Azért a németekre mégis lehet számítani

A büntetéssel kapcsolatban tegnap küldtem el a faxot, hogy nem én voltam ott, nem az én rendszámom van a fotón, nem az én kocsim van a fotón, és egyébként is igen régen jártam Németországban.

Ma meg is jött a válasz. Bocsánatot kértek, és lezárták ellenem az eljárást, tévesen azonosították az országot, amikor a fotó alapján elindították az eljárást.

Egy gonddal kevesebb! Bár mindig minden ilyen gyorsan megoldódna!

👍😀🚗

Egy csodás nap margójára - avagy megbüntetnek Németországból

A mai napom már eleve rosszul kezdődött, nem is kicsit. Erről csak annyit, hogy idős anyámmal kapcsolatos történések voltak, de ezt nem szeretném részletezni.

Majd mentem a régi címünkre a levelekért, amelyek között egy értesítő is volt. Így irány a helyi posta, ahova amúgy is mentem volna reklamálni az utánküldést. 

Ott közölték, hogy a levél éppen ismét a postásnál van, ezért nem tudják oda adni.

Mondtam, akkor most asztalt borítok. Megkérdeztem, hogy ha december 1.-én adok egy megbízást utánküldésre december 16.-tól kezdődően, fizetek érte, akkor vajon mit kellene még tennem, hogy ne a régi címre kézbesítsék a küldeményeket?

A vezető közölte, hogy elnézést, de sok a helyettesítés, majd szól a kollégáknak, és akkor a ma újra kézbesített levelet is az új címre kérem?

Nem, miért is kérném oda, szeretnék érte ismét autózni 60 km-t.

Megkérdeztem hogy egyáltalán tudnak róla, mert nem láttam szándékot, hogy lemásolja a papírjaimat, mire közölte, hogy igen, tud róla, két névre szóló küldeményt is kértünk után küldeni.

Hát bakker, a vezető ránéz a papíromra, és tud róla, a postás meg gond nélkül viszi a leveleket a régi címre.

A megkapott levelek között az egyik az én nevemre szólt Frau megszólítással. 

Nagyon ritkán előfordul, hogy ilyen-olyan reklámféle anyagot kapunk Németországból, azt hittem ez is valami olyan.

Itthon, mikor kibontottam, ért a nagy meglepetés.

Valóban Németországból érkezett, még pedig közlekedési bírság. A levél szerint decemberben Németországban mobil telefonáltam az Opel típusú gépkocsimmal, és ezért leszek olyan jó 75 Eurót, és még további 28,50 Euró illetéket és költséget megfizetni.

Utoljára 1982-ben közlekedtem Németországban gépkocsival, akkor sem sajáttal és pláne nem ott, ahol a levél mondja. Mellesleg Németországban azóta sem jártam.

Minden végigszaladt a fejemen, hogy esetleg valaki elment Németországba a kocsival, amikor le volt adva vizsgázni, de az még novemberben volt. Meg egyébként is.

Aztán lapozok és találok egy ilyen fotót. 

A fiam gratulált a kamionos jogsimhoz. Én mondtam, hogy kifizetem a büntetést, ha az Opel Corsa-ból Mercedes trailerré avanzsált gépjárművet rakománnyal, forgalmival, kulccsal együtt megkapom.

A levélben kifejezetten szerepel, hogy az Opel gépjárművemmel követtem el a kihágást. Ismer bárki is Opel trailert? Pláne, amin Mercedes csillag van?

Van válaszűrlap is. Magyarra fordítva, nyilvánvalóan valami automatával. Van benne olyan pont, hogy nem ismerem el a kihágást, és akkor leszek szíves megindokolni. Németül!

Momentán nem beszélem a germán nyelvet. Helyette elég jól bírom a magyart, amely tudomásom szerint az EU-ban elfogadott, és hivatalos ügyek intézésében is használhatom. 

Ja, és január 9.-ig kell válaszolnom, az amúgy már egy hete a postaládában dekkoló levélre, amit ugye a posta jóvoltából cseppet késve kaptam meg. És nem, email cím nincs megadva, sőt, azt is leírják, hogy csak elektromos aláírással küldhetnék emailt.

Szóval holnap forgalmit másolok, autót fotózok, kitöltöm a válaszűrlapot angolul, ne mondják, hogy szemét vagyok, azt talán még megértik a német hatóságok is, ha már botor módon németül nem voltam képes megtanulni. És jó pénzért levelet küldök, hogy úgy érzem nem én követtem el a kihágást, és talán nézzék meg jobban a rendszámot is, amelynél egyikünk sem azt vélte felfedezni, hogy Magyarország lenne a rendszám kibocsátási helye, hanem talán Litvánia.

A munkában ma felmerülő problémákról nem is írok. Ennyi elég egy napra. A fejem mindenesetre mindjárt szét robban. Tudom, öreg vagyok, és az időjárás miatt van.

