Felújítás - egyelőre vége

Ahogy már írtam, ismét neki fogtunk a lakáson belüli teendőknek. Első körben a nappali készült el. Az ablakok környékét már mutattam, hogy rendbe lettek téve. Minden hiba, apró repedés le lett ragasztva és glettelve, így végre jöhetett a festés. Volt némi tanakodás a fal színe körül, de a végén egy halvány sárgában maradtunk. Az ok, hogy a szoba észak-keleti fekvésű, a zöld függönyök eléggé lefogják a fényt, így a világos falaktól azért világosabb lesz az összhatás is.

A szobában a parketta sem tökéletes, és akkor még finoman fogalmaztam. Ezt felújítani sem pénzünk, sem erőnk nincsen. Így elrebegtem halkan, hogy valahogy ha sikerülne legalább a sok festék és ki tudja milyen ragacs foltot eltávolítani róla, már az is sokat számítana. Nos a kérés értő fülekre lelt, és így két napon át ücsörögtünk a földön és kapirgáltuk, mostuk a sok-sok foltot. Ez a mi korunkban, és a mi "rugalmasságunkkal", amikor nekem mondjuk még az sem egyszerű hogy leüljek a földre, a felállás viszont kész katasztrófa, pláne hogy a fájós térdemre még rá sem tudok ereszkedni, hogy úgy oldjam meg, szóval a mi korunkban ez az egyszerű tevékenység is jócskán lefárasztott minket, de a parketta egészen szép lett, már amennyire szép tud lenni ennyi évnyi igénybe vétel után. De mindenképpen ég és föld, oly annyira, hogy a szutyi szőnyegek sem kerültek vissza. Majd ha lesz rá érkezésünk veszünk oda is új és szép szőnyeget, addig elmegy így is.

Az egész nappali rendbe tételére ugye a könyvek miatt került sor, mármint azon könyvek miatt, amit anyu lakásából kellett áthurcolnunk.

Mondom először a mázlit. Kellett még további könyvespolc ahhoz, hogy egyáltalán legyen hova tenni további könyveket. A nappaliban nekünk fenyő bútoraink vannak. Nézegettem boltokban oda passzoló polcokat. Először is nem igen találtam, ha meg mégis, akkor jócskán húzós árakon, és momentán nem állunk úgy anyagilag. Kicsit elkeserítő volt a dolog. Használtan nem mertem keresni, gondolván életem párja esetleg nem akar használt bútort.

Aztán egy reggel ő vetette fel, hogy esetleg kellene használtan nézni. Hú, már ugrottam is a netre polcot keresni. Amúgy ez tényleg nem kárpitos bútor, hanem fából készült polc, ami teljesen letakarítható, és így tényleg nincs gond azzal, hogy használt. Sőt, a fenyő bútornál van még egy nagy előny. Az az évek során sötétebb lesz ugyanis. Ha újat veszünk a régiekhez, az bizony jócskán eltért volna. Na de használtan! Ugye, hogy ugye....

Szóval huss, fenyőfa könyvespolc keresés - és képzeljétek, találtam egy hirdetést, ahol 4 db polcot hirdettek. Pont olyat amilyet mi akartunk. És darabonként árulták. Nekünk 2 db kellett, ill. fért el a nappaliban. Így párom már hívta is a hirdetőt, aki köpni-nyelni nem tudott, mert alig akkor tette fel a hirdetést.

Lényeg a lényeg, estére nagyon jó áron a házban volt a két könyvespolc.

Így már csak be kellett fejezni a nappalit, festés, padló kapirgálás megvolt, takarítás, rakodás, és jöhetnek a könyvek. Ekkor indultunk anyuhoz is kipakolni, kiválogatni és elhozni a könyveket. Hát mit mondjak, ez is több napos program volt, és a férjemnek iszonyat cipekedés. A lakás ugyanis a negyedik emelten van, és lift nincs sajnos. 

