Coming out by me és némi női nyafogás

Remélem mindenki izgul, hogy hűha, vajon mivel akarok én előrukkolni, ami eddig titok volt? Nos, el kell keserítsek mindenkit, mert egészen egyszerű dolog, amit gondoltam megosztok veletek, mégpedig az, hogy én bizony nem szeretek főzni. Mit nem szeretek? Finoman fogalmaztam, ha csak ennyit mondok.

Velem szemben számos barátom, rokonom, ismerősöm viszont nagyon szereti a főzést. Néhányszor megkérdeztem tőlük is, no meg a mostani nagy gasztroforradalom mellett olvashattam is sokak véleményét, hogy ők azért szeretnek főzni, mert

- örömet szereznek vele a családjuknak, vendégeknek, barátoknak, és micsoda jó dolog az, amikor látod, hogy jó ízűen fogyasztják el, amit alkottál nekik. Nekem ezzel csak annyi a bajom, hogy miért kell viszont nekem adott esetben órákat szenvednem azért, hogy ezt az örömet láthassam az ő orcájukon?

- megnyugtat a tennivalók rendje, és hogy közben nem lehet másra figyelni. Hát engem max. felidegesít a főzés, míg a kertészkedés meg engem nyugtat meg, és sejtem van akit nem.

Nagyjából azt hiszem ez a két dolog szokott elhangzani, amikkel én továbbra sem lettem meggyőzve a főzés nagyszerűségéről. 

Persze azért főzök, olykor sütök én is. Hiszen családom van, enniük kell, sőt, nekem is, és bár válogatós vagyok, de azért szeretek enni. Szerintem nem is főzök rosszul, bár azért senki nem úgy ismer, hogy hű, na az ő főztje az mindent visz. De amit megcsinálok az ízletes, fogyasztható.

Mi több, érdekelnek a főzős vetélkedők, én még Gordon a Pokol konyhája című műsorát is szívesen megnézem olykor, olykor, míg a hazai Konyhafőnök című vetélkedőt kifejezetten kedvelem.

Ha hiszitek ha nem, van egy csomó szakácskönyvem. Bár nekem legjobban a Planétás recept kártyák jöttek be, no meg ugye Horváth Ilona, de az a szakácskönyvem valahogy kámforrá vált.

Szoktam recepteket is kérni. Ha annyira nagyon elvarázsolt, aminek elkértem a receptjét, akkor egyszer talán elkészítem. Többször már csak nagyon, nagyon ritkán.

Sőt, mióta élvezem az internet nyújtotta lehetőségeket, azóta bizony külön mappám van, az elmentett ennivalókról, sütnivalókról, max. soha az életben ki nem próbálom őket. Bár azért van egy-két recept, ami bingó volt nagyon, de ezek általában süti receptek.

Szóval ez van. Nekem a főzés kényszerű munka, ami egyetlen percig nem okoz örömet, sőt olykor, ha látom, hogy több órányi munkám eltűnik bennünk nagyjából 10-15 perc alatt, akkor még kifejezetten bosszant is.

De akkor jöjjenek a női nyafik is, ami erősen kapcsolódik a főzéshez.

Konkrétan most ez az egész onnan merült fel bennem, hogy a költözés kapcsán van egy új konyhám, ahol beépített tűzhely és sütő van. Mindkettő márkás cucc, és remekül működik.

De azt árulja már el nekem valaki, hogy egy tűzhelyen, ahol többféle méretű gázrózsák vannak, vajon mi a csudáért nem kerülhetnek ezek minden esetben a felette lévő rács közepére, hogy ha ráteszek egy edényt, akkor ne kelljen féloldalasan rátennem, hogy egyformán érje a láng? 

És nem, ez nem az első ilyen tűzhely.

Valamint azt is szeretném tudni, hogy miért nem lehet egyszerre feltenni egy tűzhelyre egy nagy leveses fazekat, mert ugye húslevest pl. nem 2 literes fazékban főz az ember, és mellé még egy nagyobb edényt, de adott esetben még a jóval kisebb is alig fér el?

A korábbi tűzhelyem direkt széles változat volt, úgy keresgéltem, hogy találjak olyat, amin tudok egyszerre két fazekat is használni, mert egy két fogásos ebéd bizony nem egy edényben fő meg. De sajnos a mostani meg a szokásos méret, ma pl. a két palacsinta sütő is csak nehezen fért meg egymás mellett. 

Arról már nem is akarok beszélni, hogy a nyomorult rács az letisztíthatatlan, akkor is, ha valaki állandóan letörli.

Aztán azt is megkérdezném, hogy vajon miért kell egy olajsütőnek annyi apró kis résből állnia? 