Szebb napot mindenkinek!

BÚÉK!

Boldog új évet mindenkinek! 

Elkezdődött nálunk is az új év. Bosszúságokkal, jobb történésekkel. 

A költözés kapcsán még december 1.-én adtam megbízást a postának, hogy december 16.-tól a leveleinket már ide, az új házba kézbesítsék. Kemény pénzeket is elkértek érte. Erre tegnap hív az új lakó, hogy tele a postaláda a leveleinkkel. És fontos levelek jönnek nekünk, mert a céges levelezésünkben szinte csak olyan van.

Gondoltam felhívom az ügyfélszolgálatot, ami a honlapjuk szerint reggel 8-tól működik. Hívom, mire az automata bemondja reggel fél 9 körül, hogy hívjam őket majd újra munkanapon!

Bakker, én meg egész nap dolgoztam ma már, mert azt hittem munkanap van, pedig a posta szerint nem!

A lényeg, hogy most mehetünk vissza a régi házhoz a levelezésért, és aztán megyek és a postára borítom az asztalt!

Aztán átestem egy kisebb infarktuson is. A működésünk alapfeltétele, hogy legyen felelősségbiztosításunk. Ennek a paramétereit "hála az égnek" mindig az EU határozza meg és természetesen euróban, így a forintosítás okán szokott változni, amit mindig lerendez a biztosító egy módosítással, változatlan kötvényszám mellett.

Most is kaptam ilyen tartalmú levelet tőlük, és biztos én vagyok a hibás, hogy költözés közben nem olvastam el az első betűtől az utolsóig, de azt hogy aláírt ajánlatot kell beküldenem azt vettem, és meg is csináltam. 

Erre ma ellenőrzöm a szerződést, és a biztosítói portál közli velem, hogy törölt a szerződés.

Azonnal szívrohamot kaptam, hogy jaj, mit nem csináltam jól, és miért törölték, és hogy intézem el, hogy azonnal legyen másik, és vajon értesítette-e már a biztosító a felügyeleti szervünket az MNB-t, hogy nincs, és akkor azok visszavonják az engedélyünket, és jaj, meg jaj, és most miért?

Hívtam a kapcsolattartót, nem vette fel, hagytam üzenetet.

Aztán gondoltam én, hogy rákeresek név szerint a portálon, és lőn! Új kötvényszámon van immáron a szerződés. 

De a lényeg, hogy VAN!!!

Én pedig még fél órát sétálgattam a lakásban - kint nagyon hideg volt - hogy lenyugodjak.

De aztán történt jó is, mert végre valahára megérkezett a karácsonyi ajándékunk, amit Londonban élő csemetéinktől kaptunk. A megrendelést a cég egy laza mozdulattal nem vette észre, és karácsony előtt meg sem próbálták elküldeni. Így hosszas reklamálás, és izgalom után, ma végre megérkezett. 

Az ajándék pedig egy kis rádió, amit kértünk a Jézuskától, hogy legyen mit hallgatni a konyhában, az irodában.

Közben persze életem párja lelkesen dolgozik is azon, hogy elkészüljön az iroda helyiségünk is.

A ház kívülről nincs leszigetelve, ezért a külső falakra tesz most fel szigetelést belülről, hogy aki majd a fal előtt ül, annak ne fagyjon le se a háta, se a veséje.

Most már úgy tűnik ez is készen van, mehet majd az alapozása a falaknak, aztán a festése is, és hétvégére remélhetőleg sikerül berendezni az irodahelyiséget is.

Ez nagy lépés lesz afelé, hogy készen legyünk, bár még bőven marad tennivaló utána is. 

Amúgy igen hideg van, szürkeség van, zúzmara van. Én nem vagyok egy hisztis valaki időjárásilag, bírom a hideget, a meleget mondjuk kevésbé, nem szokott zavarni a hó, az eső sem, ha nem napokon át esik, sőt még a ködöt is kedvelem olykor, mert van amikor finom, sós tenger illata van.

Ám a téli szürkeségtől hisztis leszek. És ma megint olyan volt. Ezért csak annyira mozdultam ki, hogy átvettem a futártól az ajándékot, meg enni adtam a madaraknak. 

Bocs a minőségért, de ritkán videózok, és ráadásul ablakon keresztül csináltam. De képzeljétek, ez a bokor és rajta a sok madárka pont a nappalink ablaka előtt van. És ha lassan mozgunk, akkor nem is reppennek el, ha megállunk az ablak előtt nézni őket. Nagyon helyesek.

Jó estét nektek! És tudjátok, január, február ... itt a nyár! 

Fürdőszoba mustra

Gondoltam ennek a témának külön posztot szentelek.

