Befordultunk a célegyenesbe ...

Nos, igen. Eljött ez a hét is. Ez a hét már bizony az a hét. Az utolsó napokat éljük itt. Már megvolt az utolsó péntek, szombat, vasárnap és hétfő is. Lassan, vagy lehet most már azért elég gyorsan, fogynak a napok.

Tegnap és ma reggel, azt hiszem, kicsit, vagy nem is kicsit túlspiláztam a dolgokat, ahogy mondani szokták. 

Az történt, hogy tegnap utalták a házunk vételárának utolsó részletét. Amikor az első részletet utalták, én határozottan úgy emlékszem, hogy még aznap meg is érkezett az utalás. Most viszont semmi. Megkaptuk a banki átutalásról az igazolást, amin csak azt láttam, hogy nincs terhelési nap. Ez kicsit elgondolkodtatott. Szoktam ilyet kitölteni, ezért tudom, hogy mindig kitöltöm azt. Végül felhívtuk a vevőket, hogy nem jött még meg a pénz, lehet ezért a hiányosságért.

Szegények felhívták a bankjukat, többször is beszéltek velük, és a bank a végén közölte, hogy minden rendben van. Az ő számlájukat már megterhelték, és nekünk holnap, azaz ma írják jóvá.

Ezek után vártam nagyon a reggelt, hiszen mi is azt ígértük, hogy még hétfőn tovább utaljuk a pénzt az új házunkért .

A banki mozgásokról mindig kapunk SMS-t. Egész pontosan én kapok SMS-t, általában kora reggel 7 körül. 

Valamiért nagyon idegesített ez az egész átutalás dolog, így írd és mondd éjjel fél kettőtől óránként ébredtem fel. Ja igen, éjfél körül fekszem le. Szóval nem annyira volt pihentető az éjszakám.

Aztán a fél hetes ébredés után már nem is tudtam újra elaludni. Vártam, még az ágyban lustizva, hogy megérkezzen az annyira várt SMS. De nem jött. Már elmúlt hét óra is, és semmi. Végül fél nyolc előtt felkeltem.

Azt hiszem az is idegesített, hogy részben talán túl bátran, vásároltunk már bútorokat. Tudom, persze, ne igyunk előre a medve bundájára, de manapság a bútor vásárlás nem feltétlenül úgy működik, hogy oda megyek, kiválasztom és haza viszem, hanem adott esetben több hetet is várni kell rá. Mi pedig csak azt akarjuk elvinni innen, ami helyett nem akartunk újat venni. Ezért bátorkodtunk előre vásárolni, és tényleg, van ami majd csak február-márciusban lesz meg.

Ezért is idegesített az egész. Hogy előre költekeztünk abból a pénzből, ami még nincs is a kezünkben. No meg azért is, hogy itt ülünk a dobozokon, és a végén az oly annyira precízen megszervezett költözés eltolódik, vagy tudom is én mi történik a végén.

Na, ezek mind a fejemben pörögtek, így hát nem csoda, hogy óránként ébredtem.

Reggeli közben kérdezte a férjem, látván, hogy nem vagyok a topon, hogy mi van?

Mondtam neki, hogy aggódok a pénz miatt. Mondta, hogy nem kellene, hiszen még nincs 8 óra sem, mit vártam. Mondtam hogy de reggel 7 körül már mindig jönnek az SMS-k a terhelésekről.

Enni persze alig ettem, hiszen tiszta ideg voltam, a gyomrom gyűszűnyi volt.

Majd végre 8 előtt 10 perccel megérkezett a várva várt SMS. Végre a számlánkon a pénz. :)

Reggeli után azonnal ültem is a gépbe, hogy utaljam tovább a pénzt, meg volt más utalandó is. Igen, évek óta csak online bankolok, így terveztem ezt is.

Beírom nagyon figyelmesen, név bankszámla szám, összeg. Aláírom? Alá. Aha - ezt csak én gondoltam. Feldobja, hogy technikai hiba. Ekkor még el sem olvastam a teljes feliratot, csak a piros betűs szöveget. Technikai hiba! 

Hogy azt a ..... - mondtam, hiszen már tegnap utalni akartam, ha ma sem tudom feladni a pénzt, akkor megint csak a gond van az időpontokkal.

Próbálom még egyszer. Ekkor már a teljes felugró feliratot elolvastam, mely szerint az összeg nagysága túl lépi a limitet, és ezért nem fogadja el.

Rögtön végig pörgött a fejemen, hogy akkor hogyan tovább? De azonnal el is vetettem azt, hogy ma elutalom a felét, és holnap a másik felét, hiszen már így is épp a határidő szélén táncoltam.

Akkor nincs mese, papír alapon kell megoldani. Szépen kitöltöttem az átutalási megbízást, és nosza, menjünk a bankba. 

A bankos hölgy nagyon kedves és rendes volt. Mondta, hogy a számla csomagunk miatt célszerűbb és főleg olcsóbb lenne online átutalni. 

Mondom neki, hogy az nem ment, azért vagyunk itt.