Igen, volt korábban olajsütőm, de már évek óta nincs. Ugyanis képtelenség kitakarítani a legvadabb zsíroldóval is, hiszen pl. a teteje pár milliméteres kis vájatokból áll, amiből a világon semmivel ki nem lehet robbantani az odasült ragadós olajgőzt. De vajon mi a fenéért kellenek azok a vájatok? Nem szolgálnak semmi elfogadható célt.

Ahogy azt sem értem, hogy miért kell olyan nagyon dizájnos formát adni a különböző műanyag tárolóknak, értem ez alatt a túrókrémes dobozokat, pudingos, vagy éppen valami krémes sütis dobozokat, és az összes többit? Ezekből teljesen kiszedni azt, ami benne volt szinte lehetetlen. 

Ezekre szoktam volt mindig azt mondani, hogy ezt csak férfi tervezhette, már bocsánat. Azokból is olyan, aki életében nem fordult elő a konyhában. Ő a maga mérnöki, vagy tervezői fejével kitalálja, mások meg simán legyártják a nélkül, hogy belegondolnának annak a valaminek a funkcionalitásába és abba, hogy vajon tényleg jó lesz e úgy ahogy kitalálták?

Van olyan, egyébként jó minőségű fazekam és lábasom, amit nagyon nem szeretek használni, mert csuda dizájnos füle van, csak éppen rommá égetjük magunkat vele minden esetben, amikor használjuk, mert annyira nagy ívű és olyan távol van magától az edénytől, hogy nagyon nehéz vele dolgozni. Persze, én is hibás vagyok, minek vettem meg, miért nem néztem meg, hogy jó lesz-e? Bocs, de az üzletben nem tudom kipróbálni azt, hogy amikor leszűröm belőle a forró vizet, akkor égetni fog e a füle vagy sem, mert rosszul van kitalálva.

És azt hiszem még számos dolgot sorolhatnánk fel, hogy mi és menyire célszerűtlen a konyhában, de végezetül inkább elmesélek egy régi esetet, ami azért már inkább a vicc kategóriát súrolja.

Anyósom hívott be egyszer a konyhába, hogy mutasson valamit. Nem tudom van-e összefüggés, de ez még a nyolcvanas évek legeleje és Romániában történt.

Elővette a vadonatúj reszelőjét. Tudjátok, azt a négy oldalast, amin almát reszelünk, meg uborkát, meg reszelős tésztát, és sajtot is lehet. Mutatja nekem, hogy nézzem már meg, és áruljam el, szerintem ezt hogy kell használni?

Nos, a gond mindösszesen annyi volt, hogy az egész befelé volt fordítva. Az összes éles felület, ahol bármit is reszelni lehetett volna, belül volt. Így teljesen használhatatlan volt az egész.

Szerencsére ennél azért jobbak a konyhai felszereléseim. 

Jó főzőcskézést mindenkinek! Annak aki szereti azért, aki meg nem, annak azért!

Haladunk, ha kicsit lassan is - szóval az iroda már az új helyén

Azért nehogy bárki azt higgye, a ház kész, és mi élünk benne nagy boldogan, kényelmesen, nyugisan. Csak az iroda helyiség nagyon kifogott rajtunk, és bár azt hittük pár nap alatt meglesz, nem egészen úgy sikerült.

Az történt ugyanis, hogy eredetileg úgy gondoltuk, hogy minden helyiséget mész festékkel fogunk kifesteni. Nem kell megijedni, nem mindent fehérre, hiszen a mészfestéket színezni is lehet, és így is terveztük.

Aztán pont az iroda kapcsán merült fel, hogy amikor berendezzük akkor valaki lesz olyan szerencsés kettőnk közül, hogy háttal üljön az egyik külső falnak, és így esélyekkel indul, hogy lefagy a háta, a veséje. 

Törtük az okos kis fejünket, hogy mi is lehetne a megoldás? Az előző házunkban két falat leszigeteltünk álmennyezettel, és jól működött. Ezen a vonalon indultunk el. Nem akarom sokáig húzni-magyarázni, mert elmentünk az áruházba, ahol a végre tényleg hozzá értő eladó elárulta, hogy létezik szigetelés is a falra, belülről. 

Nosza, mondtuk, akkor a két kifelé néző falat leszigeteljük, és máris megoldva a gond. Persze, a vese már nem fagy le, de hozott a dolog újabb gondokat. A szigetelés műanyag, és ezért nem festhető mészfestékkel. Ő bizony diszperzitet kíván. Akkor most mi legyen? 

Továbbra is kitartottunk a mellett, hogy alapvetően legyen mészfesték. Tehát arra jutottunk, hogy a plafont és a két belső falat színezett mészfestékkel festjük, míg a szigetelt falakat diszperzittel, amit szintén színezni kívántunk.