Sok láda könyvet elhoztunk, rengeteget ott hagytunk, mert vagy megvan, vagy nem érdekel minket, és igen, sokat ki is dobtunk. Anno költözés előtt próbálkoztam a felesleges könyveink elpasszolásával, ill. apu halála után antikváriummal is.

Könyvtár nem kér a könyvekből, mondván nincs hova rakni. Van könyvtáros barátnőm, megerősítette, hogy az az egyik legnagyobb gond volt mindig, hogy az ajándék könyveket hova a fenébe tegyék.

Antikvárium úgy válogat, mint tyúk a kölesben, és csak filléreket ad nagyon sok könyvért. Ezért nem érdemes elcipelni hozzájuk, megküzdeni a parkolással, fizetni érte.

Próbáltuk barátoknak, ismerősöknek is felajánlani könyveket. Nos, ő sem kérték. Alig-alig vittek el 1-2 db-t, mondván nincs már hova tenniük.

Így most kénytelenek voltunk egy csomó könyvet kidobni. Mondjuk szelektíven a papír szemétbe ment, lehet hogy válogatáskor azért egy-egy még gazdára fog lelni.

No, megérkeztek végre a könyvek, és az én szegény férjem napokon át rakodott. Anyunak szép kötésű sorozatai voltak. Ezeket ugye próbálta egy helyre rakni. De sok íróhoz volt más kötésű könyv is. És csak válogatott, és leszedte, és újra rakta, és lepakolt és vissza, majd átpakolta a másik szobába, aztán újra kezdte szinte elölről az egészet. Ám egyszer csak meglett.

És készen lett a nappalink. 

Majd, hogy ne unatkozzunk következett az előszoba. Igazából ez már csak úgy köztes munkaként, mert azért végre eljött a tavasz is, és a kertben is sok dolog várt-vár ránk, így némi kinti munka után, egy borúsabb napon ugrott neki életem értelme az előszobának. 

Nagy előny, hogy itt csak egy kis szekrény volt, így mindössze azt kellett tologatni. Egy kis polc, ami pikk-pakk le lett szedve, és 2 db dísztárgy, aminek a leakasztása legalább 1 percet elvett az életemből.

Itt is hibák javítása, glettelés, csiszolás volt a feladat első körben. Lépésről lépésre haladt vele az uram.

Majd elérkezett a tegnapi nap, amikor is neki fogott a festésnek. Nem egy túl nagy helyiség, ezért úgy készült, hogy oh, 2-3 óra és készen is lesz. Hát ne tudjátok meg, bő 6-7 óra lett ebből. Na nem azért, mert ennyire lelassult a pasi, hanem mert itt ajtót kellett kerülgetni, ott a kályhát, amott a lámpákat, aztán a termosztátot, majd a fűtéscsövet.

Csak ajtó van 7 db az előszobában. A kályha közvetlenül a fal mellé lett építve. A lámpák azért nem kerültek leszerelésre, mert felrakni is nagyon melós volt, és ezt nem akarta szegény újra eljátszani. 

Szóval olyan vacak, aprólékos munka volt, állandó festék törölgetéssel, mosással, itt jó a nagy henger, ott csak a kicsi, amott még az se fér el, ecset kell, hogy ezért húzódott el ennyi ideig. 

Ma még megtörténtek a javítások. És végre ez is készen van. Még a bejárati ajtót kell visszarakni a helyére, jó nehéz, mert termopan üveg van benne. A néhány dísztárgy kell visszakerüljön a falra. A festék lemosás már megvan, így már csak a bejárati ajtó mosása van hátra, egy alapos porszívózás és felmosás. 

Azért már most is így néz ki.

Volt aki kérdezte, miért kell kifesteni. Szerintem látszik a különbség, és akkor még a nagyon szutyi, zsírosan koszos falrészt le sem fotóztam. Eredetileg volt egy dekor csík is felragasztva úgy derékmagasságban, ami már vált le, mikor beköltöztünk. Na annak a helye is csodás volt körben. 

