

Drága férjem elcipelte az egészet az előkertbe, mondván majd ott befüvesítünk, az meg csak elviseli. Most viszont rájöttünk, hogy hát akkor az kell majd ide. 

Szóval hozza majd vissza az én drágám, mert imádja a kertben körbe-körbe hurcolni a dolgokat. 

Hát ennyi. Most itt tartunk. Lassan alakulnak a dolgok. És még csak április utolsó napja van. 

When a dream comes true...., azaz mikor egy álom megvalósul

Először is, ha hiányoztam valakinek, akkor bocsi. Nagyon sok fennforgás volt és van mostanában az életemben, ezért tűntem el ennyire. De ez nem is olyan fontos. 

Gondolom sokan vannak vele úgy, hogy nagyon vágyakoznak valamire még gyerekkorukból, aztán ezek lassan megkopnak és el is felejtjük őket.

Én elég korán meg lettem fertőzve a spanyol nyelvvel, köszönhetően akkori barátnőmnek, bár sajnos nem beszélem a nyelvet, pedig nyelvvizsgám is van belőle, de mindössze 2,5 tanulás nagyon kevés, és azóta sem használtam. Sajnálom, de így alakult.

No, a spanyol nyelv mellé valahogy jött Kuba is. Talán mert olyan távoli volt, mert ott szinte mindig nyár van, és mert ugye ott volt Che is, aki az én koromban nagy bálvány volt, szóval imádtam mindent, ami Kubáról szólt, Kubával volt kapcsolatos. Nagyon, de nagyon szerettem volna eljutni oda egyébként, de nekem nem sikerült. Helyettem a lányom járt ott, és legalább fényképeket láthattam. 

És Kubával jött a hintaszék. Minden olvasmányom szerint az alap bútor a kubai családoknál. Nagyon vágytam egyre. Imádtam volna a szobámban. Később már mikor saját otthonban éltünk, ott is tervben volt még egy ideig, de igazából mindig másra kellett a pénz, és ez luxusnak tűnt. Így a hintaszék lassan feledésbe merült.

Aztán mikor már volt akkora kertünk ahova elfért volna, akkor a hintaágy került a kívánság listámra. Sokáig nem vettünk azt sem, míg végül egyszer volt olyan olcsón, hogy azt mondtam ennyi pénzt áldozzunk már rá. Persze, ennek megfelelően kicsi volt, gyenge volt, rettentő vékony szivacspárnákkal, de volt. Ugyan minden szél felborította, és ahol akkor éltünk ott erős szelek tudtak fújni. De hintaágy volt, amibe vasárnap délutánonként kiültem olvasgatni, aztán elnyúltam rajta, már amennyire habtestemmel erre lehetőségem volt, és szunyókáltam is egyet-egyet. 

Annyira odáig voltam az egészért, hogy bizony még át is festettem egyszer a vázat, és vettem új párnákat is hozzá, sőt árnyékolót is varrattam rá a barátnőmmel. Ez mondjuk nem lett egy sikeres darab, de erről nem a barátnőm tehetett, hanem én, aki sajnáltam a pénzt nagyobb anyagra, és így épp csak lefedte a vázat az egész. 

Majd az új, már finom, puha vastag szivaccsal töltött párnák hátoldala fogta magát és teljesen szétmállott. Szabályosan porrá vált, és folyt ki belőle a sok-sok szivacstörmelék. 

Akkor már körvonalazódott, hogy elköltözünk, és ezért úgy döntöttem nem ér már annyit, hogy újabb párnákat vásároljak rá, majd az új helyen veszünk új hintaágyat.

Itt láthatjátok eme remek darabot, ugyan párnák nélkül, de már átfestve.

Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy tavaly az egész nyár a kerti munkákra ment rá, nem kevés pénzbe is került, így hintaágy vásárlása fel sem merült. Aztán valahogy a kert sem úgy alakul, hogy bárhova elképzelném. De nem régen néztem olyat, ami kellően nagy, elférnénk rajta mindketten a férjemmel, elbírná a súlyunkat is, meg fel sem borulna a legkisebb széltől is, hát elhűltem az áraktól. Csak a váz és maga a hintaágy rész 60-70 ezer forint, és a szivacspárnák rá további hasonló árban voltak. Azt hiszem nem úgy rajzoltak meg, hogy én egy ilyen ágyra ennyi pénzt kiadjak.

