Kert - de ez mai történés

Kicsit elgondolkodtam, hogy folytassam-e ezt az egész írogatást, mert hát mi tagadás nem túl sok látogató jár az oldalon. Másrészt azonban nem is gondoltam soha, hogy több ezres nézettségem lesz. Talán inkább az kedvetlenített el, hogy mostanában még az állandó olvasóim sem igen reagáltak egy-egy posztra. De tegnap valaki azt mondta, hogy ne hogy abba hagyjam, és mivel ma megindult a kertben az idei szezon, hát gondoltam, üsse kő, akkor jelentkezek még itt olykor olykor.

Szóval nagyon nehezen vártuk ki, de ma már végre tényleg lehetett tevékenykedni a kertben. Persze voltunk már kint korábban is, mert a 3 gyümölcsfánkat már vagy két héttel ezelőtt megmetszettük. A drága férjem pedig, kívánságomnak megfelelően kiszedte az annyit emlegetett fagyalsövényünk egy részét. 

Még ősszel találtam ki, hogy itt szüntessük meg a sövényt. Az okaim: - mást szeretnék oda ültetni, mert itt már igazából nagyon csúnyán elgörbült az egész ültetvény, és mert ezen a részen volt egy szakasz, ami minden évben lisztharmatos lett, mi pedig ugye nem használunk semmiféle vegyszert a kertben. Szóval nagyjából ezen okokból került felszámolásra.

A képen látható résztől jobbra még ősszel kezdtem kialakítani egy új virágágyást. Igyekeztem úgy ültetni, hogy kicsit majd hajazzon az angol kertek kócosságára, mert nekem az nagyon tetszik. Aztán persze remélem sikerült is így elültetnem a virágokat, cserjéket. Ezeknek pedig szeretnék egy hátteret adni. Balról jobbra haladva lesz egy magnólia 

Még kicsike, de vannak rajta már most virágbimbók, így remélem már idén tavasszal megörvendeztet minket virágokkal, és hogy aztán szépen gyorsan fejlődésnek indul. Csak az első 1-2 év ne lenne, amíg igazából megkapaszkodnak. De türelem!

A magnólia után lesz egy szeldelt levelű japán juhar - ő még sajnos nincs meg, mert csak kb. 2 hét múlva érkeznek a kertészetbe, de azért az ilyen:

És mellé pedig egy törpefenyő kerül. Ő már megvan, csak ültetésre vár.

Holnap tervezem őket elültetni, és aztán szépen fejlődésnek indulhatnak, hogy egy csodás hátteret adjanak az egész ágyásnak. Ami bizony még nem is igazi ágyás. Ősszel, mikor ültettem a növényeket, már annyira kemény és száraz volt a föld, hogy arról szó sem lehetett, hogy onnan felszedjük a füves réteget, és igazi ágyás legyen. Mindig csak ástam egy-egy gödröt, amibe elültettem az adott virágot és kész. Na idén, ezt is meg kell csinálni. Most már azzal is nehezítve, hogy az ültetett növények között kell majd ügyeskedni úgy, hogy egyiket se sértsük meg.

Én ma voltam kint a fák metszésén kívül először. De elégedett vagyok az elvégzett munkával, mert rendbe tettem a két magas ágyást. Kiszedtem a gazokat, és felforgattam a talaj felső rétegét, így most már lehet majd ültetni ezt azt. Terveim szerint belekerül már a saláta, retek, és lehet még a sárgarépa is. Az elképzelés, hogy a salátát, retket nem egyszerre szórom el, hanem mondjuk hetente, hogy így hosszabb ideig legyen termés, és ne egy hét alatt kelljen felfalni sokat. Ráadásul idén fogok először ültető szalaggal próbálkozni. Remélem sikerrel járok.