Szóval volt miért.

És ezzel egyelőre a felújítási projekt le is zárult. Még a konyhát kellene kifesteni, de az most még vár egy darabig. Ill. van egy-egy ajtó, meg ajtókeret amit le kell festeni, de ezek majd lassan meglesznek a nyáron. 

Van persze mindig mit csinálni egy házon, de ezek után inkább kinti dolgok - hiányzik 2 ablakpárkány és ilyenek. 

Majd lassan, mikor mire lesz pénz, erő, és kedv, úgy alakul majd.

Nagyon örülök ennek is, hogy ennyivel előbbre vagyunk. Valahogy idén sokkal fárasztóbb már minden. Ez van, egy évvel megint "fiatalabbak" lettünk, és ez már ennyit számít. Viszont egy dolgot megtanultam mióta itt lakunk. Ezerszer türelmesebb vagyok. 

Régen ha belefogtunk valamibe, azt szerettem volna, ha legkésőbb az nap estére készen van. Ez persze szinte sosem működött. Én meg pattogtam, dühöngtem, elment a kedvem is az egésztől. 

De mióta itt vagyunk, azóta úgy vagyok mindennel, hogy majd készen lesz, amikor készen lesz. Pont ráérünk vele. Magunknak csináljuk, senki nem csinálja meg helyettünk, szóval ennyi.

Persze, undok dolog kuplerájban, felfordított lakásban élni, meg nyakig érő vastag porban. De azért mi igyekszünk naponta rendet tenni ilyenkor is, és amit lehet feltakarítani. Így pedig máris élhetőbb az egész.

Szóval ez a projekt is lezárult. Jöhet a többi. Mert ugye van nekünk egy kertünk is.

Ott már elkészült két magas ágyás. Most megy bele lassan a föld is. Hogy honnan? Hát a kerti csap lett kiásva, mert azt szeretnénk máshova áthelyezni, így le kellett ásni a vezetékig.

És mert gyönyörű, teljesen gaz mentes föld került ki onnan, így eldöntöttük, hogy az bizony nem is megy oda vissza, hanem megy az ágyásba. 

Hogy honnan lesz ide tömítő föld? Inkább el se mondom.

Jól van na, de.

Eleve le lett szedve itt egy bő 20-30 cm magasságú föld réteg, hogy majd kőburkolat kerüljön a helyébe. Erre a földre az elmúlt időszakban bizony került kiöntésre sok festékes víz, amit nem igen tudtunk volna hol hasznosítani és elvitetni sem akartuk. 

Drága férjem elcipelte az egészet az előkertbe, mondván majd ott befüvesítünk, az meg csak elviseli. Most viszont rájöttünk, hogy hát akkor az kell majd ide. 

Szóval hozza majd vissza az én drágám, mert imádja a kertben körbe-körbe hurcolni a dolgokat. 

Hát ennyi. Most itt tartunk. Lassan alakulnak a dolgok. És még csak április utolsó napja van. 

És megint kupi van ....

Többek szerint kissé depisre sikeredtek a legutóbbi posztjaim, és jó lenne ha valami vidámabbal jönnék. Volt aki kifejezetten azt írta, hogy eléggé "leharkányoló" volt. 

Nos, igen lehet. Az alaphangulatom sem túl vidám mostanában, de amiket leírtam az az volt, amit láttunk, tapasztaltunk és ezek akár hogy is nézem nem voltak pozitív dolgok.

Ezzel együtt, ahogy az utolsó posztban is írtam, nem bántam meg, hogy elmentünk, mert azért csak sikerült az itthoni mókuskerékből, a munkából kikapcsolódni, és még ha nem is szuper ebédeket kaptunk, de azt sem nekem kellett megcsinálni, ami megint csak pozitív, hiszen aki ismer, tudja, nem szeretek főzni.

