When a dream comes true...., azaz mikor egy álom megvalósul

Először is, ha hiányoztam valakinek, akkor bocsi. Nagyon sok fennforgás volt és van mostanában az életemben, ezért tűntem el ennyire. De ez nem is olyan fontos. 

Gondolom sokan vannak vele úgy, hogy nagyon vágyakoznak valamire még gyerekkorukból, aztán ezek lassan megkopnak és el is felejtjük őket.

Én elég korán meg lettem fertőzve a spanyol nyelvvel, köszönhetően akkori barátnőmnek, bár sajnos nem beszélem a nyelvet, pedig nyelvvizsgám is van belőle, de mindössze 2,5 tanulás nagyon kevés, és azóta sem használtam. Sajnálom, de így alakult.

No, a spanyol nyelv mellé valahogy jött Kuba is. Talán mert olyan távoli volt, mert ott szinte mindig nyár van, és mert ugye ott volt Che is, aki az én koromban nagy bálvány volt, szóval imádtam mindent, ami Kubáról szólt, Kubával volt kapcsolatos. Nagyon, de nagyon szerettem volna eljutni oda egyébként, de nekem nem sikerült. Helyettem a lányom járt ott, és legalább fényképeket láthattam. 

És Kubával jött a hintaszék. Minden olvasmányom szerint az alap bútor a kubai családoknál. Nagyon vágytam egyre. Imádtam volna a szobámban. Később már mikor saját otthonban éltünk, ott is tervben volt még egy ideig, de igazából mindig másra kellett a pénz, és ez luxusnak tűnt. Így a hintaszék lassan feledésbe merült.

Aztán mikor már volt akkora kertünk ahova elfért volna, akkor a hintaágy került a kívánság listámra. Sokáig nem vettünk azt sem, míg végül egyszer volt olyan olcsón, hogy azt mondtam ennyi pénzt áldozzunk már rá. Persze, ennek megfelelően kicsi volt, gyenge volt, rettentő vékony szivacspárnákkal, de volt. Ugyan minden szél felborította, és ahol akkor éltünk ott erős szelek tudtak fújni. De hintaágy volt, amibe vasárnap délutánonként kiültem olvasgatni, aztán elnyúltam rajta, már amennyire habtestemmel erre lehetőségem volt, és szunyókáltam is egyet-egyet. 

Annyira odáig voltam az egészért, hogy bizony még át is festettem egyszer a vázat, és vettem új párnákat is hozzá, sőt árnyékolót is varrattam rá a barátnőmmel. Ez mondjuk nem lett egy sikeres darab, de erről nem a barátnőm tehetett, hanem én, aki sajnáltam a pénzt nagyobb anyagra, és így épp csak lefedte a vázat az egész. 

Majd az új, már finom, puha vastag szivaccsal töltött párnák hátoldala fogta magát és teljesen szétmállott. Szabályosan porrá vált, és folyt ki belőle a sok-sok szivacstörmelék. 

Akkor már körvonalazódott, hogy elköltözünk, és ezért úgy döntöttem nem ér már annyit, hogy újabb párnákat vásároljak rá, majd az új helyen veszünk új hintaágyat.

Itt láthatjátok eme remek darabot, ugyan párnák nélkül, de már átfestve.

Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy tavaly az egész nyár a kerti munkákra ment rá, nem kevés pénzbe is került, így hintaágy vásárlása fel sem merült. Aztán valahogy a kert sem úgy alakul, hogy bárhova elképzelném. De nem régen néztem olyat, ami kellően nagy, elférnénk rajta mindketten a férjemmel, elbírná a súlyunkat is, meg fel sem borulna a legkisebb széltől is, hát elhűltem az áraktól. Csak a váz és maga a hintaágy rész 60-70 ezer forint, és a szivacspárnák rá további hasonló árban voltak. Azt hiszem nem úgy rajzoltak meg, hogy én egy ilyen ágyra ennyi pénzt kiadjak.

Szintén nem rég a neten belefutottam fából készült hintaágyba, és szépek is voltak. Igen ám, de az árfekvése pont ugyanekkora, és ráadásul fenyőfából készült, ami azért sajnos nem annyira bírja az időjárási viszontagságokat.

Szóval a hintaágy mint olyan, nem igen fér bele a költségvetésbe, és nem is foglalkoztam vele tovább. Van ezer más tervem-vágyam-elképzelésem, amit meg akarunk csinálni a kertben.

Az utóbbi napokban sokat jár már, a hó ellenére is, az agyam a kerten, több olyan oldalt is kedvenceim közé soroltam, ahol szép kertek vannak. Inspirációnak tökéletesek, máris merítettem belőlük jó pár ötletet. 

