Induljon a második kert

Hol is fejeztem be az előzőt? Talán ott, hogy elköltöztünk, hogy fájt elhagyni a növényeket, amiket szeretettel ültettünk, gondoztunk és örömünkre szolgált a fejlődésük, a szépségük, vagy éppen a termésük. 

Arról nem írtam, hogy mikor abban a házban éltünk, akkor lettünk kicsit a kaktusz szerelmesei is. Sikerült egész szép számban felhalmoznunk belőlük, és bizony még télálló kaktuszunk is volt, amit a kertbe lehet kiültetni. Természetesen ebből vittem magunkkal az új házhoz is.

Ezeken túl is számos szoba növénnyel gazdagodtunk az alatt a tíz év alatt, amíg ez a ház volt az otthonunk, így ezek is velünk költöztek az új otthonba.

És akkor az új kert. Bár kertnek nem volt nevezhető. Mindenesetre jóval nagyobb volt, mint amit elhagytunk, és ez egy nagy vágyunk volt. Ráadásul sikerült a település szélén házat vásárolni, ami szintén nagy álom volt, és bár csodás kilátásunk volt, valamint csendes, nyugodt hely volt, a kert szempontjából azért hozott ez magával negatív dolgokat is jócskán.

Szóval a kert, azaz az udvar. Volt benne egy juharfa. Volt némi bodza dzsungel, valamint akác dzsungel. 3 db tuja csak úgy random módon elültetve minden koncepció nélkül és még szépek sem voltak. És ennyi. A talajt egy nagyjából ápolt fű és gazkeverék borította.

Első körben úgy döntöttünk, hogy mindent kivágunk, kiszedünk, ami ott volt. A tuja csökevényeket pikk-pakk kikaptuk. A juharfa, még fiatal volt, gyorsan megszabadultunk tőle is. Bevallom ma már nem szedném ki, bár nem volt olyan helyen, ami ideális lett volna a mi szempontunkból, de azért a díszítő értéke ma már számítana nekem. Akkor én csak termő gyümölcsfákban gondolkodtam. Ezért megváltunk tőle, bár a lánykánk nagyon fájlalta. Ehhez képest azért majd meglátjátok, hogy díszfa is került a kertbe. 

A bodzát kiirtani, főleg hogy belenőtt egy ócska dróthálóba, hát az már nem volt egyszerű dolog, de végül is megoldottuk.

A legmunkásabb az akác és a számos új hajtás felszámolása volt, de egyszer csak eljött az a nap is, amikor ott állt a telek teljesen üresen. 

Jöhettek végre a saját magunk ültette növények bele. 

Érdekes, mert most ahogy így bele gondolok, nem is emlékszem a sorrendre, hogy mikor mit vettünk, és ültettünk el, de arra, hogy mit hol vettünk, vagy kitől kaptunk, arra sokkal inkább.

Az biztos, hogy a hátsó kerítést a hátsó szomszéddal közösen rendbe tettük. Így már lehetett elé ültetni valamit, és természetesen az akkoriban nagyon divatos tuját választottuk. Egy csepeli kertészetben találtunk szép, egészséges smaragd tujákat. Úgy 20-30 cm magas volt mindegyik, és nagyon jó áron adták akkoriban. Mivel majd 30 m hosszan akartunk ültetni, hát jó sok darab kellett hozzá. 

Igen ám, de volt még egy probléma. Volt egy kutyánk is, ráadásul fiú. A tuja pedig nem szeretné, ha rendszeresen oldalba vizelnék. Így kénytelenek voltunk védő kerítésről is gondoskodni. 

Elsőre még valami egyszerűbb megoldást választottunk, ami nem is volt túl magas, így hát a kutya természetesen lazán átlépett felette, és máris boldogan rohangált a tuják között. 

Ezért a következő lépés egy magasabb, erősebb háló kihúzása volt, ami nyilván jó sokba is fájt nekünk.  De legalább megvédtük a tujákat.

A későbbiekben még egy oldal kerítés mentén is telepítettünk smaragd tujákat, szintén kerítéssel védve. 

Elárulom, hogy a növényeink védelmére telepített kerítések sokkal több pénzbe kerültek, mint bármelyik növényünk, de csak így tudtuk megvédeni az ültetéseket.

Aztán amikor már a tuják olyan nagyon lettek, hogy olyan nagy kárt nem tudtak benne tenni, gondoltuk mi, akkor lebontottuk, és persze sokkal jobban nézett ki innentől az egész. 

