Az ígért külön poszt a közlekedésről Angliában

Volt már korábban is egy ilyen posztom, de akkor csak a londoni tapasztalatokról tudtam írni. Talán azért is piszkál ez a téma ennyire, mert hogy közlekedés szakon végeztem anno a közgáz egyetemen, és bár igazán közlekedési vállalatnál sosem dolgoztam, de azért volt ezzel kapcsolatom.

Kezdjük a jogosítvány megszerzésével. Természetesen ott is a KRESZ vizsgát kell letenni először. Hogy van-e oktatás előtte, ezt bevallom nem tudom. A fiunk mindenesetre nem járt oktatásra, neten töltögette ki a teszt lapokat, és láss csodát, angolul, tehát nem az anyanyelvén elsőre átment. Mondhatnám, hogy azért mert egy zseni. És persze hogy az, hiszen az én fiam. De elmondanám, hogy próbálkozott ő itthon is levizsgázni, 2x bukott meg. Mindkét alkalommal 1-1 ponton múlt a dolog. Ám itthon ilyen kérdéseket kapott:

- milyen sebességgel haladhat talicskával - pontosan nem tudom hol miért, de már önmagában a kérdés ....

- mit tesz, ha felkapcsolt reflektorral megy és szembe jön vele egy hajó? - ugye ez veletek is nap mint nap megtörténő esemény?

Ezek után ő nem foglalkozott tovább ezzel itthon, ám tavaly, mint mondtam Londonban sikerrel abszolválta a dolgot. 

Nem tudom mennyibe van itthon egy KRESZ vizsga, kint kb. 10 ezer forintnyi fontból meglett.

Ezután jött a sokkal érdekesebb rész, a vezetés. Kétféle módon lehet gyakorolni. Az egyik oktatóval. Ez elég drága, bár nem ismerem az itthon árakat. Kint egy óra díja majdnem 10 ezer forintnyi font, ha előre befizet az ember 10 órát, akkor valamivel olcsóbban is meg lehet úszni.

A másik lehetőség, hogy saját autón gyakorol. Ehhez az autón nem kell semmi plusz dolog, se pedál, se tükör, se semmi. Mindössze annyi, hogy mindig a tanuló mellett kell üljön valaki, aki legalább 3 éve rendelkezik jogsival, és aki alkalmas a vezetésre, tehát nem ivott, nem drogozott és ilyenek. Ez egyben feltételezi hogy a kinti kötelező biztosításba mindkettejüket be kell jelenteni.

Sokat osztottunk, szoroztunk, gondolkodtunk, és a végén az történt, hogy először vett kb. 10 órát oktatótól a fiunk, majd vett egy autót, és onnantól a nővérével járt mindenhova, és így gyakorolta a vezetést. Mikor mi kint voltunk, akkor is ő vitt minket mindenhova, így is gyakorolva a vezetést. Ezekről a kalandokról kicsit lejjebb lesz szó.

Aztán mikor már úgy érezte, hogy most már menne a vizsga, ill. mikor már úgy tűnt szüksége lenne arra, hogy egyedül is vezethessen, mert a nővére már nem fogja tudni kísérgetni, akkor bejelentkezett vizsgára egy pénteki napon, és hétfőn délután már egyedül ment autózni a közeli tengerpartra. 

Büszkén mondom, hogy a még elfogadható 15 hibapontból összesen 5 pontot gyűjtött be. És ezek nem voltak "főben járó" hibák.

Ez a vizsga kb. 23 ezer forintnyi fontba fájt. 

Szerintem nagyon praktikus megoldás ez így, és mivel szüksége volt saját autóra ezért bőven nyílt lehetősége gyakorolni, és amit az oktatónak adott volna az órákért, abból vett egy autót, ami ugye azóta is megvan és használhatja.

És akkor az úti kalandok.

A bristoli repülőtérre is a fiunk kocsijával jöttek ki ő és a nővére. Igen, a tanuló jogsival autópályán nem lehet vezetni, ez az egyetlen kikötés. Így az autópályán a nővére vezetett, a többi szakaszon ő, oda és vissza is.