Szintén nem rég a neten belefutottam fából készült hintaágyba, és szépek is voltak. Igen ám, de az árfekvése pont ugyanekkora, és ráadásul fenyőfából készült, ami azért sajnos nem annyira bírja az időjárási viszontagságokat.

Szóval a hintaágy mint olyan, nem igen fér bele a költségvetésbe, és nem is foglalkoztam vele tovább. Van ezer más tervem-vágyam-elképzelésem, amit meg akarunk csinálni a kertben.

Az utóbbi napokban sokat jár már, a hó ellenére is, az agyam a kerten, több olyan oldalt is kedvenceim közé soroltam, ahol szép kertek vannak. Inspirációnak tökéletesek, máris merítettem belőlük jó pár ötletet. 

És most jön a lényeg. Az egyik oldalon csodás zöld cserjék előtt állt egy ..... igen, egy hintaszék. Csak azért nem mutatom meg, mert nem lopok fotót más oldaláról. De elképesztően hangulatos volt. És igen, bennem azonnal fellángolt a gyerekkori, ifjúkori álom, nekem kell egy hintaszék és ezzel a hintaágy probléma kör le is lenne tudva. A fotón rattan hintaszék volt, ez teljesen belefér a kertünk hangulatába. Tudtam, hogy ezek sem olcsók, bár konkrét árra nem emlékeztem. Viszont azon mód beírtam a keresőbe: rattan hintaszék. Feljött a Vatera és rajta szinte az első kép álmaim hintaszéke. Rattan, szép vastag szivacspárnával, ami csontszínű. Prímán passzol egy kertbe, és nem zavaró a tiritarka színével. 20 ezer forintért árulták, azzal, hogy a szivacs tisztítást igényel. 

Nem tagadom, szerelem volt első látásra. De azért nem mertem rákattintani, hogy megveszem. Csak magamban sóvárogtam utána. Ám ebédnél előadtam a drága férjemnek, hogy hát ezt meg ezt láttam, és ez nagyon, de nagyon kellene nekem. Rendes ember, csak annyit mondott, hogy ha kell, akkor vedd meg. 

Alig vártam az ebéd végét és rohantam a géphez. Még megvolt. Micsoda boldogság. Az eladóról jó vélemények voltak, megbízható, korrekt. Akkor legyen. Egy kattintás - megveszem! És igen, megvettem az álom hintaszéket!

Tegnap óta pedig már tényleg az enyém, mert mostanra tudtuk összehozni az átadást. A szivacs valóban koszos, foltos, de remélem sikerül kitisztítanom, mert remek anyagból van. Ha meg nem, akkor nem fogom sajnálni a pénzt egy levehető huzatra. 

Ő az! 

 Azóta azt is megnéztem, hogy újkori ára bizony ennek is 50-60 ezer forint között van.

Most még csak a garázsban fagyoskodik szegény, de hát tél van még, hóval, hideggel. És igen, a szivacsot tényleg alaposan ki kell majd tisztítani. De ahogy jönnek a jó idők, rögtön ki fog költözni a kertbe, én pedig majd elüldögélek benne délutánonként, olvasgatva, kicsit szundikálva és mindez maga lesz a tökély! 

Látjátok, olykor a megfakult, elfeledett álmok is valóra válnak. És ennyi sok év elteltével is mekkora örömet tudnak okozni! Dédelgessétek ti is az álmaitokat, egyszer csak megtörténnek!

Harmincöt év - számokban

Bizony, ma harmincöt éve, hogy összekötöttük az életünket. Sajnos csak ilyen rémes fotóink vannak, de most nem mennék bele abba, hogy miért.

Akárhogy is, harmincöt év már elég hosszú idő. Mégis, szinte csak alig most kezdtük, nagyon gyorsan elszállt.

Mi történt velünk ez alatt a pár év alatt?

A legfontosabb, hogy lettek nekünk ők:

Azóta persze már mindkettő felnőtt ember, de így kezdődött. Életünk legnagyobb ajándékai ők. Okosak, szépek, talpra esettek és nyilvánvalóan imádjuk őket.

A harmincöt év alatt rengeteg örömet, boldogságot és persze gondokat, bosszúságokat is kaptunk tőlük. De minden szülő tudja, egy mosoly, egy "anya vagy apa szeretlek", két puha kar a nyakunk körül, egy nyálas puszi az arcunkon és már el is felejtettünk minden gondot.

