2016. július 1., péntek

Itt vagyok, nem vesztem el! Sok minden jár a fejemben!

Bocsánat, hogy így eltűntem, de egyrészt ugye még mindig tart a foci EB, így bevallom sok időt töltök még mindig a tv előtt. Fájó szívvel láttam, hogy kiestünk, és szerintem igazán nem érdemeltünk ekkora fiaskót, de nem baj. A lényeg, hogy a fiúk elindultak egy úton, és ha sikerül azon tovább menni, lehet még újra sikeres a magyar foci is. 

Aztán megtörtént az egy héttel ezelőtti népszavazás. Direkt érintett vagyok, hiszen mindkét gyerekem Londonban él. Ezért már a szavazás eredményét is nagyon izgatottan, sőt, inkább idegesen vártam. Aztán mikor láttam mi lett a vége, nem akartam a szememnek hinni.
Rögtön akkor nagyon összevissza és nagyon kétségbe esett posztot írtam volna, ezért inkább nem ültem le a gép elé.
Azóta millió cikk, millió vélemény, és ellenvélemény, és találgatások és minden más megjelent, ezt hallani a rádióból, tv-ből, ezzel van tele az elektronikus sajtó, a facebook. Minden-minden.
Van véleményem az egészről, de ez a blog nem erről szól, ezért nem fogom részletesen kifejteni. 
Nagyon sajnálatos és elkeserítő, ami történt. És hogy mi lesz ennek a végkifejlete, azt ma még talán senki nem tudja megmondani. Még az igazán okos, és az egész világgazdaságot átlátó közgazdászok sem.
Egy dolog azonban biztos, hogy ennek a hatása minket is el fog érni. És nem a migrációs válság, és egyéb vonatkozásai. Hanem a gazdasági hatások. 
Hazudnék, ha azt mondanám, nyugodt vagyok. Féltem a gyerekeimet, és még féltem a saját életünket is. 
De félelemben nem lehet élni. Ezért bennem még él egy egészen picurka, tényleg alig látható lángocska, hogy talán még sem lépik meg, és a parlament úgy dönt, hogy nem, még sem lépnek ki. Minimális esélyét látom ennek, és ha így is lenne, akkor sem menne minden úgy tovább, mint korábban, mert a bizalom mindenképpen nagyon megrendült. De azért talán kisebb lenne a "földrengés".

Azt hiszem mára csak ennyi voltam. Sok minden történik most körülöttem, és ezért nem érzem most idevalónak, hogy vidám úti kalandokat osszak meg. De azért ígérem, hamarosan jövök újra, és akkor mesélek.
Azt már most elárulom, hogy Egyiptomba fogunk utazni.

Szép hétvégét mindenkinek!