Mire ő, hogy igen, de ha megfelezem az összeget és két tételben adom fel, akkor pont beleférünk a limitbe.

Ekkor már csak az idő dolgozott bennem, amit láthatott, mert rögtön mondta is, hogy egyrészt van a bankban az ügyfelek részére számítógép, tehát ott rögtön el tudom intézni az online utalást. Másrészt, hogy amennyiben online utalok, akkor még az nap megérkezik a kedvezményezett számlájára a pénz, míg papír alapon csak más nap. És lám, akkor itt a magyarázat arra is, hogy mi miért kaptuk meg csak ma a pénzt, bár az első részlet is így lett feladva.

Szóval hála a banki ügyintézőnek 5 perc alatt elintéztem online az átutalást, és gyorsan fel is hívtuk az eladót, hogy tőlünk elment a pénz.

Azért még ezzel sem volt vége az egész sztorinak, bár már nem a mi idegeinket borzolta a folytatás. Később ugyanis felhívott az eladó, hogy köszöni, megkapta a pénzt, de először, azon túl, hogy nem értette, miért két részletben kapta, de ami jobban zavarta, hogy ő 10 ezer forinttal többre számított, és nem értette miért annyival kevesebb. De elővette a szerződést, és rájött, hogy jól utaltunk. A hitele miatt történt így egyébként, mert oda utaltunk annyival többet, hogy biztosan rendeződjön a tartozása, és a szerződésbe is így lett belefoglalva.

Így hát mára mindenki a pénzénél van, mindenki fizetett mindenkinek. Ügyvédek értesítve. Intézhetik az átírásokat.

Mi pedig ismét lelkes dobozolásba fogtunk, immáron a konyhában raktuk el, amit csak tudtunk. Most már tényleg csak pár tányér, evőeszköz és két főző alkalmatosság maradt elől. Mondjuk nem raktunk még el mindent, mert sajnos a derekam kezdett jelezni, hogy halló, pihenni kell, mert fáradok, de szerintem ma is haladtunk elég jól.

Holnap folyt.köv. És igazából a holnap az utolsó nap, hiszen csütörtökön már indulunk. 

Az nap kapjuk meg a kulcsokat, és amit tudunk áthurcolunk. Vannak dolgok, amiket meg kell vennünk még oda, az is csütörtökön lesz. Az eladó szeretne egy-két közművet is intézni, de meglátjuk belefér-e, mert neki dolgozni kell menni. Én meg remélem, hogy a dobozok nagy részét át tudjuk fuvarozni még az nap.

Aztán pénteken nagyon zsúfolt napunk lesz. Mindent akkorra szerveztünk. 

Reggel nyolcra jön a teherautó, ami átviszi a bútorokat, és minden egyebet, dobozokat stb.

Nyolc és tíz között, remélem, jön a riasztós, hogy leszerelje a jeladót, mert a vevők nem kérik.

Egy órától már várható az egyik bútor érkezése. Ez nagyon meg kell érkezzen, mert azon szeretnénk aludni már az nap, lévén minden kárpitos bútor itt marad. 

És négy órától jönnek a SAT TV-t szerelni. Így estére elvileg már tv-t is nézhetünk. 

Szombaton pedig jövünk vissza végső búcsút venni a háztól, és átadni a kulcsokat az új lakóknak.

Legközelebb azt hiszem már csak az új otthonból jelentkezek, addig bírjátok ki nélkülem. Aztán majd mesélek hogy mi hogy alakult, meg majd jönnek már fotók is.

Dobozban az életünk

Most már hetek óta csomagolunk. Az első 16 doboz telepakolása nem is tűnt olyan nagy dolognak. Főleg, hogy a férjem csinálta és nem én. :D Ezekbe csak könyvek kerültek. És akkor még azt hittem, hogy megy ez majd, mint a karikacsapás, amúgy is majd két hónapunk van rá, hogy elcsomagoljuk az életünket.

És mióta aláírtuk az adásvételi szerződést az új házunkra, szinte minden nap elrámoltunk valamit. Kiürültek a könyvespolcok. Elraktuk az apró csecsebecséket. Már csak egy váltás ágynemű huzat van elől. Már nincs pohár, amiből egy vendégnek adhatnánk egy pohár vizet. Csak rakodunk, rakodunk.

Kiürült a tetőtér, ami az eltelt tizenhét év alatt remek hely volt mindennek, ami már nem kell. Rakodunk a pincében, a lakásban, és a kertben is.

Egyre több a doboz, a kezdeti rendszerező gyűjtésünk egyre zsúfoltabbá válik. Lassan, úgy érzem térkép kell a lakásban is ahhoz, hogy egyik helyiségből eljussunk a másikba.

Már kiraktunk egy csomó még használható dolgot a ház elé, amit a helyi ismerős bácsi nagy örömmel gyűjt be maguknak. (Ez 17 éve így megy. Fogalmam nincs hova kerülhetett az a rengeteg holmi, amit mi kiraktunk.) Már egy jó nagy adag holmit átadtunk egy egyházi karitásznak. És persze rengeteg dolog a szemétben, vagy a kazánban landolt.