Rendbe tettem az árnyékliliomok ágyását is, de erről nincs fotó, mert igazából semmi látványos. Leszedtem az elszáradt leveleket, összegyűjtöttem a vakondtúrásokból a földet - ezt máshol is a kertben, mert ősszel dolgozott rendesen ez a kis kék gatyás, És utána feltöltöttük mulccsal. Így ugyan rendezett, de még semmi látványos nincs benne.

És mert nem élet az élet kertépítés nélkül, hát az is megkezdődött ma. Talán emlékeztek, hogy csináltunk mi egy pergolát a kertbe, hogy ott lehessen sütni-főzni, vendéget fogadni. Szerintem igazán szépre is sikerült.

Tavaly nyáron sokszor csodáltam - távolról. Ugyanis egy m2-nyi árnyék sincs ott. Ültettünk ugyan kiviket az oldalára, de azok még nem indultak be igazán, így nem borították be az oldalakat, hogy árnyékot adjanak. Ültettünk fát is, ami majd egyszer valamikor szintén fog árnyékot adni. De sajnos a lényeg itt is azon van, hogy majd valamikor. Közben pedig egyre melegebb nyaraink vannak. Így tavaly pl. vendéget egész nyáron nem tudtunk hívni, mert nem lett volna hova kiülni, csak az esti órákban. 

Sokat tipródtam a dolgon, hogy ez így nagyon nem jó. Próbáltam nézni ezeket a napvitorlákat. Mit mondjak, roppant drága megoldás. Ráadásul mivel csak egy háromszögnyi területet fedne le a pergola jelenlegi állapotában, ezért igazi megoldást sem nyújtana.

Addig töprengtem, míg arra jutottam, hogy ki kell bővíteni az építményt négyzet alakúvá, és befedni a tetejét. Ezzel a megoldással tudunk csak árnyékot varázsolni oda.

Megosztottam ebbéli gondjaimat a férjemmel is, és így végül elhatároztuk, hogy akkor idén kibővítjük a pergolát. 

Ez tavaly elkezdődött azzal, hogy a tűzrakó helyet lebontotta, mert túl nagyra sikeredett amúgy is, meg hát oda fog kerülni az egyik plusz láb.

Ám hogy rendesen kiadja magát a négyszög, így az oda vezető járda is odébb kerül majd - a képen most látható sziklák és növények helyére nagyjából. 

Aztán életem párja, aki imád bontani és újra építeni, közölte, hogy ő lebontaná a fűszerspirált is, mert egyrészt, ha elkészül a tető a pergola fölött akkor árnyékba kerül, és ez a benne lévő növényeknek lehet nem esne jól. Másrészt ma már látja, hogy nem teljesen így kellett volna megépíteni. És hogy akkor majd a pergola másik végébe építené fel újra. (Magasabb növénytől még jobbra.)

Én ettől eleinte nem voltam feldobva, de beláttam, hogy ha semmi más nem is, de az árnyékba kerülés mindenképpen indokolja az áthelyezést.

És hát a héten a tettek mezejére léptünk. Megvettük a szükséges gerendákat, és talpakat, csavarokat. Így ma a férjem szépen kiásta a gödröcskéket, és lebetonozta az oszloptartó talpakat.

Közben majd le lehet kezelni a gerendákat. Le tudja bontani a fűszerspirált. Aztán fel lehet építeni a pergola vázát. Megcsinálni majd rá egy borítást, hogy tényleg legyen alatta árnyék. Erről már vannak elképzelések, de majd meglátjuk, hogy alakul. És aztán fel lehet építeni újra egy kisebb tűzrakót és egy már jobban megépített fűszerspirált is. Addig persze a fűszer növényeimet ki kell onnan menteni. 

És egyelőre szépen fejlődik egy új ültetésem is, amit korábban még sosem csináltam. Virágládába került egy csomó tulipánhagyma. Tél elején sokáig kint hagytam, hogy megkapja a hideg hatást is. És utána is csak a nem túl meleg nyári konyhában telelt. Most itt tart.

