Felújítás - egyelőre vége

Ahogy már írtam, ismét neki fogtunk a lakáson belüli teendőknek. Első körben a nappali készült el. Az ablakok környékét már mutattam, hogy rendbe lettek téve. Minden hiba, apró repedés le lett ragasztva és glettelve, így végre jöhetett a festés. Volt némi tanakodás a fal színe körül, de a végén egy halvány sárgában maradtunk. Az ok, hogy a szoba észak-keleti fekvésű, a zöld függönyök eléggé lefogják a fényt, így a világos falaktól azért világosabb lesz az összhatás is.

A szobában a parketta sem tökéletes, és akkor még finoman fogalmaztam. Ezt felújítani sem pénzünk, sem erőnk nincsen. Így elrebegtem halkan, hogy valahogy ha sikerülne legalább a sok festék és ki tudja milyen ragacs foltot eltávolítani róla, már az is sokat számítana. Nos a kérés értő fülekre lelt, és így két napon át ücsörögtünk a földön és kapirgáltuk, mostuk a sok-sok foltot. Ez a mi korunkban, és a mi "rugalmasságunkkal", amikor nekem mondjuk még az sem egyszerű hogy leüljek a földre, a felállás viszont kész katasztrófa, pláne hogy a fájós térdemre még rá sem tudok ereszkedni, hogy úgy oldjam meg, szóval a mi korunkban ez az egyszerű tevékenység is jócskán lefárasztott minket, de a parketta egészen szép lett, már amennyire szép tud lenni ennyi évnyi igénybe vétel után. De mindenképpen ég és föld, oly annyira, hogy a szutyi szőnyegek sem kerültek vissza. Majd ha lesz rá érkezésünk veszünk oda is új és szép szőnyeget, addig elmegy így is.

Az egész nappali rendbe tételére ugye a könyvek miatt került sor, mármint azon könyvek miatt, amit anyu lakásából kellett áthurcolnunk.

Mondom először a mázlit. Kellett még további könyvespolc ahhoz, hogy egyáltalán legyen hova tenni további könyveket. A nappaliban nekünk fenyő bútoraink vannak. Nézegettem boltokban oda passzoló polcokat. Először is nem igen találtam, ha meg mégis, akkor jócskán húzós árakon, és momentán nem állunk úgy anyagilag. Kicsit elkeserítő volt a dolog. Használtan nem mertem keresni, gondolván életem párja esetleg nem akar használt bútort.

Aztán egy reggel ő vetette fel, hogy esetleg kellene használtan nézni. Hú, már ugrottam is a netre polcot keresni. Amúgy ez tényleg nem kárpitos bútor, hanem fából készült polc, ami teljesen letakarítható, és így tényleg nincs gond azzal, hogy használt. Sőt, a fenyő bútornál van még egy nagy előny. Az az évek során sötétebb lesz ugyanis. Ha újat veszünk a régiekhez, az bizony jócskán eltért volna. Na de használtan! Ugye, hogy ugye....

Szóval huss, fenyőfa könyvespolc keresés - és képzeljétek, találtam egy hirdetést, ahol 4 db polcot hirdettek. Pont olyat amilyet mi akartunk. És darabonként árulták. Nekünk 2 db kellett, ill. fért el a nappaliban. Így párom már hívta is a hirdetőt, aki köpni-nyelni nem tudott, mert alig akkor tette fel a hirdetést.

Lényeg a lényeg, estére nagyon jó áron a házban volt a két könyvespolc.

Így már csak be kellett fejezni a nappalit, festés, padló kapirgálás megvolt, takarítás, rakodás, és jöhetnek a könyvek. Ekkor indultunk anyuhoz is kipakolni, kiválogatni és elhozni a könyveket. Hát mit mondjak, ez is több napos program volt, és a férjemnek iszonyat cipekedés. A lakás ugyanis a negyedik emelten van, és lift nincs sajnos. 

Sok láda könyvet elhoztunk, rengeteget ott hagytunk, mert vagy megvan, vagy nem érdekel minket, és igen, sokat ki is dobtunk. Anno költözés előtt próbálkoztam a felesleges könyveink elpasszolásával, ill. apu halála után antikváriummal is.

Könyvtár nem kér a könyvekből, mondván nincs hova rakni. Van könyvtáros barátnőm, megerősítette, hogy az az egyik legnagyobb gond volt mindig, hogy az ajándék könyveket hova a fenébe tegyék.

Antikvárium úgy válogat, mint tyúk a kölesben, és csak filléreket ad nagyon sok könyvért. Ezért nem érdemes elcipelni hozzájuk, megküzdeni a parkolással, fizetni érte.

Próbáltuk barátoknak, ismerősöknek is felajánlani könyveket. Nos, ő sem kérték. Alig-alig vittek el 1-2 db-t, mondván nincs már hova tenniük.

Így most kénytelenek voltunk egy csomó könyvet kidobni. Mondjuk szelektíven a papír szemétbe ment, lehet hogy válogatáskor azért egy-egy még gazdára fog lelni.

No, megérkeztek végre a könyvek, és az én szegény férjem napokon át rakodott. Anyunak szép kötésű sorozatai voltak. Ezeket ugye próbálta egy helyre rakni. De sok íróhoz volt más kötésű könyv is. És csak válogatott, és leszedte, és újra rakta, és lepakolt és vissza, majd átpakolta a másik szobába, aztán újra kezdte szinte elölről az egészet. Ám egyszer csak meglett.

