Bizony, ma harmincöt éve, hogy összekötöttük az életünket. Sajnos csak ilyen rémes fotóink vannak, de most nem mennék bele abba, hogy miért.
Akárhogy is, harmincöt év már elég hosszú idő. Mégis, szinte csak alig most kezdtük, nagyon gyorsan elszállt.
Mi történt velünk ez alatt a pár év alatt?
A legfontosabb, hogy lettek nekünk ők:
Azóta persze már mindkettő felnőtt ember, de így kezdődött. Életünk legnagyobb ajándékai ők. Okosak, szépek, talpra esettek és nyilvánvalóan imádjuk őket.
A harmincöt év alatt rengeteg örömet, boldogságot és persze gondokat, bosszúságokat is kaptunk tőlük. De minden szülő tudja, egy mosoly, egy "anya vagy apa szeretlek", két puha kar a nyakunk körül, egy nyálas puszi az arcunkon és már el is felejtettünk minden gondot.
Órákig mesélhetnék róluk, de ez valószínűleg csak nekünk lenne érdekes. Így haladjunk tovább.
Az elmúlt harmincöt évben ők is velünk voltak.
Brunikánk
Chris és a háttérben Kitty
Kitty
Brunikánk volt az első kutyánk. Azt hiszem vele tanultuk meg azt, hogy milyen gazdinak lenni. Az elvesztése komoly tragédia volt számunkra, pedig tizenhárom évet töltöttünk együtt.
Az utolsó éveiben érkezett hozzánk Chris, aki igazi játszótárs lett Bruni számára, és megfiatalította őt az utolsó éveire.
Aztán Bruni elment, és Chris pár évig egyedül volt, míg nem megérkezett Kitty. Iszonyat sivalkodások közepette száguldott be Chris elől a kutyaólba, de aztán igazi jó házaspár lett belőlük. Még kilenc aprósággal is megleptek minket.
Sok játék, fogócska, hancúrozás, civakodás jellemezte a közös életüket. Christ öreg korára Kittuskánk sétáltatta. Ment elől és hívta az öreget, hogy menjen utána. Meg-megálltak, megvárta míg Chris-nk újra neki indult, és mentek tovább. Kitaposott út jelezte a sétáik útvonalát a házunk körül.
Aztán Chris-nk is elment, több mint tizenegy év után. Kittus egyedül maradt és depresszióba esett. Hosszú hónapokig tartott amíg újra a régi vidám kutya lett belőle.
Ő pedig nagyon hirtelen hagyott itt minket tavaly év elején, másfél hetes betegség és már vége is volt.
De összességében huszonhat évig volt a családunk része hol egy, hol két kutya.
Voltak cicáink is, de róluk nincsenek fotóim. Ők mindig csak rövid ideig éltek velünk, volt amelyik 3 nap után tűnt el. Így megfogadtam, hogy bár imádom a kis szőrös doromboló gépeket, de nem akarok több cicát.
Volt még teknősünk is kettő, sajnos ők is elég hamar elpusztultak a leggondosabb ápolás ellenére is.
De az állatok is részei voltak az életünknek, a családunknak.
Mi is történt még? Nos, volt már két házunk, és most van a harmadik. Az elsőt mi építettük, a másik kettőt már "készen" vettük. De mint tudjuk egy családi házon mindig van mit csinálni, hát így voltunk ezzel mi is.
Ezt építettük mi. Bár nem így hagytuk ott, mert akkor még nem volt színre vakolva és az eső víz elvezető csatorna sem volt felrakva. Ennek minden egyes darabját mi raktuk a helyére, az alaptól a tető cserépig. Iszonyat meló volt, de végül csak meglett. Persze rengeteg gonddal, így tíz év után elhagytuk és elköltöztünk ide.
Biztosan látszik, hogy ez sem volt készen, és kívülről különösen nem festett jól. Belülről sokkal jobb volt. Itt már tizenhét évet töltöttünk, de némi CHF adósság okán úgy döntöttünk, megválunk tőle.
Ekkor jött a mostani házikó.
Lenne mit csinálni ezen is kívülről, de igazából ez az első olyan olyan házunk, ami már színre van vakolva. Bár el tudnék képzelni modernebb színezést is, meg a pala tetőt is jó lenne felújítani, de igazából csak a látvány miatt, mert egyébként semmi baja.
Mindhárom háznál volt kertünk is, bár az elsőnél csak nagyon kis területen. Körben volt a ház körül 3 m széles sáv, ami a kert volt. De azért mi azt is elég széppé tudtuk varázsolni, akkor még teljesen tudatlanul, pusztán csak próbálva a józan paraszti eszünkre hagyatkozni.