Órákig mesélhetnék róluk, de ez valószínűleg csak nekünk lenne érdekes. Így haladjunk tovább.

Az elmúlt harmincöt évben ők is velünk voltak.

Brunikánk

Chris és a háttérben Kitty

Kitty

Brunikánk volt az első kutyánk. Azt hiszem vele tanultuk meg azt, hogy milyen gazdinak lenni. Az elvesztése komoly tragédia volt számunkra, pedig tizenhárom évet töltöttünk együtt.

Az utolsó éveiben érkezett hozzánk Chris, aki igazi játszótárs lett Bruni számára, és megfiatalította őt az utolsó éveire. 

Aztán Bruni elment, és Chris pár évig egyedül volt, míg nem megérkezett Kitty. Iszonyat sivalkodások közepette száguldott be Chris elől a kutyaólba, de aztán igazi jó házaspár lett belőlük. Még kilenc aprósággal is megleptek minket.

Sok játék, fogócska, hancúrozás, civakodás jellemezte a közös életüket. Christ öreg korára Kittuskánk sétáltatta. Ment elől és hívta az öreget, hogy menjen utána. Meg-megálltak, megvárta míg Chris-nk újra neki indult, és mentek tovább. Kitaposott út jelezte a sétáik útvonalát a házunk körül.

Aztán Chris-nk is elment, több mint tizenegy év után. Kittus egyedül maradt és depresszióba esett. Hosszú hónapokig tartott amíg újra a régi vidám kutya lett belőle. 

Ő pedig nagyon hirtelen hagyott itt minket tavaly év elején, másfél hetes betegség és már vége is volt.

De összességében huszonhat évig volt a családunk része hol egy, hol két kutya.

Voltak cicáink is, de róluk nincsenek fotóim. Ők mindig csak rövid ideig éltek velünk, volt amelyik 3 nap után tűnt el. Így megfogadtam, hogy bár imádom a kis szőrös doromboló gépeket, de nem akarok több cicát.

Volt még teknősünk is kettő, sajnos ők is elég hamar elpusztultak a leggondosabb ápolás ellenére is. 

De az állatok is részei voltak az életünknek, a családunknak.

Mi is történt még? Nos, volt már két házunk, és most van a harmadik. Az elsőt mi építettük, a másik kettőt már "készen" vettük. De mint tudjuk egy családi házon mindig van mit csinálni, hát így voltunk ezzel mi is.

Ezt építettük mi. Bár nem így hagytuk ott, mert akkor még nem volt színre vakolva és az eső víz elvezető csatorna sem volt felrakva. Ennek minden egyes darabját mi raktuk a helyére, az alaptól a tető cserépig. Iszonyat meló volt, de végül csak meglett. Persze rengeteg gonddal, így tíz év után elhagytuk és elköltöztünk ide.

Biztosan látszik, hogy ez sem volt készen, és kívülről különösen nem festett jól. Belülről sokkal jobb volt. Itt már tizenhét évet töltöttünk, de némi CHF adósság okán úgy döntöttünk, megválunk tőle. 

Ekkor jött a mostani házikó.

Lenne mit csinálni ezen is kívülről, de igazából ez az első olyan olyan házunk, ami már színre van vakolva. Bár el tudnék képzelni modernebb színezést is, meg a pala tetőt is jó lenne felújítani, de igazából csak a látvány miatt, mert egyébként semmi baja.

Mindhárom háznál volt kertünk is, bár az elsőnél csak nagyon kis területen. Körben volt a ház körül 3 m széles sáv, ami a kert volt. De azért mi azt is elég széppé tudtuk varázsolni, akkor még teljesen tudatlanul, pusztán csak próbálva a józan paraszti eszünkre hagyatkozni.

A gyömrői kert már jóval nagyobb volt, és az ott eltöltött tizenhét év alatt sikerült igazi szépséggé alakítani. Azt hiszem a kertre sokkal több pénzt költöttünk, mint a házra, bár azért ebben az is benne volt, hogy folyton mindent kerítéssel védtünk a kutyáktól.

És hogy most hol tartunk a kerttel azt már elolvashattátok az előző bejegyzésekben.

Ez az első olyan kertünk, amit már tudatosan, a növények kiválasztására is oda figyelve ültetünk be, és ahova ilyen sok építmény is került. Még nincsen kész, de jövő nyáron remélem már teljes pompájában élvezhetjük.