És készen lett a nappalink. 

Majd, hogy ne unatkozzunk következett az előszoba. Igazából ez már csak úgy köztes munkaként, mert azért végre eljött a tavasz is, és a kertben is sok dolog várt-vár ránk, így némi kinti munka után, egy borúsabb napon ugrott neki életem értelme az előszobának. 

Nagy előny, hogy itt csak egy kis szekrény volt, így mindössze azt kellett tologatni. Egy kis polc, ami pikk-pakk le lett szedve, és 2 db dísztárgy, aminek a leakasztása legalább 1 percet elvett az életemből.

Itt is hibák javítása, glettelés, csiszolás volt a feladat első körben. Lépésről lépésre haladt vele az uram.

Majd elérkezett a tegnapi nap, amikor is neki fogott a festésnek. Nem egy túl nagy helyiség, ezért úgy készült, hogy oh, 2-3 óra és készen is lesz. Hát ne tudjátok meg, bő 6-7 óra lett ebből. Na nem azért, mert ennyire lelassult a pasi, hanem mert itt ajtót kellett kerülgetni, ott a kályhát, amott a lámpákat, aztán a termosztátot, majd a fűtéscsövet.

Csak ajtó van 7 db az előszobában. A kályha közvetlenül a fal mellé lett építve. A lámpák azért nem kerültek leszerelésre, mert felrakni is nagyon melós volt, és ezt nem akarta szegény újra eljátszani. 

Szóval olyan vacak, aprólékos munka volt, állandó festék törölgetéssel, mosással, itt jó a nagy henger, ott csak a kicsi, amott még az se fér el, ecset kell, hogy ezért húzódott el ennyi ideig. 

Ma még megtörténtek a javítások. És végre ez is készen van. Még a bejárati ajtót kell visszarakni a helyére, jó nehéz, mert termopan üveg van benne. A néhány dísztárgy kell visszakerüljön a falra. A festék lemosás már megvan, így már csak a bejárati ajtó mosása van hátra, egy alapos porszívózás és felmosás. 

Azért már most is így néz ki.

Volt aki kérdezte, miért kell kifesteni. Szerintem látszik a különbség, és akkor még a nagyon szutyi, zsírosan koszos falrészt le sem fotóztam. Eredetileg volt egy dekor csík is felragasztva úgy derékmagasságban, ami már vált le, mikor beköltöztünk. Na annak a helye is csodás volt körben. 

Szóval volt miért.

És ezzel egyelőre a felújítási projekt le is zárult. Még a konyhát kellene kifesteni, de az most még vár egy darabig. Ill. van egy-egy ajtó, meg ajtókeret amit le kell festeni, de ezek majd lassan meglesznek a nyáron. 

Van persze mindig mit csinálni egy házon, de ezek után inkább kinti dolgok - hiányzik 2 ablakpárkány és ilyenek. 

Majd lassan, mikor mire lesz pénz, erő, és kedv, úgy alakul majd.

Nagyon örülök ennek is, hogy ennyivel előbbre vagyunk. Valahogy idén sokkal fárasztóbb már minden. Ez van, egy évvel megint "fiatalabbak" lettünk, és ez már ennyit számít. Viszont egy dolgot megtanultam mióta itt lakunk. Ezerszer türelmesebb vagyok. 

Régen ha belefogtunk valamibe, azt szerettem volna, ha legkésőbb az nap estére készen van. Ez persze szinte sosem működött. Én meg pattogtam, dühöngtem, elment a kedvem is az egésztől. 

De mióta itt vagyunk, azóta úgy vagyok mindennel, hogy majd készen lesz, amikor készen lesz. Pont ráérünk vele. Magunknak csináljuk, senki nem csinálja meg helyettünk, szóval ennyi.

Persze, undok dolog kuplerájban, felfordított lakásban élni, meg nyakig érő vastag porban. De azért mi igyekszünk naponta rendet tenni ilyenkor is, és amit lehet feltakarítani. Így pedig máris élhetőbb az egész.

Szóval ez a projekt is lezárult. Jöhet a többi. Mert ugye van nekünk egy kertünk is.

Ott már elkészült két magas ágyás. Most megy bele lassan a föld is. Hogy honnan? Hát a kerti csap lett kiásva, mert azt szeretnénk máshova áthelyezni, így le kellett ásni a vezetékig.

És mert gyönyörű, teljesen gaz mentes föld került ki onnan, így eldöntöttük, hogy az bizony nem is megy oda vissza, hanem megy az ágyásba. 

Hogy honnan lesz ide tömítő föld? Inkább el se mondom.

Jól van na, de.

Eleve le lett szedve itt egy bő 20-30 cm magasságú föld réteg, hogy majd kőburkolat kerüljön a helyébe. Erre a földre az elmúlt időszakban bizony került kiöntésre sok festékes víz, amit nem igen tudtunk volna hol hasznosítani és elvitetni sem akartuk. 

Drága férjem elcipelte az egészet az előkertbe, mondván majd ott befüvesítünk, az meg csak elviseli. Most viszont rájöttünk, hogy hát akkor az kell majd ide. 