Na de legyen, eleget teszek a kérésnek, és akkor íme egy újabb poszt.

Tavaly, talán emlékeztek rá, a ház felújításból kimaradt a nappalink. Ennek az az oka, hogy oda költöztünk be, és az iroda helyiséget, meg a hálót csináltuk meg, így ezekben nem tudtunk akkor még élni. Aztán ahogy azok készen lettek, meg jött a fürdőszoba-WC felújítás is, majd még el is utaztunk elég hosszú időre, mire a nappalira került volna a sor, addigra egyrészt már rettentő elegünk volt a belső poros koszos munkákból, másrészt ezerrel csábított kifelé a kert, hogy helló itt vagyok, velem is kezdeni kellene valamit. És ez így is maradt egészen késő őszig, amíg még bármit is csinálni lehetett kint.

Utána pedig fel sem merült az, hogy nappali. 

Az előszobát is ki kellene festenünk, ehhez még festéket is vettünk tavaly, de valahogy ez sem akaródzott.

Ám idén úgy adódott, hogy anyukám lakását ki kell ürítenünk, és bizony sok könyve van. Nem tudtunk jobb megoldást, mint hogy akkor kell még könyvespolcot vennünk, hogy legyen hova elrakni legalább azokat, amiket elhozunk a lakásból. 

Könyvespolc hova fér még? Persze, hogy a nappaliba. Na de ha most veszünk polcot, elhozunk könyveket és megrakjuk az új polcot is, ki fogja az egészet kirámolni, hogy aztán a nappali is rendben legyen? Ugye, hogy senki!

Ezért lett az a megoldás, hogy akkor előbb csináljuk meg a nappalit, aztán jöhet az új polc, meg további könyvek.

A nappalinkban elsőre javítani kellett dolgokat. Két ablak van, amik ki lettek cserélve. Ám a környékük nem lett rendbe téve, csak részlegesen. Így első körben ezt kellett megcsinálni. Még szigeteléseket berakni, aztán leglettelni.

Mostanra van ez készen. Íme:

Tavaly ezek az ablakok még így néztek ki:

Mai nappal az egyéb hibák is ki lettek javítva, most szárad minden. 

És jövő héten indulhat a festés. Ezt hozza a nyuszi. Hét közben ugyanis dolgozunk, akkor sajnos nem tudunk ilyenekkel foglalkozni.

Eddig az ablak körüli javításokkal még nem lett kirámolva a nappali, de tegnap az én drága férjem neki fogott és kihurcolt mindent, amit csak lehetett. 

Ez azt jelenti, hogy két könyvespolcot lerámolt, majd vissza, hogy azért élni is lehessen. Most a hálóban várják, hogy ismét visszaköltözzenek.

Így hát a hálónk raktárrá vált. 

Több dolog az előszobában tartózkodik momentán.

Egy előnye azonban mindenképpen van a mostani kuplerájnak, bár aztán sajnos pótolni kell, festés utáni fokozott élvezettel, szóval hogy most nem kell nagytakarítást csinálnom, mondván itt a tavasz - könyörgöm hol??? - és jön a Húsvét.

No és persze a másik előny, hogy végre szépséges lesz a nappalink is, és a ronda ablakok nem csak függönnyel lesznek eltakarva.

Szőnyeget kell majd még venni, de az elég komoly beruházás manapság, így az sajnos csak későbbre van betervezve, de azon kívül a falak végre rendben lesznek, és az ablakok is.

És aztán? 

- jöhet az előszoba, és a konyha festése

- a kertben ezer teendőnk van

- és ugye anyu lakása

Azt hiszem idén sem fogunk unatkozni.

Jaj, még gyorsan egy teljesen nem ide passzoló dolog.