Mészfestékben volt már korábbról tapasztalat, ezért is mertünk belevágni.

Aztán elindult a munka. Férjem szépen felragasztotta a szigetelő lapokat, ki is fugázta. Aztán kaptak a falak egy alapozót. Tényleg nem érdemes megspórolni, sem anyagilag, sem munkailag, mert a festés sokkal könnyebb utána.

Majd elérkezett a pillanat, hogy be kell keverni a festéket a színezővel. A korábbi tapasztalatok alapján kedves párom egy laza mozdulattal beleszórta a port a festékbe és neki fogott keverni, géppel is. Ám a por nem és nem oldódott fel. Rögtön csináltunk belőle próba festést is, szép csíkos lett, hiszen a porszemcsék azzá tették.

Eléggé elkeserítő volt, de hagytuk oldódni, és a végén azért úgy tűnt nem lesz rossz. Így hát a házi maestro neki is fogott és szépen végig festette a plafont, a falakat, hengerrel, és a díszléc melletti részeket külön ecsettel, nagyon oda figyelve, hogy csak egy irányba fessen, hogy az esetleges csíkok csak egy irányba legyenek. Arra gondoltunk még érdekes is lehet így a fal.

Hát az lett. Másnap reggel mikor megláttam, már tudtam, nem marad így. Ember is így gondolta, és közölte, hogy ő hengerrel nem tud festeni, az csak a tv-ben van úgy, hogy fogja, végighúzza és máris kész és szuper minden. 

Így szegényem fogta, és ecsettel ismét végigfestette a két falat és a plafont is.

Az eredmény siralmas lett. 

Ekkor úgy határoztunk, hogy mivel közben megnéztük és mint kiderült a színező port előbb kevés vízben fel kellene oldani, hogy a maradék festéket már így színezzük meg, és átfesti még egyszer. Igen, igen, ez már a harmadik réteg lett. 

Az eredmény látható a fotókon. De úgy döntöttünk, hogy mivel több festéket nem bír el a fal, valamint sanszosan ahogy kiszárad majd, azért halványul a festék, hogy direkt akartuk ilyen márványosra, foltosra.

Aztán jött a diszperziós festék, amihez a színező eleve folyékony halmazállapotú volt. Nagyon szép színt lehetett vele kikeverni, és csodásan befogta a falat egyetlen réteg festék is. 

Lehetne mondani, hogy persze, a szigetelő anyagon elég egy réteg. De nem, mert egy fal a mészfestékesből is ezzel lett végül lefestve, mert arra már nem jutott harmadik réteg. És igen, ez is remek lett.

Így most kicsit izgalmas lett a falak színe, de szerintem még fog száradni és akkor változik. Végül is tél van, nem lehet szellőztetni, mert jó hideg is van, kivéve ma. És három réteg festéknek kell idő, amíg kiszárad. 

Ma pedig végre neki fogtunk a beköltözésnek is. Bútorok már a helyükön, de a sok cucc még nincs kirámolva. Nekem mára elég volt a bútorok huzavonája, takarítása, rakosgatása is bőven. A holmikat majd hétvégén kirakodom.

Akció indul:

Mindenesetre az itteni küzdelem után úgy döntöttünk, hogy szépen megy diszperziós festék a továbbiakban minden falra. Nem fogunk vért izzadni ezzel a mészfestékkel.

Most a jövendő hálószoba következik, amit ki kell rámolni először. Eddig ott volt az iroda, tehát bútor már eleve sok kijött onnan. Még vannak ott dobozok is, amiben az irodai holmik vannak. Holnap azok is eltűnnek. A maradékot pedig megpróbáljuk elrakodni ahova tudjuk, és ahol nincs útban. Aztán indulhat a hálószoba rendbetétele.

Szigetelés, ha kell fal javítás, alapozás, festés. Ám oda új padlót is akarunk rakni, mert ott nem szép az ami van, és ami majd oda érkezik bútor, azt nem fogjuk tudni onnan ki-becipelni, ha később raknánk új padlót.

Szóval munkára fel, folytatása következik. Van rá egy hónapunk.

Azért a németekre mégis lehet számítani

A büntetéssel kapcsolatban tegnap küldtem el a faxot, hogy nem én voltam ott, nem az én rendszámom van a fotón, nem az én kocsim van a fotón, és egyébként is igen régen jártam Németországban.

Ma meg is jött a válasz. Bocsánatot kértek, és lezárták ellenem az eljárást, tévesen azonosították az országot, amikor a fotó alapján elindították az eljárást.

Egy gonddal kevesebb! Bár mindig minden ilyen gyorsan megoldódna!

