Pár évvel ezelőtt sokan féltettek, vagy épp csodálkoztak, amikor belevágtam, belevágtunk egy új vállalkozásba, mondván egyáltalán hogy merjük elkezdeni ötven éves fejjel.
Annak, aki nem tudná, ez az alkuszi létünk megteremtése volt.
A párom akkor már több, mint tíz éve dolgozott a szakmában, és már évek óta én is vele együtt, ezért úgy gondoltuk, hogy lépjünk feljebb egy kategóriával elérve a szakma üzletkötői oldalán a csúcsot.
És igen, 2008 január 1.-én elindult a biztosítási alkusz cégünk.
Azért mielőtt most bárki úgy gondolná, hogy na, akkor ezeket is felveti már a pénz, elárulom, hogy mi továbbra is kicsi családi cég maradtunk, és azóta is úgy próbálunk megélni a piacon, hogy minden esetben az ügyfél érdekeit tartjuk szem előtt, és minden esetben a legtisztességesebb módon ajánlunk neki biztosítási lehetőségeket.
Ráadásul a piacon dolgozó kollégákkal szemben is maximálisan korrektek vagyunk, mert az eltelt most már több, mint nyolc év alatt szerintem talán ha összesen egy tucat szerződést vettünk át másoktól kezelésre, azt is általában az ügyfél kifejezett kérésére.
Na, de ez a blog nem erről akar szólni, a lényeg itt most azon volt, hogy igen, ötven éves fejjel bele mertünk vágni, és igen, megcsináltuk, működik, és azóta is ebben dolgozunk.
Tény viszont, hogy azért itt csak a működési feltételek változtak, maga a szakma nem, így olyan nagy változást a munka szakmai részében ilyen értelemben nem hozott. Magyarul nem orvosok, vagy ügyvédek akartunk lenni hirtelen az addigi biztosítási szakmából kiválva, hanem maradtunk a saját szakmánkban.
A mai nappal azonban új elhatározásra jutottam. Hazudnék, ha azt mondanám korábban már nem merült fel bennem, de ma megtettem ebbe az irányba az első lépést is.
Nem, ne aggódjon senki, a biztosítás marad, abból élünk, és az ügyfeleinket sem akarjuk cserben hagyni, ha már eddig bíztak bennünk.
A vicces az, hogy különösebben nem is vagyok érintett abban, ami felé ma elindultam. De rögtön mondom azt is, hogy egyelőre messze nem arról van szó, hogy ez egy új vállalkozás lesz. Saját magunk örömére akarom csak megcsinálni, de ki tudja, lehet lesz ebből még több is.
Ezeket vettem hozzá. Vajon ki tudja mire jók ezek?
Korábban már írtam, hogy imádjuk a telemia sajtot. Sajnos azonban mivel Erdélyben készítik, így igen ritkán van szerencsénk hozzá jutni.
Ám pár napja olvastam a receptjét. Rögtön felvillanyozott, hogy nem tűnik túl bonyolultnak, mi lenne ha megpróbálnám és csinálnék. De bizony a sajtokhoz kell oltó anyag is. Na ezen el is akadtam, hogy fogalmam nincs olyat honnan lehet szerezni, és biztos nem olyan könnyű forrást találni, és akkor felejtsük is el az egészet.
Aztán ma reggel rájöttem, hogy gugli a barátom, és megkérdeztem tőle, hogy hol juthatnék oltó anyaghoz. És kiderült, hogy árulnak ilyet, számomra is elérhető.
Így hát elkezdtem ismét megnézni a receptet, megnéztem több videót is, hogy készül, és próbáltam további ismereteket is beszerezni, míg döntésre jutottam.
Én ezt MEGCSINÁLOM!!!