Emlékeztek a hintaszékre? Ma titokban beleültem, mikor kint volt dolgom, mert ugye az is a garázsban vár a jobb időkre, meg egy alapos takarításra, és ezért még ki sem próbáltam. Szóval ma beleültem. Nagyon furi. Még soha nem ültem olyan székben ami billeg. 😊 Már eleve ahogy beleülök, rá kell lépni a lábtartóra, hogy elöl legördüljön és bele lehessen ülni. Aztán nagyon furcsa érzés, hogy mikor beleülök, akkor hátra billen. De azért izgi volt. Alig várom, hogy kikerüljön a kertbe. 

Na, a mai poszt ugye nem olyan depis? Majd mutatom, ha készen leszünk. 

Takarítás, takarítás, takarítás .... de minek?

Képzeljétek, látogatottságom meghaladta a bűvös tízezres számot! Köszönöm! Olvassatok továbbra is, mert vannak még szép számok, amiket örömmel látnék az oldalon! :)

Talán emlékeztek még rá, mert szerintem írtam már, hogy teljes mértékben felújítjuk a fürdőszobát és a WC-t. Ez zajlik immár második hete. Sőt, igazából több, mert a londoni út előtt a férjem már neki fogott és leverte a csempét ahol csak tudta, illetve  WC-ben még a padlót is felszedte.

Így természetesen por, kosz már akkor is volt bőven, de azért azzal még sikerült megbirkóznunk. Most azonban már második hete zajlik a mesterek munkája. Ők tovább bontották amit még lehetett. Már egy hegynyi sitt áll az udvaron. És természetesen mindent belepett már százszor a finom, puha, nagyon apró szemcséjű szálló por. Így második hete állandóan takarítunk. Napközben, amíg dolgoznak, próbáljuk a nagyját összeszedni, hogy ne hordjuk szét mindenhol. Aztán, amikor elmennek akkor porszívózás, portörlés, felmosás. De szinte hiába az egész. Ez tipikusan az a por, ami legalább egy évig jelen lesz a házban. 

A helyzetet nehezíti, hogy nincsenek ajtók a házban. A konyhán eleve nincs, tehát azt megvédeni képtelenség. A hálószobán szerencsére van, az csukva is van egész nap. A nappaliról leszedtük az ajtókat, mert egyrészt nekünk nem kell, másrészt szinte szét volt verve. Most az asztalost várja, hogy majd ha lesz rá ideje, akkor rendbe tegye. Hülye fejünkkel az meg nem jutott eszünkbe, hogy ott egye a fene, hogy néz ki, de a portól védett volna. Így nem raktuk fel sajnos. A nappaliban tehát mindenen vastagon áll a por.

Iroda szintén - ajtó le lett véve, használhatatlan volt. És itt is áll mindenen vastagon a por.

Tegnap nem volt itt egyetlen mester sem, így a férjem egész nap porszívózott, port törölt, felmosott, én ma reggel folytattam, míg nem ismét megérkeztek a mesterek és mintha semmi sem történt volna. Estére megint mindent belepett ez az undorító por.

Tudom persze, hogy ez nem az a munka, amit úgy is lehet csinálni, hogy nincs por. Persze, nyilván lennének megoldások, de mi azokat nem tudjuk alkalmazni. És hát ugye itt lakunk, mert nincs más hely, ahol élhetnénk. Így kemény időszak van mögöttünk, és még bőven van előttünk.

Az már csak "hab a tortán", hogy a házban momentán nincs WC. Szerencsére a kertben van egy budi, azt használjuk. De éjjel, ha menni kell, nem annyira esik jól. És az is elég vicces volt, amikor esernyővel mentem odáig.

És nincs semmiféle mosakodási lehetőségünk sem. Így aztán nem is merünk csinálni semmit, hogy a por, ami be lep minket legalább ne csatakosodjon el attól, hogy még meg is izzadunk valamilyen munkától. Pedig nagyon vár a kert. Persze, amennyire lehet mosakszunk, de nincs még nyár, hogy jól essen a kertben lemosakodni.

Itt szeretnék már tusolni, de nagyon. 