Ház keresésünk során, több mint 40 házat néztünk meg. Adott volt, hogy mennyi pénzt tudunk rászánni, de azért lakható, élhető, egyben lévő házat szerettünk volna. Tudom, nagyok az igényeink, de ez van. És végül is azért megtaláltuk, amit kerestünk, akkor is, ha van mire költeni ahhoz, hogy olyan szinten legyen rendben, ahogy mi szeretnénk.

A megnézett házak többsége katasztrofális volt. Szinte mind vályogból volt, vagy max. vert fallal, agyon repedezett épületek, és hasonlók. Az épületek anyaga nagyjából eleve predesztinálta, hogy milyen vizes helyiségek lesznek benne.

Láttunk egy házat, ahol pl. valami szűk átjárókon lehetett eljutni a konyháig, ami több lépcsőfoknyival volt egyébként a ház szintje alatt, és még rendes lépcső sem vezetett le, csak valami oda rakott dobogóféle. A fürdőszoba a konyhából nyílt, elképesztő állapotban. Még benézni is ijesztő volt. 

Láttunk olyan házat, ahol a tornácos rész vége lett beépítve fürdőszobának. A kád valami igen apró dolog volt, keresztben rögtön, ahogy belépett az ember a helyiségbe. Szinte a kádba kellett belépni. Más nem is volt a helyiségben, és ez a kád is koszos volt, agyon kopott, szörnyedelem. A WC egy mellette lévő ajtó mögött volt elrejtve, szinte budi állapotban.

Voltunk egy vályogházban, ahol a konyha nem volt megközelíthető a házból, csak a nyitott tornácról, és természetesen abból nyílt a fürdő és a WC is. Állapota hasonló, mint a már említetteknek. Elképzeltem, ahogy télen, este, mondjuk -10 fokban bandukolok frissen fürödve, vizes hajjal a lakószobás részbe. Nem tetszett, amit magam elé vizionáltam.

Olyan házat is mutattak, ahol csak fürdőszoba volt, ám a WC az udvaron, régi budi képében. 

Volt ahol teljesen szét volt verve az épület, így a fürdő és WC is, de ennek az állapotáról nem tudok mit mondani, hiszen felújítás alatt volt.

Általánosságban azt mondhatom, hogy a megnézett házak többségében rettentő állapotban voltak a fürdőszobák, WC-k, leginkább mind a konyhából nyílt, nyilván mert így egy helyen megoldották a víz vezeték, és csatorna problémákat, és a legtöbb házban a konyha nem volt megközelíthető a lakószobák felől, csak direkt az udvarról.

A meleg vizet szinte mindenhol valami ezeréves, agyonstrapált villanybojler szolgáltatta. A kádak leharcoltak, a mosdók töröttek, elképesztő színű és mintájú csempék, a padlókon jobb esetben mettlachi, de gyakran csak beton, vagy kő. Roppant kicsi helyiségek, amiknek a többségéről egyértelműen lerítt, hogy utólag lett valahogy odabiggyesztve a házhoz.

Tényleg, láttunk egy egyébként szép, igényes házat is, ahol a fürdőszoba szintén döbbenetes volt. WC szinte az ajtóban, beljebb a falnál kád, elé zuhanytálca betonozva.

Értem én, hogy a legtöbb házat már idős emberek lakták, akik kihaltak és azért árulták az épületet, és hogy anno nem épültek fürdőszobák WC-k a házakhoz. Értem azt is, pláne, hogy olyan hozzáértő magyarázta el, akinek teljesen megbízok a szavában, hogy a vályogházakban, vert falú házakban nem lehet, nem szabad a vízvezetéket bevezetni a falba, mert elég egy apró csőtörés, és a háznak annyi, meg hogy ezekben csempézni sem lenne szabad a fal miatt.

Szóval sok mindent értek, el tudok fogadni, de valahogy mégis egy elég elkeserítő állapotot mutatott nekem ez a sok ház a tisztálkodási szokásainkról. Ezek szerint ez ennyire nem fontos.

A gyömrői házunkban pl. mikor megvettük sötét barna csempe volt, sötétbarna káddal, mosdóval. A vízkő valami elképesztő módon tette pocsékká az egészet. A kád ott egyébkét olyan hatalmas volt, hogy egy bojlernyi víz nem töltötte meg, pedig 120 literes volt a bojler. Akitől vettük a házat, azt mondta, hogy csak egyszer engedik tele a kádat, és egymás után fürdenek le a benne lévő vízben. Hát! Erre mit mondjak?

És amiért ezt az egészet most leírtam, a mostani házunk fürdőszobája és WC-je. Szintén nem dicsekedhet. Tudtuk persze, hiszen láttuk, és mivel a ház többi paramétere megfelelt, ezért úgy gondoltuk, ezt majd megoldjuk. És így is lesz, bár nyilván igen sok pénzért. 