Volt számos autónk is. Az első egy Audi100 volt, még 1984-ben. Nagy dolog volt ez akkor, de nyilván használtan vettük, és aztán gyorsan vissza is adtuk, mert kiderült hogy nagyon komoly gondok vannak vele.

Utána jött egy Skoda100-s. Nagyon sokat szolgált minket. Sokat utaztunk, kirándultunk vele, és az erzsébeti ház építkezésébe is bőven beszállt, aztán szegény bele is rokkant.

Jött egy Dacia. Nagy volt, kényelmes, ám számos hibával küzdött, így egyszer csak őt is eladtuk.

Újabb Skoda került a házhoz, Skoda120. Valahogy hozzá nem igazán kötődtünk, de azért "kalandokat" róla is mesélhetnénk. Majd Opelek következtek a sorban, és most épp egy Toyota-nál tartunk. 

Összességében a mostani a nyolcadik autónk.

Volt számos munkahelyünk. Kettőnknek összesen tizenhét, de ebből az utolsó három már közös, tehát a tizenhétben duplán szerepelnek, és az utolsó kettő már a saját cégünk.

Képzeljétek, 2001 tavasza óta dolgozunk együtt, és az utóbbi 4-5 évben már szinte a nap 24 órájában együtt vagyunk, mert az internet és a telefon segítségével dolgozunk itthonról.

Ez azt hiszem elég komoly erőpróba volt, de valahogy kiálltuk és mára szépen beállt, hogy kinek mi a dolga. 

Milliomosok nem lettünk a Kft.-ből, de meg tudunk élni belőle, a saját főnökeink vagyunk, és nem kell attól sem tartanunk, hogy kirúgnak minket, esetleg nyugdíj előtt pár évvel és nem tudunk új munkahelyet találni. Bár sajnos a mostani időszakban lehet simán találnánk helyet magunknak.

Rengeteg élményben volt részünk az eltelt harmincöt év alatt, hiszen amikor csak tudtunk utaztunk. Nem túl messzi tájakra, hiszen már csak családi okokból is legtöbbet Erdélyben jártunk, de azért megfordultunk a Tátrában és Szlovákia más részein is, jártunk Csehországban, és még pár európai országban. Utóbb London lett a leglátogatottabb helyszín, hiszen a gyerekeink már évek óta ott élnek.

Csodás helyeket láttunk, izgalmas dolgok történtek velünk, és ezeket az élményeket soha senki nem veheti már el tőlünk.

Az évek során elvesztettünk sajnos jó pár szívünkhöz nagyon közel álló embert. De hiszem, hogy a lelkünkben, a szívünkben örökre ott maradnak. Nem eggyel rendszeresen beszélgettem még évekig a halála után, és ez mindig nagyon jól esett a lelkemnek. Hiányoznak nagyon. 😢😢😢

Lettek barátaink is, és el is vesztettünk közülük párat. Valahogy az élet olykor elsodorja mellőlünk azokat is, akikről azt hisszük már mindig velünk lesznek. De az élet megy tovább, és a legfontosabb emberek szerencsére továbbra is mellettünk vannak.

Voltak nehéz pillanataink, és voltak csodásak. Szerencsére mindig úrrá lettünk a nehézségeken, és igazából minden komoly probléma, gond, baj, csak még jobban összekovácsolt minket. 

Úgy gondoltam a kerek évforduló miatt ez most nem egy érzelgős, hanem egy ilyen leltározós megemlékezés lesz, ezért nem írok most arról, hogy mit jelent nekünk ez az együtt töltött harmincöt év. De sokat, nagyon sokat, az biztos. 

Milyen fontos, számottevő dolog történt még velünk? Biztosan lenne még sok apróság, vagy akár jelentősebb dolog is, de nekem most ezek jutottak eszembe.

Remélem tudok még ilyet írni tíz - húsz év múlva is. Még harmincötöt már nem kívánok magunknak, mert nem baj az, ha az életminőségünk is olyan amíg élünk, hogy élvezni is tudjuk az egymást követő napokat, heteket, hónapokat, éveket.

Így hát kívánok még legalább húsz ilyen évet magunknak! 💝💝💝

Még mindig kert, de ez most másik

Egész nyáron a ház mögötti kertünkkel voltunk elfoglalva. És azt amennyire tudtuk, és ahogy láttátok rendbe is raktuk. Lesznek még akciók, talán nem is kevés, meg még látványos is, de marad ott jövőre is munka, már csak hogy ne unatkozzunk a következő nyáron se.