👍😀🚗

Egy csodás nap margójára - avagy megbüntetnek Németországból

A mai napom már eleve rosszul kezdődött, nem is kicsit. Erről csak annyit, hogy idős anyámmal kapcsolatos történések voltak, de ezt nem szeretném részletezni.

Majd mentem a régi címünkre a levelekért, amelyek között egy értesítő is volt. Így irány a helyi posta, ahova amúgy is mentem volna reklamálni az utánküldést. 

Ott közölték, hogy a levél éppen ismét a postásnál van, ezért nem tudják oda adni.

Mondtam, akkor most asztalt borítok. Megkérdeztem, hogy ha december 1.-én adok egy megbízást utánküldésre december 16.-tól kezdődően, fizetek érte, akkor vajon mit kellene még tennem, hogy ne a régi címre kézbesítsék a küldeményeket?

A vezető közölte, hogy elnézést, de sok a helyettesítés, majd szól a kollégáknak, és akkor a ma újra kézbesített levelet is az új címre kérem?

Nem, miért is kérném oda, szeretnék érte ismét autózni 60 km-t.

Megkérdeztem hogy egyáltalán tudnak róla, mert nem láttam szándékot, hogy lemásolja a papírjaimat, mire közölte, hogy igen, tud róla, két névre szóló küldeményt is kértünk után küldeni.

Hát bakker, a vezető ránéz a papíromra, és tud róla, a postás meg gond nélkül viszi a leveleket a régi címre.

A megkapott levelek között az egyik az én nevemre szólt Frau megszólítással. 

Nagyon ritkán előfordul, hogy ilyen-olyan reklámféle anyagot kapunk Németországból, azt hittem ez is valami olyan.

Itthon, mikor kibontottam, ért a nagy meglepetés.

Valóban Németországból érkezett, még pedig közlekedési bírság. A levél szerint decemberben Németországban mobil telefonáltam az Opel típusú gépkocsimmal, és ezért leszek olyan jó 75 Eurót, és még további 28,50 Euró illetéket és költséget megfizetni.

Utoljára 1982-ben közlekedtem Németországban gépkocsival, akkor sem sajáttal és pláne nem ott, ahol a levél mondja. Mellesleg Németországban azóta sem jártam.

Minden végigszaladt a fejemen, hogy esetleg valaki elment Németországba a kocsival, amikor le volt adva vizsgázni, de az még novemberben volt. Meg egyébként is.

Aztán lapozok és találok egy ilyen fotót. 

A fiam gratulált a kamionos jogsimhoz. Én mondtam, hogy kifizetem a büntetést, ha az Opel Corsa-ból Mercedes trailerré avanzsált gépjárművet rakománnyal, forgalmival, kulccsal együtt megkapom.

A levélben kifejezetten szerepel, hogy az Opel gépjárművemmel követtem el a kihágást. Ismer bárki is Opel trailert? Pláne, amin Mercedes csillag van?

Van válaszűrlap is. Magyarra fordítva, nyilvánvalóan valami automatával. Van benne olyan pont, hogy nem ismerem el a kihágást, és akkor leszek szíves megindokolni. Németül!

Momentán nem beszélem a germán nyelvet. Helyette elég jól bírom a magyart, amely tudomásom szerint az EU-ban elfogadott, és hivatalos ügyek intézésében is használhatom. 

Ja, és január 9.-ig kell válaszolnom, az amúgy már egy hete a postaládában dekkoló levélre, amit ugye a posta jóvoltából cseppet késve kaptam meg. És nem, email cím nincs megadva, sőt, azt is leírják, hogy csak elektromos aláírással küldhetnék emailt.

Szóval holnap forgalmit másolok, autót fotózok, kitöltöm a válaszűrlapot angolul, ne mondják, hogy szemét vagyok, azt talán még megértik a német hatóságok is, ha már botor módon németül nem voltam képes megtanulni. És jó pénzért levelet küldök, hogy úgy érzem nem én követtem el a kihágást, és talán nézzék meg jobban a rendszámot is, amelynél egyikünk sem azt vélte felfedezni, hogy Magyarország lenne a rendszám kibocsátási helye, hanem talán Litvánia.

A munkában ma felmerülő problémákról nem is írok. Ennyi elég egy napra. A fejem mindenesetre mindjárt szét robban. Tudom, öreg vagyok, és az időjárás miatt van.

Szebb napot mindenkinek!

BÚÉK!

Boldog új évet mindenkinek! 

Elkezdődött nálunk is az új év. Bosszúságokkal, jobb történésekkel. 

A költözés kapcsán még december 1.-én adtam megbízást a postának, hogy december 16.-tól a leveleinket már ide, az új házba kézbesítsék. Kemény pénzeket is elkértek érte. Erre tegnap hív az új lakó, hogy tele a postaláda a leveleinkkel. És fontos levelek jönnek nekünk, mert a céges levelezésünkben szinte csak olyan van.