Természetesen már kikerült a kertbe, és remélem, hogy virágot is fog hozni.

Nálunk lassan indulnak meg a növények, így igazi szépségről még nem tudtam fotót hozni, bár krókusz már nyílik, és a téli jázmin is szép lassan virágba borul, de ezeket ma nem fotóztam le. Majd kell későbbre is valami látványosság. 

Szóval hajrá, végre itt a tavasz. Persze, tudom, még csak március 1. van, és jöhet még akár hó is, meg fagy is, de azért reménykedem, hogy nem lesz már nagy és tartós hideg, és akkor szép lassan elindul a kert. Én türelmetlenül várom. 

Ültessünk fákat

Talán még emlékeztek, hogy azt akartam, hogy az új kertünkbe csak gyümölcsfák kerüljenek. Mondjuk ehhez képest, eddig csak díszfákról meséltem, de azért valóban volt gyümölcsfa ültetési projekt is.

Elsőül egy diófát szerettem volna. Sokszor hallottam, hogy régen minden gyermek születésekor ültettek egy diófát. A mi gyerekeink ugyan nem a költözéskor születtek, de úgy gondoltam sosincs késő. Így aztán vettünk is egy diófát, amit annak rendje és módja szerint el is ültettünk a volt hársfa helyére egyébként. Azt kérem, hogy senki ne kérdezze milyen fajtájú dió volt, mert akkoriban halvány fogalmam sem volt arról, hogy ebből is léteznek különbözőek. Nekem annyi volt meg, hogy van vékony-héjú dió, és akkor nyilván van a vastag héjú is. 

Ám akkoriban még velünk volt Brunika. 

Ekkor tájt már 10 éves is elmúlt, ezért senkiben nem merült fel, hogy még mindig szeret kertészkedni. Ám egy délután mikor haza érkeztünk volt némi hiányérzetem a kertre nézve. Bruni úgy döntött, meg kell metszeni ezt a diófát, hogy szépen elágazzon és nagyjából a felénél teljesen lerágta. Az első szívroham után azért még úgy gondoltuk, hátha túl éli szegény csemete, és lesz belőle mégis egy szépséges diófa. Ezért nem bántottuk.

Mit mondjak? Másnapra tövig lett visszavágva, akarom mondani visszarágva a fa. Nem volt mit tenni, kénytelenek voltunk kiszedni és kidobni a gyökerét.

Újabb terv született, vegyünk akkor cseresznye fát és ültessünk azt. Cseresznye fánk már volt ugye az előző háznál is, és igazán szépen termett már jó nagy szemű cserkókat. Még az is lehet, hogy germensdorfi volt, de azért erre nem tenném le a főesküt.

Szóval mentünk és meghoztuk a cseresznyefát. Elültetni már nem volt időnk, így bár kint hagytuk - bátran - a kertben, de körbe vettük dróthálóval, mondván ezzel távol tartjuk a kutyát. 

És tényleg, nem mászott be a kerítésen belülre, de azért a kertészkedést így sem adta fel. Ugyanis fogta, és kihúzta az egyik ágat a háló alatt, és immáron azt rágta le, metszés gyanánt. 

Így lett nekünk eggyel kevesebb elágazású cseresznye fánk a kertben. Másnap gyorsan földbe került, és most már bizony körbe vettük dróthálóval, hogy a négylábú kertészünktől megóvjuk.

Szép nagy fa lett belőle, és egyre több terméssel boldogított minket az évek során. Ezzel csak egyetlen gond volt, hogy nem volt senki aki leszedte volna. Persze mi szedtük, meg ettük is, de hiába hívtunk bárkit, hogy jöjjön, szedje, vigye, nem kellett sajnos senkinek. Így a termés java a fán maradt a madarak nagy örömére.

