Képzeljétek, látogatottságom meghaladta a bűvös tízezres számot! Köszönöm! Olvassatok továbbra is, mert vannak még szép számok, amiket örömmel látnék az oldalon! :)
Talán emlékeztek még rá, mert szerintem írtam már, hogy teljes mértékben felújítjuk a fürdőszobát és a WC-t. Ez zajlik immár második hete. Sőt, igazából több, mert a londoni út előtt a férjem már neki fogott és leverte a csempét ahol csak tudta, illetve WC-ben még a padlót is felszedte.
Így természetesen por, kosz már akkor is volt bőven, de azért azzal még sikerült megbirkóznunk. Most azonban már második hete zajlik a mesterek munkája. Ők tovább bontották amit még lehetett. Már egy hegynyi sitt áll az udvaron. És természetesen mindent belepett már százszor a finom, puha, nagyon apró szemcséjű szálló por. Így második hete állandóan takarítunk. Napközben, amíg dolgoznak, próbáljuk a nagyját összeszedni, hogy ne hordjuk szét mindenhol. Aztán, amikor elmennek akkor porszívózás, portörlés, felmosás. De szinte hiába az egész. Ez tipikusan az a por, ami legalább egy évig jelen lesz a házban.
A helyzetet nehezíti, hogy nincsenek ajtók a házban. A konyhán eleve nincs, tehát azt megvédeni képtelenség. A hálószobán szerencsére van, az csukva is van egész nap. A nappaliról leszedtük az ajtókat, mert egyrészt nekünk nem kell, másrészt szinte szét volt verve. Most az asztalost várja, hogy majd ha lesz rá ideje, akkor rendbe tegye. Hülye fejünkkel az meg nem jutott eszünkbe, hogy ott egye a fene, hogy néz ki, de a portól védett volna. Így nem raktuk fel sajnos. A nappaliban tehát mindenen vastagon áll a por.
Iroda szintén - ajtó le lett véve, használhatatlan volt. És itt is áll mindenen vastagon a por.
Tegnap nem volt itt egyetlen mester sem, így a férjem egész nap porszívózott, port törölt, felmosott, én ma reggel folytattam, míg nem ismét megérkeztek a mesterek és mintha semmi sem történt volna. Estére megint mindent belepett ez az undorító por.
Tudom persze, hogy ez nem az a munka, amit úgy is lehet csinálni, hogy nincs por. Persze, nyilván lennének megoldások, de mi azokat nem tudjuk alkalmazni. És hát ugye itt lakunk, mert nincs más hely, ahol élhetnénk. Így kemény időszak van mögöttünk, és még bőven van előttünk.
Az már csak "hab a tortán", hogy a házban momentán nincs WC. Szerencsére a kertben van egy budi, azt használjuk. De éjjel, ha menni kell, nem annyira esik jól. És az is elég vicces volt, amikor esernyővel mentem odáig.
És nincs semmiféle mosakodási lehetőségünk sem. Így aztán nem is merünk csinálni semmit, hogy a por, ami be lep minket legalább ne csatakosodjon el attól, hogy még meg is izzadunk valamilyen munkától. Pedig nagyon vár a kert. Persze, amennyire lehet mosakszunk, de nincs még nyár, hogy jól essen a kertben lemosakodni.
Itt szeretnék már tusolni, de nagyon.
Persze, mindezt sokan már eddig is tudtátok, csak ezért nem kezdtem volna bele ebbe a posztba. Amiről igazából írni akarok, azok a mesterek, akik dolgoznak nálunk.
Burkoló - ő csinálta meg az előző házunkban is a fürdőszobát, WC-t. És mert akkor maximálisan elégedettek voltunk vele, ezért hívtuk őt most is. És igen, most is azt kell mondjam, hogy nagyon lelkiismeretesen, szépen, alaposan, mindenre oda figyelve dolgozik. A hét hat napján jön, és teszi a dolgát. Tudom, hogy most is szép lesz a végeredmény.
Gépész - őt a burkoló hozta. Ő is oda figyelve, átgondolva dolgozott, és csupa olyan modern megoldással, amiről bizony még csak nem is hallottunk. Mondjam azt, hogy a víz többé nem vascsövekben fog jönni-menni a házban? Én csak lestem, meg a férjem is.
Villanyszerelő, mert hogy rá is szükségünk volt a fürdőszoba és WC kapcsán, más kérdés, hogy akkor már az egész házban megcsináltattunk vele mindent, ami ezt igényelte. Őt a gépész ajánlotta. Fiatalember, bár a többiek sem öregek, de ő fiatalabb náluk. Elképesztően gyorsan, szépen dolgozott. Mire körül néztem szinte készen is volt mindennel. Nem is tudom mikor csinálta, mert közben beszélgettünk is vele, és mégis, hipp-hopp, már a falban volt a vezeték, új helyre kerültek kapcsolók, konnektorok, és roppant spéci szerszámokkal fúrta a lyukakat is, nem verte szét a fél házat hozzá.
Végül az asztalos. Ő az, aki megvette az előző házunkat. Egyelőre "csak" két ajtót fordított ki, hogy ne befelé nyíljanak az amúgy is apró helyiségekbe. Szombaton kora este érkezett, és késő este, háromnegyed tizenegykor ment el. Addig dolgozott igen aprólékosan, nagyon oda figyelve a két ajtón, hogy szép és jó legyen.
És bár a többiek munkájával is meg vagyok elégedve, de ahogy ő mondta végig, hogy mikor mit csinál, mivel csinálja, milyen csoda szerszámai vannak, és hogy mennyire imádja egytől egyig mindegyiket, és milyen öröm ezzel vagy azzal dolgozni, és mennyire megkönnyítik a munkáját ezek a szerszámok, és melyiket mikor és kitől kapta, vagy éppen hol vette, az valami csoda volt. Komolyan mondom én embert még ennyi örömmel, és szeretettel beszélni a munkájáról soha nem hallottam. Kiültünk az előszobába a férjemmel, és míg ő dolgozott mi csak ültünk, néztük, és hallgattuk. Mintha moziban lettünk volna. Igazi élmény volt.
Manapság mást sem olvasunk, mint hogy minden szakember elhagyta már az országot, és nincsenek szakmunkások az építőiparban. A burkolónkat tavaly is megkerestük egy munkával, és ő is azt mondta akkor, hogy majd csak sokára férnénk bele az idejébe, mert nincs ember, akivel dolgozhatna. Ehhez képest, mostanra sikerült őt ide csábítanunk és ezáltal a többieket is, ill. az asztalos saját érdem, mert ugye ő a régi házunk lakója, és azt hiszem nagyon nagy mázlisták vagyunk, hogy csupa olyan ember dolgozik a házunkon aki érti, és szereti a szakmáját. Ritka öröm ez, manapság meg különösen. Szóval igazából hepi vagyok, csak legyen már vége......
Ja, és még azt árulja el valaki, hogy ha egy férfi ember rádiót hallgat, miért egy teljesen más dalt fütyörészik közben, mint amit épp játszanak? :D