Szóval hozza majd vissza az én drágám, mert imádja a kertben körbe-körbe hurcolni a dolgokat. 

Hát ennyi. Most itt tartunk. Lassan alakulnak a dolgok. És még csak április utolsó napja van. 

És megint kupi van ....

Többek szerint kissé depisre sikeredtek a legutóbbi posztjaim, és jó lenne ha valami vidámabbal jönnék. Volt aki kifejezetten azt írta, hogy eléggé "leharkányoló" volt. 

Nos, igen lehet. Az alaphangulatom sem túl vidám mostanában, de amiket leírtam az az volt, amit láttunk, tapasztaltunk és ezek akár hogy is nézem nem voltak pozitív dolgok.

Ezzel együtt, ahogy az utolsó posztban is írtam, nem bántam meg, hogy elmentünk, mert azért csak sikerült az itthoni mókuskerékből, a munkából kikapcsolódni, és még ha nem is szuper ebédeket kaptunk, de azt sem nekem kellett megcsinálni, ami megint csak pozitív, hiszen aki ismer, tudja, nem szeretek főzni.

Na de legyen, eleget teszek a kérésnek, és akkor íme egy újabb poszt.

Tavaly, talán emlékeztek rá, a ház felújításból kimaradt a nappalink. Ennek az az oka, hogy oda költöztünk be, és az iroda helyiséget, meg a hálót csináltuk meg, így ezekben nem tudtunk akkor még élni. Aztán ahogy azok készen lettek, meg jött a fürdőszoba-WC felújítás is, majd még el is utaztunk elég hosszú időre, mire a nappalira került volna a sor, addigra egyrészt már rettentő elegünk volt a belső poros koszos munkákból, másrészt ezerrel csábított kifelé a kert, hogy helló itt vagyok, velem is kezdeni kellene valamit. És ez így is maradt egészen késő őszig, amíg még bármit is csinálni lehetett kint.

Utána pedig fel sem merült az, hogy nappali. 

Az előszobát is ki kellene festenünk, ehhez még festéket is vettünk tavaly, de valahogy ez sem akaródzott.

Ám idén úgy adódott, hogy anyukám lakását ki kell ürítenünk, és bizony sok könyve van. Nem tudtunk jobb megoldást, mint hogy akkor kell még könyvespolcot vennünk, hogy legyen hova elrakni legalább azokat, amiket elhozunk a lakásból. 

Könyvespolc hova fér még? Persze, hogy a nappaliba. Na de ha most veszünk polcot, elhozunk könyveket és megrakjuk az új polcot is, ki fogja az egészet kirámolni, hogy aztán a nappali is rendben legyen? Ugye, hogy senki!

Ezért lett az a megoldás, hogy akkor előbb csináljuk meg a nappalit, aztán jöhet az új polc, meg további könyvek.

A nappalinkban elsőre javítani kellett dolgokat. Két ablak van, amik ki lettek cserélve. Ám a környékük nem lett rendbe téve, csak részlegesen. Így első körben ezt kellett megcsinálni. Még szigeteléseket berakni, aztán leglettelni.

Mostanra van ez készen. Íme:

Tavaly ezek az ablakok még így néztek ki:

Mai nappal az egyéb hibák is ki lettek javítva, most szárad minden. 

És jövő héten indulhat a festés. Ezt hozza a nyuszi. Hét közben ugyanis dolgozunk, akkor sajnos nem tudunk ilyenekkel foglalkozni.

Eddig az ablak körüli javításokkal még nem lett kirámolva a nappali, de tegnap az én drága férjem neki fogott és kihurcolt mindent, amit csak lehetett. 

Ez azt jelenti, hogy két könyvespolcot lerámolt, majd vissza, hogy azért élni is lehessen. Most a hálóban várják, hogy ismét visszaköltözzenek.

Így hát a hálónk raktárrá vált. 

Több dolog az előszobában tartózkodik momentán.

Egy előnye azonban mindenképpen van a mostani kuplerájnak, bár aztán sajnos pótolni kell, festés utáni fokozott élvezettel, szóval hogy most nem kell nagytakarítást csinálnom, mondván itt a tavasz - könyörgöm hol??? - és jön a Húsvét.

No és persze a másik előny, hogy végre szépséges lesz a nappalink is, és a ronda ablakok nem csak függönnyel lesznek eltakarva.

Szőnyeget kell majd még venni, de az elég komoly beruházás manapság, így az sajnos csak későbbre van betervezve, de azon kívül a falak végre rendben lesznek, és az ablakok is.

És aztán? 

- jöhet az előszoba, és a konyha festése

- a kertben ezer teendőnk van

- és ugye anyu lakása

Azt hiszem idén sem fogunk unatkozni.

Jaj, még gyorsan egy teljesen nem ide passzoló dolog.

Emlékeztek a hintaszékre? Ma titokban beleültem, mikor kint volt dolgom, mert ugye az is a garázsban vár a jobb időkre, meg egy alapos takarításra, és ezért még ki sem próbáltam. Szóval ma beleültem. Nagyon furi. Még soha nem ültem olyan székben ami billeg. 😊 Már eleve ahogy beleülök, rá kell lépni a lábtartóra, hogy elöl legördüljön és bele lehessen ülni. Aztán nagyon furcsa érzés, hogy mikor beleülök, akkor hátra billen. De azért izgi volt. Alig várom, hogy kikerüljön a kertbe. 