Ilyen szépséges tujasor lett belőle az évek során. Hála az égnek nem támadta meg a tuják nagy ellensége sem, amíg mi ott éltünk, bár nagyon féltünk ettől. 

Amit megtettünk a védelmen kívül, hogy rendszeresen locsoltuk. Illetve ha télen nagy hó esett rá, akkor azt levertük róla, hogy a hó súlya alatt ne törjenek meg az ágak. 

Sajnos a kerítés megszüntetése egyébként a hátsó, szomszéd felé eső részt azért megviselte, ugyanis a kutyánk boldogan rohangált mögötte ugatva a szomszéd kutyáit, macskáit, és jócskán letörte róla az ágakat, de legalább mi nem láttuk. 

És bár a kertünk ékessége volt a tuja sor, és mindenki oda meg vissza volt tőle, bevallom ma már nem ültetnék. Ma már tájidegennek érzem a tuját. 

A tuják mellett ültettünk egy himalájai selyemfenyőt is. Fenyőt mindenképpen akartam, már csak az előző háznál lévő miatt is, de egyébként is imádom. Valahova mentünk, amikor betévedtünk egy kertészetbe, és ott találtuk ezt a kis csodát, ami max. 30 cm volt, amikor megvettük. 

Itt már egészen nagy, csak fázik a téli zimankóban. Ő nagyon hiányzik. Egészen különlegesen szép növény. A tűlevelei hosszúak és tényleg selymes simításúak. Szép formás növénnyé fejlődött az évek során.

Egyszer alaposan rám hozta a frászt. Az történt, hogy el kezdtek sárgulni a levelei. Teljesen pánikba estem, hogy jaj, meghalt az imádott fenyőm. 

De kiderült, hogy bizony váltja a leveleit, és ily módon. A régiek besárgulnak, lehullanak és közben már nőnek az újak a ágak külső részein. 

Mára bizonyosan még sokkal nagyobb, mert akár fél métert is nőtt egy-egy évben.

Semmiféle ápolást nem kívánt. Vizet nagy szárazságban ő is kapott, de igazából csak ennyi. Ám ha valaki ilyet szeretne a kertjébe, akkor jó nagy helyet szánjon rá, mert szépen kinövi magát és sok területet elfoglal a kertből. De szerintem megéri, mert gyönyörű és különleges.

Sokfelé láttunk egy nagyon szép virágú fát, mire kiderítettük, hogy selyem akácnak hívják. Így bizony beszereztünk egyet, és őt már úgy ültettük el, hogy nyújtson majd árnyékot a pergolára.

Nagyon gyorsan növekszik, ezért aki hamar szeretne nagy lombú fát, annak csak ajánlani tudom. Ám érzékeny is, a fagyokra, a szélre. Nekünk szerencsénk volt, nem károsodott soha ilyesmitől. Viszont szeret tetvesedni. Amint már mondtam, mi nem használunk semmiféle vegyszert a kertben, így neki is magától kellett ezt mindig kiheverni. Egyébként meg is tette, de amíg tetves volt, addig csurgott róla valami lé is, így nem volt kellemes alatta sétálni. 

A virága szerintem valami csoda. Olyan mint egy-egy kis tollbokréta. És valahogy szinte kétszer nyílik ki egy-egy virág. Két-három éves korában már virágzik, és rendkívül pazar látvány. A virág illata pedig átható, és egészen különleges, mint valami nagyon finom szappan. 

Van még egy érdekes tulajdonsága, estére becsukja a leveleit. 

Egyszer rábíztuk a kertet a lányunkra, és a selyemakác még fiatal volt akkor, ezért kértük, hogy azt is locsolja meg rendszeresen. Szegény meg is tette, de egyik este mikor ment locsolni azt látta, hogy a fa levelei lekonyultak, összecsukódtak. Teljes pánikba esett, hogy a legjobban védendő növény elpusztult. Aztán másnap meglátta hogy teljes pompájában virít, és akkor megnyugodott.

Talán egyetlen "rossz" tulajdonsága, hogy lelkesen szaporodik. Az elnyílt virágokból kifejlődő termések elborítják a kertet, és bizony gyorsan kifejlődnek az új kis egyedek. 

Természetesen ez teljesen kordában tartható, hiszen csak ki kell kapni a földből és annyi. Igazából azonban akár hasznot is csinálhatunk belőle, mert alapból nem egy olcsó növény a kertészetekben. Szóval akinek van hozzá kedve, ideje, helye, az simán csinálhat a sok kis új növényből egy faiskolát és eladhatja az új fácskákat.

Innen folytatom! Mára sziasztok!