Talán emlékeztek rá, hogy a repülőgép késése miatt késő éjjel, vagy már inkább nagyon kora hajnalban érkeztünk meg. Pocsék időjárás fogadott minket. Szüttyögő eső, vagy min. köd. Így ilyen remek látási viszonyok között indultunk neki a bő két órás útnak éjszakai sötétségben.

Aki autózott már Angliában az tudja, hogy a sávok keskenyebbek, mint nálunk. Mindenféle útra igaz ez. 

Ám egy idő után feltűnt, hogy bár tök sötét van, köd van, eső van, az út végig remekül látható. Az elválasztó sávok, az út széle is. Aztán rájöttem, hogy azért, mert az aszfaltba be vannak építve kis fényvisszaverő prizmák. Gyönyörűen vezetik az embert. Még akkor is, amikor szembe jön valaki és elvakít a lámpájával. Nem tudom mennyibe kerül ez, de szerintem az út szélére állított ócska, mindig kidőlő, eltörő, és amúgy is totál mocskos jelző oszlopoknál - már ahol egyáltalán van - nem igen kerülhet többe. Ám ha mégis, akkor is konkrét előnye van, látni az utat, látni hogy merre megy az ember.

Egyébként itt jegyezném meg, hogy mikor a fiunk került a volán mögé, csak az első pár percben volt bizonytalanság érzésem, hiszen ekkor ültem először úgy autóban, hogy ő vezetett, és ráadásul még tanulóként.

Gyorsan megéreztem, hogy nem kell parázni, és onnantól már csak egy olyan alkalom volt, amikor mégis féltem, de szerintem erről írtam a bristoli reptérre való visszautazásunk kapcsán, és majd még itt is lesz róla szó.

Kintlétünk alatt elég sokat jöttünk mentünk. Az első dolog, amit észrevettünk, hogy az utak sehol sem voltak kátyúsak. Mindenhol tökéletes aszfalt fogadott minket, a legeldugottabb, akár 4 számjeggyel jelzett úton is. 

A másik, tanuló jogsival mindig kint kell legyen az autón az L  betű, ami jelzi a többieknek, hogy tanuló. Ugye tudjuk ez itthon mit jelent? Ám ott szinte egy védelmező burok veszi körül az autót. Soha senki nem dudált le minket. Soha senki nem akart letolni minket az útról, mert nem mentünk olyan gyorsan, ahogy ő akart volna. Soha senki nem próbált meg megelőzni minket akár balesetveszélyes helyzetet is okozva. Egyáltalán soha senkitől semmi kellemetlen dolog nem ért minket az L betű miatt. Az egyetlen kellemetlen helyzet az volt, amikor a tomboló szél elvitte az egyik L betűs táblát, mert hogy ezek mágnessel vannak az autóra rögzítve.

Összességében mindenhol azt tapasztaltuk, hogy minden sofőr végtelenül türelmes a másikkal szemben. Nem vágnak be egymás elé, kiengedik a hátrányból érkezőket a főútvonalra, remekül használják a rendkívül sok, és a mieinknél sokkal bonyolultabb körforgalmakat. 

Legalább 1000 mérföldet autóztunk, és nem láttunk egyetlen egy olyan helyzetet sem, ami akár rizikós lett volna, és így nem is volt részünk ilyenben. 

Itthon ezzel szemben elég ha az ember kigurul az utcára, és máris érik az inzultusok. Két napja is olvastam, hogy valaki gázpisztollyal vett elégtételt valami közlekedési konfliktus miatt.

Amúgy izgalmas utak vannak, mert bizony Cornwallban sok farm van, és az utak gyakran ezek között vezetnek. Ez azt jelenti, hogy jó esetben marad kétsávos az út, de azért már az is elég keskeny, de sokkal jellemzőbb, hogy csak 1 sáv van, ahol kétirányú forgalom zajlik. Innentől reménykedik az ember, hogy nem jön szembe senki, vagy ha mégis, akkor el tudjuk engedni egymást. Csak úgy mondom, hogy ha ez történik, akkor sem két "orrszarvú" áll egymással szemben az úton, hogy na tolass vissza te, mert én el akarok menni, hanem az húzódik félre, akinek erre először alkalma van. És teljesen természetes, hogy elengedi a másikat. Amúgy ami fokozza az élvezetet, hogy a farmok körül vannak kerítve kőkerítéssel, amiket ráadásul durva, erős bozót nő be. Így a tükrök bizony elég nagy veszélyben vannak.