Na, a mai poszt ugye nem olyan depis? Majd mutatom, ha készen leszünk. 

És végre költözünk ....

Miután tető alá került a ház jöttek azok a munkák, amik nagyon nem látványosak és nagyon lassúnak tűnnek. A belső munkák.

Jöttek a villanyszerelők. Emberem akkor is azzal csökkentette a nekik fizetendő összeget, hogy ő véste ki a falat mindenhol, ahova villanyvezeték került.

Ekkor tanultuk meg, hogy azokat a műanyag dobozokat, amiben az elosztások vannak soha nem szabad teljesen berakni a fal síkjába, hiszen jön majd még a vakolat és azzal kell síkban lennie, hogy utána könnyű legyen felszerelni a kapcsolókat, konnektorokat, vagy csak egy lezáró kupakot rátenni. Persze, mi nem így csináltuk, de mentségünkre szóljon, hogy a villanyszerelő instrukciói alapján jártunk el.

Igen, ekkor már többször hallottam, hogy az ember az első házon tanulgatja hogy mit hogyan, aztán eladja. A másodikon már sokkal több mindent fog jól csinálni, de még azt is eladja. Nagyjából a harmadik ház az, ami már minden szempontból úgy és olyanra épül, amilyenre szeretné.

Aztán jött a víz-gáz-fűtésszerelő. A szomszédnál is ő dolgozott, és mivel ezen a téren semmiféle kapcsolatunk nem volt, így hát mi is őt hívtuk.

Nem biztos, hogy kellett volna. Jóval később derült ki, hogy a fűtést pl. fordítva kötötte be. A radiátorok nem lettek légtelenítve, és mind csepegett.

Évekkel később történt, hogy a zuhanyfülke csempézett fala spriccelni kezdett. Ott egy derékszögű elem lett túl húzva, és éveken át folyt a víz, mígnem egyszer csak nem bírta tovább, és már szinte kirobbant a falból a megrepedt elemen át a víz.

Nekik adtunk egyedül kulcsot a házhoz, ekkor ugyanis már kulcsra zárható volt. És sajnos tűnt el ezen időszak alatt holmink. Ő nyilván állította, hogy nem ő vitte el. Mi meg azt, hogy rajta kívül más nem tudott bemenni.

Miközben ezeket a "remek" munkákat végezte mi végig azt hallgattuk, hogy ő mesterversenyeket nyert, és mester vizsgája van. Hát ....

Aztán mielőtt a gáz megindulhatott volna a házban, engedélyt kellett kérni a gázművektől. Nyomáspróba stb. Igen ám, de a gázosok azt mondták, hogy kell terv. Mondtuk van, hiszen a kész tervnek volt komplett gépészeti része is. Hát az nem jó - mondták. Gépészmérnöktől kell, direkt lebontva a házra, és azt náluk engedélyeztetni kell. Ha ez megvan, akkor jöhet a nyomáspróba, és utána már jöhet a gáz.

Mi tagadás, majd elsírtam magam. Ez ugyanis megint egy csomó pénzbe került, arról nem beszélve, hogy épp nem ismertünk egyetlen gépészt sem akit leakaszthattunk volna ebből a célból a szögről, a késedelemről, amit ez okozott nem is beszélve.

Szaladgáltam, mint pók a falon. Gépésznek elvinni az eredeti rajzokat, leírást, aztán rohanni vele a gázosokhoz, engedélyeztetni. Brrrr........ 

De a végén ezt is megoldottam. 

És még mindig nem volt vége. Be kellett vizsgáltatni a kéményeket is a kéményseprőkkel. Mi már akkor bélelt kéményt építettünk a gázcirkónak, de természetesen kihívtuk a kéményseprőket. Én vártam rájuk. Meg is érkeztek. Fekete ruhás bácsi elővett egy doboz gyufát, meggyújtotta, bedugta a kémény kanülőn, megállapította hogy jó a kémény húzása, és aláírta a papírokat. Majd jött az egyik legviccesebb dolog, mert megérkezett erről a számla. A leszámlázott szolgáltatás neve: MŰSZERES kéménybemérés. Na, csak hogy tudjátok, a gyufa az egy műszer. :D

Szóval már volt közmű a házban. Villany, víz, gáz, fűtés. Csatorna akkor még nem volt az utcában, és mivel mindössze egy saroknyi utca volt, a lakók nem dobták össze a pénzt rá, mert a többség szolgalmi jogon a szomszédos utcákba volt bekötve. A három új ház pedig így arra kényszerült, hogy derítőt csináljon. Na ez megint egy "kaland" volt.

A ház háta mögött jelöltük ki neki a helyet, máshol már nem is lett volna. Szépen kimértük, és elkezdtük ásni. Talán van még akinek rémlik, hogy a telek hátsó része homokos talaj volt. Igen, így történt, hogy amit ma kiástunk, az másnapra bedőlt. És az emésztő egyre nagyobb és nagyobb lett. A végén betongerendákat tettünk rá födémnek, mert olyan nagy lett.