És most jön a lényeg. Az egyik oldalon csodás zöld cserjék előtt állt egy ..... igen, egy hintaszék. Csak azért nem mutatom meg, mert nem lopok fotót más oldaláról. De elképesztően hangulatos volt. És igen, bennem azonnal fellángolt a gyerekkori, ifjúkori álom, nekem kell egy hintaszék és ezzel a hintaágy probléma kör le is lenne tudva. A fotón rattan hintaszék volt, ez teljesen belefér a kertünk hangulatába. Tudtam, hogy ezek sem olcsók, bár konkrét árra nem emlékeztem. Viszont azon mód beírtam a keresőbe: rattan hintaszék. Feljött a Vatera és rajta szinte az első kép álmaim hintaszéke. Rattan, szép vastag szivacspárnával, ami csontszínű. Prímán passzol egy kertbe, és nem zavaró a tiritarka színével. 20 ezer forintért árulták, azzal, hogy a szivacs tisztítást igényel. 

Nem tagadom, szerelem volt első látásra. De azért nem mertem rákattintani, hogy megveszem. Csak magamban sóvárogtam utána. Ám ebédnél előadtam a drága férjemnek, hogy hát ezt meg ezt láttam, és ez nagyon, de nagyon kellene nekem. Rendes ember, csak annyit mondott, hogy ha kell, akkor vedd meg. 

Alig vártam az ebéd végét és rohantam a géphez. Még megvolt. Micsoda boldogság. Az eladóról jó vélemények voltak, megbízható, korrekt. Akkor legyen. Egy kattintás - megveszem! És igen, megvettem az álom hintaszéket!

Tegnap óta pedig már tényleg az enyém, mert mostanra tudtuk összehozni az átadást. A szivacs valóban koszos, foltos, de remélem sikerül kitisztítanom, mert remek anyagból van. Ha meg nem, akkor nem fogom sajnálni a pénzt egy levehető huzatra. 

Ő az! 

 Azóta azt is megnéztem, hogy újkori ára bizony ennek is 50-60 ezer forint között van.

Most még csak a garázsban fagyoskodik szegény, de hát tél van még, hóval, hideggel. És igen, a szivacsot tényleg alaposan ki kell majd tisztítani. De ahogy jönnek a jó idők, rögtön ki fog költözni a kertbe, én pedig majd elüldögélek benne délutánonként, olvasgatva, kicsit szundikálva és mindez maga lesz a tökély! 

Látjátok, olykor a megfakult, elfeledett álmok is valóra válnak. És ennyi sok év elteltével is mekkora örömet tudnak okozni! Dédelgessétek ti is az álmaitokat, egyszer csak megtörténnek!

Megvalósulatlan álmaim

Egy ideje már nagyon nagy divat, hogy ún. bakancslistát írjon mindenki. Olykor bennem is felmerül, hogy na ez vagy az rajta lehetne. Ám ahogy telik az idő, egyre több olyan dolog jut eszembe, ami már biztosan soha nem fog megvalósulni. És arra gondoltam mesélek most ezekről.

Talán már mindenki tudja, hogy vatta közölt nevelt gyerek voltam, óvtak mindentől, és még azon is túl. Így nagy kalandok nem történtek velem gyerek koromban, max. ha valamiért nagyon elengedtem magam és biztos volt, hogy a szüleim nem fognak tudni a dologról.

Aztán, mikor megismerkedtem a férjemmel kinyílt előttem a világ. Már amennyire kinyílhatott ugye itt a zárt kelet-európai világban. Miután ő szerelmese volt a hegyvidéknek, így óhatatlanul én is az lettem. Azt hiszem a megvalósulatlan álmaim egy része is ennek tudható be.

Az egyik ilyen, ami mostanában ismét eszembe jutott az, hogy valahol legbelül, a legeslegtitkosabb vágyam az volt, hogy egyszer eljutok a Himalájába. Ugye pont most ment fel jó néhány civil, ám ismert ember - civil a hegymászás tekintetében csak - az alaptáborig, amiről napokon át tudósított a sajtó. Mi tagadás irigyeltem őket. Mondjuk én az alaptáborban igazából nem mertem gondolkodni soha, de azért valameddig nagyon szerettem volna eljutni, ahonnan már látni pár nagyon magas csúcsot.

Na, ez a vágyam egészen biztosan nem fog már valóra válni.