Gondoltam felhívom az ügyfélszolgálatot, ami a honlapjuk szerint reggel 8-tól működik. Hívom, mire az automata bemondja reggel fél 9 körül, hogy hívjam őket majd újra munkanapon!

Bakker, én meg egész nap dolgoztam ma már, mert azt hittem munkanap van, pedig a posta szerint nem!

A lényeg, hogy most mehetünk vissza a régi házhoz a levelezésért, és aztán megyek és a postára borítom az asztalt!

Aztán átestem egy kisebb infarktuson is. A működésünk alapfeltétele, hogy legyen felelősségbiztosításunk. Ennek a paramétereit "hála az égnek" mindig az EU határozza meg és természetesen euróban, így a forintosítás okán szokott változni, amit mindig lerendez a biztosító egy módosítással, változatlan kötvényszám mellett.

Most is kaptam ilyen tartalmú levelet tőlük, és biztos én vagyok a hibás, hogy költözés közben nem olvastam el az első betűtől az utolsóig, de azt hogy aláírt ajánlatot kell beküldenem azt vettem, és meg is csináltam. 

Erre ma ellenőrzöm a szerződést, és a biztosítói portál közli velem, hogy törölt a szerződés.

Azonnal szívrohamot kaptam, hogy jaj, mit nem csináltam jól, és miért törölték, és hogy intézem el, hogy azonnal legyen másik, és vajon értesítette-e már a biztosító a felügyeleti szervünket az MNB-t, hogy nincs, és akkor azok visszavonják az engedélyünket, és jaj, meg jaj, és most miért?

Hívtam a kapcsolattartót, nem vette fel, hagytam üzenetet.

Aztán gondoltam én, hogy rákeresek név szerint a portálon, és lőn! Új kötvényszámon van immáron a szerződés. 

De a lényeg, hogy VAN!!!

Én pedig még fél órát sétálgattam a lakásban - kint nagyon hideg volt - hogy lenyugodjak.

De aztán történt jó is, mert végre valahára megérkezett a karácsonyi ajándékunk, amit Londonban élő csemetéinktől kaptunk. A megrendelést a cég egy laza mozdulattal nem vette észre, és karácsony előtt meg sem próbálták elküldeni. Így hosszas reklamálás, és izgalom után, ma végre megérkezett. 

Az ajándék pedig egy kis rádió, amit kértünk a Jézuskától, hogy legyen mit hallgatni a konyhában, az irodában.

Közben persze életem párja lelkesen dolgozik is azon, hogy elkészüljön az iroda helyiségünk is.

A ház kívülről nincs leszigetelve, ezért a külső falakra tesz most fel szigetelést belülről, hogy aki majd a fal előtt ül, annak ne fagyjon le se a háta, se a veséje.

Most már úgy tűnik ez is készen van, mehet majd az alapozása a falaknak, aztán a festése is, és hétvégére remélhetőleg sikerül berendezni az irodahelyiséget is.

Ez nagy lépés lesz afelé, hogy készen legyünk, bár még bőven marad tennivaló utána is. 

Amúgy igen hideg van, szürkeség van, zúzmara van. Én nem vagyok egy hisztis valaki időjárásilag, bírom a hideget, a meleget mondjuk kevésbé, nem szokott zavarni a hó, az eső sem, ha nem napokon át esik, sőt még a ködöt is kedvelem olykor, mert van amikor finom, sós tenger illata van.

Ám a téli szürkeségtől hisztis leszek. És ma megint olyan volt. Ezért csak annyira mozdultam ki, hogy átvettem a futártól az ajándékot, meg enni adtam a madaraknak. 

Bocs a minőségért, de ritkán videózok, és ráadásul ablakon keresztül csináltam. De képzeljétek, ez a bokor és rajta a sok madárka pont a nappalink ablaka előtt van. És ha lassan mozgunk, akkor nem is reppennek el, ha megállunk az ablak előtt nézni őket. Nagyon helyesek.

Jó estét nektek! És tudjátok, január, február ... itt a nyár! 

Fürdőszoba mustra

Gondoltam ennek a témának külön posztot szentelek.

Ház keresésünk során, több mint 40 házat néztünk meg. Adott volt, hogy mennyi pénzt tudunk rászánni, de azért lakható, élhető, egyben lévő házat szerettünk volna. Tudom, nagyok az igényeink, de ez van. És végül is azért megtaláltuk, amit kerestünk, akkor is, ha van mire költeni ahhoz, hogy olyan szinten legyen rendben, ahogy mi szeretnénk.