Persze, mindezt sokan már eddig is tudtátok, csak ezért nem kezdtem volna bele ebbe a posztba. Amiről igazából írni akarok, azok a mesterek, akik dolgoznak nálunk.

Burkoló - ő csinálta meg az előző házunkban is a fürdőszobát, WC-t. És mert akkor maximálisan elégedettek voltunk vele, ezért hívtuk őt most is. És igen, most is azt kell mondjam, hogy nagyon lelkiismeretesen, szépen, alaposan, mindenre oda figyelve dolgozik. A hét hat napján jön, és teszi a dolgát. Tudom, hogy most is szép lesz a végeredmény.

Gépész - őt a burkoló hozta. Ő is oda figyelve, átgondolva dolgozott, és csupa olyan modern megoldással, amiről bizony még csak nem is hallottunk. Mondjam azt, hogy a víz többé nem vascsövekben fog jönni-menni a házban? Én csak lestem, meg a férjem is.

Villanyszerelő, mert hogy rá is szükségünk volt a fürdőszoba és WC kapcsán, más kérdés, hogy akkor már az egész házban megcsináltattunk vele mindent, ami ezt igényelte. Őt a gépész ajánlotta. Fiatalember, bár a többiek sem öregek, de ő fiatalabb náluk. Elképesztően gyorsan, szépen dolgozott. Mire körül néztem szinte készen is volt mindennel. Nem is tudom mikor csinálta, mert közben beszélgettünk is vele, és mégis, hipp-hopp, már a falban volt a vezeték, új helyre kerültek kapcsolók, konnektorok, és roppant spéci szerszámokkal fúrta a lyukakat is, nem verte szét a fél házat hozzá.

Végül az asztalos. Ő az, aki megvette az előző házunkat. Egyelőre "csak" két ajtót fordított ki, hogy ne befelé nyíljanak az amúgy is apró helyiségekbe. Szombaton kora este érkezett, és késő este, háromnegyed tizenegykor ment el. Addig dolgozott igen aprólékosan, nagyon oda figyelve a két ajtón, hogy szép és jó legyen.

És bár a többiek munkájával is meg vagyok elégedve, de ahogy ő mondta végig, hogy mikor mit csinál, mivel csinálja, milyen csoda szerszámai vannak, és hogy mennyire imádja egytől egyig mindegyiket, és milyen öröm ezzel vagy azzal dolgozni, és mennyire megkönnyítik a munkáját ezek a szerszámok, és melyiket mikor és kitől kapta, vagy éppen hol vette, az valami csoda volt. Komolyan mondom én embert még ennyi örömmel, és szeretettel beszélni a munkájáról soha nem hallottam. Kiültünk az előszobába a férjemmel, és míg ő dolgozott mi csak ültünk, néztük, és hallgattuk. Mintha moziban lettünk volna. Igazi élmény volt.

Manapság mást sem olvasunk, mint hogy minden szakember elhagyta már az országot, és nincsenek szakmunkások az építőiparban. A burkolónkat tavaly is megkerestük egy munkával, és ő is azt mondta akkor, hogy majd csak sokára férnénk bele az idejébe, mert nincs ember, akivel dolgozhatna. Ehhez képest, mostanra sikerült őt ide csábítanunk és ezáltal a többieket is, ill. az asztalos saját érdem, mert ugye ő a régi házunk lakója, és azt hiszem nagyon nagy mázlisták vagyunk, hogy csupa olyan ember dolgozik a házunkon aki érti, és szereti a szakmáját. Ritka öröm ez, manapság meg különösen. Szóval igazából hepi vagyok, csak legyen már vége......

Ja, és még azt árulja el valaki, hogy ha egy férfi ember rádiót hallgat, miért egy teljesen más dalt fütyörészik közben, mint amit épp játszanak? :D

Hogyan lesz a házból otthon?