És elmentem megvenni, ami kell hozzá, oltó anyagot, étel hőmérőt és sajtkendőt. A bolt szenzációs egyébként, rengeteg minden kapható benne, és még olyan régi tejes kanna is, amivel anno mi is jártunk vásárolni gyerekkoromban. Bizony kedves fiatalok, mi még kimérve vettük a tejet, nem üvegben, nem műanyag tasakban, palackban vagy éppen dobozban. Nagy tejes kannából mérték ki és öntötték át a mi kis kannánkba. A miénk olyan kék volt, mint amit a képen is láthattok.
Szóval most az lesz, hogy holnap elmegyek a helyi termelői tejeshez, veszek 5 l tejet, és neki fogok a telemia készítésnek. Szorítsatok nagyon, hogy sikerüljön!
Aztán, ha ez menni fog, ki tudja, lehet megpróbálkozom másfélékkel is. És a végén lesz belőle egy sajt manufaktúra. De ez most még csak rózsaszín köd a fejemben.
Érdekességképpen azért elmondom, hogy egész gyermekkoromat tej mentesen éltem le. Nem, nem voltam rá allergiás, egyszerűen nem bírtam meginni sem a tejet, sem a belőle készült kakaót, tejeskávét és egyebet sem. Nem szerettem a sajtokat sem. Egyáltalán nem ettem meg semmifélét.
Mesélek erről két történetet.
Már kislányként is nagyon szerettem olvasni. Az akkori olvasmányaim igen nagy részében előfordult, hogy a főszereplő gazdag gyermeknél vendégeskedés volt, és ott a gyerekek tejszínhabos kakaót kaptak uzsonnára. És bármennyire is meglepő, de függetlenül attól, hogy utáltam a kakaót, ez valahogy mégis egy elérhetetlen mese elem volt az én fejemben, amire mégis vágytam.
Aztán megkaptam. Megint őskori történelem jön, a kisdobossá avatásom után nekünk, újonnan avatott gyerekeknek az iskola zsúrt rendezett, és ott tejszínhabos kakaót kaptunk kaláccsal. Pont ahogy a könyvekben is meg volt írva. Rettentő boldog voltam, hogy mégis valóra válhatott egy gyermekkori álom.
Hát ne tudjátok meg micsoda erőfeszítés volt nekem, hogy lehajtsam azt a csészényi kakaót, mert szerencsére nem egy nagy bögrében kaptuk. Sajnos továbbra sem ízlett egyáltalán, és óriási csalódás volt az egész.
Tejet azóta is csak igen ritka alkalmakkor ittam. Pl. terhesség alatt volt, hogy megkívántam. De fél csésze lecsúszott és nem több.
És akkor a sajt. Az ókorban, tehát az én gyerekkoromban a sajt, már amit kapni lehetett igen olcsó volt. Emlékszem, hogy nagyon szegények voltunk és ezért apukám éveken át 20-30 dkg sajtot kapott uzsonnára minden nap, mikor dolgozni ment. Max. annyit változott, hogy füstölt sajt volt, vagy csak sima. Gondolom a jó öreg trappista, és Pannónia sajtok váltakoztak. Gyanítom ma már csak a jobb módúak engedhetik ezt meg maguknak, de akkor ez jóval kevesebbe került, mint bármelyik felvágott.
Na de én egyetlen falat sajtot sem voltam hajlandó megenni. Aztán egy alkalommal épp egy barátnőmnél voltam, akik elég sokat éltek külföldön, ezért előttük akkor már ismert dolog volt a melegszendvics. Nem, nem az a fajta, amit aztán éveken át árultak minden sarki büfében és iskolai büfékben, nagy kifli, rajta valami kence, aztán reszelt sajt és megsütve az egész. Nem, ők azt a fajtát csinálták, amikor szendvics kenyérbe belekerült a sonka, a vaj, a saláta és egy-egy szelet sajt is, majd betették a szendvics sütőbe és megolvasztották benne a sajtot, miközben kicsit a kenyér is megpirult.