Még mindig kert, de ez most másik

Egész nyáron a ház mögötti kertünkkel voltunk elfoglalva. És azt amennyire tudtuk, és ahogy láttátok rendbe is raktuk. Lesznek még akciók, talán nem is kevés, meg még látványos is, de marad ott jövőre is munka, már csak hogy ne unatkozzunk a következő nyáron se.

Igen ám, de van nekünk egy kertünk a ház előtt is. Erről eddig még sosem esett szó. Ez egy háromszög alakú terület, kb. 20-25 m2 lehet, ha jól számolom. 

Tavasszal már próbáltunk némi rendet vágni itt, de mivel zsúfolásig van teleültetve mindennel, ezért úgy döntöttünk megvárjuk a nyarat, hogy hol mi nő és majd ősszel rendbe tesszük.

Azért tavasszal is megejtettünk egy-két dolgot itt, úgy mint kicsit visszavágtuk a már nagyon öreg, és elkopaszodott orgonabokrokat. A háromszög alakú kert közepére volt ültetve 3 tuja, közöttük volt egy tiszafa, és még mellettük egy ezüstfenyő. Ezek konkrétan egymásba nőttek, és bizony a két nagyobbik tuja már a ház tetejéig ér. Állítólag törpének vásárolták őket anno.

Na, a harmadik tuja, ami a ház felőli oldalon volt kisebb volt és nem is volt szép formájú, ezért bizony azt kivágtuk még tavasszal. Én akkor még azt reméltem, hogy a középen meglévő tiszafát kimentjük és mivel még fiatalnak tűnt, ezért átültetjük a hátsó kertbe. 

Nos, miután a tuja kikerült mellőle, kiderült, hogy szerencsétlen tiszafának csak a legtetején voltak zöldellő ágak, egyébként teljesen halott. Így sajnos esélye nem volt annak, hogy megmentsük. 

Viszont legalább a kert közepe némileg felszabadult és eljutottunk szegény ezüstfenyőig, aminek befelé egyáltalán nem voltak ágai, max. elszáradva, hiszen a sok-sok előtte lévő cserje nem engedte fejlődni. Pedig az utca felől nézve egy szépséges fenyő.

Így tavasszal igyekeztünk szabaddá tenni neki is a helyet, hátha majd kicsit erőre kap. Egyúttal a környezetében lévő cserjéket is megvágtuk, amennyire csak tudtuk.

Egy fontos tény. Ez a kertrész keleti fekvésű, így csak kora délelőtt kap napfényt. A két hatalmas tuja és fenyő miatt a növények többsége olyankor sem.

A három tuján, a tiszafán és a fenyőn kívül ezen a kicsi helyen még van több, mint 10 nagyra nőtt cserje. Ezek szegények nőnek, ahogy tudnak, egymásba gabalyodnak, elszáradnak az ágaik, nem tudnak teljes szépségükben pompázni. Reméltük, hogy el tudunk innen vinni cserjéket a hátsó kertbe, de valójában egyik sem fiatal növény, így erre nem igen volt és van esély. 

A beültetett terület sűrűségére egy jellemző, hogy nagyon komoly eső kell ahhoz, hogy elérjen a földig a víz. 

A cserjék közül van ami több példányban is megvan, van ami kúszó növény, de a környező növények a támaszai, amikre felmászhat, így pedig egyiküknek sem jó. 

Van egy sor, ahol 6 cserje van közvetlenül egymás mögött és a végén még az ezüst fenyő.

És még nincs vége. Mert vannak még évelő virágaink is. Igaz sajnos virágozni nem igen tudtak, hiszen esélyük nem volt arra, hogy napfény érje őket. 

Ezeket szeretném majd kimenteni innen, de idén már nincs hova ültetnem. Így majd megjelölöm melyik hol van, és tavasszal napfényes, nyílt térre kerülnek majd, hogy teljes pompájukban virágozzanak.

A szomszéd melletti kerítésnél van olyan valamink, ami kb. derékig érő erős cserje törzs volt tavasszal, ebből nőtt a nyáron legalább 3 m magasra egy még mindig nem tudjuk mi, de inkább faszerű volt, mint cserje, viszont leveleken kívül semmi nem lett rajta, virága nem volt, ellenben teljesen felzabálta a szövőhernyó. Így ezt már korábban levágtuk derékba és természetesen kikerül majd a földből. 

Ugyanezen a területen van még két orgona, az egyik már nagyon régi és ezer hajtása bújik ki a földből. Van egy jázminbokor. És tele van a föld tulipánhagymákkal. Na, ezek legalább szépségesen nyíltak tavasszal. 

