Ne ijedjetek meg, nem akarok senkinek ilyen tanácsot adni. Egyszerűen csak elgondolkodtam azon, hogy mostanában szinte naponta hallom valakiről, hogy ezzel foglalkozik, hogy ilyen témában tart előadásokat és igazából ebből él.
Nem mondom, hogy feltétlen ördögtől valónak tartom a dolgot, de azért megfordult a fejemben, hogy vajon akikről én mostanában ilyet hallok, azok honnan tudják hogy is kellene vezetni az életem? Első sorban tévés személyiségekre gondolok, akik ezért azért kikerültek a tv-ből és most ilyen témában tartanak naponta előadásokat. Nem szeretnék neveket sorolni, már csak azért sem, mert mindegyiket kedvelem és nem kritizálni akarom őket. Egyikükről tudom, hogy pszichológusi végzettsége van, így vele kapcsolatban azt gondolom, hogy OK, ebből merítve nyilván tud új dolgokat mondani.
És persze tudok a coach-ról is, és azt is tudom, hogy nyilván sokan végeznek ilyen területen iskolát, vagy inkább csak ilyen-olyan képzéseket. Majd az ott tanultakat adják tovább. No és persze nyilván merítenek a saját életükből is.
Azon túl, hogy egy kicsit megkérdőjelezem azt, hogy mitől értenek ők ehhez az életvezetési dologhoz, az is felmerül bennem, hogy tényleg ennyire nem tudunk élni? Ennyire szükségünk van arra, hogy valaki más mondja meg helyettünk hogy kellene?
És úgy tűnik a válasz igen, mert ezek az előadások mennek, sejtem telt házakkal és egyre többen tudnak ebből megélni. Akikre a fentebb gondoltam ők nyilván ki tudják használni az előadótermek megtöltésére a nevüket, mert talán sokszor inkább csak rájuk kíváncsi a kedves néző, hogy na lássa élőben is és ne csak a tv-ben. De a többiek?
Tudom, a coach-kat a multik hozták itthon divatba. Biztosan van létjogosultsága, bár azért kérdéseim ezzel kapcsolatban is felmerülnek. Már csak azért is, mert szerintem csak igen durván általánosságokról tudnak nekünk beszélni, hiszen nem ismerik az adott munkánkat, munka körülményeinket, kollégáinkat, főnökeinket, és még ezer dolgot, ami meghatározza a munkahelyi létünket. Amikor pedig a magánéletünket akarják megtanítani élni, azzal kapcsolatban megint csak ez merül fel bennem, hogy honnan tudhatja milyen körülményeim vannak, mikkel kell megküzdenem naponta, mi okoz örömet, vagy éppen mi aggaszt?
Azt hogy legyünk pozitívak, hogy minden becsukódott ajtó után ott van egy másik ami kinyílik, hogy lássuk a félig telt poharat majdnem tele pohárnak, és ne félig üresnek, hogy ne a rosszat, hanem a jót vonzzuk be, és még sorolhatnám ezeket az utóbbi évtizedekben felkapott mondatokat, szavakat, amikkel egyébként persze teljesen egyet is értek, már annyiszor, de annyiszor hallottuk. Vagy jön az újszülöttnek minden vicc új, és ezért lehet minden nap eladni ezeket?
Gondolkodom, és nem értem. Tényleg szükségünk van arra, hogy egy kívülálló mondja meg hogy kellene élnem? És teszi ezt úgy, hogy halvány lila fogalma nincs az én életemről?
Még ha ezek személyes konzultációk lennének, arra azt mondom OK, mert akkor ott elmondhatom milyen gondom-bajom-örömem van, és akkor azokat egy külső szemlélő tényleg tárgyilagosabban látja és segíthet meglátni olyan dolgokat, amik mellett én elmentem.
De mikor mondjuk száz ember hallgat ájult örömmel egy másikat, aki elmondja neki hogy kellene élnie, ezt nem annyira értem.
Kicsit ijesztő nekem, hogy ennyire elfelejtettünk gondolkodni, felelősséget vállalni a tetteinkért, döntéseket hozni, bármily nehéz is olykor, és én is boldogan lennék olyankor újra gyerek, hogy ne nekem kelljen döntenem. Ennyire nem használjuk a saját fejünket, képességeinket? Miért?
Bocsánat, senkinek nem akartam elvenni a kenyerét, és azt mondani, hogy na soha többet ne költsön senki ilyen előadásra stb.-re. Sőt, azzal sem akartam megbántani senkit, hogy miért mások, idegen emberek elmondásai alapján akarja élni az életét, és miért nem használja a saját fejét, és gondolja át, hogy eddig ezt így csináltam, ebből ez jó volt, az nem, ezt meghagyom, de azon változtatok, hátha úgy jobb lesz. Egyszerűen csak elgondolkodtam, mert az elmúlt napokban többször is belefutottam abba, hogy "tartok életvezetési előadásokat".
Na csak ennyi.