Miután kiástuk, ezt a hatalmas gödröt be kellett zsaluzni, körbe a falait, és a födémet is, mert kefnit már nem tudtunk a gerendák közé venni. Így zsaluzás, vasalás következett megint. Mindezt úgy, hogy ember lent a gödörben, és én próbáltam fentről segíteni neki. Brutális meló volt, de a végén ez is készen lett. Jöhetett a beton. Igen, már megint betont keverek. Ezt egyetlen nap alatt meg kellett csinálni, hogy ne legyen törés sehol a betonban. Reggeltől estig kevertem a betont, ember hordta, öntötte, simította. Nem kicsit fáradtunk el, mire végeztünk.

Majd szépen haza indultunk, és egyszer csak egy hatalmas felhőszakadás csapott le Budapestre. Na ekkor valóban sírva fakadtam, mondván ha ez most kimossa a cementet a friss betonból, akkor én feladom, nem csinálom tovább. Igen, a végcél előtt pár méterrel képes lettem volna abba hagyni az egészet. Ekkorra már nagyon, nagyon fáradt voltam.

De mázlink volt, mert mire az eső jött, már meghúzott annyira az egész födém, hogy csak szép mintája lett a felszínnek, egységes és nem kézzel simított felület.

Ám teljesen kész még ettől sem lett a ház, hiszen be kellett vakolni a falakat. Legalább belülről. Ezt már csak ketten csináltuk, Tamás ebben már nem segített, csak annyit, hogy megmutatta hogy kell, és kaptunk tőle egy simítót.  Azt hiszem a férjem ezt utálta a legjobban. Volt amikor olyan remek maltert sikerült kikeverni, hogy szuperül fel lehetett hordani, és utána elsimítani. Máskor meg potyogott le, már felhordás közben, vagy ha akkor fent is maradt, akkor simításkor gyűrődött fel és esett le az egész.

Sosem felejtem el, és remélem nem haragszik meg, ha leírom, de egyik ilyen alkalommal, amikor késő délután, már nagyon fáradtan pont egy ilyen rossz anyag lett, és simításnál felgyűrődve elkezdett lehullani a falról, az én drágám megfordult és a lábával hátra felé rúgva, mint a lovak, lerugdosta az egészet a falról. Szegény ekkorra már ennyire ki volt készülve ettől az egésztől.

Egyébként érdekes módon a vakolat simítás nekem ment jobban. De nekem meg nem volt annyi fizikai erőm, hogy egész falakat megcsináljak egy nap alatt.

És ekkor hangzott fel gyakorta, hogy sebaj, lesz ez még glettelve.

De egyszer csak készen lett ez is. Próbálkoztunk a gletteléssel is, de az már végképp nem ment egyikőnknek sem. Így a végén abban maradtunk, hogy felejtsük el, és fessük ki a házat. 

Sima fehér falak lettek, semmi extra. Aztán még leraktuk a linóleumot az előszobában és a konyhában, a szőnyegpadlót az étkező-nappali részben, ami egyúttal a mi hálónk is lett, valamint a lányunk szobájában. És még hátra volt a csempe, és padlólap a fürdőszobában, ill. csempe a konyhában. 

Talán nem lesz meglepő, de ezt is mi csináltuk. A párom rakta a falra a csempét, meg a padlóra a padlólapot, én pedig fugáztam. Ha azt mondom nem lett túl szép, akkor nem hazudtam. De végül ez is megvolt.

Végre áthurcoltuk a szomszédból a konyhabútort. Bekötöttük a már szintén rég meglévő tűzhelyet. Vettünk mosógépet, csillárokat.

Kitakarítottunk és a ház már majdnem készen volt arra, hogy beköltözzünk. Nem tudom van-e még, aki emlékszik arra, hogy a tervrajz szerint ez egy tetőtérbe felnyíló nyitott légterű nappalis ház lett volna. Igen ám, de a mi pénzünkből, erőnkből csak arra telt, hogy a földszintet megcsináljuk. Tetőtér esélytelen volt. És talán emlékeztek még arra is, hogy a cserép alá még fólia sem került, nem hogy szigetelés. Ezért valamit csinálni kellett a nappali fölötti résszel.

A végén fagerendákat és deszkát vettünk, amivel ügyeskedve lefedtük a nappali fölötti részt. Az egészet beborítottuk kátránypapírral, hogy ha a cserépről becsöpögne az eső, vagy a hólé, legyen ami felfogja és a kátránypapírt lefogtuk téglákkal. 

Ennyire telt. 

És végre a ház beköltözhető lett számunkra. Bár nyilván sokan nem vállalták volna, már csak az előbbi födém miatt sem. De ha azt is hozzá teszem, hogy karácsony előtt lettünk készen, és a falon lévő vakolat kb. térdmagasságig még csurom víz volt, akkor pláne nem.

Azonban ha valaki élt együtt szülőkkel 7 éven át és messze nem jó viszonyban, akkor azt hiszem ő is azt választotta volna, hogy akárhogy is, de beköltözik. Eleve abban bíztunk, hogy mivel állandóan megy majd a fűtés, ezért ki fog száradni a fal. Erről csak annyit, hogy az első télen iszonyatosan fáztunk, és később sem lett sokkal jobb. Minden meleg kiszállt a nappali fölött. Tíz évvel később ez volt az egyik oka, hogy könnyen váltam meg ettől a háztól, amit a két kezünkkel építettünk fel.