Viszont hogy mennyire reménytelen kertészek voltunk még ekkoriban, az később derült ki. Évekkel később építettünk ugyanis egy pergolát a fa alá. Egyetlen probléma volt csak. Bár a cserkó fa már bőven adott árnyékot, csak éppen a pergola arra az oldalára került, ahonnan a nap is sütött. Így esély nem volt arra, hogy a cserkó árnyékot adjon. 

Ezért került a végén a már múltkor említett selyemakác a pergola másik végébe.

Természetesen egy gyümölcsfa még nem volt elég. Sárgabarackra is volt vágyásom, mert bár a gyümölcsért annyira nem rajongok, de a házi sárgabarack lekvár az maga az éden számomra. Így vettünk sárgabarackot is. Fajtát megint csak nem tudok. De az első fa meghalt. Ezért vásároltunk újabbat, ami már szépen megmaradt, de sok terméshez nem volt szerencsénk sajnos, amíg együtt laktunk. Talán az új lakóknak már terem szépen. 

Majd kaptunk egy mandulafát is egy kedves ismerős családtól. A legkorábban virágzó fánk volt. Gyorsan fejlődött, de mivel ilyen korán nyílt, gyakran elfagytak a virágai, és termés nem igazán lett belőle. Mikor elköltöztünk, abban az évben volt először hogy egy kisebb ládányi mandulát már sikerült kinevelnie. 

Amit nagyon nem szerettem benne, hogy a levélzete hasonló a fűzfához. Nagyon nehéz összegereblyézni. 

Még egy gyümölcsfánk volt, amit szintén a már említett családtól kaptunk. Ún. paraszt barack. Ezt már csak az utcára tudtuk elültetni, mert a kertben nem maradt már hely fának. Mi mindig nagyon figyeltünk arra, hogy a szomszédhoz ne érjen át a fa ága, és ne zavarja őt, ezért kevés fát tudtunk csak elhelyezni. Szóval a paraszt barack az utcára került. Gyorsan kifejlődött, és rengeteg termést hozott, de hogy őszinte legyek nem volt a mi íz világunk. Ráadásul, mivel az utcán volt, természetesen mindig volt aki lelegelte. Sőt, egyszer egy család megjelent, szedett róla, majd visszajöttek kosarakkal. Úgy kellett rájuk szólni, hogy azért már bocsánat, de mégis mit gondolnak? Azt mondták, hogy visznek a családnak is. Hát mondtuk, hogy innen talán nem kellene. Csak úgy mondom, nem nemzetiségi család volt. 

Aztán szegény fa, egyik napról a másikra teljesen tönkre ment. Valami ragadós cucc lepte el, és lehullottak a gyümölcsei, a levelei is összepöndörödtek. A végén fogtuk is kivágtuk, mert menthetetlennek tűnt. És bizonnyal az is volt, mert a fejszétől úgy pattantak el az ágai, mintha üvegből lettek volna. Így ért véget szegény barackfa élete nálunk.

Na de, gyümölcsfa ide, vagy oda, került még további díszfa is a kertbe. Még pedig egy magnólia. Hiszen annyira csodás virága van tavaszonta és ezt mi is élvezni szerettük volna.

Itt mondanám el, hogy alapvetően mindig fiatal, kicsi növényeket vásároltunk és vásárolunk manapság is. Sajnos igen, sok idő kell míg kifejlődnek, de valamiért mi így érezzük biztosnak, hogy lesz is belőle valami.

Szóval a magnólia is kicsi vékony fácska volt, mikor megvettük és pechére olyan helyre ültettük, ahol egy cserje pillanatok alatt túl nőtte, és semmi teret nem hagyott ennek a fiatal fának. Így nem volt más választásunk, mint hogy átültettük egy másik, sokkal naposabb és tágasabb részre. 

Eredménye, hogy mi bizony alig láttuk virágozni. A költözésünk évében hozott először 2-3 virágnál többet, és sejtem azóta egyre pazarabb lehet.

Itt láthatjátok, hogy ezt is kénytelenek voltunk dróthálóval védeni a kéretlen kertészeink ellen. 