Itt egy aprócska kád van. Mi tusolunk, a kádba talán be sem férnénk. Ám tusolni is csak trükkös mozdulatokkal lehet, mert minden útban van, a csap, a beépített szappantartó stb. Ahogy magamra engedem a vizet, azonnal fröccsen ki a kádból.

A kádban állandóan benne kell tartani a dugót féloldalra állítva a lefolyóban, mert egyébként az összefolyón át bugyog fel, ami a kádból lefolyik. 

Mondjuk a fürdőszoba minden nap fel van mosva, ez is egy előny.

A mosdó alatt a lefolyó valami sosem látott módon van bekötve, szétvert falak ahova elvezetik a vizet.

Pedig van ám tusoló hely is, csak azt nem használták, ezért az csak van. Elé van beépítve a mosdó, ettől a tusolóba nem lenne egyszerű a ki és beszállás. 

Itt is van százéves, csöpögő villanybojler.

És a kád miatt, a hatalmas bojler miatt az egész annyira kicsi, hogy szinte oldalazva kell benne közlekedni.

A WC külön lett választva. Egy ajtónyi szélességű az egész helyiség. És ebbe még benyúlik egy beépített porcelán papír tartó. A többit mindenki képzelje hozzá. 

Már hívtunk hozzá szakembereket, akik majd szépen átépítik az egészet használható, szép helyiséggé. Sokba fog kerülni, még annál is többe. De mondom, ezt tudtuk, vállaltuk.

Csak megint felmerül, hogy vajon akik eddig itt éltek, azok hogy tudták ezt használni?

A képek NEM mutatják a valós helyzetet. És még így is az volt az egyik barátunk első kérdése, hogy mondjam neki azt, hogy nem a fürdőszoba színe és csempéje miatt szerettünk bele a házba. Megnyugtattam, hogy nem.

Folytatása következik, majd, ahogy alakul át használhatóvá, és széppé!

Hogyan lesz a házból otthon?

Többen is kérdezték már, hogy érzem magam az új házban, az új településen? Egy hete már, hogy itt élünk, de nem tudnék rá igazából még mit felelni. Furcsa. Még idegen minden.

Ez a harmadik ház, amelyben lakunk. 

Az elsőt a férjemmel ketten építettük fel. Az első kapavágástól, az utolsó kúpcserép felrakásáig. 6.000.- forinttal vágtunk neki anno az építkezésnek, hogy végre saját otthonunk legyen. Így hát kész tervet vettünk, kereken 2.000.- forintért. Azóta is látok olyan típusú házat.

Így bár nem mi találtuk ki, mi hol legyen a házban, de mégis magunkénak éreztük, hiszen a tervet mi választottuk, és mi is építettük fel. Ott azt hiszem rögtön otthon éreztem magam, még akkor is, ha nyilvánvalóan kezdetben ott is meg kellett találni mindennek az ideális helyét, és nekünk is meg kellett tanulni, mi hol van.

Tíz évet éltünk ott. Először azt gondoltuk, milyen jó lesz, ha már ott élünk sokkal könnyebben folytatjuk majd az építkezést, hiszen igazából befejezni nem sikerült a házat. De mivel előtte két éven át minden hétvégét, és szabadságot ott töltöttünk azzal, hogy malter keverünk, és falat rakunk, vagy épp betonozunk, így igazság szerint utána évekig ránézni sem tudtunk ilyesmire.

Ezzel együtt azért csináltunk még dolgokat, és bár nagyon picurka kertünk volt, azt is igyekeztünk széppé tenni.

Aztán jött a pillanat, amikor eldöntöttem, eladjuk, és elköltözünk Budapestről vidékre. Addigra a házon lévő hitelt, ami az építkezéshez kellett már kifizettük.

Két hét alatt eladtam a házat, és három hónap elteltével beköltöztünk az új házunkba, Gyömrőn. A városhoz volt némi kötődésem egy gimis barátnőm révén, de igazából nem volt direkt megcélozva a városka. Ám ott találtuk meg azt a házat, ami minden szempontból megfelelt az elképzeléseinknek. A város szélén volt, csodás panorámával. Volt három hálószoba. És a budapesti házhoz képest nagyságrendekkel nagyobb kert is volt.

Ez volt az első olyan ház, amit más épített, amiben előttünk már mások is laktak, és amit így kellett otthonná alakítani. Furcsa volt az is. Kezdetben sokáig idegenkedtem az egésztől, függetlenül attól, hogy a szempontjainknak megfelelt. Zavart, ha arra gondoltam, hogy pl. a kádat előttünk már mások is használták, még akkor is, ha mi csak tusolni álltunk bele. 

Ott is felújítással kezdtük, mert minden helyiséget kifestettünk, és a szőnyegpadló helyett mindenhova laminált padló került.