Igen ám, de van nekünk egy kertünk a ház előtt is. Erről eddig még sosem esett szó. Ez egy háromszög alakú terület, kb. 20-25 m2 lehet, ha jól számolom. 

Tavasszal már próbáltunk némi rendet vágni itt, de mivel zsúfolásig van teleültetve mindennel, ezért úgy döntöttünk megvárjuk a nyarat, hogy hol mi nő és majd ősszel rendbe tesszük.

Azért tavasszal is megejtettünk egy-két dolgot itt, úgy mint kicsit visszavágtuk a már nagyon öreg, és elkopaszodott orgonabokrokat. A háromszög alakú kert közepére volt ültetve 3 tuja, közöttük volt egy tiszafa, és még mellettük egy ezüstfenyő. Ezek konkrétan egymásba nőttek, és bizony a két nagyobbik tuja már a ház tetejéig ér. Állítólag törpének vásárolták őket anno.

Na, a harmadik tuja, ami a ház felőli oldalon volt kisebb volt és nem is volt szép formájú, ezért bizony azt kivágtuk még tavasszal. Én akkor még azt reméltem, hogy a középen meglévő tiszafát kimentjük és mivel még fiatalnak tűnt, ezért átültetjük a hátsó kertbe. 

Nos, miután a tuja kikerült mellőle, kiderült, hogy szerencsétlen tiszafának csak a legtetején voltak zöldellő ágak, egyébként teljesen halott. Így sajnos esélye nem volt annak, hogy megmentsük. 

Viszont legalább a kert közepe némileg felszabadult és eljutottunk szegény ezüstfenyőig, aminek befelé egyáltalán nem voltak ágai, max. elszáradva, hiszen a sok-sok előtte lévő cserje nem engedte fejlődni. Pedig az utca felől nézve egy szépséges fenyő.

Így tavasszal igyekeztünk szabaddá tenni neki is a helyet, hátha majd kicsit erőre kap. Egyúttal a környezetében lévő cserjéket is megvágtuk, amennyire csak tudtuk.

Egy fontos tény. Ez a kertrész keleti fekvésű, így csak kora délelőtt kap napfényt. A két hatalmas tuja és fenyő miatt a növények többsége olyankor sem.

A három tuján, a tiszafán és a fenyőn kívül ezen a kicsi helyen még van több, mint 10 nagyra nőtt cserje. Ezek szegények nőnek, ahogy tudnak, egymásba gabalyodnak, elszáradnak az ágaik, nem tudnak teljes szépségükben pompázni. Reméltük, hogy el tudunk innen vinni cserjéket a hátsó kertbe, de valójában egyik sem fiatal növény, így erre nem igen volt és van esély. 

A beültetett terület sűrűségére egy jellemző, hogy nagyon komoly eső kell ahhoz, hogy elérjen a földig a víz. 

A cserjék közül van ami több példányban is megvan, van ami kúszó növény, de a környező növények a támaszai, amikre felmászhat, így pedig egyiküknek sem jó. 

Van egy sor, ahol 6 cserje van közvetlenül egymás mögött és a végén még az ezüst fenyő.

És még nincs vége. Mert vannak még évelő virágaink is. Igaz sajnos virágozni nem igen tudtak, hiszen esélyük nem volt arra, hogy napfény érje őket. 

Ezeket szeretném majd kimenteni innen, de idén már nincs hova ültetnem. Így majd megjelölöm melyik hol van, és tavasszal napfényes, nyílt térre kerülnek majd, hogy teljes pompájukban virágozzanak.

A szomszéd melletti kerítésnél van olyan valamink, ami kb. derékig érő erős cserje törzs volt tavasszal, ebből nőtt a nyáron legalább 3 m magasra egy még mindig nem tudjuk mi, de inkább faszerű volt, mint cserje, viszont leveleken kívül semmi nem lett rajta, virága nem volt, ellenben teljesen felzabálta a szövőhernyó. Így ezt már korábban levágtuk derékba és természetesen kikerül majd a földből. 

Ugyanezen a területen van még két orgona, az egyik már nagyon régi és ezer hajtása bújik ki a földből. Van egy jázminbokor. És tele van a föld tulipánhagymákkal. Na, ezek legalább szépségesen nyíltak tavasszal. 

Ugyanitt van még egy nőszirom is, ami hófehér, és ezáltal elég különleges. 