A másik sokkal közelebbi lett volna. Szerintem a világ egyik legszebb hegye a Matterhorn. Mindössze 4478 m magas, és többször is olvastam arról, hogy nem nehéz feljutni rá, persze ez azért relatív, de nem feltétlenül igényel nagyon komoly hegymászó tudást. Így sokáig dédelgettem ezt is, hogy egyszer feljutok rá. Ma már tudom, hogy ez sem fog valóra válni. Régen sem biztos, hogy sikerült volna, de ma meg már végképp nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy akár csak el is induljak felfelé. Még talán egyszer a lábánál megfordulhatok, bár attól tartok Svájc nem az én pénztárcámhoz van mérve, de ki tudja.

Azért annyit legalább elmondhatok, hogy egyszer repülőből láttam ezt a csodás hegyet.

Voltak más messzi tájra utazó vágyaim is. Kislány koromban egy barátnőm sokat élt külföldön, és az édesapja dia fotókat készített minden utazásukról. Mikor pedig itthon voltak a barátnőm szépen végig mutogatta ezeket nekem. Így "jártam" Rio de Janeiro-ban, a Copacabana-n, a Cukorsüvegnél. 

Mikor a kivetített fotókat néztem teljesen elvarázsolt ez a város. Szinte úgy éreztem, hogy ott vagyok, ahogy nézhettem a képeket. Akkoriban néha mutattak egy-egy rövid híradást az ottani karneválról, amit mindig nagy vágyakozással néztem. 

Persze, tudom ma már, hogy azért nem minden olyan szép ott sem, mint ahogy innen messziről tűnik, de azért nagyon szívesen megnéztem volna. Hát már ez sem fog megtörténni.

Szintén ettől a barátnőmtől indult ki a spanyol nyelv iránti szeretetem, és ezt valahogy követte a rajongásom Kubáért. Persze, tudom, ott egészen sokan voltak, mivel volt ott egyszer egy VIT is, ahova sokan eljutottak. Meg azt is tudom, hogy ma már nem olyan nagy dolog talán eljutni oda, de én biztosan nem fogok. Pedig anno rengeteget olvastam Kubáról, voltak levelező társaim is onnan. 

Vigaszomul szolgálhat, hogy a lányom viszont járt ott, és megcsodálhattam az általa készített fotókat.

Szintén a barátnőm okán, valamint azért, mert imádtam az indiános könyveket, a Machu Picchu is örök álom marad. Álom szép környék lehet, és csodás lett volna egyszer igaziból is látni.

Ha már nyelv. Több nyelvet is volt szerencsém tanulni életem során, ebből az angol az egyetlen amire azt mondom, hogy használni is tudom. Az összes többit a felejtés homálya borítja, sajnos a spanyolt is. Ám van két nyelv, amit nagyon szerettem volna tudni még. Igen, igen, tudni és nem tanulni. Nagyon szeretem a francia és az olasz nyelvet is hallgatni. És nagyon klassz lett volna ezeket egyszer csak úgy tudni. Tanulni igazából régen sem vágytam őket, ma pedig már végképp nem. Szóval nem fogok soha az életben franciául és olaszul sem beszélni, sajnos.

Sok sportot is szívesen csináltam volna, csak ugye a "vatta", meg a két szívizom gyulladás. Ilyen pl. a síelés. Brutálisan irigylem azokat, akik tudnak síelni. Kipróbáltam, és tudom, hogy bizony kőkemény izom munkát igényel. Ezért is csodálom azokat, akik olyan lazán siklanak a lejtőkön. Szuper érzés lehet, de ez is a megvalósulatlan álmaim közé tartozik már örökre. 

Vannak személyesebb dolgok is, amik örökre kimaradnak, de ezekről, bocs nem írok. Majd, talán, egyszer, sok-sok év múlva.

Végezetül még egy dolog. Mindig vágytam arra, hogy külföldön éljek. Már egészen fiatalon is. Így ennek akkor még semmi köze nem volt ahhoz, amiért manapság annyian költöznek külföldre. Egyszerűen csak jó lett volna megismerni új világot, új embereket, új kultúrákat, és megtapasztalni azt, hogy képes vagyok-e ott is megélni. Próbálkoztam is ezzel-azzal, de sajnos sosem sikerült ez az álom sem. És talán ez a legfájóbb. De ezt is el kellett engedni, ez van.

Érdekes, hogy bár sosem beszéltem erről egyik gyerekemnek sem, még csak említés szintjén sem, mégis, mindketten, már igen kicsi koruktól azt hajtogatták, hogy ők külföldön szeretnének majd élni. És legalább nekik valóra vált ez az álom, hiszen mindketten elköltöztek Angliába. 

Nektek is vannak olyan álmaitok, amik örökre beteljesületlenek maradnak?