Új bútorokat vásároltunk, és lassan berendezkedtünk. Így vált a ház lassan az otthonunkká, és már csak nagyon ritkán jutott eszembe, hogy mások is éltek már ott.

A kertet is beültettük és egyre többet gyönyörködtünk benne, élveztük, hogy a kertben fogadhatunk vendégeket, sütögethetünk, vagy éppen bográcsozhatunk.

Érdekes módon a városhoz igazából nem sikerült kötődnünk. Talán mert Budapesthez kötött a munkánk, és mert vásárolni is inkább nagyobb üzletekbe jártunk, de valójában csak az utolsó években ismertem meg, hogy egyébként mennyi mindent el lehetne intézni ott helyben is.

Tizenhét évet éltünk le az egykor idegen, ám a végére otthonunkká vált házban.

Ezt a házat anno hitel mentesen, készpénzért vásároltuk. De mert meg akartuk csinálni a Kft.-nket, ezért évekkel később felvettünk egy CHF hitelt, ami nyilván a többi svájci frankos hitel sorsára jutott. Egyre magasabb törlesztő részletek, könnyítés kérések, forintosítás, és annak egyértelművé válása, hogy nem fogjuk tudni visszafizetni, csak ha eladjuk a házat.

Nem részletezem hogy jutottunk el a végső döntésig, mert szerintem már írtam róla. A lényeg, hogy sikeresen lebonyolítottuk ezt is. A házat gyorsan sikerült eladni, hamar találtunk másikat, amit megvehetünk, és a hiteltől is megszabadultunk.

És most itt vagyunk. Újra egy olyan épületben, amit nem mi építettünk, nem úgy alakították, ahogy mondjuk mi tettük volna, egy olyan házban ahol éltek előttünk már többen is, bár egy családé volt végig. 

Így most megint azt érzem, hogy minden olyan furcsa. Annak ellenére, hogy az elvárásainknak igazából szinte teljesen megfelel. Kellő számú helyiség van benne, remek beosztással minden az előszobából nyílik. Sok melléképület van, amik igazán használhatóak lesznek. És itt is lehet rögtön lakni, hiszen a család, aki eladta itt élt, és innen költözött el. De természetesen komoly felújítások várnak ránk, amik egy részével majd megküzdünk, de lesz, amit szakemberre bízunk. 

Óriási előny, hogy a házat ismét készpénzért vettük, nincs rajta hitel, és remélem soha többet nem is lesz arra szükségünk, hogy hitellel terheljük. 

És mégis. Igazából még arra gondolni is furcsa, hogy ez a miénk. Úgy ahogy van. 

Még nem találunk szinte semmit, a szobákat sem. Igaz, szinte minden tele van halmozva dobozokkal, szétszedett bútorokkal, és hogy élni tudjunk, és haladjunk a berendezkedéssel, ezért ezek a dobozok, bútorok folyamatosan változtatják a helyüket is, így ha ma megtaláltunk valamit, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is ott lesz. Nem mondom, ez okoz gondot rendesen.

Ráadásul már messze nem vagyunk olyan fiatalok sem, így hát sokkal jobban fáradunk. De mondjuk tegnap megállás nélkül mentem fel a negyedik emeltre anyukámhoz, míg akár csak egy hónapja is ebbe mindig bele akartam halni.

Valójában minden helyiséget fel akarunk újítani, vettünk már új bútorokat is, még sok meg sem érkezett, de nem is baj. Így van dolog bőven.

Nem igen érek rá közben azon töprengeni, hogy itthon érzem-e már magam. Mégis a kérdések hatására azért néha elgondolkodok, hogy hogy is volt ez korábban? És tudjátok mi a fura? Nem ötlenek fel emlékképek a gyömrői, tehát az ez előtti házunkról, hanem a legelsőben látom magunkat. Pedig Gyömrőn majd kétszer annyi ideig éltünk, mint itt. Nem tudom ennek az okát, de mégis így van.

Kérdezték már, hogy és a település? Na arra végképp semmit nem tudok mondani. Ez itt egy kis település, de tél van, hideg van, és egész nap dolgunk van a házban. Így nem tudok még sehogy viszonyulni a helyhez. Egy dolog pozitívan érintett, hogy első nap, amikor a postaládát szereltük fel, jött a postás és bemutatkozott. Jöttek épp szomszédok, vagy legalább is az utcában lakók és ők is kedvesen fogadtak. Remélem ez így is marad, és nyáron talán jobban sikerül a falu életébe asszimilálódni.

Kavargó érzések, amikkel legjobban le tudnám írni, hogy egyelőre hogy érzem magam itt. Bár a rengeteg munka miatt nem igen van időm ezekre sem, mert ha éppen nem csinálunk valamit, akkor szinte azonnal elalszok.