És még nincs vége a fáknak. Kaptam anno a lánykámtól egy ginko-t. Szarvasról hozta, az arborétumban vette nekem. Egy szál cérnácska volt, de cuki levelekkel. Szépen ki is raktam a teraszra, mert úgy gondoltam, először hagyom cserépben megerősödni, és majd csak később fogom kiültetni a kertbe, vagy ahol helyet találok neki.

Aztán egy nap mikor haza mentem eltűnt róla az összes levélke. De nem ám lehullottak, eltűntek, szőrén szálán. A kutyák nem juthattak fel hozzá, csak az akkor meglévő cicánk. Így egyértelműen őt tettük felelőssé, hogy lelegelte a fácskán lévő leveleket, az utolsó darabig. Gondoskodni akart a jó memóriáról szegény cica, de aztán egy baleset okán ő elment az örök vadászmezőkre a többi cica után. 

Szóval ott álltam egy vékony cérnaszállal egy cserépben, de a fácska kérge nem sérült meg. Akkoriban levelezésben álltam egy kedvelt magyar írónővel. Nem titok Vavyan Fable-ről van szó. Aki ismeri tudja, hogy imádja a kertet, a különleges növényeket. Így neki sírtam el, hogy mi történt. Azt mondta, hogy ne temessem a dolgot, ne dobjam ki, adjak a fácskának egy évet.

Megérte türelmesnek lenni, nem?

Amúgy ez a fa szintén az utcára került, mert onnan akartunk némi védelmet a mezőről állandóan érkező szél ellen, és mivel a ginko nem egy sűrű lombozatú fa, ezért tökéletes volt erre a célra, mert nagy árnyékot viszont nem vetett. Szép fiatal növény volt, mikor eljöttünk, bár olykor egy-egy nagyobb teherautó megsértette, ha arra járt. 

És még mindig nincs vége, mert került még szintén az utcára egy szivarfa is. Ezt úgy sejtem nem kell bemutatni senkinek. Irgalmatlan gyorsan növekszik. Viszont csodás virágokat hoz, amik úgy, de úgy illatoznak, hogy az valami csoda. 

Ám mivel mi nem tudtunk arról, hogy ez ilyen gyorsan fejlődő fa, bizony a villanyvezeték alá ültettük. Ennek okán aztán a férjem szinte évente vágta vissza jó alaposan. Persze a fa sem hagyta magát, mert egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt. 

Vajon az új gazdái törődnek ezzel?

És volt még egy próbálkozásunk. Elképzeltem egy szép kompozíciót a kertben. Aranyvessző, tűzborbolya és mögöttük egy csüngő cédrus. 

A tűzborbolya vöröse, az aranyvessző aranyló színe és a csüngő cédrus kékes szürke árnyalata szerintem szépen kellett volna mutasson együtt. 

Egyetlen kis apró probléma merült fel, ami nyilván megint a mi "tökéletes" növényismeretünket mutatja, meg azt, hogy senkit semmit meg sem kérdeztünk ezekről a dolgokról.

A borbolya pillanatok alatt csodás cserje lett, az aranyvesszővel egyetemben. 

A cédrus azonban rendkívül lassan növekedett, és nagyjából egy-két év alatt teljesen el is tűnt a két cserje mögött. IFent a képen már az látszik, hogy átültettük onnan szegényt, de ezt a sokkot nem viselte el, és belehalt. Pedig különleges szép növény lett volna, és még olcsó sem volt.

Ennyi fát sikerült elültetnünk a kertecskénkben. Ahogy látjátok, szinte mindegyikhez fűz minket valami személyes emlék. Ezért is volt fájdalmas ott hagyni őket, és mikor elköltöztünk már mindegyik szép nagy fává serdült. De remélem, hogy az új tulajdonosoknak is sok örömet szereznek.

És majd jön a folytatás, hiszen egy kertben nem csak fák vannak.