A megnézett házak többsége katasztrofális volt. Szinte mind vályogból volt, vagy max. vert fallal, agyon repedezett épületek, és hasonlók. Az épületek anyaga nagyjából eleve predesztinálta, hogy milyen vizes helyiségek lesznek benne.

Láttunk egy házat, ahol pl. valami szűk átjárókon lehetett eljutni a konyháig, ami több lépcsőfoknyival volt egyébként a ház szintje alatt, és még rendes lépcső sem vezetett le, csak valami oda rakott dobogóféle. A fürdőszoba a konyhából nyílt, elképesztő állapotban. Még benézni is ijesztő volt. 

Láttunk olyan házat, ahol a tornácos rész vége lett beépítve fürdőszobának. A kád valami igen apró dolog volt, keresztben rögtön, ahogy belépett az ember a helyiségbe. Szinte a kádba kellett belépni. Más nem is volt a helyiségben, és ez a kád is koszos volt, agyon kopott, szörnyedelem. A WC egy mellette lévő ajtó mögött volt elrejtve, szinte budi állapotban.

Voltunk egy vályogházban, ahol a konyha nem volt megközelíthető a házból, csak a nyitott tornácról, és természetesen abból nyílt a fürdő és a WC is. Állapota hasonló, mint a már említetteknek. Elképzeltem, ahogy télen, este, mondjuk -10 fokban bandukolok frissen fürödve, vizes hajjal a lakószobás részbe. Nem tetszett, amit magam elé vizionáltam.

Olyan házat is mutattak, ahol csak fürdőszoba volt, ám a WC az udvaron, régi budi képében. 

Volt ahol teljesen szét volt verve az épület, így a fürdő és WC is, de ennek az állapotáról nem tudok mit mondani, hiszen felújítás alatt volt.

Általánosságban azt mondhatom, hogy a megnézett házak többségében rettentő állapotban voltak a fürdőszobák, WC-k, leginkább mind a konyhából nyílt, nyilván mert így egy helyen megoldották a víz vezeték, és csatorna problémákat, és a legtöbb házban a konyha nem volt megközelíthető a lakószobák felől, csak direkt az udvarról.

A meleg vizet szinte mindenhol valami ezeréves, agyonstrapált villanybojler szolgáltatta. A kádak leharcoltak, a mosdók töröttek, elképesztő színű és mintájú csempék, a padlókon jobb esetben mettlachi, de gyakran csak beton, vagy kő. Roppant kicsi helyiségek, amiknek a többségéről egyértelműen lerítt, hogy utólag lett valahogy odabiggyesztve a házhoz.

Tényleg, láttunk egy egyébként szép, igényes házat is, ahol a fürdőszoba szintén döbbenetes volt. WC szinte az ajtóban, beljebb a falnál kád, elé zuhanytálca betonozva.

Értem én, hogy a legtöbb házat már idős emberek lakták, akik kihaltak és azért árulták az épületet, és hogy anno nem épültek fürdőszobák WC-k a házakhoz. Értem azt is, pláne, hogy olyan hozzáértő magyarázta el, akinek teljesen megbízok a szavában, hogy a vályogházakban, vert falú házakban nem lehet, nem szabad a vízvezetéket bevezetni a falba, mert elég egy apró csőtörés, és a háznak annyi, meg hogy ezekben csempézni sem lenne szabad a fal miatt.

Szóval sok mindent értek, el tudok fogadni, de valahogy mégis egy elég elkeserítő állapotot mutatott nekem ez a sok ház a tisztálkodási szokásainkról. Ezek szerint ez ennyire nem fontos.

A gyömrői házunkban pl. mikor megvettük sötét barna csempe volt, sötétbarna káddal, mosdóval. A vízkő valami elképesztő módon tette pocsékká az egészet. A kád ott egyébkét olyan hatalmas volt, hogy egy bojlernyi víz nem töltötte meg, pedig 120 literes volt a bojler. Akitől vettük a házat, azt mondta, hogy csak egyszer engedik tele a kádat, és egymás után fürdenek le a benne lévő vízben. Hát! Erre mit mondjak?

És amiért ezt az egészet most leírtam, a mostani házunk fürdőszobája és WC-je. Szintén nem dicsekedhet. Tudtuk persze, hiszen láttuk, és mivel a ház többi paramétere megfelelt, ezért úgy gondoltuk, ezt majd megoldjuk. És így is lesz, bár nyilván igen sok pénzért. 

Itt egy aprócska kád van. Mi tusolunk, a kádba talán be sem férnénk. Ám tusolni is csak trükkös mozdulatokkal lehet, mert minden útban van, a csap, a beépített szappantartó stb. Ahogy magamra engedem a vizet, azonnal fröccsen ki a kádból.

A kádban állandóan benne kell tartani a dugót féloldalra állítva a lefolyóban, mert egyébként az összefolyón át bugyog fel, ami a kádból lefolyik. 