Azért karácsonyfát állítottunk mi is. Barátnőm jóvoltából még egy kis beigli és süti is került a fa alá. Remélem a következő karácsonyt már teljes díszben tudjuk ünnepelni.

Boldog karácsonyt kívánok Mindenkinek!

A ház, amelyből otthont varázsolunk ...

Sziasztok!

A legutóbbi bejegyzés óta eltelt, több mint egy hét. Ez alatt az idő alatt túl estünk a költözésen. Nem az első volt életünkben, de azért nagyon kemény volt.

Először is az évek során a sok selejtezés, ajándékozás ellenére is tengernyi holmink gyűlt össze. A dobozok csak gyűltek, gyűltek és még mindig nem láttuk a végét.

Még jóval egy hónappal a nagy nap előtt már megkértük a volt tulajt, hogy engedje meg, hogy hozzunk pár holmit. Akkor áthoztunk rengeteg dobozt, ami a nyári konyhában kapott helyet.

Aztán múlt héten csütörtökön volt a kulcsátadás. Ekkor ismét hoztunk sok dolgot, két kocsival, úgy hogy a tetőcsomagtartó is meg volt rakva. Aztán fordultunk még egy kört.

Maga a nagy nap pénteken volt. Már jó előre megrendeltük a fuvart, részletesen megadva mennyi holmink van. A fuvarozó közölte, hogy rendben, akkor egy 7,5 tonnás autót küld, és annak ennyi és ennyi a díja.

Ehhez képest péntek reggel megjelent egy 3,5 tonnás kis kocsi, de legalább hosszított felépítménnyel. Mikor a férjem reklamált, közölte a sofőr, hogy sorry, a nagy kocsi nem indult, de sebaj, majd fordulunk ezzel kettőt.

Mondta a férjem, hogy rendben, de ő egy fuvart fizet, mert egyet rendeltünk. Ja hát az úgy nem OK - mondták.

Próbálta hívni a főnököt az ember, de az istenért nem vette fel, szinte egész nap.

Így, mivel mindenképpen jönni kellett, abban maradtunk, hogy akkor ami csak felfér és ami nem szállítható személyautóval, azt mind felrakják a kocsira. És miközben úgy érezzük a főnök nagyon nem volt korrekt, a sofőr és a két segítsége mindent megtett, hogy amit csak lehet felrakják a kocsira. Három órán át rakodtak, centiztek, míg végre indulásra kész lett a kocsi.

Előtte még történt némi malőr, ugyanis engem megkértek álljak félre a kertben a kis autóval, ami totálisan körbe volt fagyva, és bár csak centizve próbáltam hátra félre állni, a végén sikerült megtámasztanom a kertben az akácfát, és abban a pillanatban a hidegtől megfeszült hátsó szélvédő berobbant. Mit mondjak, ez még nagyon hiányzott. Fóliával ragasztottuk szegényt körbe, hogy lehessen vele jönni-menni.

Természetesen megraktuk mindkét személyautót is, aztán start az új házhoz, ami most már nem titok Zsámbokon van, Gödöllő közelében.

A lerakodás további két óra volt. A fiúk nagyon szépen tették a dolgukat, és mire befejezték ennél sokkal zsúfoltabbak lettek a helyiségek.

Ám még rengeteg holmink maradt a régi házban, és másnap délelőtt 11-re volt időpont egyeztetve az új tulajjal, hogy átadjuk nekik a kulcsokat. Ez teljesen egyértelmű volt, hogy nem lesz megoldható, ezért egyrészt megkérdeztük őket, jó lesz-e később? Mondták, hogy persze, semmi gond, akkor délután háromra jönnek.

Aztán felhívtuk a barátnőmet, hogy tudnának-e segíteni fuvarozásban? És természetesen, a saját dolgaikat átszervezve is jöttek, és segítettek. Barátnőm férje nélkül szerintem, ha belepusztulunk sem tudtunk volna időre végezni. De így a két pasi rakodott, mi lányok is segítettünk, amiben csak tudtunk, és három autóval, mindhármon a tetőcsomagtartók is full-ra rakva, két fordulóval sikerült úgy áthozni mindent, hogy kárpitos bútort egyáltalán nem hoztunk el. Ha azt is kellett volna, akkor nem is tudom mi lett volna, mert az 2 nyitható kanapé volt, egy nagy franciaágy, egy fotel és egy ahhoz tartozó másik nyitható kanapé.

Barátnőm nagyon figyelmesen enni is hozott nekünk, még főtt ételt is, jó kis bableveskét, mert nekünk erre se időnk, se lehetőségünk nem volt, hogy kajával foglalkozzunk.

A második fuvar után már rohantunk vissza, hogy háromra oda érjünk, amikor is kiderült, hogy hát az új tulaj bizony még nem tud jönni, majd csak később. Ezért mi még elszaladtunk vásárolni, és még utána is ültünk bő fél órát a kiürített házban és vártuk, hogy megérkezzenek. 