Kiselejteztük a céges papírjainkat is, de a családi iratokat is.

És csak rakodunk, rakodunk, rakodunk. 

És amikor felnézek a sok doboz közül, akkor az üres polcok és szekrények mellett azt látom, hogy de hiszen még tele van az a szekrény is, meg az is, és azon a polcon is ott van a sok cucc, és a kamra még zsúfolásig van tele a holminkkal, a pincéről nem is beszélve. Így lassan kezdem azt érezni, hogy képtelenség, hogy ez a rengeteg holmi egyszer csak mind dobozban legyen. Arra, hogy majd ki is kell rámolni, ma még nem is merek gondolni. 

Megrendeltük a fuvart is, de ha belegondolok mennyi nagy terjedelmű cuccunk van, kétségeim vannak, hogy egy fordulóban megússzuk-e az áthurcolkodást a fuvarossal. Hogy a dobozokat hány körben tudjuk átvinni, azt még megsaccolni sem merem.

Több, mint 30 év. Ezt dobozoljuk most el. Nem egyszerű.

Ráadásul most már türelmetlen is vagyok. Tudjátok, hiszen leírtam, hogy mennyire nehezen vettem magam rá arra, hogy megváljunk a jelenlegi otthonunktól, az általunk megálmodott és beültetett kerttől. De a döntést meghoztam, és most már szeretném, ha megtörténne. 

Persze, itt kezdhetnék arról is filozofálni, hogy na tessék, már megint valami, amit várunk, hogy megtörténjen, és sürgetjük az időt, hogy túl legyünk rajta, és tesszük ezt egészen addig, amíg egyszer csak az egész életen is túl leszünk. Nem könnyű a mi társadalmunkban a jelenben élni. Így hát, igen, várom a változást. Várom, hogy kialakítsuk az új otthonunkat. Ami kényelmes lesz, kellemes lesz, és üde lesz, és minimalista. Tényleg alig várom, és most már kezd igazán izgalmas lenni az egész.

Várom az új települést, ahol élni fogunk. Sokkal kisebb annál, mint ahol most lakunk, sokkal kevesebb ellátottsággal. Ezért bizonnyal sokat kell majd a közeli településekre átjárnunk. De nem baj. Mert cserében, ami van, az mind gyalogszerrel elérhető. Végre nem fogunk autóba ülni akkor is, ha csak egy kiló kenyér kell, hanem csak kisétálunk érte.

Izgatott vagyok. Cikáznak a fejemben a gondolatok, hogy mit hogyan rendezünk majd be. Hova mit kell majd venni. Hogy tudjuk úgy megoldani, hogy tényleg klassz legyen az egész, de addig se éljünk egy raktárban. Van ahol felújítást kell csinálni, de kivételesen még azt is várom. Bár lehet, elszökök otthonról, amíg megtörténik. 

Csupa várakozás vagyok, minden téren. 

Évek óta éltünk ugyanúgy. Napról napra, volt egy kialakult rutin, ami roppant kényelmes volt. Olyan igazi állott víz a lavórban, amiben az ember jól eltesped. Mikor a gyerekeink kirepültek a fészekből, azt hiszem még jobban lelassult az életünk. Mintha már nem is tudom hány évesek lennénk. 

De most eljött a változás. Amit eddig végigcsináltunk már az is fenekestől fordította fel az életünket, de ami ránk vár, az még inkább megborítja az eddigi tunyaságot. És azt hiszem ez jó. Ennek jónak kell lennie.

Tudjuk, már nem vagyunk olyan fiatalok, valószínűleg nem várnak ránk már ilyen nagy változások, bár sosem lehet tudni. Ezért ezt most nagyon meg akarom élni. Minden ízében, örömében át akarom élni. 

Szóval lehet olykor panaszkodok most is, hogy jaj, a dobozok, meg még mennyi cuccot kell elrakni, és közben a munka dandárja is most van nálunk, de igazából örülök az egésznek. Lelkesít és felráz. Újra vannak terveim, vágyaim, elképzeléseim. És ilyen már jó ideje nem volt. Sok baj, gond, probléma volt az életünkben. Az elmúlt éveink szinte csak ilyenekről szóltak. De most már ideje a jónak is. 

És ha belegondolok, az egész a mi döntésünkön múlott. Tény, voltak külső, tőlünk teljesen független tényezők is, úgy mint az ingatlanok árának felfelé mozgása itt ahol élünk. De ez önmagában kevés lett volna. A döntést nekünk kellett meghozni, és nekünk kellett meglépni. Nem volt könnyű. Sok álmatlan, sok átsírt éjszaka van mögöttem, mögöttünk. De megérte. Még nem vagyunk túl az egészen, de már most azt mondom, megérte.

A változás jó dolog. Sokszor évekig is elvagyunk valamiben, amiről tudjuk, hogy nem jó úgy, de már megszoktuk. És a változtatáshoz meg kell mozdulni, ki kell lépni a komfort zónánkból. De ha nem tesszük meg, akkor sosem fogjuk megtudni mi vár ránk oda kint!