Valamikor a tuják között sziklakert lehetett.

 De sajnos ez nem is látszik itt.

A tuják mellett van a gázóránk. Meg sem lehet közelíteni a bokroktól, és mert teljesen benőtte a talajt a kék meténg és a gyöngyvirág. Ezek alapvetően szépek és klasszul fedik is a talajt, de a gázórát elérhetővé kell tenni. 

Hát azt hiszem nagyjából vázoltam a jelenlegi helyzetet, ill. hogy tavasszal mit csináltunk. Ja igen, a kerítés melletti orgonába teljesen benőtt egy drótháló, azt még felszámoltuk akkor, bár nem volt egyszerű.

Alapvetően kintről ez a kert az ami látszik, valahogy mégis ez maradt mostanra rendbe tenni. Az egyetlen dolog ami látványosabban történt, hogy a kerítés egy részét már lefestettük, ill. a régi, elkorhadt pad helyére új került, természetesen frissen festve.

  Igen, az utcán is vannak növényeink, de azokat nagyjából sikerült már rendbe tenni. Ott is két orgona bokor az, amivel még foglalkozni kell.

Szóval most neki fogtunk, jobban mondva a férjem neki fogott ennek az előkertnek. Én sajnos épp nem vagyok a topon némi vírus okán, így csak olykor kimegyek, kiadom az "utasításokat", mit hogyan :D és ő meg csinálja.

 Van külön kerítés a kert előtt. Gondoltuk felszámoljuk, mert minek, de mivel komoly betonalappal rendelkezik, így megmarad.

Első lépésként egy lonc felszámolásra került rögtön itt, mert hogy abból van egyébként még egy a további részen, és az sokkal szebb is volt nyáron, valamint ez itt mindig belógott a bejáróra, így egész nyáron vagdaltuk vissza. Ráadásul mögötte van a már említett gázóra.

Közvetlenül a lonc mögött, ami így kikerült - bár egy hajtást megmentettünk az egyik szomszédnak - van egy japán birs. Őt visszavágjuk, megfiatalítjuk. Így jövőre szépséges lesz, bár lehet virága csak rá egy évre lesz újra, de sebaj, a lényeg, hogy ne 3 m magas, kopasz ágai legyenek, hanem szép zöld és tömött legyen.  

A tuja és a két bokor közötti részről kimentésre került a meténg jó része, és elültettük a hátsó kertben a fenyők mögé. Ott ideális helye lesz. Nem kell füvet nyírni, viszont szépen befedi a talajt és még virágzik is.

A gyöngyvirágok egy részének is ez lesz a sorsa, mennek a hátsó kertbe, és ott tobzódhatnak. 

A tuja aljából levágásra kerülnek ágak, mert nagyon el vannak száradva, és mert útban vannak a gázóra felé.

Aztán ha végre felszabadul a gázóra, akkor kap egy járdát, amin be lehet majd hozzá jutni.

Jelenleg ez a fázis zajlik. Aztán majd haladunk tovább. Remélem akkor már aktívabban tudok segíteni. 

A tervek szerint a tuják alsó ágai levágásra kerülnek, és belülről is mindent levágunk, amit elérünk és teljesen száraz.

A hat egymás mögötti cserjéből ritkítás lesz. Olyanokat akarunk kiszedni, amiből van máshol, és ezért elég annyi, ill. a támasz nélküli futóakácot. Ezért fáj a szívem, mert imádom, de nincs hova hajtást ültetni, ahol ne okozna gondot az, hogy fut, hogy támasz kell neki, hogy ne másszon át a szomszédba. 

A kerítés mellől azt hiszem a lila orgona teljesen kikerül, mert nagyon öreg, a falat is karistolja, és mert már a virága sem volt igazán szép, ami virága egyáltalán volt. A fehér fiatalabb, de igazából inkább a jázmint választanám, és szinte közvetlenül egymás mellett vannak elültetve. 

Egyelőre ezek a tervek. 

A megmaradó cserjék mind megfiatalításra kerülnek, hogy végre teljes szépségükben tobzódhassanak a következő években.

Talán még a sziklakertet is újjá tudjuk építeni, és akkor abba majd kerül egy-két új növény is, aminek jó lesz az a hely. 

Így hát a saját "dzsungel" felszámolása elindult. Remélem ez is sikeres lesz, és ami marad az mind-mind gyönyörű lesz, és öröm lesz rájuk nézni.