A végén nagyjából este hétre értünk vissza az új házikónkba, ide:

Ez a kert felől a ház. Még kissé élettelen. És ez a kert, amivel lesz dolog bőven:

Mivel közben előző nap megérkezett a nappaliba az ággyá nyitható kanapénk is, így azt még össze kellett rakni este, hogy legyen hova lefeküdnünk.

Nem volt nehéz amúgy, csak három napi költözés után teljesen kimerülve már tényleg csak az utolsó tartalékaink mozgósításával sikerült  végül ágyba kerülnünk.

Azóta pedig vagy ügyeket intézünk, vagy vásárolunk, ami még kell ide, vagy rakodunk, takarítunk, szerelünk, bontunk, festünk és aztán újra ugyanez.

Karácsony izgalmas lesz, de remélem valamennyire sikerül megoldani azt is.

És majd indulhat a felújítási projekt, de arról majd csak legközelebb mesélek.

Befordultunk a célegyenesbe ...

Nos, igen. Eljött ez a hét is. Ez a hét már bizony az a hét. Az utolsó napokat éljük itt. Már megvolt az utolsó péntek, szombat, vasárnap és hétfő is. Lassan, vagy lehet most már azért elég gyorsan, fogynak a napok.

Tegnap és ma reggel, azt hiszem, kicsit, vagy nem is kicsit túlspiláztam a dolgokat, ahogy mondani szokták. 

Az történt, hogy tegnap utalták a házunk vételárának utolsó részletét. Amikor az első részletet utalták, én határozottan úgy emlékszem, hogy még aznap meg is érkezett az utalás. Most viszont semmi. Megkaptuk a banki átutalásról az igazolást, amin csak azt láttam, hogy nincs terhelési nap. Ez kicsit elgondolkodtatott. Szoktam ilyet kitölteni, ezért tudom, hogy mindig kitöltöm azt. Végül felhívtuk a vevőket, hogy nem jött még meg a pénz, lehet ezért a hiányosságért.

Szegények felhívták a bankjukat, többször is beszéltek velük, és a bank a végén közölte, hogy minden rendben van. Az ő számlájukat már megterhelték, és nekünk holnap, azaz ma írják jóvá.

Ezek után vártam nagyon a reggelt, hiszen mi is azt ígértük, hogy még hétfőn tovább utaljuk a pénzt az új házunkért .

A banki mozgásokról mindig kapunk SMS-t. Egész pontosan én kapok SMS-t, általában kora reggel 7 körül. 

Valamiért nagyon idegesített ez az egész átutalás dolog, így írd és mondd éjjel fél kettőtől óránként ébredtem fel. Ja igen, éjfél körül fekszem le. Szóval nem annyira volt pihentető az éjszakám.

Aztán a fél hetes ébredés után már nem is tudtam újra elaludni. Vártam, még az ágyban lustizva, hogy megérkezzen az annyira várt SMS. De nem jött. Már elmúlt hét óra is, és semmi. Végül fél nyolc előtt felkeltem.

Azt hiszem az is idegesített, hogy részben talán túl bátran, vásároltunk már bútorokat. Tudom, persze, ne igyunk előre a medve bundájára, de manapság a bútor vásárlás nem feltétlenül úgy működik, hogy oda megyek, kiválasztom és haza viszem, hanem adott esetben több hetet is várni kell rá. Mi pedig csak azt akarjuk elvinni innen, ami helyett nem akartunk újat venni. Ezért bátorkodtunk előre vásárolni, és tényleg, van ami majd csak február-márciusban lesz meg.

Ezért is idegesített az egész. Hogy előre költekeztünk abból a pénzből, ami még nincs is a kezünkben. No meg azért is, hogy itt ülünk a dobozokon, és a végén az oly annyira precízen megszervezett költözés eltolódik, vagy tudom is én mi történik a végén.

Na, ezek mind a fejemben pörögtek, így hát nem csoda, hogy óránként ébredtem.

Reggeli közben kérdezte a férjem, látván, hogy nem vagyok a topon, hogy mi van?

Mondtam neki, hogy aggódok a pénz miatt. Mondta, hogy nem kellene, hiszen még nincs 8 óra sem, mit vártam. Mondtam hogy de reggel 7 körül már mindig jönnek az SMS-k a terhelésekről.

Enni persze alig ettem, hiszen tiszta ideg voltam, a gyomrom gyűszűnyi volt.

Majd végre 8 előtt 10 perccel megérkezett a várva várt SMS. Végre a számlánkon a pénz. :)

Reggeli után azonnal ültem is a gépbe, hogy utaljam tovább a pénzt, meg volt más utalandó is. Igen, évek óta csak online bankolok, így terveztem ezt is.