Ugyanitt van még egy nőszirom is, ami hófehér, és ezáltal elég különleges. 

Valamikor a tuják között sziklakert lehetett.

 De sajnos ez nem is látszik itt.

A tuják mellett van a gázóránk. Meg sem lehet közelíteni a bokroktól, és mert teljesen benőtte a talajt a kék meténg és a gyöngyvirág. Ezek alapvetően szépek és klasszul fedik is a talajt, de a gázórát elérhetővé kell tenni. 

Hát azt hiszem nagyjából vázoltam a jelenlegi helyzetet, ill. hogy tavasszal mit csináltunk. Ja igen, a kerítés melletti orgonába teljesen benőtt egy drótháló, azt még felszámoltuk akkor, bár nem volt egyszerű.

Alapvetően kintről ez a kert az ami látszik, valahogy mégis ez maradt mostanra rendbe tenni. Az egyetlen dolog ami látványosabban történt, hogy a kerítés egy részét már lefestettük, ill. a régi, elkorhadt pad helyére új került, természetesen frissen festve.

  Igen, az utcán is vannak növényeink, de azokat nagyjából sikerült már rendbe tenni. Ott is két orgona bokor az, amivel még foglalkozni kell.

Szóval most neki fogtunk, jobban mondva a férjem neki fogott ennek az előkertnek. Én sajnos épp nem vagyok a topon némi vírus okán, így csak olykor kimegyek, kiadom az "utasításokat", mit hogyan :D és ő meg csinálja.

 Van külön kerítés a kert előtt. Gondoltuk felszámoljuk, mert minek, de mivel komoly betonalappal rendelkezik, így megmarad.

Első lépésként egy lonc felszámolásra került rögtön itt, mert hogy abból van egyébként még egy a további részen, és az sokkal szebb is volt nyáron, valamint ez itt mindig belógott a bejáróra, így egész nyáron vagdaltuk vissza. Ráadásul mögötte van a már említett gázóra.

Közvetlenül a lonc mögött, ami így kikerült - bár egy hajtást megmentettünk az egyik szomszédnak - van egy japán birs. Őt visszavágjuk, megfiatalítjuk. Így jövőre szépséges lesz, bár lehet virága csak rá egy évre lesz újra, de sebaj, a lényeg, hogy ne 3 m magas, kopasz ágai legyenek, hanem szép zöld és tömött legyen.  

A tuja és a két bokor közötti részről kimentésre került a meténg jó része, és elültettük a hátsó kertben a fenyők mögé. Ott ideális helye lesz. Nem kell füvet nyírni, viszont szépen befedi a talajt és még virágzik is.

A gyöngyvirágok egy részének is ez lesz a sorsa, mennek a hátsó kertbe, és ott tobzódhatnak. 

A tuja aljából levágásra kerülnek ágak, mert nagyon el vannak száradva, és mert útban vannak a gázóra felé.

Aztán ha végre felszabadul a gázóra, akkor kap egy járdát, amin be lehet majd hozzá jutni.

Jelenleg ez a fázis zajlik. Aztán majd haladunk tovább. Remélem akkor már aktívabban tudok segíteni. 

A tervek szerint a tuják alsó ágai levágásra kerülnek, és belülről is mindent levágunk, amit elérünk és teljesen száraz.

A hat egymás mögötti cserjéből ritkítás lesz. Olyanokat akarunk kiszedni, amiből van máshol, és ezért elég annyi, ill. a támasz nélküli futóakácot. Ezért fáj a szívem, mert imádom, de nincs hova hajtást ültetni, ahol ne okozna gondot az, hogy fut, hogy támasz kell neki, hogy ne másszon át a szomszédba. 

A kerítés mellől azt hiszem a lila orgona teljesen kikerül, mert nagyon öreg, a falat is karistolja, és mert már a virága sem volt igazán szép, ami virága egyáltalán volt. A fehér fiatalabb, de igazából inkább a jázmint választanám, és szinte közvetlenül egymás mellett vannak elültetve. 

Egyelőre ezek a tervek. 

A megmaradó cserjék mind megfiatalításra kerülnek, hogy végre teljes szépségükben tobzódhassanak a következő években.

Talán még a sziklakertet is újjá tudjuk építeni, és akkor abba majd kerül egy-két új növény is, aminek jó lesz az a hely. 

Így hát a saját "dzsungel" felszámolása elindult. Remélem ez is sikeres lesz, és ami marad az mind-mind gyönyörű lesz, és öröm lesz rájuk nézni.