Többen is kérdezték már, hogy érzem magam az új házban, az új településen? Egy hete már, hogy itt élünk, de nem tudnék rá igazából még mit felelni. Furcsa. Még idegen minden.

Ez a harmadik ház, amelyben lakunk. 

Az elsőt a férjemmel ketten építettük fel. Az első kapavágástól, az utolsó kúpcserép felrakásáig. 6.000.- forinttal vágtunk neki anno az építkezésnek, hogy végre saját otthonunk legyen. Így hát kész tervet vettünk, kereken 2.000.- forintért. Azóta is látok olyan típusú házat.

Így bár nem mi találtuk ki, mi hol legyen a házban, de mégis magunkénak éreztük, hiszen a tervet mi választottuk, és mi is építettük fel. Ott azt hiszem rögtön otthon éreztem magam, még akkor is, ha nyilvánvalóan kezdetben ott is meg kellett találni mindennek az ideális helyét, és nekünk is meg kellett tanulni, mi hol van.

Tíz évet éltünk ott. Először azt gondoltuk, milyen jó lesz, ha már ott élünk sokkal könnyebben folytatjuk majd az építkezést, hiszen igazából befejezni nem sikerült a házat. De mivel előtte két éven át minden hétvégét, és szabadságot ott töltöttünk azzal, hogy malter keverünk, és falat rakunk, vagy épp betonozunk, így igazság szerint utána évekig ránézni sem tudtunk ilyesmire.

Ezzel együtt azért csináltunk még dolgokat, és bár nagyon picurka kertünk volt, azt is igyekeztünk széppé tenni.

Aztán jött a pillanat, amikor eldöntöttem, eladjuk, és elköltözünk Budapestről vidékre. Addigra a házon lévő hitelt, ami az építkezéshez kellett már kifizettük.

Két hét alatt eladtam a házat, és három hónap elteltével beköltöztünk az új házunkba, Gyömrőn. A városhoz volt némi kötődésem egy gimis barátnőm révén, de igazából nem volt direkt megcélozva a városka. Ám ott találtuk meg azt a házat, ami minden szempontból megfelelt az elképzeléseinknek. A város szélén volt, csodás panorámával. Volt három hálószoba. És a budapesti házhoz képest nagyságrendekkel nagyobb kert is volt.

Ez volt az első olyan ház, amit más épített, amiben előttünk már mások is laktak, és amit így kellett otthonná alakítani. Furcsa volt az is. Kezdetben sokáig idegenkedtem az egésztől, függetlenül attól, hogy a szempontjainknak megfelelt. Zavart, ha arra gondoltam, hogy pl. a kádat előttünk már mások is használták, még akkor is, ha mi csak tusolni álltunk bele. 

Ott is felújítással kezdtük, mert minden helyiséget kifestettünk, és a szőnyegpadló helyett mindenhova laminált padló került.

Új bútorokat vásároltunk, és lassan berendezkedtünk. Így vált a ház lassan az otthonunkká, és már csak nagyon ritkán jutott eszembe, hogy mások is éltek már ott.

A kertet is beültettük és egyre többet gyönyörködtünk benne, élveztük, hogy a kertben fogadhatunk vendégeket, sütögethetünk, vagy éppen bográcsozhatunk.

Érdekes módon a városhoz igazából nem sikerült kötődnünk. Talán mert Budapesthez kötött a munkánk, és mert vásárolni is inkább nagyobb üzletekbe jártunk, de valójában csak az utolsó években ismertem meg, hogy egyébként mennyi mindent el lehetne intézni ott helyben is.

Tizenhét évet éltünk le az egykor idegen, ám a végére otthonunkká vált házban.

Ezt a házat anno hitel mentesen, készpénzért vásároltuk. De mert meg akartuk csinálni a Kft.-nket, ezért évekkel később felvettünk egy CHF hitelt, ami nyilván a többi svájci frankos hitel sorsára jutott. Egyre magasabb törlesztő részletek, könnyítés kérések, forintosítás, és annak egyértelművé válása, hogy nem fogjuk tudni visszafizetni, csak ha eladjuk a házat.