A gyömrői kert már jóval nagyobb volt, és az ott eltöltött tizenhét év alatt sikerült igazi szépséggé alakítani. Azt hiszem a kertre sokkal több pénzt költöttünk, mint a házra, bár azért ebben az is benne volt, hogy folyton mindent kerítéssel védtünk a kutyáktól.
És hogy most hol tartunk a kerttel azt már elolvashattátok az előző bejegyzésekben.
Ez az első olyan kertünk, amit már tudatosan, a növények kiválasztására is oda figyelve ültetünk be, és ahova ilyen sok építmény is került. Még nincsen kész, de jövő nyáron remélem már teljes pompájában élvezhetjük.
Volt számos autónk is. Az első egy Audi100 volt, még 1984-ben. Nagy dolog volt ez akkor, de nyilván használtan vettük, és aztán gyorsan vissza is adtuk, mert kiderült hogy nagyon komoly gondok vannak vele.
Utána jött egy Skoda100-s. Nagyon sokat szolgált minket. Sokat utaztunk, kirándultunk vele, és az erzsébeti ház építkezésébe is bőven beszállt, aztán szegény bele is rokkant.
Jött egy Dacia. Nagy volt, kényelmes, ám számos hibával küzdött, így egyszer csak őt is eladtuk.
Újabb Skoda került a házhoz, Skoda120. Valahogy hozzá nem igazán kötődtünk, de azért "kalandokat" róla is mesélhetnénk. Majd Opelek következtek a sorban, és most épp egy Toyota-nál tartunk.
Összességében a mostani a nyolcadik autónk.
Volt számos munkahelyünk. Kettőnknek összesen tizenhét, de ebből az utolsó három már közös, tehát a tizenhétben duplán szerepelnek, és az utolsó kettő már a saját cégünk.
Képzeljétek, 2001 tavasza óta dolgozunk együtt, és az utóbbi 4-5 évben már szinte a nap 24 órájában együtt vagyunk, mert az internet és a telefon segítségével dolgozunk itthonról.
Ez azt hiszem elég komoly erőpróba volt, de valahogy kiálltuk és mára szépen beállt, hogy kinek mi a dolga.
Milliomosok nem lettünk a Kft.-ből, de meg tudunk élni belőle, a saját főnökeink vagyunk, és nem kell attól sem tartanunk, hogy kirúgnak minket, esetleg nyugdíj előtt pár évvel és nem tudunk új munkahelyet találni. Bár sajnos a mostani időszakban lehet simán találnánk helyet magunknak.
Rengeteg élményben volt részünk az eltelt harmincöt év alatt, hiszen amikor csak tudtunk utaztunk. Nem túl messzi tájakra, hiszen már csak családi okokból is legtöbbet Erdélyben jártunk, de azért megfordultunk a Tátrában és Szlovákia más részein is, jártunk Csehországban, és még pár európai országban. Utóbb London lett a leglátogatottabb helyszín, hiszen a gyerekeink már évek óta ott élnek.
Csodás helyeket láttunk, izgalmas dolgok történtek velünk, és ezeket az élményeket soha senki nem veheti már el tőlünk.
Az évek során elvesztettünk sajnos jó pár szívünkhöz nagyon közel álló embert. De hiszem, hogy a lelkünkben, a szívünkben örökre ott maradnak. Nem eggyel rendszeresen beszélgettem még évekig a halála után, és ez mindig nagyon jól esett a lelkemnek. Hiányoznak nagyon. 😢😢😢
Lettek barátaink is, és el is vesztettünk közülük párat. Valahogy az élet olykor elsodorja mellőlünk azokat is, akikről azt hisszük már mindig velünk lesznek. De az élet megy tovább, és a legfontosabb emberek szerencsére továbbra is mellettünk vannak.
Voltak nehéz pillanataink, és voltak csodásak. Szerencsére mindig úrrá lettünk a nehézségeken, és igazából minden komoly probléma, gond, baj, csak még jobban összekovácsolt minket.
Úgy gondoltam a kerek évforduló miatt ez most nem egy érzelgős, hanem egy ilyen leltározós megemlékezés lesz, ezért nem írok most arról, hogy mit jelent nekünk ez az együtt töltött harmincöt év. De sokat, nagyon sokat, az biztos.
Milyen fontos, számottevő dolog történt még velünk? Biztosan lenne még sok apróság, vagy akár jelentősebb dolog is, de nekem most ezek jutottak eszembe.
Remélem tudok még ilyet írni tíz - húsz év múlva is. Még harmincötöt már nem kívánok magunknak, mert nem baj az, ha az életminőségünk is olyan amíg élünk, hogy élvezni is tudjuk az egymást követő napokat, heteket, hónapokat, éveket.
Így hát kívánok még legalább húsz ilyen évet magunknak! 💝💝💝