Szóval én a barátnőmnél voltam, amikor is vendégek érkeztek hozzájuk és anyukája ezzel kínálta őket, valamint csinált nekünk is ilyet. Tiszta mázli, hogy mi a konyhában ettük meg, mert én képtelen voltam lenyelni azt a nyúlós, olvadt sajtot, ami a szendvicsekben volt.
Ezért képzeljétek el, hogy én bizony kiszedtem a szendvicseimből a megolvadt sajtot. Szerencsére ennyire nem volt olvadt, mint a képen. Viszont a barátnőm remekül szórakozott a dolgon, amíg én az összeragadt szendvicseket szétszedve próbáltam az utolsó cseppecskét is kikapirgálni, ő viszont boldogan megette az én sajtjaimat is.
Őt láttam egyébként először parenyica sajtot is enni. Nagyon gusztusos volt, ahogy lefejtette a kis tekercsekről a sajt cérnákat. Isten bizony megkóstoltam ezt is, és a füstölt íze okán még ehetetlenebbnek tűnt, mint mondjuk a sima trappista.
Mit tagadjam hát, utáltam a sajtokat.
Nem tudom mikor állt be némi változás. Talán pont a telemia hozta ezt el az életemben. A lényeg, hogy én bizony ma sem vagyok sajt rajongó, és leginkább azokat a sajtokat szeretem amik szinte ízetlenek. Ilyen pl. a mozzarella. Ezt szeretem száraz és nedves formában is.
És ami viszont meglepő lesz, hogy szeretem az ezekkel szemben kifejezetten karakteres ízvilággal rendelkező füstölt sajtokat. Bár nem mindegyiket, de pl. mozzarellából is szeretem a füstöltet is. De mára nagy kedvencem lett a parenyica is. És szeretem a szlovák füstölt sajtokból azokat, amik ilyen kis vékony szálak, olyan kis kötelekké fonva.
Ez így simán jöhetne a konyhámba.
Egy időben még az is megtörtént, hogy direkt ilyen finomságokat venni mentünk ki Szlovákiába. Sajtért és sörért. De mára már igen drága, luxus áru lett belőle, legalább is számunkra mindenképpen. Ezeknek a kis cipőpertliknek az ára 3-4 ezer forint között van kilónként. Így igen ritkán veszek belőle.
Amúgy erdélyi kirándulásaim közben is voltak kalandjaim tejjel. Még a retyezáti kirándulásunk során, mikor már jöttünk le a hegyről, elmentünk egy esztena mellett. Illetve nem mentünk el mellette, mert Sanyi barátunk úgy döntött, ott fogunk reggelizni. Így bementünk és kértünk tejet.
Lavórban kaptuk a frissen fejt juh tejet. Az, hogy volt némi szemét is benne, lehullott széna-szalma, tudom is én mi, még elment. De a tejen vastagon állt a zsír. Amennyire emlékszem, én pár kortynál többet képtelen voltam leerőltetni.
Az igazi finom telemiát, ahogy arról már írtam Rasinari-ban készítik és persze juh tejből. Onnan viszik aztán szerte az országban. Elvileg a rasinari juhászokat a kalapjukról lehet megismerni.
Mivel a neten találtam ezt a fényképet, remélem senki személyiségi jogait nem sértem meg.
Egyébként már szárazabb és sokféle füstölésű sajtot lehet kapni pl. a Prahova völgyében, ha a Bucegi havasok felé vesszük az irányt. Ott az ilyen sajtokat, mint a képen is látjátok, az út mellett árulják a juhászok. Volt belőle nem is egy olyan, amit még én, rendkívül válogatós lévén is nagyon örömmel fogyasztottam.
Szóval holnap megteszem első lépéseimet a sajt gyártás területén. Kezdetnek egy lágy, nem érett sajtot szeretnék megcsinálni, és ha sikerül akkor rendszeresen elkészíteni. Aztán majd meglátjuk. Mesélek majd, fotózok is, ti meg addig is szurkoljatok!
A lányomtól pedig külön elnézését kérek, nem akartam a sajt iránti rajongását felkorbácsolni. :)