Eljött végre a pillanat, megrendeltük a költöztetőket, és bedobozoltuk az életünket. Bár csak 12 m2-n laktunk, de azért volt holmink bőven, és már akkor is főleg könyvek. Képzeljétek, a negyedikről gyalog kellett lecipelni minden dobozt, ami könyvekkel volt tele. És nagyon sok volt. A költöztetők sejtem imába foglalták a nevünket.

Mivel még minden ott állt egymás hegyén hátán, ezért a lányunkat csak pár nap múltán költöztettük ki, ő még maradt ekkor a szüleimnél.

Mi pedig annyira boldogok voltunk, mint talán még soha. Úgy ficánkoltunk a végre elérkezett önállóságban, mint egy újszülött kiscsikó. Munka után egész estig húzkodtuk a bútorokat, körbe futottunk velük a házban vagy tizenötször, hogy a legjobb elrendezést megtaláljuk. De mindez nem fárasztott minket, boldogan csináltuk. Majd ezzel végezve letusoltunk és elmentünk vacsorázni, majd még egy késő esti moziba is. Addig ilyesmire esélyünk nem volt, nem akarom részletezni, hogy miért, de egyértelműen a szülőkkel való együttélés okán. Fantasztikus egy hét volt. Örök, boldog emlék.

Aztán végre a kislányunk is beköltözhetett, és ő is nagyon élvezte, hogy saját szobája van. Nem nagyon akaródzott neki sem átmenni a nagyiékhoz.

Nos, megcsináltuk. Bár most leírtam nektek a főbb dolgokat, de igazából, ha így visszagondolok, tényleg magam sem tudom, hogy mertük bevállalni, nulla pénz és nulla tapasztalat mellett, és úgy hogy tudtuk, semmi segítségünk nem lesz. Fogalmam sincs hogy voltunk képesek megcsinálni. De készen lett. Most is ott áll. 

Nem túl jó kép, de bocs, elrontottam valamit a gépemen a PrtSc-n és ezért csak lefotózni tudtam, bár az első kép mégis képernyő kép, de szerintem azt még korábban csináltam.

Persze, amikor eladtuk, nem így nézett ki. Nem volt kívül színezve, csak alapvakolat volt rajta, azt is a férjem csinálta. A tetőablakok ugyan megvoltak, tényleg, azzal is mennyit küzdöttünk míg beállítottuk, de mivel nem volt készen a tetőtér, ezért csak porosodtak, sosem használtuk őket.

Ami látszik ablak az korábban a garázs volt. De azt még mi építettük be, amikor a fiunk megszületett, és egy idő után a két gyereknek külön szobát akartunk biztosítani. 

A kerítés is csak részben volt készen, de büszkén mondhatom, hogy ez a hosszú kapu itt jobb oldalt a mi művünk, és tolókapu. Ott volt a kocsibeálló. 

A ház előtti hatalmas fenyőt még mi ültettük, apró baba korában. Az első kutyánk, Brunó nagyon szeretett aludni alatta. 

Az utcán lévő három hársfát is mi ültettük, és a járdát is mi betonoztuk. 

Régen, szívesen kanyarodtunk arra, ha épp a környéken jártunk, hogy lássuk, de főleg a kertet. Mert az ugyan nagyon apró volt, de mégis szép. Ma már nem szoktunk befordulni az utcába. 

Mégis, érdekes, hogy mióta itt lakunk, és néha mikor felébredek és úgy behelyezem magam a térbe még csukott szemmel, gyakrabban történik meg ebbe a házba, és nem abba, ahonnan ide költöztünk. Pedig ebben csak 10 évet éltünk, a másikban meg 17-t. De talán az, hogy ennek tényleg minden cm2-t mi építettük, mi csináltuk és ismertük, talán ez valóban jobban köt hozzá, mint a második, készen vett épülethez. Ettől függetlenül nincs bennem nosztalgia, vagy fájó érzés iránta. Egyetlen percig sem bánom, hogy eladtuk.

Hát ennyi az első házunk története. Nehéz, kemény munka, örömteli birtokba vétel, és a végén egy könnyed búcsú.

Azt azért jó látni, hogy még 27 év eltelte után is áll, és lakható. Ezek szerint egészen jól dolgoztunk.

Haladunk, ha kicsit lassan is - szóval az iroda már az új helyén

Azért nehogy bárki azt higgye, a ház kész, és mi élünk benne nagy boldogan, kényelmesen, nyugisan. Csak az iroda helyiség nagyon kifogott rajtunk, és bár azt hittük pár nap alatt meglesz, nem egészen úgy sikerült.

Az történt ugyanis, hogy eredetileg úgy gondoltuk, hogy minden helyiséget mész festékkel fogunk kifesteni. Nem kell megijedni, nem mindent fehérre, hiszen a mészfestéket színezni is lehet, és így is terveztük.

Aztán pont az iroda kapcsán merült fel, hogy amikor berendezzük akkor valaki lesz olyan szerencsés kettőnk közül, hogy háttal üljön az egyik külső falnak, és így esélyekkel indul, hogy lefagy a háta, a veséje. 