Beírom nagyon figyelmesen, név bankszámla szám, összeg. Aláírom? Alá. Aha - ezt csak én gondoltam. Feldobja, hogy technikai hiba. Ekkor még el sem olvastam a teljes feliratot, csak a piros betűs szöveget. Technikai hiba! 

Hogy azt a ..... - mondtam, hiszen már tegnap utalni akartam, ha ma sem tudom feladni a pénzt, akkor megint csak a gond van az időpontokkal.

Próbálom még egyszer. Ekkor már a teljes felugró feliratot elolvastam, mely szerint az összeg nagysága túl lépi a limitet, és ezért nem fogadja el.

Rögtön végig pörgött a fejemen, hogy akkor hogyan tovább? De azonnal el is vetettem azt, hogy ma elutalom a felét, és holnap a másik felét, hiszen már így is épp a határidő szélén táncoltam.

Akkor nincs mese, papír alapon kell megoldani. Szépen kitöltöttem az átutalási megbízást, és nosza, menjünk a bankba. 

A bankos hölgy nagyon kedves és rendes volt. Mondta, hogy a számla csomagunk miatt célszerűbb és főleg olcsóbb lenne online átutalni. 

Mondom neki, hogy az nem ment, azért vagyunk itt.

Mire ő, hogy igen, de ha megfelezem az összeget és két tételben adom fel, akkor pont beleférünk a limitbe.

Ekkor már csak az idő dolgozott bennem, amit láthatott, mert rögtön mondta is, hogy egyrészt van a bankban az ügyfelek részére számítógép, tehát ott rögtön el tudom intézni az online utalást. Másrészt, hogy amennyiben online utalok, akkor még az nap megérkezik a kedvezményezett számlájára a pénz, míg papír alapon csak más nap. És lám, akkor itt a magyarázat arra is, hogy mi miért kaptuk meg csak ma a pénzt, bár az első részlet is így lett feladva.

Szóval hála a banki ügyintézőnek 5 perc alatt elintéztem online az átutalást, és gyorsan fel is hívtuk az eladót, hogy tőlünk elment a pénz.

Azért még ezzel sem volt vége az egész sztorinak, bár már nem a mi idegeinket borzolta a folytatás. Később ugyanis felhívott az eladó, hogy köszöni, megkapta a pénzt, de először, azon túl, hogy nem értette, miért két részletben kapta, de ami jobban zavarta, hogy ő 10 ezer forinttal többre számított, és nem értette miért annyival kevesebb. De elővette a szerződést, és rájött, hogy jól utaltunk. A hitele miatt történt így egyébként, mert oda utaltunk annyival többet, hogy biztosan rendeződjön a tartozása, és a szerződésbe is így lett belefoglalva.

Így hát mára mindenki a pénzénél van, mindenki fizetett mindenkinek. Ügyvédek értesítve. Intézhetik az átírásokat.

Mi pedig ismét lelkes dobozolásba fogtunk, immáron a konyhában raktuk el, amit csak tudtunk. Most már tényleg csak pár tányér, evőeszköz és két főző alkalmatosság maradt elől. Mondjuk nem raktunk még el mindent, mert sajnos a derekam kezdett jelezni, hogy halló, pihenni kell, mert fáradok, de szerintem ma is haladtunk elég jól.

Holnap folyt.köv. És igazából a holnap az utolsó nap, hiszen csütörtökön már indulunk. 

Az nap kapjuk meg a kulcsokat, és amit tudunk áthurcolunk. Vannak dolgok, amiket meg kell vennünk még oda, az is csütörtökön lesz. Az eladó szeretne egy-két közművet is intézni, de meglátjuk belefér-e, mert neki dolgozni kell menni. Én meg remélem, hogy a dobozok nagy részét át tudjuk fuvarozni még az nap.

Aztán pénteken nagyon zsúfolt napunk lesz. Mindent akkorra szerveztünk. 

Reggel nyolcra jön a teherautó, ami átviszi a bútorokat, és minden egyebet, dobozokat stb.

Nyolc és tíz között, remélem, jön a riasztós, hogy leszerelje a jeladót, mert a vevők nem kérik.

Egy órától már várható az egyik bútor érkezése. Ez nagyon meg kell érkezzen, mert azon szeretnénk aludni már az nap, lévén minden kárpitos bútor itt marad. 

És négy órától jönnek a SAT TV-t szerelni. Így estére elvileg már tv-t is nézhetünk. 

Szombaton pedig jövünk vissza végső búcsút venni a háztól, és átadni a kulcsokat az új lakóknak.

Legközelebb azt hiszem már csak az új otthonból jelentkezek, addig bírjátok ki nélkülem. Aztán majd mesélek hogy mi hogy alakult, meg majd jönnek már fotók is.