2016. október 11., kedd

A 10. nap

Itt vagyok megint, és tartsatok ki velem együtt, mert már csak kevés van ebből a blogger kihívásból. Ha már bevállaltam, akkor végig csinálom, bár volt és van benne egy-két feladat ami nem annyira szívem szerint való. 
Ilyen pl. a mai, a 10. nap feladata is. Azt mondják írjak le csak úgy ötletszerűen 10 dolgot, ami az eszembe jut.
Igen rövid lennék, ha ezt most komolyan venném. Íme a 10 gondolat: ház, ház, ház, ház... és a 10. is ház. Konkrétan most minden e körül forog, a fejünkben, és a tennivalóink között is. De ahogy mondtam már, erről majd csak később írok.

Ezzel együtt tekintsük úgy, hogy a tízből akkor egy megvolt.
Kettő - haza látogatott a fiunk, ami mindig nagy öröm számunkra, bármelyik gyerekünk is jön. Remélem sikerül a ház miatti dolgok mellett némi időt vele is eltöltenünk.
Három - esik az eső. Tudom ősz van, ilyenkor van ennek ideje. Sőt, elárulom, hogy alapvetően nincs bajom az esővel, pláne hogy hosszú évek óta kertes házban élünk, és így pláne tudom milyen nagy kincs az eső. De most akkor sem annyira örülök neki.
Négy - meg kellene írni a következő regényt. Ha mindenen túl leszünk ház ügyben, akkor már tényleg szeretnék neki fogni.
Öt - igen, még mindig hiányzik Kittus, az utolsó kutyánk, aki február 1.-n hagyott itt minket röpke másfél hét alatt.
Hat - vajon hol töltjük a karácsonyt? Mondjuk ez kapcsolódik az első gondolathoz, de nem baj.
Hét - azt ígérik fogcsikorgató, kemény tél lesz. Szeretem nagyon a havat, így igazából nem bánnám, ha végre lenne. De közben már azért akadnak gondjaim is vele. Lehet, hogy öregszem?
Nyolc - augusztus óta készülök dugványozni olyan növényeket, amiket szeretnék magammal vinni. És még mindig nem jutottam el odáig, hogy meg is tegyem.
Kilenc - holnap fogorvos. Hála az égnek nem fáj a fogam, a legutóbbi iszonyatosan megkínzott. Szóval csak egy kis lyuk miatt kell mennem, szerintem nagyon gyorsan rendben lesz, legalább is remélem. De korábban is rettegtem a fogorvostól, és a legutóbbi eset óta el nem tudom mondani mennyire félek. Így bizony már most bennem van kicsit a zabszem effektus.
Tíz - Remek lenne, ha a mostani események kapcsán a 2017-t végre sokkal nyugodtabban, letisztult dolgokkal kezdhetnénk.

Már csak két nap van a kihívásból, és a következő téma még érdekes is lesz. Szóval ahogy ide jutok jövök újra. Addig meg sziasztok!