Törtük az okos kis fejünket, hogy mi is lehetne a megoldás? Az előző házunkban két falat leszigeteltünk álmennyezettel, és jól működött. Ezen a vonalon indultunk el. Nem akarom sokáig húzni-magyarázni, mert elmentünk az áruházba, ahol a végre tényleg hozzá értő eladó elárulta, hogy létezik szigetelés is a falra, belülről. 

Nosza, mondtuk, akkor a két kifelé néző falat leszigeteljük, és máris megoldva a gond. Persze, a vese már nem fagy le, de hozott a dolog újabb gondokat. A szigetelés műanyag, és ezért nem festhető mészfestékkel. Ő bizony diszperzitet kíván. Akkor most mi legyen? 

Továbbra is kitartottunk a mellett, hogy alapvetően legyen mészfesték. Tehát arra jutottunk, hogy a plafont és a két belső falat színezett mészfestékkel festjük, míg a szigetelt falakat diszperzittel, amit szintén színezni kívántunk.

Mészfestékben volt már korábbról tapasztalat, ezért is mertünk belevágni.

Aztán elindult a munka. Férjem szépen felragasztotta a szigetelő lapokat, ki is fugázta. Aztán kaptak a falak egy alapozót. Tényleg nem érdemes megspórolni, sem anyagilag, sem munkailag, mert a festés sokkal könnyebb utána.

Majd elérkezett a pillanat, hogy be kell keverni a festéket a színezővel. A korábbi tapasztalatok alapján kedves párom egy laza mozdulattal beleszórta a port a festékbe és neki fogott keverni, géppel is. Ám a por nem és nem oldódott fel. Rögtön csináltunk belőle próba festést is, szép csíkos lett, hiszen a porszemcsék azzá tették.

Eléggé elkeserítő volt, de hagytuk oldódni, és a végén azért úgy tűnt nem lesz rossz. Így hát a házi maestro neki is fogott és szépen végig festette a plafont, a falakat, hengerrel, és a díszléc melletti részeket külön ecsettel, nagyon oda figyelve, hogy csak egy irányba fessen, hogy az esetleges csíkok csak egy irányba legyenek. Arra gondoltunk még érdekes is lehet így a fal.

Hát az lett. Másnap reggel mikor megláttam, már tudtam, nem marad így. Ember is így gondolta, és közölte, hogy ő hengerrel nem tud festeni, az csak a tv-ben van úgy, hogy fogja, végighúzza és máris kész és szuper minden. 

Így szegényem fogta, és ecsettel ismét végigfestette a két falat és a plafont is.

Az eredmény siralmas lett. 

Ekkor úgy határoztunk, hogy mivel közben megnéztük és mint kiderült a színező port előbb kevés vízben fel kellene oldani, hogy a maradék festéket már így színezzük meg, és átfesti még egyszer. Igen, igen, ez már a harmadik réteg lett. 

Az eredmény látható a fotókon. De úgy döntöttünk, hogy mivel több festéket nem bír el a fal, valamint sanszosan ahogy kiszárad majd, azért halványul a festék, hogy direkt akartuk ilyen márványosra, foltosra.

Aztán jött a diszperziós festék, amihez a színező eleve folyékony halmazállapotú volt. Nagyon szép színt lehetett vele kikeverni, és csodásan befogta a falat egyetlen réteg festék is. 

Lehetne mondani, hogy persze, a szigetelő anyagon elég egy réteg. De nem, mert egy fal a mészfestékesből is ezzel lett végül lefestve, mert arra már nem jutott harmadik réteg. És igen, ez is remek lett.

Így most kicsit izgalmas lett a falak színe, de szerintem még fog száradni és akkor változik. Végül is tél van, nem lehet szellőztetni, mert jó hideg is van, kivéve ma. És három réteg festéknek kell idő, amíg kiszárad. 

Ma pedig végre neki fogtunk a beköltözésnek is. Bútorok már a helyükön, de a sok cucc még nincs kirámolva. Nekem mára elég volt a bútorok huzavonája, takarítása, rakosgatása is bőven. A holmikat majd hétvégén kirakodom.

Akció indul:

Mindenesetre az itteni küzdelem után úgy döntöttünk, hogy szépen megy diszperziós festék a továbbiakban minden falra. Nem fogunk vért izzadni ezzel a mészfestékkel.

Most a jövendő hálószoba következik, amit ki kell rámolni először. Eddig ott volt az iroda, tehát bútor már eleve sok kijött onnan. Még vannak ott dobozok is, amiben az irodai holmik vannak. Holnap azok is eltűnnek. A maradékot pedig megpróbáljuk elrakodni ahova tudjuk, és ahol nincs útban. Aztán indulhat a hálószoba rendbetétele.

Szigetelés, ha kell fal javítás, alapozás, festés. Ám oda új padlót is akarunk rakni, mert ott nem szép az ami van, és ami majd oda érkezik bútor, azt nem fogjuk tudni onnan ki-becipelni, ha később raknánk új padlót.

Szóval munkára fel, folytatása következik. Van rá egy hónapunk.

A ház, amelyből otthont varázsolunk ...

Sziasztok!

A legutóbbi bejegyzés óta eltelt, több mint egy hét. Ez alatt az idő alatt túl estünk a költözésen. Nem az első volt életünkben, de azért nagyon kemény volt.