Mondjuk a fürdőszoba minden nap fel van mosva, ez is egy előny.

A mosdó alatt a lefolyó valami sosem látott módon van bekötve, szétvert falak ahova elvezetik a vizet.

Pedig van ám tusoló hely is, csak azt nem használták, ezért az csak van. Elé van beépítve a mosdó, ettől a tusolóba nem lenne egyszerű a ki és beszállás. 

Itt is van százéves, csöpögő villanybojler.

És a kád miatt, a hatalmas bojler miatt az egész annyira kicsi, hogy szinte oldalazva kell benne közlekedni.

A WC külön lett választva. Egy ajtónyi szélességű az egész helyiség. És ebbe még benyúlik egy beépített porcelán papír tartó. A többit mindenki képzelje hozzá. 

Már hívtunk hozzá szakembereket, akik majd szépen átépítik az egészet használható, szép helyiséggé. Sokba fog kerülni, még annál is többe. De mondom, ezt tudtuk, vállaltuk.

Csak megint felmerül, hogy vajon akik eddig itt éltek, azok hogy tudták ezt használni?

A képek NEM mutatják a valós helyzetet. És még így is az volt az egyik barátunk első kérdése, hogy mondjam neki azt, hogy nem a fürdőszoba színe és csempéje miatt szerettünk bele a házba. Megnyugtattam, hogy nem.

Folytatása következik, majd, ahogy alakul át használhatóvá, és széppé!

Hogyan lesz a házból otthon?

Többen is kérdezték már, hogy érzem magam az új házban, az új településen? Egy hete már, hogy itt élünk, de nem tudnék rá igazából még mit felelni. Furcsa. Még idegen minden.

Ez a harmadik ház, amelyben lakunk. 

Az elsőt a férjemmel ketten építettük fel. Az első kapavágástól, az utolsó kúpcserép felrakásáig. 6.000.- forinttal vágtunk neki anno az építkezésnek, hogy végre saját otthonunk legyen. Így hát kész tervet vettünk, kereken 2.000.- forintért. Azóta is látok olyan típusú házat.

Így bár nem mi találtuk ki, mi hol legyen a házban, de mégis magunkénak éreztük, hiszen a tervet mi választottuk, és mi is építettük fel. Ott azt hiszem rögtön otthon éreztem magam, még akkor is, ha nyilvánvalóan kezdetben ott is meg kellett találni mindennek az ideális helyét, és nekünk is meg kellett tanulni, mi hol van.

Tíz évet éltünk ott. Először azt gondoltuk, milyen jó lesz, ha már ott élünk sokkal könnyebben folytatjuk majd az építkezést, hiszen igazából befejezni nem sikerült a házat. De mivel előtte két éven át minden hétvégét, és szabadságot ott töltöttünk azzal, hogy malter keverünk, és falat rakunk, vagy épp betonozunk, így igazság szerint utána évekig ránézni sem tudtunk ilyesmire.

Ezzel együtt azért csináltunk még dolgokat, és bár nagyon picurka kertünk volt, azt is igyekeztünk széppé tenni.

Aztán jött a pillanat, amikor eldöntöttem, eladjuk, és elköltözünk Budapestről vidékre. Addigra a házon lévő hitelt, ami az építkezéshez kellett már kifizettük.

Két hét alatt eladtam a házat, és három hónap elteltével beköltöztünk az új házunkba, Gyömrőn. A városhoz volt némi kötődésem egy gimis barátnőm révén, de igazából nem volt direkt megcélozva a városka. Ám ott találtuk meg azt a házat, ami minden szempontból megfelelt az elképzeléseinknek. A város szélén volt, csodás panorámával. Volt három hálószoba. És a budapesti házhoz képest nagyságrendekkel nagyobb kert is volt.

Ez volt az első olyan ház, amit más épített, amiben előttünk már mások is laktak, és amit így kellett otthonná alakítani. Furcsa volt az is. Kezdetben sokáig idegenkedtem az egésztől, függetlenül attól, hogy a szempontjainknak megfelelt. Zavart, ha arra gondoltam, hogy pl. a kádat előttünk már mások is használták, még akkor is, ha mi csak tusolni álltunk bele. 

Ott is felújítással kezdtük, mert minden helyiséget kifestettünk, és a szőnyegpadló helyett mindenhova laminált padló került.

Új bútorokat vásároltunk, és lassan berendezkedtünk. Így vált a ház lassan az otthonunkká, és már csak nagyon ritkán jutott eszembe, hogy mások is éltek már ott.

A kertet is beültettük és egyre többet gyönyörködtünk benne, élveztük, hogy a kertben fogadhatunk vendégeket, sütögethetünk, vagy éppen bográcsozhatunk.