Nem részletezem hogy jutottunk el a végső döntésig, mert szerintem már írtam róla. A lényeg, hogy sikeresen lebonyolítottuk ezt is. A házat gyorsan sikerült eladni, hamar találtunk másikat, amit megvehetünk, és a hiteltől is megszabadultunk.

És most itt vagyunk. Újra egy olyan épületben, amit nem mi építettünk, nem úgy alakították, ahogy mondjuk mi tettük volna, egy olyan házban ahol éltek előttünk már többen is, bár egy családé volt végig. 

Így most megint azt érzem, hogy minden olyan furcsa. Annak ellenére, hogy az elvárásainknak igazából szinte teljesen megfelel. Kellő számú helyiség van benne, remek beosztással minden az előszobából nyílik. Sok melléképület van, amik igazán használhatóak lesznek. És itt is lehet rögtön lakni, hiszen a család, aki eladta itt élt, és innen költözött el. De természetesen komoly felújítások várnak ránk, amik egy részével majd megküzdünk, de lesz, amit szakemberre bízunk. 

Óriási előny, hogy a házat ismét készpénzért vettük, nincs rajta hitel, és remélem soha többet nem is lesz arra szükségünk, hogy hitellel terheljük. 

És mégis. Igazából még arra gondolni is furcsa, hogy ez a miénk. Úgy ahogy van. 

Még nem találunk szinte semmit, a szobákat sem. Igaz, szinte minden tele van halmozva dobozokkal, szétszedett bútorokkal, és hogy élni tudjunk, és haladjunk a berendezkedéssel, ezért ezek a dobozok, bútorok folyamatosan változtatják a helyüket is, így ha ma megtaláltunk valamit, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is ott lesz. Nem mondom, ez okoz gondot rendesen.

Ráadásul már messze nem vagyunk olyan fiatalok sem, így hát sokkal jobban fáradunk. De mondjuk tegnap megállás nélkül mentem fel a negyedik emeltre anyukámhoz, míg akár csak egy hónapja is ebbe mindig bele akartam halni.

Valójában minden helyiséget fel akarunk újítani, vettünk már új bútorokat is, még sok meg sem érkezett, de nem is baj. Így van dolog bőven.

Nem igen érek rá közben azon töprengeni, hogy itthon érzem-e már magam. Mégis a kérdések hatására azért néha elgondolkodok, hogy hogy is volt ez korábban? És tudjátok mi a fura? Nem ötlenek fel emlékképek a gyömrői, tehát az ez előtti házunkról, hanem a legelsőben látom magunkat. Pedig Gyömrőn majd kétszer annyi ideig éltünk, mint itt. Nem tudom ennek az okát, de mégis így van.

Kérdezték már, hogy és a település? Na arra végképp semmit nem tudok mondani. Ez itt egy kis település, de tél van, hideg van, és egész nap dolgunk van a házban. Így nem tudok még sehogy viszonyulni a helyhez. Egy dolog pozitívan érintett, hogy első nap, amikor a postaládát szereltük fel, jött a postás és bemutatkozott. Jöttek épp szomszédok, vagy legalább is az utcában lakók és ők is kedvesen fogadtak. Remélem ez így is marad, és nyáron talán jobban sikerül a falu életébe asszimilálódni.

Kavargó érzések, amikkel legjobban le tudnám írni, hogy egyelőre hogy érzem magam itt. Bár a rengeteg munka miatt nem igen van időm ezekre sem, mert ha éppen nem csinálunk valamit, akkor szinte azonnal elalszok.

Azért karácsonyfát állítottunk mi is. Barátnőm jóvoltából még egy kis beigli és süti is került a fa alá. Remélem a következő karácsonyt már teljes díszben tudjuk ünnepelni.

Boldog karácsonyt kívánok Mindenkinek!