Először is az évek során a sok selejtezés, ajándékozás ellenére is tengernyi holmink gyűlt össze. A dobozok csak gyűltek, gyűltek és még mindig nem láttuk a végét.

Még jóval egy hónappal a nagy nap előtt már megkértük a volt tulajt, hogy engedje meg, hogy hozzunk pár holmit. Akkor áthoztunk rengeteg dobozt, ami a nyári konyhában kapott helyet.

Aztán múlt héten csütörtökön volt a kulcsátadás. Ekkor ismét hoztunk sok dolgot, két kocsival, úgy hogy a tetőcsomagtartó is meg volt rakva. Aztán fordultunk még egy kört.

Maga a nagy nap pénteken volt. Már jó előre megrendeltük a fuvart, részletesen megadva mennyi holmink van. A fuvarozó közölte, hogy rendben, akkor egy 7,5 tonnás autót küld, és annak ennyi és ennyi a díja.

Ehhez képest péntek reggel megjelent egy 3,5 tonnás kis kocsi, de legalább hosszított felépítménnyel. Mikor a férjem reklamált, közölte a sofőr, hogy sorry, a nagy kocsi nem indult, de sebaj, majd fordulunk ezzel kettőt.

Mondta a férjem, hogy rendben, de ő egy fuvart fizet, mert egyet rendeltünk. Ja hát az úgy nem OK - mondták.

Próbálta hívni a főnököt az ember, de az istenért nem vette fel, szinte egész nap.

Így, mivel mindenképpen jönni kellett, abban maradtunk, hogy akkor ami csak felfér és ami nem szállítható személyautóval, azt mind felrakják a kocsira. És miközben úgy érezzük a főnök nagyon nem volt korrekt, a sofőr és a két segítsége mindent megtett, hogy amit csak lehet felrakják a kocsira. Három órán át rakodtak, centiztek, míg végre indulásra kész lett a kocsi.

Előtte még történt némi malőr, ugyanis engem megkértek álljak félre a kertben a kis autóval, ami totálisan körbe volt fagyva, és bár csak centizve próbáltam hátra félre állni, a végén sikerült megtámasztanom a kertben az akácfát, és abban a pillanatban a hidegtől megfeszült hátsó szélvédő berobbant. Mit mondjak, ez még nagyon hiányzott. Fóliával ragasztottuk szegényt körbe, hogy lehessen vele jönni-menni.

Természetesen megraktuk mindkét személyautót is, aztán start az új házhoz, ami most már nem titok Zsámbokon van, Gödöllő közelében.

A lerakodás további két óra volt. A fiúk nagyon szépen tették a dolgukat, és mire befejezték ennél sokkal zsúfoltabbak lettek a helyiségek.

Ám még rengeteg holmink maradt a régi házban, és másnap délelőtt 11-re volt időpont egyeztetve az új tulajjal, hogy átadjuk nekik a kulcsokat. Ez teljesen egyértelmű volt, hogy nem lesz megoldható, ezért egyrészt megkérdeztük őket, jó lesz-e később? Mondták, hogy persze, semmi gond, akkor délután háromra jönnek.

Aztán felhívtuk a barátnőmet, hogy tudnának-e segíteni fuvarozásban? És természetesen, a saját dolgaikat átszervezve is jöttek, és segítettek. Barátnőm férje nélkül szerintem, ha belepusztulunk sem tudtunk volna időre végezni. De így a két pasi rakodott, mi lányok is segítettünk, amiben csak tudtunk, és három autóval, mindhármon a tetőcsomagtartók is full-ra rakva, két fordulóval sikerült úgy áthozni mindent, hogy kárpitos bútort egyáltalán nem hoztunk el. Ha azt is kellett volna, akkor nem is tudom mi lett volna, mert az 2 nyitható kanapé volt, egy nagy franciaágy, egy fotel és egy ahhoz tartozó másik nyitható kanapé.

Barátnőm nagyon figyelmesen enni is hozott nekünk, még főtt ételt is, jó kis bableveskét, mert nekünk erre se időnk, se lehetőségünk nem volt, hogy kajával foglalkozzunk.

A második fuvar után már rohantunk vissza, hogy háromra oda érjünk, amikor is kiderült, hogy hát az új tulaj bizony még nem tud jönni, majd csak később. Ezért mi még elszaladtunk vásárolni, és még utána is ültünk bő fél órát a kiürített házban és vártuk, hogy megérkezzenek. 

A végén nagyjából este hétre értünk vissza az új házikónkba, ide:

Ez a kert felől a ház. Még kissé élettelen. És ez a kert, amivel lesz dolog bőven:

Mivel közben előző nap megérkezett a nappaliba az ággyá nyitható kanapénk is, így azt még össze kellett rakni este, hogy legyen hova lefeküdnünk.

Nem volt nehéz amúgy, csak három napi költözés után teljesen kimerülve már tényleg csak az utolsó tartalékaink mozgósításával sikerült  végül ágyba kerülnünk.

Azóta pedig vagy ügyeket intézünk, vagy vásárolunk, ami még kell ide, vagy rakodunk, takarítunk, szerelünk, bontunk, festünk és aztán újra ugyanez.

Karácsony izgalmas lesz, de remélem valamennyire sikerül megoldani azt is.

És majd indulhat a felújítási projekt, de arról majd csak legközelebb mesélek.