Érdekes módon a városhoz igazából nem sikerült kötődnünk. Talán mert Budapesthez kötött a munkánk, és mert vásárolni is inkább nagyobb üzletekbe jártunk, de valójában csak az utolsó években ismertem meg, hogy egyébként mennyi mindent el lehetne intézni ott helyben is.

Tizenhét évet éltünk le az egykor idegen, ám a végére otthonunkká vált házban.

Ezt a házat anno hitel mentesen, készpénzért vásároltuk. De mert meg akartuk csinálni a Kft.-nket, ezért évekkel később felvettünk egy CHF hitelt, ami nyilván a többi svájci frankos hitel sorsára jutott. Egyre magasabb törlesztő részletek, könnyítés kérések, forintosítás, és annak egyértelművé válása, hogy nem fogjuk tudni visszafizetni, csak ha eladjuk a házat.

Nem részletezem hogy jutottunk el a végső döntésig, mert szerintem már írtam róla. A lényeg, hogy sikeresen lebonyolítottuk ezt is. A házat gyorsan sikerült eladni, hamar találtunk másikat, amit megvehetünk, és a hiteltől is megszabadultunk.

És most itt vagyunk. Újra egy olyan épületben, amit nem mi építettünk, nem úgy alakították, ahogy mondjuk mi tettük volna, egy olyan házban ahol éltek előttünk már többen is, bár egy családé volt végig. 

Így most megint azt érzem, hogy minden olyan furcsa. Annak ellenére, hogy az elvárásainknak igazából szinte teljesen megfelel. Kellő számú helyiség van benne, remek beosztással minden az előszobából nyílik. Sok melléképület van, amik igazán használhatóak lesznek. És itt is lehet rögtön lakni, hiszen a család, aki eladta itt élt, és innen költözött el. De természetesen komoly felújítások várnak ránk, amik egy részével majd megküzdünk, de lesz, amit szakemberre bízunk. 

Óriási előny, hogy a házat ismét készpénzért vettük, nincs rajta hitel, és remélem soha többet nem is lesz arra szükségünk, hogy hitellel terheljük. 

És mégis. Igazából még arra gondolni is furcsa, hogy ez a miénk. Úgy ahogy van. 

Még nem találunk szinte semmit, a szobákat sem. Igaz, szinte minden tele van halmozva dobozokkal, szétszedett bútorokkal, és hogy élni tudjunk, és haladjunk a berendezkedéssel, ezért ezek a dobozok, bútorok folyamatosan változtatják a helyüket is, így ha ma megtaláltunk valamit, egyáltalán nem biztos, hogy holnap is ott lesz. Nem mondom, ez okoz gondot rendesen.

Ráadásul már messze nem vagyunk olyan fiatalok sem, így hát sokkal jobban fáradunk. De mondjuk tegnap megállás nélkül mentem fel a negyedik emeltre anyukámhoz, míg akár csak egy hónapja is ebbe mindig bele akartam halni.

Valójában minden helyiséget fel akarunk újítani, vettünk már új bútorokat is, még sok meg sem érkezett, de nem is baj. Így van dolog bőven.

Nem igen érek rá közben azon töprengeni, hogy itthon érzem-e már magam. Mégis a kérdések hatására azért néha elgondolkodok, hogy hogy is volt ez korábban? És tudjátok mi a fura? Nem ötlenek fel emlékképek a gyömrői, tehát az ez előtti házunkról, hanem a legelsőben látom magunkat. Pedig Gyömrőn majd kétszer annyi ideig éltünk, mint itt. Nem tudom ennek az okát, de mégis így van.

Kérdezték már, hogy és a település? Na arra végképp semmit nem tudok mondani. Ez itt egy kis település, de tél van, hideg van, és egész nap dolgunk van a házban. Így nem tudok még sehogy viszonyulni a helyhez. Egy dolog pozitívan érintett, hogy első nap, amikor a postaládát szereltük fel, jött a postás és bemutatkozott. Jöttek épp szomszédok, vagy legalább is az utcában lakók és ők is kedvesen fogadtak. Remélem ez így is marad, és nyáron talán jobban sikerül a falu életébe asszimilálódni.

Kavargó érzések, amikkel legjobban le tudnám írni, hogy egyelőre hogy érzem magam itt. Bár a rengeteg munka miatt nem igen van időm ezekre sem, mert ha éppen nem csinálunk valamit, akkor szinte azonnal elalszok.

Azért karácsonyfát állítottunk mi is. Barátnőm jóvoltából még egy kis beigli és süti is került a fa alá. Remélem a következő karácsonyt már teljes díszben tudjuk ünnepelni.

Boldog karácsonyt kívánok Mindenkinek!