A fiunk dicsőítésére szóljon, hogy minden tükör megmaradt, és a kocsit sem húzta meg sehol.

Mikor már visszafelé mentünk a bristoli repülőtérre, végig mellékutakon mentünk, mert a gyermek úgy szerette volna, hogy ő vezessen végig. Kezdetben nem is volt semmi gond, mert még 2x2 sávos szakasz is volt. Aztán lett belőle 1x1 sáv, de ugye még az is normális. Mi teljes mértékben a megengedett sebességgel haladtunk. És mögöttünk is mindenki. Még olyankor sem előztek meg minket, amikor lett volna rá lehetőség. Szépen haladtunk konvojban.

Aztán beértünk a farmok közé. Itt már voltak izgalmasabb szakaszok. Mellesleg Cornwall és Devon is meglehetősen dimbes-dombos. 

Meglepő volt, amikor egyszer csak megláttunk egy figyelmeztető táblát, hogy vigyázz jegesedés! Ekkor azért volt olyan 6-8 fok, tehát mitől lenne jég? És mindez egy dombról lefelé, csupa S kanyarban. Itt izgultam először. De aztán kiderült, hogy nincs jég, viszont teljesen víz alatt van az út, akkora a vízátfolyás. De már éppen abszolváltuk volna ezt is, mikor szemből ránk villogtak, többen is, és aztán az előttünk haladó féklámpái is felvillantak hirtelen. Ekkor még fogalmunk nem volt, mi történhetett. De pár másodperccel később megláttuk az úton békésen ballagó sötétbarna teheneket. Az esti sötétben konkrétan egyáltalán nem voltak láthatóak. Később még jött pár tehén, szintén hasonlóan jól látható színnel. A szerencsénk teljes mértékben az volt, hogy aki előttünk ment észrevette őket, és mi is lelassítottunk az ő féklámpái láttán. Egyébként lehet steaket vacsoráznak aznap a gyerekek, csak autó nélkül.

Na ekkor már azt hiszem mindannyian elég kényelmetlenül éreztük magunkat, és gyorsan meg is állapítottuk, hogy azért visszafelé mégis jobb lesz, ha autópályán mennek.

Egyébként ezen a két és félórás úton mindössze egyetlen autós előzött meg minket, pedig azért lehetősége többeknek is lett volna erre. 

Nos ennyi. Jó minőségű utak, amiken lehet közlekedni és nem azt kell nézni, hogy egy kátyú se okozzon tengelytörést. Korrekt, kiváló közlekedési morállal közlekedő autósok, aki figyelnek a másikra, a tanulóra különösen, előzékenyek, és senki, mondom senki nem akar mindenáron előbbre jutni a többieknél. 

Apropó, talán egy hónapja olvastam, hogy a folyton előzgető autósok általában csak pár perccel érnek előbb a céljukhoz egy hosszabb úton. Magyarul elenyésző amit nyernek, miközben temérdek baleset veszélyes helyzetet okoznak. 

Vajon lesz valaha ilyen itthon is? 

És még egy. Soha sehol nem találkoztunk "közúti ellenőrzéssel". Magyarul csak azért, hogy a papírokat megnézzék nem állítanak le autót. Ezt egyébként anno egy szintén Angliában élő magyar blogjában is olvastam, és most már jó pár mérföld autózás után én is elmondhatom, tényleg nincs ilyen.

Rengeteg helyen van sebességellenőrző beépítve az utakba, de ezek jelölve is vannak. Lehet ezért is haladnak normálisan, és nem száguldozik senki eszetlenül?

Nem akarom misztifikálni az angliai közlekedést. A londonit pl. kifejezetten utálták a gyerekek. Mégis azt kell mondjam ég és föld a kinti közlekedési kultúra és az itthoni. Ott még örömmel ül be az ember az autóba és vezet el akárhova. Itthon erre már évek óta nincs lehetőség. Nagyon kevés az olyan út, ahol még normálisan lehet közlekedni és nem kell állandóan összetalálkozni az "én vagyok az úr az utakon" stílusú vezetőkkel. Pedig milyen jó lenne!